Szabók Szaklapja, 1926 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-15 / 1. szám
2. oldal nem okozhat nekünk fájdalmat, hogy elmúlt. Legföljebb a megpróbáltatásokban edződhettünk erősebbé, akiknek használt ez a kényszerű iskola. Hasonló helyzetbe nem először jutott azonban szakszervezetünk, csak a megélhetés gondja nem volt általában sohasem ennyire égető, mint most. Szervezetünk benső ereje, taglétszáma, teljesítőképessége, a sorozatos válságos esztendők után is nagyobb ez idő szerint, mint bármikor a háború előtti vagy a háború alatti válságos esztendőkben volt. Nem kell tehát lemondanunk, ha egyelőre bizonyos fokú visszafejlődést látunk. Szervezkedési mozgalmunk gyökerei ma már sokkal mélyebbre ereszkedtek, semhogy a viharos idők azt kitépni tudnák. A kezdődő évvel új munkába kell fognunk s meggyőződéssel tovább küzdeni szervezetünk fejlesztéséért és a szabómunkásság jobblétéért., A kizsákmányolás ravasz módszereit kell megismernünk, hogy meggyőződés, elszántsággal, tántoríthatatlanul haladhassunk nagy céljaink felé. A munkásosztály szembenáll az egész kapitalista világgal. Számban és erőben sokszorta fölülmúlja ellenfeleit, de eddig mégsem tudta céljait megvalósítani, mert az a maroknyi csoport, amely minden államban a politikai és gazdasági hatalmat a kezében tartja, a munkásosztály köréből is talál segítőtársaikat hatalmának megtartására és biztosítására. Hiszen elvitathatatlan, hogy a szociáldemokrata párt a gazdasági és politikai mozgalom segítségével néhány évtized alatt óriási eredményeket ért el. Ha meggondoljuk, hogy a modern munkásmozgalom első önálló megnyilvánulása csak a múlt évszázad negyvenes éveitől datálódik, ha figyelembe vesszük, hogy a szocializmus e rövid néhány évtized alatt milyen nagy utat futott be, akkor meg lehetünk elégedve az eredménnyel. Igaz, hogy sokan vannak, akik úgy vélik, hogy gyorsabb ütemben kellene haladnunk, akik azt gondolják, hogy elég ideig ettük már a nincstelenség keserű kenyerét és megérdemelnék, hogy most már mi is nagyobb mértékben részesedjünk munkánk eredményében. Azonban a kívánság egymagában nem elegendő az évszázados kapitalista hatalmi szervezet megdöntéséhez. Az a néhány évtized, amióta a szocialista mozgalom a tudományos megismerés erejével támadja a kapitalista rendszert, az emberiség történetében nagyon csekély időt jelent. Olyan mélyreható, az egész társadalmi szervezetet megváltoztató átalakulást, amelyet a szocialista munkásmozgalom akar, nem lehet máról-holnapra ugrásszerűen megvalósítani. Azok, akik ma az emberek nagy többségét kizsákmányolják és a saját szolgálatukba kényszerítik, erőszakos szervezetüket, annyira kiépítették és olyan erősen körülbástyázták, hogy csak az állandó, elszánt, kemény harc tud egyegy rést ütni a szilárd falakon. Megnehezíti a harcot az is, hogy az évszázados tradíciókat is fölhasználják a munkások táborának meggyöngíttésére. A vallásos érzés fejlesztése és az úgynevezett hazafias érzés fölhasználása a kizsákmányolás szolgálatában a munkások nagy tömegeit tartja távol a mozgalomtól. Ismételjük, hogy még olyanok is vannak, akik egyenes ellenségei a munkásmozgalomnak és teljes meggyőződéssel védik azoknak az érdekeit, akik munkaerejüket a saját gazdagodásukra használják föl. Elsősorban azzal kell tisztában lennünk, hogy milyen módon jöttek létre azok a nagy vagyonok, amelyek egyesek kezében fölhalmozódnak és