Szabók Szaklapja, 1934 (42. évfolyam, 1-6. szám)
1934. február / 1. szám
2. oldal munkás keresett munkát, hány munkást kerestek és mennyi lett követítve. összesen . . . 6481895271131351293571145 "A vezető cég kebeléből alakult különböző bizottságok iparkodtak az egész vonalon a rájuk rótt erkölcsi kötelezettségeknek megfelelni. Mély gyásszal és kegyelettel kell megemlékeznünk az 1933. évben elhunyt Tóth Géza, Balasek János és Klein Miksa szaktársakról. Évi jelentésünket amennyiben bátrak voltunk előterjeszteni, alant közöljük a csoport bevételeit és kiadásait, amelyből megállapítható, hogy valami fellendülés mégis volt az 1933. évben. Szaktársi üdvözlettel A csoport vezetősége. Munkást kerestek Munkát keresett Közvetítve esetben személy esetben esetben férfi nő férfi nő férfi |nő férfi nő Férfiszabók . . 227_ 245_ 697___218__ Férfikonfekcie 254 74161 3136892227 63 Vásáriszabók . 110 26 66 1116635 87 21 Női szabók . . . 13 54 27 48 56113 12 44 Női konfekció. 44 35 28 23 6453 27 17 A férfikonfekció és a vásáriszabók mozgalmának mérlege Mi szervezett munkások megszoktuk írni — és ez a mozgalom erőssége —, ha egy lezajlott mozgalom nem sikerül, vagy nem úgy sikerült, mint ahogy azt szerettük volna, ennek alapján tehát nincs semmi okunk az ősz folyamán lezajlott bérmozgalomról elhallgatni a véleményünket. Meg kell állapítanunk, hogy a mozgalomkiindulása, annak folytatása és végül a befejezése nem hozott számunkra semmiféle megtepetést, mert nagyon jól tudtuk, hogy a szakmában fennállott állapotok egy sztrájkmozgalommal nem szüntethetők meg. A mozgalomtól nem is vártunk többet, mint amit kaptunk. Egyrészt a munkásság figyelmét sikerült a tulajdonképpeni kizsákmányolás felé fordítani és sikerült velük megértetni, hogy ha ezeken az állapotokon javítani akar, azt csak úgy érheti el, ha szervezkedik és a szervezésben rejlő óriási erőt az összmunkásság javára tudja fordítani. Az elért munkabérek és a munkaidő megrövidítésének kérdése is csak addig terjedhet, amíg a műhelyben dolgozó szaktársak és szaktársnők is törekszenek arra, hogy, a munkaadójukkal ezt be is tartassák. A mozgalom nehézségeit mindannyian láttuk. Most tehát az a kötelesség hárul ránk, hogy ezekkel a nehézségekkel már előre számolva, iparkodjunk a harci taktikánkat arra irányítani, hogy az esetleges elkövetkezendő harcból a munkásságra minél kevesebb kár háruljon. Egy nagylelkű munkaadó A Magyar Divatipar legutóbbi számában megjelent egy közlemény, mely szerint a Gyermekruha Otthon tulajdonosa.. .Hilbert Miksa,és neje Baross utca 80. szám alatti helyiségében 200 középosztályhoz tartozó fiú- és leánygyermeket ruházott fel felekezetre való tekintet nélkül. Mikor ezt a kis közleményt olvastuk, mi edjárt tisztában voltunk Hilbert úr nagylelkűségével, mert nagyon jól tudjuk azt, hogy a műhelyében dolgozó munkásokat és munkásnőket a leghallatlanabb módon kizsákmányolja s napi 16—18 órai munkaidő mellett alig keresnek heti 12—14 pengőt. Vannak munkásunk, akiknek az órabére nem haladja meg a 10 fillért. Úgy látszik, a cég ezzel a kifelé való nagylelkűségével a saját lelkiismerretiét akarta megnyugtatni, mert hiszen maga is belátja, azt, hogy munkásainak nem isfllí munkabérekéi, fizi. A konfekcíókmmetedk legutóbbimozgalma alkalma SZABOK SZAKLAPJÁ val Hilbert úr volt az, aki a munkásoknak semmi javítást sem adott és amikor a kisiparosok és a munkások a bérek tekintetében megegyeztek az üzletesekkel, Hilbert úr kijelentette, hogy az üzlettulajdonosok által aláírt egyezség őt semmire sem kötelezi. Így azután könnyű jótékonykodni, a munkásokkal éhbérért dolgoztatni és az elvont munkabérek egy részét a hiúság oltárára feláldozni. Hilberrt úr, így nem lehet a világot megtéveszteni, bennünket