Szabók Szaklapja, 1925 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1925-01-15 / 1. szám

SZABOK SZAKLABJA A MAGYARORSZÁGI SZABÓMUNKÁSOK ÉS MUNKÁSNŐK SZAKEGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII. ker., Almássy­ tér 2. sz. Telefonsz.: J. 116—70. A lapra való közlemények és előfizetések ide küldendők Megjelenik minden hó közepén NIBMHW WTfWMIW ■ lliwrrilil’W T 'lIHrWWMWmilHJMLJIH JMJMWKaWUlill«» aUUliM Előfizetési díj: Egész évre 30.000 korona, félévre 15.000 korona. Egyes szám ára 2500 korona. A szer­kesztővel értekezni lehet délután 5—6 óra között A magyarországi szabómun­kások és munkás­­nők szakegyesülete budapesti csoportja 1925. évi január 25-én, vasárnap délelőtt 1410 órakor a szak­egyesület helyisé­gében (Almássy­ tér 2. szám alatt) taggyűlést tart. Napirend: Jelölőbizottság megválasztása az 1925. évi vezetőség és a­­küldött-közgyűlési kül­döttek kijelölésére és egyéb szervezeti ügyek. Tagsági könyv elhozandó! A vezetőség: 0 BÉRMOZGALMAH Kecskeméten a férfiszabómunkások békés megegyezés útján új béregyezséget létesítettek a munkáltatókkal. Az órabérek január 12-től kezdve a következőleg lettek megállapítva: Kézimunkásoknak 4000 K, gyakorolt kézimun­­kások­nak 5500 K, erős kézimunkásoknak 7000 K, önálló munkásoknak, darabszámosoknak és napszakoknak 9850 K, az otthondolgozó munká­sok műhelyföntartásra és varrókellékekre 1000 K-t kapnak minden órabér után. Visszapillantás. "A gazdasági viszonyok további leromlása jellemezte az 1924-ik esztendőt is és ennek a hatása mutatkozik szakszervezeti életünkön is. A szabóipar túlnyomó részében minden eddiginél rosszabb konjunktúrák­ voltak és csa­k a kisebb számú munkást foglalkoztató férfi- és női konfekciószabóságnál volt némi­leg kedvezőbb munkaalkalom. A vámhatá­rok megnyitásával Csehszlovákia és Ausz­tria otthonmunkával előállított konfekció cikkei veszedelmezik szakmánknak ezt az ágazatát is. A rendelésre dolgozó nőszabó­­ságnál úgyszólván csak néhány hétre zsu­gorodott az úgynevezett „idény“ s a munká­sok és munkásnők­ egy része csaknem állan­dóan munka nélkül volt. Mindezek a körül­mények természetesen rendkívül nagy mér­tékben nehezítették meg a szervezés mun­káját. Nem javult a helyzet az egyesülési és gyü­lekezési szabadság szempontjából sem, s ez­­időszerint is hat csoportunk működése van meggátolva, hatósági fölfü­ggesztés vagy a tudomásulvétel megtagadása miatt. Kapos­vári csoportunk működésének újrafölvételét­­-- több mint négy esztendei huzavona után - csak a legutóbbi hetekben sikerült kiesz­közölnünk. A csoport tudvalevőleg azért lett fölfüggesztve 1920-ban, mert a hatóság sze­rint külön helyi alapszabállyal nem rendel­kezett. Az előző év végén volt csoportjaink közül egy szűnt meg 1924-ben s ezzel szem­ben két új csoportunk alakult. Megszűnt a csoport Tatabányán, az ottani jóléti üzem megszűnésével, új csoport alakult Dombóvá­ron és Zalaegerszegen. Ez időszerint Buda­pesten 1, vidéken pedig 29 csoportja van az egyesületünknek. Az átlagos taglétszám 6244 volt az 1923. évi 7577 taggal szemben, éspedig 4649 tag volt a fővárosban. 1595 pe­dig a­ vidéken. Nemek szerint Budapesten 2749 férfi és 1900 nő tag volt, vidéken pedig 1348 férfi és 247 nő. A pénzérték csökkenése következtében há­rom esetben kellett fölemelnünk 1927-ben az egyesületi járulékokat és segélyeket, a kül­döttközgyűléstől kapott fölhatalmazás alap­ján. Ennek megfelelően október 5-ikétől kezdve járulékosztályok és tagsági időtar­tam szerint a munkanélküli tagok legkisebb heti segélye 33.600 K, a legnagyobb 100.800 K, amelyet egyfolytában négy héten át, egy év alatt nyolc héten át kaphatnak főleg a tagok. A temetkezési segély családtagok elhalálo­zása esetén 75.000 