Szabók Szaklapja, 1934 (42. évfolyam, 1-6. szám)

1934. február / 1. szám

2. oldal munkás keresett munkát, hány munkást kerestek és mennyi lett követítve. összesen . . . 6481895271131351­293571145 "A vezető cég kebeléből alakult különböző bizottságok iparkodtak az egész vonalon a rájuk rótt erkölcsi kötelezettségeknek megfelelni. Mély gyásszal és kegyelettel kell megemlékeznünk az 1933. évben el­hunyt Tóth Géza, Balasek János és Klein Miksa szaktársakról. Évi jelentésünket amennyiben bátrak voltunk előterjeszteni, alant közöljük a cso­port bevételeit és kiadásait, amelyből meg­állapítható, hogy valami fellendülés mégis volt az 1933. évben. Szaktársi üdvözlettel A csoport vezetősége. Munkást kerestek Munkát keresett Közve­títve esetben személy esetben esetben férfi­ nő férfi nő férfi |nő férfi nő Férfiszabók . . 227_ 245_ 697___218__ Férfikonfekcie 254 74161 3136892227 63 Vásáriszabók . 110 26 66 1116635 87 21 Női szabók . . . 13 54 27 48 56113 12 44 Női konfekció. 44 35 28 23 6453 27 17 A férfikonfekció­ és a vásáriszabók mozgal­mának mérlege Mi szervezett munkások megszoktuk írni — és ez a mozgalom erőssége —, h­a egy lezajlott mozgalom nem sikerül, vagy nem úgy sikerült, mint ahogy azt szerettük volna, ennek alapján tehát nincs semmi okunk az ősz folyamán lezajlott bérmoz­­galomról elhallgatni a véleményünket. Meg kell állapítanunk, hogy a mozgalom­­kiindulása, annak folytatása és végül a be­fejezése nem hozott számunkra semmiféle megtepe­tést, mert nagyon jól tudtuk, hogy a szakmában fennállott állapotok egy sztrájkmozgal­ommal nem szüntethetők meg. A mozgalomtól nem is vártunk töb­bet, mint amit kaptunk. Egyrészt a mun­kásság figyelmét sikerült a tulajdonképpeni kizsákm­ányolás felé fordítani és sikerült velük megértetni, hogy ha ezeken az álla­potokon javítani akar, azt csak úgy érheti el, ha szervezkedik és a szervezésben rejlő óriá­s­i erőt az összmunkásság javára tudja fordítani. Az elért munkabérek és a munka­idő megrövidítésének kérdése is csak addig terjedhet, amíg a műhelyben dolgozó szak­­társak és szaktársnők is törekszenek arra, hogy, a munkaadójukkal ezt be is tartassák. A mozgalom nehézségeit mindannyian láttuk. Most tehát az a kötelesség hárul ránk, hogy ezekkel a nehézségekkel már előre számolva, iparkodjunk a harci takti­kánkat arra irányítani, hogy az esetleges elkövetkezendő harcból a munkásságra mi­nél kevesebb kár háruljon. Egy nagylelkű munkaadó A Magyar Divatipar legutóbbi számá­ban megjelent egy közlemény, mely sze­rint a Gyermekruha­ Otthon tulajdonosa.. .Hilbert Miksa,­­és neje Baross utca 80. szám alatti helyiségében 200 középosztályhoz tartozó fiú- és leánygyermeket ruházott fel felekezetre való tekintet nélkül. Mikor ezt a kis közleményt olvastuk, mi edjárt tisztá­ban voltunk Hilbert úr nagylelkűségével, mert nagyon jól tudjuk azt, hogy a műhe­lyében dolgozó munkásokat és munkásnőket a leghallatlanabb módon kizsákmányolja s napi 16—18 órai munkaidő mellett alig ke­resnek heti 12—14 pengőt. Vannak mun­kásunk, akiknek az órabére nem­ haladja meg a 10 fillért. Úgy látszik, a cég­ ezzel a kifelé való nagylelkűségével a saját lel­ki­­ismerretiét akarta megnyugtatni, mert hi­szen maga is belátja, azt, hogy munkásai­nak nem isfllí mu­nkabérekéi, fizi. A konfek­­cíókmmetedk legutóbbi­­mozgalma alkalma­ SZABOK SZAKLAPJÁ­ val Hilbert úr volt az, aki a munkások­nak semmi javítást sem adott és amikor a kisiparosok és a munkások a bérek tekinte­tében megegyeztek az üzletesekkel, Hilbert úr kijelentette, hogy az üzlettulajdonosok által aláírt egyezség őt semmire sem köte­lezi. Így azután könnyű jótékonykodni, a munkásokkal éhbérért dolgoztatni és az el­vont munkabérek egy részét a hiúság oltá­rára feláldozni. Hilberrt úr, így nem lehet a világot meg­téveszteni, bennünket