eszközül szolgálnak arra, hogy a munkások nagy tömegeit, éppen e fölhalmozott nagy vagyon segítségével állandó szolgaságban és nyomorúságban tartsák. A kapitalista termelés alapja a munkaerő fölhasználása és kizsákmányolása. A termelés nagy eszközei: a munkaszerszámok, a gépek és az üzemek a jelenlegi társadalomban magántulajdonban vannak. Maga a munkás, ha meg akarja szerezni az élethez szükséges élelmiszerek mennyiségét, akarva vagy nem akarva kénytelen azoknak eladni munkaerejét, akik a termelőeszközöket magukhoz ragadták. Természetes, azokról van szó, akik nem tudnak önállóan berendezkedni, akik nem termelhetnék saját maguk, hogy a termelt árukat az árupiacon értékesíthessék. Az egyik oldalon ott látjuk az ipari termelésre szolgáló üzemeket, a másik oldalon azoknak a nagy tömegeit, akiknek nincs más tulajdonuk, mint a munkaerejük. Ha azt akarják, hogy saját maguknak, vagy esetleg családjuknak megfelelő mennyiségű élelmiszert keressenek, akkor el kell adniuk a munkaerejüket. A munkaerő az az áru, amelyet a munkás visz a munkapiacra, életszükségleteinek biztosítására. Azt szokták mondani, hogy a kapitalista termelésben a munkások szabadsága biztosítva van. Senki sem kényszeríti a munkást, hogy másoknak dolgozzék. A kapitalisták nem küldenek sem rendőrt, sem csendőrt azokért, akik azt mondják, hogy nem engedik magukat kizsákmányolni, tehát nem dolgoznak. Az is igaz, hogy senkinek sem írhatják elő, hogy egy megnevezett munkáltatóhoz kell elmennie, hogy ennek eladja magát. A munkás tehát saját maga válogathatja meg, hogy melyik munkáltatóhoz megy el dolgozni, de a munkáltatók osztályának valamelyik tagjához el kell mennie, mert ha nem dolgozik, akkor éhen pusztul. A kapitalista termelőmódnak ez az a ravaszul kieszelt szabadsága. Azt, mondja, hogy nem alkalmaznak kényszert, pedig a legnagyobb kényszer erőszakával, az éhezés kínjával kényszerítik a munkásokat arra, hogy üzemeikben munkát keressenek, hogy kizsákmányoltassák magukat. A kapitalista nyugodtan várhat a gazdaságilag erősebb fél és erejét megszaporítja az is, hogy az államhatalom minden segédeszköze szolgálatára áll. A munkás tehát ott várja a munkapiacon, hogy a munkaerejét megvásárolják. Ha munkát talált, elkezd dolgozni és a hét végén, amikor kifizetik, azt tapasztalja, hogy a munkabére sokkal csekélyebb, mint azoknak az árucikkeknek értéke, amelyeket az ő munkája eredményeképen nyertek. Odamegy tehát a munkáltatóhoz, vagy annak megbízottjához és azt követeli, hogy fizessék meg a munkájának teljes értékét. A munkáltató azonban egyszerűen napirendre tér a követelés fölött és azt mondja, hogy helyes, rendben van, elismerem, hogy a termelt érték nagyobb a munkabér értékénél, azonban nem vagyok hajlandó többet fizetni. Ha nem tetszik, menjen máshova, próbálkozzék meg olyan helyen, ahol többet fizetnek. Az önérzetes munkás megkísérli más munkahelyen, de végigjárhatja az összes munkahelyeket, sehol sem fogja megkapni a munkaerejének teljes értékét. Hiszen a kapitalizmusnak az az alapvető sajátossága, hogy a munkaerőt nem fizeti meg teljesen, hanem csak annak bizonyos részét. A fönmaradó rész, amelyet a kapitalista elvon a munkástól, az az értéktöbblet, amelyet a kapitalisták a munkásoktól kisajtolnak. A munkásoktól elvont értéktöbblet alapja a tőkés gazdaságnak, ez duzzasztja föl azokat a vagyonokat ,amelyeket egyesek fölhalmoztak és amelyet újra arra