Szabók Szaklapja, 1925 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1925-01-15 / 1. szám
SZABOK SZAKLABJA A MAGYARORSZÁGI SZABÓMUNKÁSOK ÉS MUNKÁSNŐK SZAKEGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. ker., Almássy tér 2. sz. Telefonsz.: J. 116—70. A lapra való közlemények és előfizetések ide küldendők Megjelenik minden hó közepén NIBMHW WTfWMIW ■ lliwrrilil’W T 'lIHrWWMWmilHJMLJIH JMJMWKaWUlill«» aUUliM Előfizetési díj: Egész évre 30.000 korona, félévre 15.000 korona. Egyes szám ára 2500 korona. A szerkesztővel értekezni lehet délután 5—6 óra között A magyarországi szabómunkások és munkásnők szakegyesülete budapesti csoportja 1925. évi január 25-én, vasárnap délelőtt 1410 órakor a szakegyesület helyiségében (Almássy tér 2. szám alatt) taggyűlést tart. Napirend: Jelölőbizottság megválasztása az 1925. évi vezetőség és aküldött-közgyűlési küldöttek kijelölésére és egyéb szervezeti ügyek. Tagsági könyv elhozandó! A vezetőség: 0 BÉRMOZGALMAH Kecskeméten a férfiszabómunkások békés megegyezés útján új béregyezséget létesítettek a munkáltatókkal. Az órabérek január 12-től kezdve a következőleg lettek megállapítva: Kézimunkásoknak 4000 K, gyakorolt kézimunkásoknak 5500 K, erős kézimunkásoknak 7000 K, önálló munkásoknak, darabszámosoknak és napszakoknak 9850 K, az otthondolgozó munkások műhelyföntartásra és varrókellékekre 1000 K-t kapnak minden órabér után. Visszapillantás. "A gazdasági viszonyok további leromlása jellemezte az 1924-ik esztendőt is és ennek a hatása mutatkozik szakszervezeti életünkön is. A szabóipar túlnyomó részében minden eddiginél rosszabb konjunktúrák voltak és csak a kisebb számú munkást foglalkoztató férfi- és női konfekciószabóságnál volt némileg kedvezőbb munkaalkalom. A vámhatárok megnyitásával Csehszlovákia és Ausztria otthonmunkával előállított konfekció cikkei veszedelmezik szakmánknak ezt az ágazatát is. A rendelésre dolgozó nőszabóságnál úgyszólván csak néhány hétre zsugorodott az úgynevezett „idény“ s a munkások és munkásnők egy része csaknem állandóan munka nélkül volt. Mindezek a körülmények természetesen rendkívül nagy mértékben nehezítették meg a szervezés munkáját. Nem javult a helyzet az egyesülési és gyülekezési szabadság szempontjából sem, s ezidőszerint is hat csoportunk működése van meggátolva, hatósági fölfüggesztés vagy a tudomásulvétel megtagadása miatt. Kaposvári csoportunk működésének újrafölvételét-- több mint négy esztendei huzavona után - csak a legutóbbi hetekben sikerült kieszközölnünk. A csoport tudvalevőleg azért lett fölfüggesztve 1920-ban, mert a hatóság szerint külön helyi alapszabállyal nem rendelkezett. Az előző év végén volt csoportjaink közül egy szűnt meg 1924-ben s ezzel szemben két új csoportunk alakult. Megszűnt a csoport Tatabányán, az ottani jóléti üzem megszűnésével, új csoport alakult Dombóváron és Zalaegerszegen. Ez időszerint Budapesten 1, vidéken pedig 29 csoportja van az egyesületünknek. Az átlagos taglétszám 6244 volt az 1923. évi 7577 taggal szemben, éspedig 4649 tag volt a fővárosban. 1595 pedig a vidéken. Nemek szerint Budapesten 2749 férfi és 1900 nő tag volt, vidéken pedig 1348 férfi és 247 nő. A pénzérték csökkenése következtében három esetben kellett fölemelnünk 1927-ben az egyesületi járulékokat és segélyeket, a küldöttközgyűléstől kapott fölhatalmazás alapján. Ennek megfelelően október 5-ikétől kezdve járulékosztályok és tagsági időtartam szerint a munkanélküli tagok legkisebb heti segélye 33.600 K, a legnagyobb 100.800 K, amelyet egyfolytában négy héten át, egy év alatt nyolc héten át kaphatnak főleg a tagok. A temetkezési segély családtagok elhalálozása esetén 