Technikai Kurir, 1932 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1932-01-01 / 1. szám

III. évfolyam Budapest, 1932 január hó 1. szám TECHNIKAI KURÍR A MAGYAR KÉMIKUSOK EGYESÜLETÉNEK HAVI ÉRTESÍTŐJE lllllllllllllllllllllllllllllllllllllltlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll MEGJELENIK HAVONTA EGYSZER SZERKESZTÉSÉRT ÉS KIADÁSÉRT FELELŐS PFEIFER IGNÁC NYUG. MŰEGYETEMI TANÁR, A MAGYAR KÉMIKUSOK EGYESÜLETÉNEK ELNÖKE SZERKESZTŐSÉG : BUDAPEST VI. DESSEWFFY­ UTCA 47. SZÁM PÉLDÁNYONKÉNT 20 FILLÉR ELŐFIZETÉSI ÁRA ÉVENKÉNT 2­0 AZ EGYESÜLET TAGJAI DÍJTALANUL KAPJÁK . ггиъ Dehydratisatiós kísérletek bauxitokkal és bauxitásványokkal Kivonat Györki József oki. vegyészmérnöknek a Magyar Kémikusok Egyesületében 1931 november 25-én tartott előadásából A bauxit — Magyarországnak a szén mellett legtekinté­lyesebb bányakincse aluminiumérc, de ha az aluminium mellett vasat is jelentékeny mennyiségben tartalmaz, vas­ércnek is lehet tekinteni. A bauxitot mint aluminiumércet lúgos feltárással készítik elő a kohósításra, illetve lúgokkal előbb tiszta aluminiumoxidot (Al2()3) állítanak elő belőle. Ez az utóbbi körülmény okozza azt, hogy a bauxittal szem­ben igen erős minőségi kikötések vannak a szennyező alkatrészeknek tekinthető vas kovasav és titánoxid tekinte­­tében. A bauxitok nagy vasoxid tartalma miatt esetleg a vas is gazdaságosan kitermelhető volna belőlük s igy a vas­oxid szeparálásának és dúsításának kérdése is felvetődik. Mindazok a kísérletek, melyeket előadó a gánti bauxitok­nál pl. a kovasav mentesítésére vonatkozólag tett, többé­ke­vésbé negatív eredménnyel igazolást nyertek az ameri­kai Bányászati Hivatal (Bureau of Mines) által végrehaj­tott kísérletekkel, melyeket legutóbb B. W. Gandrud és Fred D. Vaney publikáltak. Nem mondhatók eddig ered­­ményesnek a vas szeparálására vonatkozó eljárások sem. Mindez arra ösztökélte az előadót, hogy elsősorban termé­szetesen a gánti-bauxitok alkatával foglalkozzék, hogy a szeparálha­tóság és dúsíthatóság kérdését ebből kiindulva lehessen eldönteni. Szükségesnek mutatkozott a bauxit­jaink kémiai és mineralógiai szempontból való vizsgálata, mert hiszen az idevonatkozó irodalom e tekintetben hiányos, sőt a gánti bauxitok keletkezésével, geneziseinek elfogadható magyarázatával is adós a geológia. Szádeczky „A Bihar­­hegység aluminiumérceiről“ írt munkájában értékes felso­rolását találjuk a bihari bauxitokban található ásványok­nak, de sem ő, sem pedig a gánti bauxitokkal foglalkozó szerzők nem tesznek említést pl. a technológiai szempont­ból leglényegesebb szennyező alkatrésznek a kovasavanhid­ridnek (SID*) szerepéről, illetve kötésmódjáról. A megejtett vizsgálatok kiindulási pontjául az a meg­­figyelés szolgált, hogy a bauxitot alkotó vegyü­letek kevés kivétellel hydrátok. Ilyenek: az aluminiumoxid mono- és trihydrátja, melyeket a mineralogia diaszpor és hydrargillit néven ismer, a vasoxid hydrátjai, a limonitok, továbbá aluminiumhydroszilikátok, mint például a kaolin, vagy ennek megfelelő, több vizet tartalmazó hydrátok (A IIS io H H L­O+xf­d­). Természetesen e hydrátok mel­lett, melyekhez még a titánoxid hydrátja is társulhat­­ vannak, vagy lehetnek nem hydralizált ásványok is, mint a hematit, FesCn, Ilmen­it (Fe, Ti) 20*, Kvarc (SiOl), de mégis a bauxitokat elsősorban alkatrészeinek hydratizált álla­pota jellemzi. Ebből a felismerésből kiindulva, meg lehetett keresni a bauxitjainkban levő ásványokat vagy vegyü­leteket oly módon, hogy előbb maguknak a minearolgiailag és chém­iai­­lag tiszta ásványoknak dehydratizálását tanulmányozták. Minthogy F. Groth szerint a vasoxid-, aluminiumoxid-, man­­gánoxidnak hydrátjainak elegykristályai nem ismeretesek, csak keverékei, mineralogiailag is adva van a lehetőség arra, hogy az egyes ásványok dehydratilálásának tanulmá­nyozása útján módot találjunk a bauxitokban foglalt ásvá­nyok, illetőleg vegyü­letek meghatározására. Kísérleti anya­gok voltak: Diaszpor és hydrargillit a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből. Mindkét ásvány a teoretikus tisztaságot megközelíti tisztaságban. Limonit, 2 minta, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Földtani Intézet gyű­jteményéből. Az egyikben a Fe*Os : H20 1 : 1.1, a másikban ez az arány 2 : 2.8. Kaolin, az Al2H2Si2()e. 1120 teoretikus összetételnek meg­felelő tisztaságban előállítva elektr­osinetikus után sáros­pataki kaolinföldből. Ami a kaolin dehydratizálását illeti, Le Chatelier még 1887-ben megállapította, hogy az 500° C-on elveszti vizét és úgy ő, mint utána kevés kivétellel több szerző is azt találta dehydrat­izálási kísérletek alapján, hogy a kaolinban foglalt két-két OH gyök/symmetrikusan az alumíniumhoz van kötve. Ezzel szemben a tiszta kaolinnal végzett kísérle­tekből arra kell következtetni, hogy a kaolin dehidratizá­­lása pontosan két teljesen elválasztható (50—50%) részben folyik le (a hevítés alkalmával előbb SiO-_)-t és AlO (OH)-t ad és így a benne levő két-két OH külön-külön az alumí­niumhoz és szilíciumhoz van kötve. A kaolinnal és a kaolint tartalmazó agyagokkal Rieke és Wohl­in foglalkoztak. Wohlin már bauxitokkal is vég­zet­t dehydratizálási kísérleteket és diaszport is vizsgált, de hydrargillith I nem végzett kísérleteket. Wohlin módszere, éppúgy mint Rieke dehydratizálási módszere Le Chatelier­­től származik: 75 perces hevítéssel megállapította a vizsgált anyagok endothermikus töréspontjait(­ és ily módon diasz­­porral és hydrargillit typusu bauxitok víztelenítésének segít­ségével megállapította azt, hogy a bauxitok két typusra oszthatók, és pedig hydrargillit typusu bauxitokra, melyek endotermikus víztelenítési pontja 310° Celsius és diaszpor ') Az Al-ОЯ-пá t és APOS-at tartalmazó ásványoknál ész­lelhető exotermikus jelenségek e kutató munkából ki voltak kapcsolva.

Next