különösen nem. Hil­bert úrnak elsősorban az a kötelessége, hogy munkásainak az árszabályban meg­állapított béreket fizesse, amely esetben nem lesz szüksége arra, hogy házon kívül ünnepeltesse magát és tiszteletet akarjon a maga részére kivívni. Meg lehet nyu­godva, ha munkásainak rendes munkabért fog fizetni, nem kell a szomszédba menni egy kis elismerésért, mert a munkásai eb­ben az esetben tisztelni fogják az ő munka­adójukat, aki számukra olyan béreket fizet, amiből valahogyan meg lehet élni. Egyszóval Hilbert úr azt csinálta, hogy a felnőttekről lehúzta a ruhát és annak egy részét odaadta a gyermekeknek és ez az el­járás csak arra alkalmas, hogy a nála dol­gozó munkásait még jobban elkeserítse. A munkásai azt is tudják, hogy Hilbert úr nem a magáét adta oda, hanem annak csak egy kis részét, amit tőlük elvont. A 40 órás munkahét Az egész világon körülbelül 30 millió ember van munkanélküliség folytán minden kereset nélkül. Ebből Magyarországra 2—300.000 esik. Ezek a számok megközelítő számok, lehet, hogy a duplája igaz, mint ahogy valószínű, hogy lényegesen nagyobb a keresetnélküliek száma, mint ahogy ezt a hivatalos vagy egyéb adatok igazolják. Ha hozzászámítjuk a teljesen munkanélküliekhez azokat, akik még dolgoz­nak, de csak egy-két napot hetenként, ha hoz­,­zászámítjuk a tönkrement kisiparosokat, a fog­lalkozásnélküli lateiner-elemeket és mindezek­hez a mezőgazdaságban éhező ezreket, úgy na­gyon szomorú kép tárul elénk, amelyből csak egy következtetés vonható le: hogy az állapo­tok így nem maradhatnak és a sürgős segítés módját meg kell keresni és meg kell találni. Különböző konferenciák foglalkoztak a vál­ság megoldásával. Különböző politikai módsze­rekkel kívánják egyes államokban a fennálló bajokat eltüntetni. Az eredmény egyenlő a sem­mivel. Átmenetileg talán lehet itt-ott valami javulást kimutatni, állandó javulás azonban csak akkor következik be, ha az egész világon megszűnik a munkanélküliség és minden em­ber munkához jut, illetve minden embernek lesz jövedelme, amelyből meg tud élni. A technikai fejlődés a háború óta sokkal na­gyobb arányban fejlődött, mint a háború előtti időben. Az egyes államok közötti őrült verseny arra késztette az államokat, hogy üzemberen­dezéseiket tökéletesítsék, racionalizáljanak, koncentráljanak és a kizsákmányolási rend­szerek közé beiktatták a legraffináltabb Be­­deaux-rendszereket, amelyeknek segítségével a munkást a gépnek egy kiegészítő részévé tették. Az eredmény az, hogy sokkal több árut termelnek, mint amennyit a világ felvenni tud. Ennek következtében munkanélküliség keletkezett, a munkanélküliség a fogyasztó­­képességet újból csökkentette, ami újabb bér­­redukcióra vezetett, amelynek újabb következ­ménye a munkanélküliség emelkedése és a fo­gyasztás csökkenése. Az árutermelés nem egy iparágban a tíz-húszszorosára emelkedett és azokat a munkákat, amelyeket azelőtt kiváló szakemberek végeztek el, ma betanított segéd­munkások gépeken sokkal rövidebb idő alatt, talán tökéletesebben, de mindenesetre lényege­sen olcsóbban végzik el, mint azelőtt. A gyor­saság nemcsak a termelésben, hanem a közle­kedésben is megnyilvánul és az áruk kicseré­lésénél ma már a távolság alig jelent akadályt. Az európai államok kiviteli lehetősége lénye­gesen csökkent azáltal, hogy a tengerentúli államok a háború alatt és után ipari termelésre rendezkedtek be és egyes tengerentúli államok, mint Japán, m­a már­ nem fogyasztói az­ euró­pai ipari cikkeknek, hanem ellenkezőleg, döm­pingáraikkal jelentkeznek a világpiacon és ka­tasztrofális konkurrenciát csinálnak az euró­pai termelésnek. Az államok elzárkóznak egymás elöl, vámok­kal védik a saját termelésüket, mindenki ex­portálni akar és senki sem akar beengedni a saját országába semmit, közben a