használnak föl, hogy a munkások egyre nagyobb tömegeit zsákmányolják ki. A kapitalisták osztályának tehát életérdeke, hogy mindig elegendő munkás álljon rendelkezésre. Minél több a kínálkozó munkás, annál könnyebben bánhatnak el a munkára jelentkezőkkel, annál kisebb az az összeg, amelyet a munkaerőért fizetnek és annáknagyobb a az a profitráta, amely a munkáltatók részére megmarad. Kedvező gazdasági viszonyok között, amikor a munkapiacon nincsen ajánlkozó munkás, a munkáltatók értéktöbbletrészesedése kisebb mennyiségű, azonban a jelenlegi rendszer alapján sohasem fejlődhetnek a dolgok annyira, hogy a munkások a munkaerejük teljes értékét kapják fizetés gyanánt. Hiszen a kapitalizmusnak az a lényege, az eltartója és fölhizlalója, hogy nem fizeti meg a munka teljes értékét, mert ha ezt meg kellene fizetnie, abban a pillanatban megszűnne, mert a munkásokat csak úgy érdemes foglalkoztatni, ha azok értéktöbbletet szolgáltatnak a kapitalisták részére. • A kapitalita kizsákmányolás módszereiről több cikket fogunk közölni. SZABÓK SZAKLAPJA 4 Meghívó A Magyarországi Szabómunkások és Munkásnők Szakegyesülete budapesti csoportja 1926. évi február hó 28-án, délelőtt 9 órakor, a szakegyesület helyiségében (VII. Almássy tér 2. szám alatt) rendes évi közgyűlést tart, amelyre a csoport kötelékébe tartozó budapesti férfiszabó-, nőiszabó-, női konfekciószabó-, férfikonfekciószabó-, vásáriszabómunkásokat és munkásnőket, valamint a női kalapkészítő munkásnőket ezennel meghívjuk. A közgyűlés napirendje: 1. A vezetőség jelentése; a) általánosjelentés; b) pénztári jelentés; c) ellenőrök jelentése és ezzel kapcsolatban határozathozatal a vezetőség fölmentése iránt. 2. Új vezetőség választása. 3. Indítványok és egyéb szervezeti ügyek. Kérjük a szaktársakat és szaktársnőket, hogy a közgyűlésen föltétlenül pontos időben jelenjenek meg. Ugyancsak fölhívjuk az egyesület mindazon tagjait, akik járulékaikkal nyolc héten túl hátralékban vannak, hogy azt egyenlítsék ki, mert különben a közgyűlésen nem vehetnek részt. A tagsági könyvét mindenki hozza el. A vezetőség. 1926 A VII A pártgyűlés. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt december 25., 26. és 27-én, karácsony napjain tartotta meg Budapesten, a régi képviselőházban XXIII. pártgyűlését. Nagy várakozások előzték meg a pártgyűlést, amennyiben főleg szélsőséges jobboldali lapok már hetekkel előre újból a szociáldemokrata párt bomlásáról, pártszakadásról stb. koholtak híreket. Más szempontokból természetesen nagy várakozással tekintett a kongresszus felé a szociáldemokrata szervezett munkásság, amely hitvallást, iránymutatást várt a tornyosuló szociális és politikai nehézségek s mindazon feladatok tekintetében, amelyek a pártgyűlés programját képezték. A szervezett munkásság tisztában volt a helyzettel, s ezért nem tévesztették meg a reakciós és fajvédő sajtó rémhírei. Csalódás csak azokat érte, akik fölültek ezeknek a híreszteléseknek, vagy akik ezzel és egyéb mesterséges eszközökkel tudatosan széthúzást igyekeztek szítani a szociáldemokrácia táborában, újból és újból élesztve önmagukban is a káorörvendő hitet, hogy a munkásmozgalom egységét, ezt a leghatalmasabb erőtartalékot, így sikerül majd szétzúzni a kapitalista reakció örömére. A pártgyűlés az egység és erő manifesztációja lett. De hatalmas tüntetés volt egyúttal a nemzetközi munkásszolidaritás, a népek békéje és a