Szabók Szaklapja, 1927 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-15 / 1. szám

t Meghívó. A Magyarországi Szabómunkások és Munkás­­nők Szakegyesülete budapesti csoportja 1927 január 28-án, vasárnap délelőtt k­il0 órakor, a szakegyesület helyiségében (VII. Almássy-tér 2) taggyűlést tart a következő napirenddel: 1. Jelölőbizottság választása az 1927. évi veze­tőség jelölésére. 2. Egyéb szervezeti ügyek. Az összes egyesületi tagokat kérjük, hogy pontosan jelenjenek meg. Tagsági könyvét min­denki hozza magával. A csoport vezetősége. * L * i i Szakszervezetünk 1926-ban. A világháború viharától vett szű­k eszten­dők immár végtelennek tetsző sorozatában ismét egy esztendő merült a semmiségbe, a melyről kevés jót jegyezhetünk föl a szabó­­munkásmozgalom története számára. Nincs TöE^t^eáJmé^'ÍzMfö' konjunktúrák vizsgálatára, kétségtelenül megállapíthatjuk azonban, hogy javulás semmiesetre sem következett be e tekintet­ben a szakmánkban az elmúlt 1926. év folya­mán sem. Habár egyes foglalkozási ágakban­­— főleg az építőipari szakmákban — a­­régóta és sokszor emlegetett beruházások kapcsán és magánvállalkozásban is már mutatkozott némi munkaalkalom, ennek a hatása a szabóiparban még egyáltalában nem volt érezhető. Semmiesetre sem szapo­rodtak a munkaalkalmak, bár a konkurren­­cia következtében — különösen a munkál­tatók panasza szerint — a vállalati árak már igen jelentékenyen lemorzsolódtak. Nem csökkent az elsőrendű életszükségleti cikkek drágasága sem az elmúlt évben, sőt az év vége felé ismét újabb áremelkedést mutatnak az indexek, a munkáltatók azon­ban kihasználták a munkanélküliséget a bérek leszállítására. Ezidőszerint már a Szabóipar különböző szakmacsoportjaiban 15—35%-kal csökkentek a munkabérek az 1925. évi állapothoz képest, amikor a bér­­leszállítások megkezdődtek. A kevesebb munkaalkalom és a lecsökkent munkabér mellett tehát kétszeres nélkülözés jellemzi a szabómunkások és munkásnők helyzetét az elmúlt esztendőben. Szakegyesületi életünk és a szabómunkás­­ság mozgalma általában — sajnos — szintén a­ kedvezőtlen viszonyok hatása szerint ala­kult. A forradalom után újraalakult vidéki csoportjaink közül 6 csoport szűnt meg mű­ködni 1926. év folyamán és így jelenleg 1 fővárosi és 21 vidéki csoportunk van. Tájékozásul jelezzük, hogy a háború után legtöbb csoportja volt egyesületünknek 1924-ben, amikor 30 csoportunk működött. Az évi átlagos taglétszám 1829 férfi és 679 nő, összesen 2508 volt az elmúlt évben, akik k­özül 1263 férfi és 603 nő volt a fővárosban, 566 férfi és 76 nő pedig a vidéken. Az 1925. évi átlagos taglétszám ezzel szemben 3974 volt. Ennél kisebb taglétszáma — az orszá­­gosítás kezdeti éveit leszámítva — csupán a háborús években volt egyesületünknek, amikor például 1915-ben ugyanennyi cso­portban 1052 főre csökkent a tagok száma. A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség ju­bileuma alkalmával foganatosított országos agitáció eredményét és talán a taglétszám­­emelkedés kezdetét mutatja az a körülmény, hogy amíg az 1926. év első 8 hónapjában összesen 629 új tag iratkozott be egyesület­­ünkbe, addig az utolsó 4 hónapban 707 volt a beiratkozottak száma, a fentebb kimuta­tott évi átlagos taglétszámmal szemben pedig az utolsó negyedévi átlagos létszám 2795 volt. A kedvezőtlen konjunkturális viszonyok közepette az elmúlt évben is még mindig a munkanélküliség kérdése állott előtérben a szakmánknál és a szervezetünk közvetítő­­jénél nyilvántartott munkanélküliek száma legföljebb csak a taglétszám arányában mu­tat csökkenést, de semmiesetre sem a több munkaalkalom következtében. Az év elején 500—600 