75.000 és 150.000 K között, a tag elhalálozása esetén pedig 180.000 K és 1.000.000 K között váltakozik. Szakmai viszonyainkat tekintve, szokatlanul nagy számban voltak munkanélküli tagjaink a rossz konjunktúrák következtében az elmúlt évben is. Április és május havában — tehát a munkaidény szakában — 560—800 munkakereső tag jelentkezett hetenként az egyesületünk budapesti munkaközvetítőjénél és hét végével 170—350 között váltakozott hetenként azok száma, akik mint munkanélküliek voltak nyilvántartva. Az őszi idényben, szeptember-október hónapban 350—400 között váltakozott hetenként a munkát keresők száma, a munkanélküli létszám pedig 170—260 volt ugyanezen időben. Külföldre 40 egyesületi tag utazott ki munkakeresés céljából. Munkanélküli és egyéb segélyekre 68.628.261 K-t fizetett ki az egyesületünk 1924-ben. Egyik jelentős eseménye volt az elmúlt évnek, hogy május 29—30-ik napjain tartotta meg kongresszusát a Ruházati Munkások Nemzetközi Szövetsége Wienben. Ezen kongresszuson 12 ország ruházati munkás szakszervezete vett részt, amelyek között egyesületünk is képviselve volt. A központi vezetőség megbízásából Matos Jenő szaktárs vett részt a kongresszuson. A szervezet adminisztratív ügyein kívül a különböző országok ruházati munkásainak gazdasági helyzetét, az oroszországi szakszervezet csatlakozása ügyét — utóbbit egyelőre negatív eredménnyel —, továbbá a ki- és bevándorlás kérdését tárgyalta a kongresszus. Annakidején részletes tudósítást közöltünk a tanácskozásokról. A nyomasztó megélhetési viszonyok folytán és a munkáltatók elzárkózása miatt gyakran voltak bérharcaink, főleg az 1924. év első felében. Budapesten 8 esetben és 14 vidéki városban 20 esetben volt bérharc azért, mert a munkáltatók másként nem voltak hajlandók a drágulás arányában megfelelő bérjavítást adni. Ezek a bérharcok többnyire egy-egy szakmára kiterjedő általános jellegű bérharcok, részben pedig részleges sztrájkok voltak. Hosszabb tartamú bérharc volt a budapesti férfiszabók őszi részleges sztrájkja, amely 193 résztvevővel 22 napig tartott, továbbá a Holzer-féle kizárás, ahol 19 szaktársunkat elbocsátották, mert a szakmánál megállapított béreknél kevesebbet nem akartak elfogadni. Ez a bérharc 12 hétig tartott. A bérharcokban összesen 2598 férfi és 1172 nő munkát vett részt. Budapesten 1986 férfi és 1083 nő, vidéken pedig 612 férfi és 89 nő. A bérharcban résztvevő szaktársak segélyezésére 129,180,175 koronát fizetett ki a szakszervezetünk. A bérharcok kivétel nélkül eredményes megegyezéssel fejeződtek be, s ezenkívül természetesen számtalan esetben békés egyez- kedés útján is értek el a szaktársaink eredményeket. A formaszerű kollektív szerződések csaknem teljesen megszűntek, főleg azért, mert a drágulás arányának megfelelő bérjavítást ezúton nem lehetett biztosítani. De azért is, mert a munkáltatók egy része — mint például a nőszabómunkáltatók — ,kifejezetten a kollektív szerződésellenes álláspontra helyezkedett és a rossz konjunktúrákat kihasználva, az egyoldalú bérmegállapítást igyekezett meghonosítani. Mindamellett megállapíthatjuk, hogy a munkabérek és egyéb munkafeltételek úgy a fővárosban, mint a vidéken nagy általánosságban egységesek maradtak az egyes szakmacsoportokban, abban az értelemben, ahogy a kollektív szerződések idején kifejlődtek. A munkabérek 1924. év végén következőleg alakultak a legutóbbi bérmegállapítások szerint: Budapesten egy kezelő férfimunkás legkisebb minimális órabére 6671 korona, a legnagyobb 10.000 korona volt. Egy önálló férfimunkás legkisebb minimális órabére 13.345 korona, a legnagyobb 19.000 korona volt ugyanakkor. Kezdő munkásnőknek a legkisebb