nyomorúság minden országban nő. A szakszervezetek nemzetközi kongresszusa megjelölte azt az utat, amelyen haladva, a gaz­dasági életet újból meg lehet indítani és amely úton haladva, a szocialista termelési rendhez jutunk. Ez ellen kétségbeesetten védekezik a kapitalizmus, amely saját érdekeit látja ve­szélyeztetve és különböző, eddig eredménytelen kísérletekkel próbálja saját halálát kitolni. Tervszerű gazdálkodás nélkül javulás el sem képzelhető és ennek a tervszerű gazdálkodás­nak első fejezete, hogy az egyik világon életbe kell léptetni a 16 órás munkahetet. Amikor a gépek segítségével a termelés a maximumát érte el, ugyanakkor nem maradhat meg a munkaidő egész terjedelmében. A munkaidőnek ugyanolyan arányban kell csökkennie, mint amilyen arányban emelkedett a termelés. Az utcán lévő milliók akkor juthatnak megint be a gyárakba, ha a dolgozók nem végzik el he­lyettük is a munkát és nem teszik őket feles­legesekké. Minden embernek joga van az élet­hez és a termelési költségben a munkabérnek csak addig van szerepe, míg az egyenlőtlenül van megállapítva az egyes államokban és ezál­tal verseny keletkezhet. De amint a munkabér és a munkaidő egyformán lesz szabályozva, sem a munkabérnek, sem pedig a munkaidőnek semmiféle zavaró hatása nem lesz. Az ipari árak alakulása ma már nem a munkabértől függ, hanem egész más tényezők­től. A kartellek árpolitikája, az országok vám­tételei, az ipari termelést terhelő adónak s egyéb közszolgáltatásoknak sokkal nagyobb szerepük van az áru árának kialakulásában, mint a munkabéreknek. Vannak ipari cikkek,­­ melyeknek eladási árában a munkabér szinte nevetséges összeggel szerepel és ennek dacára az elállási ár nem­­ száll le, mert vagy közter­hek, vagy egyéb intézkedések azok, amelyek az árleszállítást lehetetlenné teszik. A cukor előállítási költségében a munkabér 10%-ot sem tesz ki, egyes textilcikkek előállításánál ugyan­ez a helyzet, de viszont az állam 20, sőt ennél nagyobb százalékkal terheli az illető árut for­­galmi,­sidóban. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy vannak cikkek, amelyekben az adó dup­láját teszik ki a munkabérnek. Ilyen körülmények között joggal követelik az éhezők, tessék a munkaidőt leszállítani, mégpedig törvényes rendelkezésekkel és a 40 órás munkahétre megfelelő keresetet biztosí­tani. Ez az egyedüli út, amely újabb tömege­ket állít munkába és amelynek segítségével a tömegek fogyasztóképességét fokozni lehet. Súlyos hiba, hogy az öregségi biztosítást oly későn léptették életbe és ennek következtében az öregek kénytelenek még 65—70 éves koruk­ban is dolgozni, vagy legalább is törekedni arra, hogy dolgozzanak. Ha az öregségi bizto­sítást legalább a háború után léptették volna életbe, úgy ma már a biztosítottak egy részé­nek tíz vagy ennél több nyugdíjéve volna és megfelelő állami hozzájárulással, mint ahogy ez külföldön van, gondoskodni lehetne az öre­gekről, akik félrevonulva valahova vidékre, nyugodtan élnék le napjaikat és ezzel helyet biztosítanának a fiataloknak. Külföldön az államok egy részében ily módon próbáltak, és eredményesen is, a munkanélkü­lieken segíteni. Nálunk csak a földbirtokon se­gítettek nagy összeggel, anélkül hogy kellő eredményt érnének el. A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség az egész világ munkásságához fordul, hogy tart­son nagy gyűléseket, amelyeken követelje a 40 órás munkahétnek törvénybe iktatását, tegye szóvá a kérdést a városok képviselőtestületé­ben és az államok parlamentjében. Az egész vi­lág munkásságának állásfoglalásával kény­szert kell gyakorolnia a májusban összeülő Nemzetközi Munkaügyi Konferenciára, hogy a 40 órás munkahét ügyében egyezményt fo­gadjon el és viszont az egyes országok munkás­ságának törekednie kell arra, hogy ezt az 3534

Next