Nyomdaipar, 1918 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1918-01-01 / 1. szám
XVII. évfolyam 1918 január 11. szám. A NYOMDÁSZAT ÉS ROKONSZAKMÁK ÉRDEKEIT FELÖLELŐ SZAKLAP A VIDÉKI NYOMDATULAJDONOSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE LAPZÁRTA SZERDÁN REGGEL - SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SZEKSZÁRD FELELŐS SZERKESZTŐ : MOLNÁR MÓR A LAP FŐMUNKATÁRSA , ERDEI LAJOS A HÁBORÚ ALATT A HÓ 1. ÉS 15. NAPJÁN JELENIK MEG.MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ELŐFIZETÉSI ÁR: EGÉSZ ÉVRE 12 KOR., FÉLÉVRE ÓKOR. NYOMDAIPAR Újévi beszédül most alkalomszerűen, legyen szabad szót ejteni lapunkról, magunkról is, most is azonban belekapcsolva ügyünket lapunk közönségének, a vidéki nyomdatulajdonosok összességének érdekeibe. Mert a vidéki nyomdatulajdonosok érdekeinek szolgálata hozta életre ezelőtt 16 évvel ezt a lapot, már akkor sem, mint egyéni, üzleti vállalkozást, hanem, hogy az átalakulás, fejlődés kényszere elől el nem elzárkózható, jobban mondva anélkül züllésnek indult nyomdászati viszonyainknak ebben az életszükségletté vált reformmunkájában, mint összekötő kapocs, érintkezési szerv rendelkezésre álljon, hogy lapunk útján kicserélődhessenek a közös érdekeket érintő eszmék és tervek, hogy területi széttagoltságunk nehézségei dacára is keresztül vihessük szakmánkban a purifikáció munkáját s a helyes üzleti és kereskedelmi elveken megerősödni és termelvényeiben is verseny- és fejlődőképessé tenni elősegítsük hazánk elgazosodott vidéki nyomdaiparát. Mióta ezek az eszmék és kérdések mintegy szükségszerűséggel életre hívták lapunkat és a Vidéki Nyomdatulajdonosok Országos Szövetségével karöltve igyekszik lapunk is szerény körében a kitűzött célt előmozdítani, sok minden történt, nem egy eszme egészben, részben félig-meddig testet is öltött. Bizonyára nem az arra vállalkozottak és hivatottak akaratán múlt, hogy mindent és hibátlanul el nem érhettünk. Sok tehát még a pótolni való ! De a világháború a maga óriási anyagi megpróbáltatásaival is új feladatokat állított iparunk elé. További munkánknál ezekkel számolnunk kell. Az egész vonalon beállott anyaghiány, megnehezedett nyersanyagbeszerzés, a rekordárak világa, munkásaink megnövekedett igényei, mind oly tekintetek, melyek okszerű és egyöntetű vizsgálata, egyesült erővel szükséges szabályozása nélkül az új viszonyok közötti elhelyezkedésünk a háború után el sem képzelhető Nem kell tehát indokolni lapunk szükségességét, további fennmaradásának létjogosultságát, sem programmot adni nem kell a ránk váró munkához a béke jegyében ránk virradt új esztendőre. Aki dolgozni akar, az akár két kézzel hozzáfoghat. Az a közös cél és az a közös munka, amely lapunkat egygyé teszi kartársainkkal, teszi bennünk reménykedővé a tudatot, hogy az új esztendőben kartársaink a kellő erkölcsi, eszmei és az előfizetésben kifejezést kereső anyagi támogatással segítik elő munkálkodásunk eredményességét. Nem zárhatjuk be új évi beszédünket anélkül, hogy ne hívjuk fel olvasóink figyelmét arra, hogy a kortársaink előtt jól ismert nyomdaviszonyok miatt csak azoknak küldhetjük új évtől kezdve lapunkat, akik az előfizetési díjat — az esetleges hátralékkal együtt — január 15 ig kiadóhivatalunkhoz beküldik. A nyomdaipari viszonyokról. írta: Láng József. A negyedik háborús téli időszakot éljük és amidőn az általános szeretetnek ünnepén a karácsonyfák gyertyafénye ragyog föl világszerte, minden valónkat átjárja az a vágy: vajha a most beköszöntő 1918-ik év az általános, maradandó békének esztendeje lenne ! A pusztítás és rombolás korszakát éltük három és fél esztendő óta és mindenütt, ahol fegyverben áll az emberiség, mindenütt, ahol emberben, élelemben, hadi szükségletekben áldozatot kell szolgáltatni a haza védelmére, kifogyóban van minden, de minden. Iparunk jelenlegi és jövő helyzetét vizsgálva, nem válaszolhat senki sem mást, mint azt, hogy a mi iparágunknál is kifogyóban van emberanyag is, papír is és mindazok a kellékek, amelyek nyomdaüzemek működésben tartására szükségesek. Legjobb munkaerőinket, a legmunkabíróbbakat, fegyverbe szólította a háború és még azokat is elvonta tőlünk a hadvezetőség, akik tűzvonalbeli szolgálatra nem alkalmasak, hogy bevezényeljék őket katonai nyomdákba vagy tétlenül veszteglő munkásosztagokba. A kisszámú itthonmaradottakat magukhoz ragadták a napilap nyomdák és a nagyobb szállításokkal ellátott üzemek, aminek aztán az a következménye, hogy a többi nyomdák, munkaerő hiányában, tetemesen kisebb üzemre vannak utalva, sőt nem ritka a teljes üzemszünetelés is. Nézetem szerint szabadságolni kellene az összes munkásosztagokban levő nem foglalkoztatott szakmunkásokat, mindenkit a saját nyomdájához, ahonnan szükség esetén éppen úgy ©©a©©]© ©]©]©©©©]©©©©]©]