Papír és Írószer, 1938 (18/2. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-20 / 1. szám
XVIII. évfolyam, 1. szám. (II. évfolyam.) Budapest, 1938 január 20 PAPÍR ÉS ÍRÓSZER A MAGYAR PAPÍR- ÉS IRÓSZERKERESKEDŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bpest, VI., Jókai ucca 1. Terl.: 1189-95. , , , , ,, 9 Előfizetési díj egy évre 20 pengő. Megjelenik havonta kétszer. 3 . .. . ...... .... , A MAPIOSz tagjai részére díjtalan. A kereskedés képesítéshez kötése December 10.-i számunkban közöltük a kereskedelmi minisztérium kérdőpontjait és közöltük Szövetségünk elnökségének álláspontját, mely szerint szakmánk szempontjából a képesítéshez kötést nem kívánjuk. Csak egész röviden indokoltuk és megállapítottuk, hogy szakmai érdekeink eredményes védelmét nem szolgálná. Talán nem voltunk elég következetesek, mert hisz éveken át majdnem programpontunk volt, amelytől sokat vártunk. Éveken át az egész magyar kereskedelem egyre szűkülő életlehetőségeitől fenyegetettem, közterhektől roskadozva, korlátozások sorompói mögé zárva egyre hangosabban kiáltottunk segítségért, meghallgatásért. Minden panaszunk süket fülekre talált. Minél küzdelmesebb volt életünk, nehezebb egzisztenciánk, annál többet reméltünk a felvetett jelszavaktól. Olyanok voltunk, mint a nagybeteg: még a kuruzslónak is hittünk, mert gyors gyógyulást reméltünk receptjeitől. Az okosak, a higgadtak, akiknek nyugodtabb gazdasági pozíciójukban könnyebb volt tanácsot adniok, a várakozást, az időmúlást ajánlották. De a nagybeteget nem lehetett az idő jótékony múlásával vigasztalni, mert joggal tartott attól, hogy súlyos állapotában nem bírja kivárni a tanácsolt időt. Azt mondták óvatosaink, hogy minden korlátozás csak árt a kereskedelemnek. Mi nem hittünk nekik, vártuk mielőbbre a gyógyító csodaszert ! Úgy történt, hogy a magyar kereskedelem szabad szervezetei, a szakmai érdekképviseletek vezetői is, szívesen magukévá tették a gyors segítséget ígérő jelszót. Minden kongresszus, mely bajainkkal foglalkozott, programmponttá tette a képesítéshez kötés követelését. Így történt a mi szakmánkban is: mindannyian akartuk, mert mindannyian sokat reméltünk tőle. A jelszavak jellegzetessége, hogy hogyan-jukat, miért-jüket, következményeiket nem gondoljuk át. A kereskedelem jól képzett vezetősége bírta bizalmunkat:minden mélyebb tanulmányozás nélkül mentünk utánuk, amint azt Le Bon pontosan megállapítja a tömegpszichológia szabályaiban. Végül megjött, az a kormányzat, mely jóindulattal és segítség szándékával leült közénk és meghallgatta kívánságainkat. Amikor e ponthoz ért, fejcsóválva kérdezte: ,,Hát igazán akarjátok ?“ És tudni akarta, hogy mit is akarunk. Elénk terjesztette 18 pontban és az érdekképviseletek véleményét kérte. És pontról pontra áttanulmányozva a kérdőívet, rájöttünk, hogy nem is akarjuk olyan nagyon... A részletkérdések tárták fel a képesítéshez kötés problémáinak szakadékait, veszélyeit,ezek vezettek a meggondolásra, elhatározásra. A részletek megvilágították előttünk az esetleges veszélyeket, a következmények beláthatatlansága figyelmeztetett, a sok kérdőjelre. És elnökségünk a maga részéről eltántorodott régi kívánságának megvalósításától. A mi szakmánk speciálisan csak akkor remélhet komoly eredményt a képesítéshez kötéstől, ha törvény biztosítja a szakmák éles elhatározását. A fűszeres, a szatócs, a trafikos stb. stb. tovább is fog szakmánkhoz tartozó árucikkeket tartani és tovább is fog ártani, átrombolni, mert hisz ezen kisegzisztenciáktól, a kereskedelem kis, de derék proletárjaitól csak nem kívánhatunk képesítést? És tőlük elvegye minden szakma a masa cikkeit? Akkor ezek miből éljenek? Ha meg nem vehető el tőlük, akkor a papírkereskedő csak súlyos korlátozások mellett kezdheti meg üzletét, míg a többi kereskedő szakmai képesítésének immár akadálya nélkül lehet cikkeivel „versenytárs“.. Nem is tértünk ki politikai meggondolásokra, mert nem kenyerünk a mindennapi politika. Nem vizsgáltuk a polgári szabadság és a kereskedelmi szabadság veszélyeztetését, csak azt láttuk, hogy a szakmai érdekek szempontjából semmi komoly előnyt nem jelenthet, mert — az életlehetőségek korlátozását láttuk. De jelenthet hátrányokat, miket nem ismerünk, amiktől azonban joggal félünk, mert következményei beláthatatlanok. A kereskedő nem lehet antiszociális. Márpedig a magyar kereskedelemnek legnagyobb százaléka szatócs, trafikos. Mit tudunk, tudnánk adni, hogy egzisztenciájukban el ne pusztuljon? Csak elvenni, kenyértől megfosztani? Ha a szerzett jogok megvédik is, — várjon a jövőben a kereskedelem terén való boldogulásukat akadályozzuk meg? Az általános kereskedelmi életben — minden kereskedőtanonctól kérjünk 4 polgárit vagy 4 középiskolát. Megvan az ország mezőgazdasági lakosságának a lehetősége, hogy gyermekének ezt a megkövetelt minimumot megadja? Ne adjuk meg annak a lehetőségét, hogy a szegény ember gyermeke tanonc lehessen és mint kereskedősegéd, majd mint önálló kereskedő kiemelkedjék földhözragadt proletárságából még akkor sem, ha érzi magában a kereskedői képességet. Hát olyan sok elhelyezkedési és érvényesülési lehetőség áll a mai ifjúság rendelkezésére? Vagy talán az ifjúság elhelyezkedésének kérdése és napjainkban állandóan hangoztatott problémája is csak jelszó. Ez a két meggondolás is elég lenne ahhoz, hogy nagyon óvatosak legyünk és vigyázzunk: a magyar kereskedelem ilyen merész antiszociális intézkedések provokálására nem kapható. Mi nem lehetünk sírásói a magyar ifjúságnak, nem