különösen nem. Hilbert úrnak elsősorban az a kötelessége, hogy munkásainak az árszabályban megállapított béreket fizesse, amely esetben nem lesz szüksége arra, hogy házon kívül ünnepeltesse magát és tiszteletet akarjon a maga részére kivívni. Meg lehet nyugodva, ha munkásainak rendes munkabért fog fizetni, nem kell a szomszédba menni egy kis elismerésért, mert a munkásai ebben az esetben tisztelni fogják az ő munkaadójukat, aki számukra olyan béreket fizet, amiből valahogyan meg lehet élni. Egyszóval Hilbert úr azt csinálta, hogy a felnőttekről lehúzta a ruhát és annak egy részét odaadta a gyermekeknek és ez az eljárás csak arra alkalmas, hogy a nála dolgozó munkásait még jobban elkeserítse. A munkásai azt is tudják, hogy Hilbert úr nem a magáét adta oda, hanem annak csak egy kis részét, amit tőlük elvont. A 40 órás munkahét Az egész világon körülbelül 30 millió ember van munkanélküliség folytán minden kereset nélkül. Ebből Magyarországra 2—300.000 esik. Ezek a számok megközelítő számok, lehet, hogy a duplája igaz, mint ahogy valószínű, hogy lényegesen nagyobb a keresetnélküliek száma, mint ahogy ezt a hivatalos vagy egyéb adatok igazolják. Ha hozzászámítjuk a teljesen munkanélküliekhez azokat, akik még dolgoznak, de csak egy-két napot hetenként, ha hoz,zászámítjuk a tönkrement kisiparosokat, a foglalkozásnélküli lateiner-elemeket és mindezekhez a mezőgazdaságban éhező ezreket, úgy nagyon szomorú kép tárul elénk, amelyből csak egy következtetés vonható le: hogy az állapotok így nem maradhatnak és a sürgős segítés módját meg kell keresni és meg kell találni. Különböző konferenciák foglalkoztak a válság megoldásával. Különböző politikai módszerekkel kívánják egyes államokban a fennálló bajokat eltüntetni. Az eredmény egyenlő a semmivel. Átmenetileg talán lehet itt-ott valami javulást kimutatni, állandó javulás azonban csak akkor következik be, ha az egész világon megszűnik a munkanélküliség és minden ember munkához jut, illetve minden embernek lesz jövedelme, amelyből meg tud élni. A technikai fejlődés a háború óta sokkal nagyobb arányban fejlődött, mint a háború előtti időben. Az egyes államok közötti őrült verseny arra késztette az államokat, hogy üzemberendezéseiket tökéletesítsék, racionalizáljanak, koncentráljanak és a kizsákmányolási rendszerek közé beiktatták a legraffináltabb Bedeaux-rendszereket, amelyeknek segítségével a munkást a gépnek egy kiegészítő részévé tették. Az eredmény az, hogy sokkal több árut termelnek, mint amennyit a világ felvenni tud. Ennek következtében munkanélküliség keletkezett, a munkanélküliség a fogyasztóképességet újból csökkentette, ami újabb bérredukcióra vezetett, amelynek újabb következménye a munkanélküliség emelkedése és a fogyasztás csökkenése. Az árutermelés nem egy iparágban a tíz-húszszorosára emelkedett és azokat a munkákat, amelyeket azelőtt kiváló szakemberek végeztek el, ma betanított segédmunkások gépeken sokkal rövidebb idő alatt, talán tökéletesebben, de mindenesetre lényegesen olcsóbban végzik el, mint azelőtt. A gyorsaság nemcsak a termelésben, hanem a közlekedésben is megnyilvánul és az áruk kicserélésénél ma már a távolság alig jelent akadályt. Az európai államok kiviteli lehetősége lényegesen csökkent azáltal, hogy a tengerentúli államok a háború alatt és után ipari termelésre rendezkedtek be és egyes tengerentúli államok, mint Japán, ma már nem fogyasztói az európai ipari cikkeknek, hanem ellenkezőleg, dömpingáraikkal jelentkeznek a világpiacon és katasztrofális konkurrenciát csinálnak az európai termelésnek. Az államok elzárkóznak egymás elöl, vámokkal védik a saját termelésüket, mindenki exportálni akar és senki sem akar beengedni a saját országába semmit, közben a nyomorúság