A szikvízipar, 1934 (9. évfolyam, 1-13. szám)
1934-01-01 / 1. szám
A SZIKVIZIPAR Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszterhez a következő kéréssel fordult a Szikvíz Szövetség Nagyméltóságú Miniszter Úr! Az egyre rosszabbodó gazdasági helyzet s annak kártékony kinövései késztetnek bennünket, magyar szikvízkészítő iparosokat arra, hogy kegyelmességedhez, mint legfőbb ipari hatóságunkhoz forduljunk panaszunkkal és kérésünkkel: segítsen szakmánkon, adjon módot és eszközt a már elviselhetetlen bajok leküzdésére. Iparunkat, ezt a tipikusan magyar és tipikusan kézműves jellegű ipart ugyanis nemcsak az állandósult gazdasági válság nyomja és sorvasztja kegyetlenül, hanem egy felburjánzó kontárkonkurencia is, amely esztelen dömpingárakkal dolgozván, a régi, megalapozott szakmát is magával rántja a megsemmisülésbe. Ma már az a helyzet, hogy a több, mint kétezerötszáz önálló kisipari üzemmel dolgozó szikvízszakma ezek miatt a dömpingárak miatt ráfizet termelésére, úgy, hogy tömegesen kezdenek leállni a gépek, tömegével vesztik el kenyerüket a szikvízipari munkások s már belátható az egész szakma közeli elpusztulása. A szikvíziparosság sohasem fordult sírással, esdekléssel az államhatalomhoz. Még a legrosszabb időkben is igyekezett önerejéből megállni a lábán, ■sőt, mindig hűségesen teljesítette polgári kötelességeit , mindig készséges és pontos adófizető volt. Igen, mi, szikvízkészítő iparosok, fölemelt fejjel állíthatjuk és állítjuk is, hogy 2500 üzemünkkel és 20.000 munkásunkkal a legderekabb államfenntartó kispolgári réteg vagyunk, amelynek tönkremenése és elproletarizálódása mérhetetlen kárt jelentene az államgazdaság szempontjából. Kérjük Nagyméltóságodat, mérlegelje ezt az elvitazhatatlanul rendkívül fontos momentumot s nyújtson segítséget, még mielőtt elvéreztünk, még mielőtt nem késő. Úgy érezzük, hogy jókor kopogtatunk kérésünkkel. Sok üdvös megnyilatkozását látjuk a m. kir. kormány iparvédelmi politikájának, sok üdvös intézkedést, amelyek mind azt bizonyítják, hogy az államhatalom gondját akarja viselni az önhibáján kívül bajba jutott iparososztálynak. Valamennyi ipari szakma, reménykedve várja Nagyméltóságod bölcs intézkedéseit, csoda-e tehát, hogy szakmánk is ott áll a sorban s hogy: szakmánk is reménykedve várja a hatósági intézkedést, azokra a sérelmekre és bajokra, amelyekkel szemben bénult és tehetetlen. A szikvíztermelés területén hihetetlen arányban szaporodtak el a betolakodott kontárok, akik számolni, kalkulálni nem tudva, vagy nem akarva, dömpingárakon herdálják el a szikvizet s ezzel alapjában rendítik meg az egész nagy múltú, immár évszázados tisztes szikvízszakmát. Nemcsak ők mennek tehát rohamosan tönkre, hanem eszeveszett konkurenciájukkal elszegényítik, megrontják magát a szakmát is, amelynek ma már nincsen ellentálló képessége. Volt idő, — a háborúban és a háborút követő években —amikor maximálni kellett az árakat. Azóta fordult a kocka s elérkezett az árminimálás korszaka. Most a fékét vesztette versenyláz kártevésétől kell óvni az ipari szakmákat, nehogy százával dőljenek ki a csatasorból azok az évtizedes üzemek, amelyeken az államgazdaság még ma is nyugszik. Óriási érdekek fűződnek ehhez. Nemcsak a még meglévő fizetőképes és fizetőkész adóalanyok megtartása, hanem a munkanélküliség növekedésének megakadályozása is. Miután ismerni véljük Nagyméltóságod ilyen irányú intencióit, arra kérjük, hogy a szikvíztermelés területén vezesse be az árminimálást, hogy ezzel az állami beavatkozással parancsoljon megállást a szakma leromlásának. Kétezerötszáz kisipari üzem életlehetősége és 20.000 munkás egzisztenciája sürgeti az árminimálás elrendelését és mielőbbi keresztülvitelét. Távol áll tőlünk a szándék. 3