fő között ingadozott a munkanélküli egyesületi tagok létszáma és ez a szám csak az idényben csökkent átmenetileg 250—300 főre, jelenleg pedig már ismét 350-re emel­kedett a létszám. Az átlagos taglétszámhoz viszonyítva ez ,12%-ot tesz ki. Köteles tör­­vényhozási gondoskodás hiányában a mun­kanélküliek még mindig csak a szakszer­vezeti önsegélyezés útján kapnak rendsze­res támogatást és ezen kívül csupán a fő­város és egy-két vidéki város adott egy esetben rendkívüli segélyt. Szakegyesüle­tünk 282.478.000 koronát fizetett ki 1926-ban munkanélküli egyesületi tagok segélyezé­sére. A lecsökkent taglétszám mellett tehát 20.000.000 koronával többet mint az előző esztendőben. A. _ rendelkezésre áeszközösök­^és az^ igyekezett a tagok képzését­ előmozdítani. Ebből a célból ismeretterjesztő előadásokat és szaktanfolyamokat rendeztek a különböző csoportjaink, a szaklapunk és könyvtáraink útján pedig ugyancsak igyekeztünk módot nyújtani tagjainknak ismereteik gyarapítá­sára. Az oktatási célokra fordított költség 31.154.000 koronát tett ki egyesületünknél az elmúlt évben. Fokozott súlyt helyezett ezen­kívül egyesületünk a szakmai agitációra, amellyel — főleg a vidéken — egyrészt szin­tén az oktatás céljait, másrészt pedig a tag­létszám gyarapítását kívánta szolgálni. Föntebb már megemlékeztünk arról, hogy a taggyűjtés szempontjából ez milyen ered­ménnyel járt. A munka- és bérviszonyok javítása terén pozitív eredményeket alig mutathatunk ki az elmúlt évről. Ez­­ természetesen nem jelenti azt, hogy a meg nem szűnő küzdelem nem folyt volna e körül a kérdés körül és ha nyílt bérharc formájában nem is, a kö­vetelés, tiltakozás és védekezés egyéb eszkö­zeit kihasználtuk a munkáltatók bérleszorító és egyéb, a szabómunkásságra nézve hátrá­nyos törekvéseikkel szemben. A küzdel­meink eredménye így nem mutatható ki szemléltető módon, senki előtt sem lehet kétséges azonban, hogy nem a szervezetlen szaktársak bűnös közömbössége, hanem eme küzdelmek gátolták meg azt, hogy a mun­káltatók még tovább nem mentek e téren. Védelmi sztrájkot Dombóváron vívtak szak­­társaink a bérleszállítás ellen. Ez a sztrájk február havában volt és három hétig tar­tott, végeredményben azonban mégis 5% bérleszállításba kellett akkor beleegyezniük. Budapesten az ősz folyamán egyes férfiszabó­­mű­helyekben — részben­ békés után, részben munkabeszüntetéssel — 1000—1500 korona órabérjavítást sikerült elérni, némi pótlásul az előbbi önkényes bérleszállításokkal szem­ben. Egy cégnél a kezdeményezett bérharc eredmény nélkül fejeződött be. Részben bizonyára ennek a mozgalomnak tudható be, hogy a nőszabóságnál az ősz folyamán keresztülvitt újabb 5%-os bérleszállítást a férfiszabómunkált­atók nem hajtották végre. Az 1926. év elején történt bérleszállítások után a férfi- és a nőikon f­eket­eszabóságnál is kezdeményeztek később újabb bérleszállí­­tást Budapesten a munkáltatók, amelyeket szintén sikerült megfelelő tiltakozással el­hárítani. ’A’ .vásári szabóságnál már csaknem kizárásra került a sor emiatt, azonban a munkáltatók az ellenállást látva, mégis meggondolták magukat és elavultak a bér-l­eszállítástól. Végeredményben a helyzet az, hogy úgy a fővárosban, mint a vidéken bér­­leszállítást foganatosítottak a­ munkáltatók és a bérleszállítások mértéke a­­kü­lönböző városok és szakmacsoportok szerint 1925. év végéig körülbelül 10—15%­ között, 1926. év végéig pedig 15—35% között váltakozik. Ennyivel alacsonyabbak a bérek ahhoz képest, mint a bérleszállítások kezdete előtt voltak. A közelmúlt években volt, kollektív szerződéses viszony általában még mindig nem állt helyre szakmánkban és a­ bérleszál­lítások, illetve bérmegállapítások túlnyomó­­részben a munkáltatóegyesületek egyoldalú elhatározásai szerint jöttek létre. A rossz gazdasági viszonyok nyomása következtében e­ bérkérdések, a munkanél­küliség, továbbá, a munkaidő meghosszabbí­tása és a munkaközvetítés kisajátításán kí­vül még főleg a tanonc- és kontárkérdés, valamint a­ fölm­ondás nélküli elbocsátások ügye került előtérbe a szakmai élet terén. Bár ezek mindegyike állandó ipari prob­léma, mégis a kedvezőtlen konjuktúra kö­vetkeztében fokozottabb jelentőségűek­ké váltak. A napi 18 órás munkaidő általában érvényben van a szabóiparban, azonban — sajnos, a nagy munkanélküliség ellenére is — részben a munkáltatók mohósága, rész­ben­­Saját időkrár fordul elő, hogy a szokásos magasabb külön­órabér megfizetése nélkül túlóráznak, még szervezett szaktársak és szaktársnők is. Ugyanígy tesznek engedményeket a munka­közvetítés terén is, amikor hanyagságból, vagy mert szervezeti kötelességeiknek nem akarnak eleget tenni, szakszervezetünk munkaközvetítése helyett a munkáltatók közvetítését veszik igénybe. Mindent el kell követni, hogy a munkaviszonyok leromlásá­hoz vezető eme káros és veszedelmes eljárás­tól tartózkodjanak a szaktársak. A tanonc­altenyésztés és a kontár-kérdés szintén messze kiható erejűek a munka- és bérviszonyaink szempontjából. Utóbbi ugyan látszólag inkább csak a munkáltatók érde­keit sérti és szerintünk sok esetben céltalan és igazságtalan munkásüldözés jellegével bírnak azok az intézkedések, amelyeket le­küzdésére — főleg a nőszabómunkáltatók — foganatosítottak, mégis a minden szakmai rendet leromboló szeererkedés, otthoni munka és a műhelyi munka után otthon végzett szakmai munkák nyavalyája is benne fog­laltatik ebben a kérdésben, tehát semmi­­esetre sem közömbös reánk nézve sem. A Szabók Szaklapja hasábjain az elmúlt év­ben is többször foglalkoztunk ezekkel a kér­désekkel, a hibák eredményesebb kiküszöbö­lése azonban csak a szervezkedés minél töké­letesebb kiépítésével és a munkáltatók szer­vezetei részéről is megértőbb közös (kollek­tív) megállapodások létesítésével válnék lehetségessé. A felm­ondás nélküli elbocsátás sok kérdése is kiadósan foglalkoztatott ben­nünket és sok igazságtalan utánjárást oko­zott szaktársainknak. A munkáltatók eg­y­­oldalú önkényeskedésére vezethetjük ezt vissza, amikor a törvény világos rendel­kezése ellenére, egyoldalúan megállapított „mis helyrendekkel“ akarják elkobozni :A munkásoktól a törvényben részü­kre biztosí­tott „szabad egyezkedés“ jogát. A munkanélküliség, a gazdasági helyzet és egyéb szakmai bajok megtárgyalása cél­jából, a szokásos műhelyi és tagértekezlete­ken kívül, Budapesten május 27-én és szep­tember 13-án, a vidéken pedig főleg a köz­gyűlések alkalmával, de részben azon kívül is tartottunk gyűléseket. A budapesti nyil­vános szabógyülések különösen impozáns jelentőségűek voltak, ahol szokatlanul nagy szánban jelentek meg a szaktársak és szak- I * A XXXV. évfolyam.2. Budapest, 1927 január 15­­. SBŰN SZABOK SZAKLABJA A MAGYARORSZÁGI SZABÓMUNKÁSOK ÉS MUNKÁSNŐK SZAKEGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, VII. ker., Almássy­ tér 2. Telefon: József 116—70. A lap ré­szére közlemények és előfizetések ide küldendők Megjelenik minden hó közepén: 7. Előfizetési díj: Egész évre 2­­pengő 10 fillér, fél­évre 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ára 20 fill. A szer­kesztővel értekezni lehet délután 5—6 óra között Vidéki csoportok közgyűlései. Szegeden február 7-én, hétfőn este Vs 7 órakor. Pécsett február 7-én, hétfőn este 6 órakor. Kaposváron február 13-án, vasárnap délután 8 órakor.

Next