szociális béke megteremtése, a közszabadságok helyreállítása és a politikai üldözések megszüntetése mellett. Erős — sokszor szenvedélyes — vita folyt a párt belső életéről, az egyik vagy másik tekintetben követendő taktikáról, a pártszervezeti szabályzat megalkotásáról, főleg pedig az uralkodói kormányzati rendszer tarthatatlanul reakciós és népellenes magatartásáról, de valamennyi fölszólaló hangoztatta azt a meggyőződését, hogy csak minden erő összefogásával, a párt erejének növelésével és egységének föltétlen megóvásával remélhető a reakció legyőzése és jobb viszonyok teremtése. Emellett a hatalmas megnyilatkozás mellett eltörpült az a csínytevésszámba vehető cselekedet, hogy néhány magáról megfeledkezett és önmagának zavaros „forradalmi “ és „ellenzéki“ allűrökben tetszelgő egyén a pártgyűlés megzavarásának szándékával röpiratokat dobott a karzatról a pártgyűlési küldöttek közé. A politikai megnyilatkozások mellett a munkásságnak ez a parlamentje természetesen közgazdasági és szociálpolitikai természetű ügyeket is tárgyalt. Itt a munkanélküliség és a gazdasági helyzet kérdését, a munkanélküliség elleni biztosítás, valamint egyéb szociális vonatkozású kérdéseket, nevezetesen a nemzetközi munkaügyi konferenciák egyezményeinek és ajánlatainak a magyar törvényhozás által leendő megvalósítását. A nemzetközi szolidaritás megnyilvánulása gyanánt a Szocialista Munkás Internacionále üdvözlőlevelet küldött a kongresszushoz, Németország, Ausztria, Jugoszlávia és Csehszlovákia testvérpártgái pedig küldöttekkel képviseltették magukat. A tárgyalás anyagát természetesen csak a legszűkebb formában ismertethetjük e helyen, egynéhány fontosabb szociálpolitikai, és a közszabadságokra vonatkozó részletet ismertetve az elfogadott határozati javaslatokból. A pártvezetőség és a parlamenti csoport jelentését Farkas István elvtárs ismertette és a jelentést a pártgyűlés egynapos tárgyalás után öt szó ellenében tudomásul vette. A munkanélküliség, a politikai és gazdasági helyzet volt a tárgysorozat 2. pontja, előadója pedig Peyer Károly elvtárs, aki hatalmas beszédben mutatta ki, hogy az adott belpolitikai és külpolitikai viszonyok miként teszik tarthatatlanná a mai kormányzati rendszert és mennyiben okozója ez a nyomasztó gazdasági helyzetnek és a munkanélküliségnek. Határozati javaslatában az ország demokratikus berendezkedése van megjelölve a jelenlegi állapotok megváltozásának fő kelléke gyanánt. A gazdasági és szociális vonatkozású részeiben a határozati javaslat követeli többek között: 1. a kormány tervszerű és állandó beruházásokkal, termelési hitelek folyósításával, az uzsoramentes kamatpolitika érvényesítésével tegye lehetővé az ipar és kereskedelem normális menetét; követeli 2. a munkanélküliség esetére szóló kötelező biztosítás törvényét; 3. munkáskamarák létesítését, Munkaügyi Hivatal szervezését, amely a különböző minisztériumokban lévő munkaügyeket egyesíti és az érdekeltségek bevonásával a munkaügyek intézésére paritásos szervet létesít; 10. a nemzetközi munkaügyi konferenciák egyezményeinek és ajánlatainak, különösen a nyolcórás munkanapra vonatkozó egyezménynek ratifikálását; végül 11. megismétli és újból hangsúlyozza a pártgyűlés az 1924. évi április 20—22-én megtartott XXII. pártgyűlésnek a szociálpolitika, a szociális egészségügy, a munkásvédelem, a szociális biztosítás, a rokkantügy terén fölállított követeléseit.