A szikvízipar, 1933 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1933-01-01 / 1. szám
A SZIKVIZIPAR Védelmet a tisztességtelen verseny túlkapásai ellen! Új törvényt hoztak a tisztességtelen versenyről. Az államhatalomnak a mai nehéz időkben valóban erőteljesen kell védenie a kereskedelmet, mert még sohasem volt olyan nagy a létért való küzdelem és a kenyérrigység, mint éppen most. Tömérdek iskolapéldáját láthatjuk a tisztességtelen versenynek, ha az utcán végigmegyünk és a kereskedők kirakatait, hangzatos reklámjait elolvassuk. A legkölönbözőbb trükkökkel próbálkoznak meg, csakhogy árujukon túladhassanak és igazán nagyon helyes, hogy a törvény éberebben áll őrt, nehogy a hangzatos hirdetés szédelgéssé fajuljon. Fájdalom azonban, olyan esetei is vannak a tisztességtelen versenynek, amelyek még a szédelgő feldicsérésénél is ártalmasabbak a kereskedelem és ipar menetére és mégis olyan ügyesen bujkálnak, hogy nagyon nehéz a tisztességtelen versenyről szóló törvény paragrafusait rájuk húzni. A dologban az a legsajnálatosabb, hogy a legkártevőbb trükk épp a mi iparunkra vonatkozik. A mi iparunkra, amelyben kis tőkével, — de esetleg tőke nélkül is — lehet szikvízgyárat alapítani és a leglehetetlenebb verseny támasztásával a komoly tőkével dolgozó évtizedes cégeknek mérhetetlen károkat okozni. Ezek a tisztességtelen versenyt csináló alakulatok a legtöbb esetben nem szikvizet akarnak eladni,, hanem a szikvízgyárat. Az a céljuk, hogy megvesztegető árakkal hevenyében összeszedett vevőkörüket és gyári leltárukat eladják. Kétszáz üveg is eleendő egy ilyen céllal alakuló vállalat számára, amelynek nem szempont a teljesítőképesség, amely reális kalkuláció nélkül dolgozik, mert hiszen nem a szikvíztermelésből és eladásából akar megélni, mint azok a régi, bevezetett szikvízgyárak, amelyek kénytelenek körömszakadtáig védelmezni a piacukat, vevőkörüket és bizony sokszor kénytelenek termelésükkel az önköltségi ár alá menni, csakhogy vevőiket megtarthassák. A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a párszáz pengő tőkével induló szikvízgyár, ha nem is tud komoly vevőkörre szert tenni, ha nem is tudja a piac bizalmát megnyerni, mégis sokezer pengőre menő kárt tud a szakmának okozni, rezsivel, költséggel nem törődő megvesztegető áraival. Mit tegyen ilyenkor az iparosság? Ha más kiút nincsen, bizony sokszor kénytelen az ilyen tisztességtelen eszközökkel dolgozó szikvízgyárat megvásárolni. Ez a magyarázata annak, hogy a szikvíziparosság több ízben rákényszerült arra, hogy kényszervásárlásokat eszközöljön. Ilyenkor természetesen azt hangoztatják a szakma ellenségei, hogy ,,a kartel megint felszippantott egy új szikvízgyárat”. Hányszor megtörtént már az is, hogy a még meg nem alakult szikvízgyár lehetetlen áraival toborzott néhány vevőt, de közben már felénk kacsintgatott és azt súgta, hogy ha pénzt adtok, akkor nem fogunk megindulni... Ezeknek a kísérleteknek persze a szikvíziparosság nem ült fel. De másként kellett cselekednie azokban az esetekben, amikor azt látta, hogy a megélni nem tudó, de meghalni sem akaró új alakulat még az önköltségi ár körül mozgó szikvízárakat is le akarja törni. Csodálatos, hogy még a mai nehéz gazdasági viszonyok közepette is akadnak kalkulálni nem tudó, könnyen hivő tőkések, akiket be tudnak ugratni finanszírozónak olyan nincstelen emberek, akiknek semmi vesztenivalójuk nincsen, de mindent nyerhetnek azzal, hogy egy állást tudnak maguknak kaparintani a felállítandó szikvízgyárban. És megindul az új szikvízüzem, amely természetesen csak úgy tudja a piacon évtizedek óta dolgozó szikvízüzemek vevőit elhódítani, ha abnormálisan alacsony árakon kínálja áruját. Íme ebből adódik a tisztességtelen verseny iskolapéldája, mondhatjuk a teteje, amely mégis el tud bújni a törvény legszigorúbb paragrafusai között is. Ezeken a szörnyű anomáliákon kellene elsősorban segítenie a törvénynek, hogy egy tisztes ipart meg tudjon védeni a tisztességtelen verseny túlkapásaival szemben. Minden időben fontos volt, hogy az állam védelmébe vegye az ipart és a kereskedelmet a tisztességtelen verseny ellen, de sohasem volt olyan életbevágó dolog, mint éppen most, amikor úgy megszaporodtak a kétes egzisztenciák. A közegészségügy és a közbiztonsági szempontokon túl is indokolt tehát a szikvízszakma ama törekvése, hogy a szakmát végre képesítéshez és zárt számhoz kössék. Nem szabad megengedni, hogy annyi megpróbáltatástól gyötört szakmánkat még a tisztességtelen verseny is pusztítsa. Lüsz Ödön: MEGHÍVÓ A Magyarországi Szikvíz-, Üdítőital- és Ásványvízüzemek Országos Szövetsége 1933 március 29-én délután 5 órakor, a Központi Central Kávéház különhelyiségében (IV., Egyetem u. 1.) RENDES ÉVI KÖZGYŰLÉST tart, amelyre valamennyi tagját meghívja az Elnökség. A közgyűlés napirendje: 1. Elnöki megnyitó, jegyzőkönyvhitelesítők kijelölése. 2. Az évi jelentés előterjesztése. 3. Pénztári jelentés és az 1933. évi költségelőirányzat előterjesztése. 4. Felmentvények miadása. 5. Elnökség és tisztikar megválasztása. 6. Indítványok. 3