és 150.000 K között, a tag elhalálozása esetén pedig 180.000 K és 1.000.000 K között váltakozik. Szakmai viszonyainkat tekintve, szokat­lanul nagy számban voltak munkanélküli tagjaink a rossz konjunktúrák következté­ben az elmúlt évben is. Április és május ha­vában — tehát a munkaidény szakában — 560—800 munkakereső tag jelentkezett he­tenként az egyesületünk budapesti munka­közvetítőjénél és hét végével 170—350 között váltakozott hetenként azok száma, akik mint munkanélküliek voltak nyilvántartva. Az őszi idényben, szeptember-október hónapban 350—400 között váltakozott hetenként a mun­­kát keresők száma, a munkanélküli létszám pedig 170—260 volt ugyanezen időben. Kül­földre 40 egyesületi tag utazott ki munka­­keresés céljából. Munkanélküli és egyéb se­gélyekre 68.628.261 K-t fizetett ki az egye­sületünk 1924-ben. Egyik jelentős eseménye volt az elmúlt évnek, hogy május 29—30-ik napjain tar­totta meg kongresszusát a Ruházati Munká­sok Nemzetközi Szövetsége Wienben. Ezen kongresszuson 12 ország ruházati munkás szakszervezete vett részt, amelyek között egyesületünk is képviselve volt. A központi vezetőség megbízásából Matos Jenő szak­társ vett részt a kongresszuson. A szervezet adminisztratív ügyein kívül a különböző or­szágok ruházati munkásainak gazdasági helyzetét, az oroszországi szakszervezet csat­lakozása ügyét — utóbbit egyelőre negatív eredménnyel —, továbbá a ki- és bevándor­lás kérdését tárgyalta a kongresszus. Annak­idején részletes­ tudósítást közöltünk a ta­nácskozásokról. A nyomasztó megélhetési viszonyok foly­tán és a munkáltatók elzárkózása miatt gyakran voltak bérharcaink, főleg az 1924. év első felében. Budapesten 8 esetben és 14 vidéki városban 20 esetben volt bérharc azért, mert a munkáltatók másként nem vol­tak hajlandók a drágulás arányában meg­felelő bérjavítást adni. Ezek a bérharcok többnyire egy-egy szakmára kiterjedő általá­nos jellegű bérharcok, részben pedig részle­ges sztrájkok voltak. Hosszabb tartamú bér­harc volt a budapesti férfiszabók őszi részle­ges sztrájkja, amely 193 résztvevővel 22 na­pig tartott, továbbá a Holzer-féle kizárás, ahol 19 szaktársunkat elbocsátották, mert a szakmánál megállapított béreknél kevesebbet nem akartak elfogadni. Ez a bérharc 12 hétig tartott. A bérhar­cokban összesen 2598 férfi és 1172 nő mun­kát vett részt. Budapesten 1986 férfi és 1083 nő, vidéken pedig 612 férfi és 89 nő. A bér­harcban résztvevő szaktársak segélyezésére 129,180,175 koronát fizetett ki a szakszerveze­tünk. A bérharcok kivétel nélkül eredményes megegyezéssel fejeződtek be, s ezenkívül ter­mészetesen számtalan esetben békés egyez-­ kedés útján is értek el a szaktársaink ered­ményeket. A formaszerű­ kollektív szerződé­sek csaknem teljesen megszűntek, főleg azért, mert a­ drágulás arányának megfelelő bérjavítást ezúton nem lehetett biztosítani. De azért is, mert a munkáltatók egy része — mint például a nőszabómunkáltatók — ,ki­fejezetten a kollektív szerződés­ellenes állás­pontra helyezkedett és a rossz konjunktúrá­kat kihasználva, az egyoldalú bérmegállapí­tást igyekezett meghonosítani. Mindamellett megállapíthatjuk, hogy a munkabérek és egyéb munkafeltételek úgy a fővárosban, mint a vidéken nagy általánosságban egysé­gesek maradtak az egyes szakmacsoportok­ban, abban az értelemben, ahogy a kollektív szerződések idején kifejlődtek. A munkabérek 1924. év végén következő­leg alakultak a legutóbbi bérmegállapítások szerint: Budapesten egy kezelő férfimunkás legkisebb minimális órabére 6671 korona, a legnagyobb 10.000 korona volt. Egy önálló férfimunkás legkisebb minimális órabére 13.345 korona, a legnagyobb 19.000 korona volt ugyanakkor. Kezdő munkásnőknek­ a legkisebb órabérminimuma 