A szikvízipar, 1934 (9. évfolyam, 1-13. szám)

1934-01-01 / 1. szám

A SZIKVIZIPAR Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszterhez a következő kéréssel fordult a Szikvíz Szövetség Nagyméltóságú Miniszter Úr! Az egyre rosszabbodó gazdasági helyzet s an­nak kártékony kinövései késztetnek bennünket, ma­gyar szikvízkészítő iparosokat arra, hogy kegyelmes­­ségedhez, mint legfőbb ipari hatóságunkhoz fordul­junk panaszunkkal és kérésünkkel: segítsen szakmánkon, adjon módot és eszközt a már elviselhetetlen bajok le­küzdésére. Iparunkat, ezt a tipikusan magyar és tipikusan kézműves jellegű ipart ugyanis nemcsak az állandó­sult gazdasági válság nyomja és sorvasztja kegyet­lenül, hanem egy felburjánzó kontárkonkurencia is, amely esztelen dömpingárakkal dolgozván, a régi, megalapozott szakmát is magával rántja a megsem­misülésbe. Ma már az a helyzet, hogy a több, mint kétezerötszáz önálló kisipari üzemmel dolgozó szik­­vízszakma ezek miatt a dömpingárak miatt ráfizet termelésére, úgy, hogy tömegesen kezdenek leállni a gépek, tömegével vesztik el kenyerüket a szikvíz­­ipari munkások s már belátható az egész szakma kö­zeli elpusztulása. A szikvíziparosság sohasem fordult sírással, es­­dekléssel az államhatalomhoz. Még a­ legrosszabb időkben is igyekezett önerejéből megállni a lábán, ■sőt, mindig hűségesen teljesítette polgári köteles­ségeit , mindig készséges és pontos adófizető volt. Igen, mi, szikvízkészítő iparosok, fölemelt fejjel állíthatjuk és állítjuk is, hogy 2500 üzemünkkel és 20.000 munkásunkkal a legderekabb államfenntartó kispolgári réteg vagyunk, amelynek tönkremenése és elproletarizálódása mérhetetlen kárt jelentene az ál­lamgazdaság szempontjából. Kérjük Nagyméltósá­godat, mérlegelje ezt az elvitazhatatlanul rendkívül fontos momentumot s nyújtson segítséget, még mi­előtt elvéreztünk,­­ még mielőtt nem késő. Úgy érezzük, hogy jókor kopogtatunk kérésünk­kel. Sok üdvös megnyilatkozását látjuk a m. kir. kormány iparvédelmi politikájának, sok üdvös intéz­kedést, amelyek mind azt bizonyítják, hogy az ál­lamhatalom gondját akarja viselni az önhibáján kí­vül bajba jutott iparososztálynak. Valamennyi ipari szakma, reménykedve várja Nagyméltóságod bölcs intézkedéseit, csoda-e tehát, hogy szakmánk is ott áll a sorban s hogy: szakmánk is reménykedve várja a hatósági intézkedést, azokra a sérelmekre és ba­jokra, amelyekkel szemben bénult és tehe­tetlen. A szikvíztermelés területén hihetetlen arányban szaporodtak el a betolakodott kontárok, akik szá­molni, kalkulálni nem tudva, vagy nem akarva, dömpingárakon herdálják el a szikvizet s ezzel alap­jában rendítik meg az egész nagy múltú, immár évszázados tisztes szikvízszakmát. Nemcsak ők men­nek tehát rohamosan tönkre, hanem eszeveszett konkurenciájukkal elszegényítik, megrontják magát a szakmát is, amelynek ma már nincsen ellentálló képessége. Volt idő, — a háborúban és a háborút követő években —amikor maximálni kellett az árakat. Az­óta fordult a kocka s elérkezett az árminimálás korszaka. Most a fékét vesztette versenyláz kártevésétől kell óvni az ipari szakmákat, nehogy százával dőljenek ki a csatasorból azok az évtizedes üzemek, amelye­ken az államgazdaság még ma is nyugszik. Óriási érdekek fűződnek ehhez. Nemcsak a még meglévő fizetőképes és fizetőkész adóalanyok megtartása, ha­nem a munkanélküliség növekedésének megakadá­lyozása is. Miután ismerni véljük Nagyméltóságod ilyen irányú intencióit, arra kérjük, hogy a szikvíztermelés területén vezesse be az árminimálást, hogy ezzel az állami beavatkozással parancsoljon megállást a szakma leromlásának. Kétezerötszáz kisipari üzem életlehetősége és 20.000 munkás egzisz­tenciája sürgeti az árminimálás elrendelését és mi­előbbi keresztülvitelét. Távol áll tőlünk a szándék. 3

Next