órabérminimuma 2374 korona volt a munkáltatók megállapítása szerint, a szakszervezet megállapítása szerint 3562 korona, a legnagyobb pedig 7000 korona. Önálló munkásnőnek 11.734 korona volt a legkisebb és 13.080 korona a legnagyobb minimális órabérük. Vidéken egy kezelő férfimunkásnak 4000 korona volt az egyezmény, szerint megállapított legkisebb minimális órabére, a legnagyobb pedig 6176 korona, önálló férfimunkásnak 8550 korona volt a legkisebb és 13.915 korona a legnagyobb órabérminimuma. A kezdő munkásnők megállapított minimális órabére 1775 korona és 3305 korona között váltakozott, az önálló munkásnőké pedig 8502 korona és 10.561 korona között. Küzdelmes esztendő van mögöttünk az 1924. évvel is és nehezen bontakozik kilátás a viszonyok jobbrafordulására. Nem volt eredménytelen azonban a küzdelmünk, ha a nehéz időkre visszatekintünk. A reakciós magyar kormányzati rendszerben gyökerező gazdasági züllés mellett harcokra van kilátás továbbra is. Szociáldemokrata öntudattal vállalnunk kell mindannyiunknak ezt a harcot a jobb jövendőért. A legfontosabb kötelesség. Bebel, a németországi szocialista munkásmozgalom e-1 s% kitűnő -í'fi+Wr k* -«»olt: nő és a munkás ősidők óta közösek abban, hogy elnyomottak és abban, hogy ha elnyomatásuk formája változott is, maga az elnyomatás megmaradt.“ A munkásnak és a nőnek ez a közös sorsa az oka annak, hogy a munkásmozgalom mindenkor fokozott érdeklődést tanúsított a nőmozgalom iránt. Az öntudatra ébredt munkásság ugyanis tisztában van azzal, milyen terhes kerékkötő a szocialista mozgalom előretörésén, a női munkások és a munkásasszonyok elmaradottsága. Különösen súlyos jelentőségű a Hómunkások és a munkásasszonyok elmaradottsága olyan korszakokban, amikor a munkásmozgalomnak magának szomorú megpróbáltatásokkal kell megküzdenie. Amikor a mozgalomban föltétlenül szükség van mindenkinek a munkásságára, amikor minden lépésnyi előrehaladásért körömszakadásig kell küzdeni, sőt amikor az ellenség túlnyomó ereje ellenében gyakorta a már megszállott hadállások megvédelmezése is dicsőséges eredmény, akkor a harcos munkásmozgalomnak nem lehet fontosabb célja, mint hogy a meggyőzés minden lehető eszközével igyekezzék a maga táborát azoknak a csatasorba, beállításával növelni, akiknek az érdekei megegyeznek a maga elsőrendű érdekeivel. Ezért olyan fontos föladata a magyarországi munkásságnak, mai történelmi helyzetében, a nőmunkások és munkásasszonyok nagy tömeveinek szocialistává nevelése. A föladat megoldása főként a férfimunkásokra vár. Az öntudatos szocialista munkásnak sok felé nyílik alkalma erre a kötelességteljesítésre. Élni kell minden egyes alkalommal. A szervezett munkás egyáltalán nem tett még meg mindent, ha az üzemben nem dolgozik együtt szervezetlen nőmunkásokkal. A köteles-bítségteljesítés következő lépése: a munkásasszonyok szocialistává nevelése a családban. Amikor a nyilvános propaganda kezét a kötelékek egész szövedéke bénítja szabad mozgásában, amikor az élőszó agitációs hatalma kénytelen letompítani önnön dübörgését, akkor az agitációnak, a meggyőzésnek, az eszmeterjesztésnek sokkal nagyobb része szorul a család körében, mint ha szabadon lángolhat az élőszó és a nyomtatott betű gyújtóereje. A család bizalmas falai között végbemenő szocialista munka az asszony, az anya meggyőzésével a gyermeket is megmenti a jövőnek. A munkásanya meggyőzése nem olyan nehéz munka, mint amilyennek talán első pillantásra látszik. A nyomorúság és elnyomatás sokkal beszédesebb fölvilágosító erők, semhogy a munkásasszony kitérhetett volna hatásuk elől. Az utolsó súlyos évek tengernyi tapasztalata alaposan megváltoztatta a munkásasszony gondot-