2374 korona volt a munkáltatók megállapítása szerint, a szak­­szervezet megállapítása szerint 3562 korona, a legnagyobb pedig 7000 korona. Önálló mun­kásnőnek 11.734 korona volt a legkisebb és 13.080 korona a legnagyobb minimális óra­bérük. Vidéken egy kezelő férfimunkásnak­ 4000 korona volt az egyezmény, szerint meg­állapított legkisebb minimális órabére, a legnagyobb pedig 6176 korona, önálló férfi­­munkásnak 8550 korona volt a legkisebb és 13.915 korona a legnagyobb órabérmini­muma. A kezdő munkásnők megállapított minimális órabére 1775 korona és 3305 ko­rona között váltakozott, az önálló munkás­nőké pedig 8502 korona és 10.561­ korona kö­zött. Küzdelmes esztendő van mögöttünk az 1924. évvel is és nehezen bontakozik kilátás a viszonyok jobbrafordulására. Nem volt eredménytelen azonban a küzdelmünk, ha a nehéz időkre visszatekintünk. A reakciós magyar kormányzati rendszerben gyökerező gazdasági züllés mellett harcokra van kilá­tás továbbra is. Szociáldemokrata öntudattal vállalnunk kell mindannyiunknak ezt a har­cot a jobb jövendőért. A legfontosabb kötelesség. Bebel, a németországi szocialista munkás­­mozgalom e-1 s% kitűnő -í'fi+Wr k* -«»olt: nő és a munkás ősidők óta közösek abban, hogy elnyomottak és abban, hogy ha elnyomatásuk formája változott is, maga az elnyomatás meg­maradt.“ A munkásnak és a nőnek ez a közös sorsa az oka annak, hogy a munkásmozgalom mindenkor fokozott érdeklődést tanúsított a nő­mozgalom iránt. Az öntudatra ébredt munkás­ság ugyanis tisztában van azzal, milyen terhes kerékkötő a szocialista mozgalom előretörésén, a női munkások és a munkásasszonyok elmara­dottsága. Különösen súlyos jelentőségű a Hómunkások és a munkásasszonyok elmaradottsága olyan korszakokban, amikor a munkásmozgalomnak magának szomorú megpróbáltatásokkal kell megküzdenie. Amikor a mozgalomban föltét­lenül szükség van mindenkinek a munkássá­gára, amikor minden lépésnyi előrehaladásért körömszakadásig kell küzdeni, sőt amikor az ellenség túlnyomó ereje ellenében gyakorta a már megszállott hadállások megvédelmezése is dicsőséges eredmény, akkor a harcos munkás­­mozgalomnak nem lehet fontosabb célja, mint hogy a meggyőzés minden lehető eszközével igyekezzék a maga táborát azoknak a csata­sorba, beállításával növelni, akiknek az érdekei megegyeznek a maga elsőrendű érdekeivel. Ezért olyan fontos föladata a magyarországi munkásságnak, mai történelmi helyzetében, a nőmunkások és munkásasszonyok nagy töm­e­­v­­einek szocialistává nevelése. A föladat megoldása főként a­ férfimunká­sokra vár. Az öntudatos szocialista munkásnak sok felé nyílik alkalma erre a kötelességtelje­­sítésre. Élni kell minden egyes alkalommal. A szervezett munkás egyáltalán nem tett még meg mindent, ha az üzemben nem dolgozik együtt szervezetlen nőmunkás­okkal. A köteles-b­ít­ségteljesítés következő lépése: a munkásasszo­nyok szocialistává nevelése a családban. Amikor a nyilvános propaganda kezét a kö­telékek egész szövedéke bénítja szabad mozgá­sában, amikor az élőszó agitációs hatalma kénytelen letompítani önnön dübörgését, akkor az agitációnak, a meggyőzésnek, az eszmeter­­­jesztésnek sokkal nagyobb része szorul a csa­lád körében, mint ha szabadon lángolhat az élő­szó és a nyomtatott betű gyújtóereje. A család bizalmas falai között végbemenő szocialista munka az asszony, az anya meg­­győzésével a gyermeket is megmenti a jövőnek. A munkásanya meggyőzése nem olyan nehéz munka, mint amilyennek talán első pillantásra látszik. A nyomorúság és elnyomatás sokkal beszédesebb fölvilágosító erők, semhogy a mun­kás­asszony kitérhetett volna hatásuk elől. Az utolsó súlyos évek tengernyi tapasztalata ala­posan megváltoztatta a munkásasszony gondot-

Next