minden országban nő. A szakszervezetek nemzetközi kongresszusa megjelölte azt az utat, amelyen haladva, a gazdasági életet újból meg lehet indítani és amely úton haladva, a szocialista termelési rendhez jutunk. Ez ellen kétségbeesetten védekezik a kapitalizmus, amely saját érdekeit látja veszélyeztetve és különböző, eddig eredménytelen kísérletekkel próbálja saját halálát kitolni. Tervszerű gazdálkodás nélkül javulás el sem képzelhető és ennek a tervszerű gazdálkodásnak első fejezete, hogy az egyik világon életbe kell léptetni a 16 órás munkahetet. Amikor a gépek segítségével a termelés a maximumát érte el, ugyanakkor nem maradhat meg a munkaidő egész terjedelmében. A munkaidőnek ugyanolyan arányban kell csökkennie, mint amilyen arányban emelkedett a termelés. Az utcán lévő milliók akkor juthatnak megint be a gyárakba, ha a dolgozók nem végzik el helyettük is a munkát és nem teszik őket feleslegesekké. Minden embernek joga van az élethez és a termelési költségben a munkabérnek csak addig van szerepe, míg az egyenlőtlenül van megállapítva az egyes államokban és ezáltal verseny keletkezhet. De amint a munkabér és a munkaidő egyformán lesz szabályozva, sem a munkabérnek, sem pedig a munkaidőnek semmiféle zavaró hatása nem lesz. Az ipari árak alakulása ma már nem a munkabértől függ, hanem egész más tényezőktől. A kartellek árpolitikája, az országok vámtételei, az ipari termelést terhelő adónak s egyéb közszolgáltatásoknak sokkal nagyobb szerepük van az áru árának kialakulásában, mint a munkabéreknek. Vannak ipari cikkek, melyeknek eladási árában a munkabér szinte nevetséges összeggel szerepel és ennek dacára az elállási ár nem száll le, mert vagy közterhek, vagy egyéb intézkedések azok, amelyek az árleszállítást lehetetlenné teszik. A cukor előállítási költségében a munkabér 10%-ot sem tesz ki, egyes textilcikkek előállításánál ugyanez a helyzet, de viszont az állam 20, sőt ennél nagyobb százalékkal terheli az illető árut forgalmi,sidóban. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy vannak cikkek, amelyekben az adó dupláját teszik ki a munkabérnek. Ilyen körülmények között joggal követelik az éhezők, tessék a munkaidőt leszállítani, mégpedig törvényes rendelkezésekkel és a 40 órás munkahétre megfelelő keresetet biztosítani. Ez az egyedüli út, amely újabb tömegeket állít munkába és amelynek segítségével a tömegek fogyasztóképességét fokozni lehet. Súlyos hiba, hogy az öregségi biztosítást oly későn léptették életbe és ennek következtében az öregek kénytelenek még 65—70 éves korukban is dolgozni, vagy legalább is törekedni arra, hogy dolgozzanak. Ha az öregségi biztosítást legalább a háború után léptették volna életbe, úgy ma már a biztosítottak egy részének tíz vagy ennél több nyugdíjéve volna és megfelelő állami hozzájárulással, mint ahogy ez külföldön van, gondoskodni lehetne az öregekről, akik félrevonulva valahova vidékre, nyugodtan élnék le napjaikat és ezzel helyet biztosítanának a fiataloknak. Külföldön az államok egy részében ily módon próbáltak, és eredményesen is, a munkanélkülieken segíteni. Nálunk csak a földbirtokon segítettek nagy összeggel, anélkül hogy kellő eredményt érnének el. A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség az egész világ munkásságához fordul, hogy tartson nagy gyűléseket, amelyeken követelje a 40 órás munkahétnek törvénybe iktatását, tegye szóvá a kérdést a városok képviselőtestületében és az államok parlamentjében. Az egész világ munkásságának állásfoglalásával kényszert kell gyakorolnia a májusban összeülő Nemzetközi Munkaügyi Konferenciára, hogy a 40 órás munkahét ügyében egyezményt fogadjon el és viszont az egyes országok munkásságának törekednie kell arra, hogy ezt az 3534