Technikai Kurir, 1932 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1932-01-01 / 1. szám
2 TECHNIKAI KURÍR typusú bauxitokra, melyeknek endotermikus víztelenítési pontja egyezik a diaszpórával, mely középértékben 510° C-nál fekszik. Az ábrán láthatók a bauxit ásványok (hydrargillit, diaszpor, 2 limonit és kaolin) dehydratisatios görbéi. Látjuk, hogy a két timföld hydrát (1. és 2.) víztelenítése teljesen eltérő temperaturán megy végbe. A limonitok víztelenítési görbéje közel fekszik a hydrargillitéhez, a kaolin víztelenítési görbéje második részében teljesen egybevág a diaszpor víztelenítési görbéjével. Ha összekötjük a kaolin víztelenítési görbéjét 50% víz elvesztésénél függőleges vonal segítségével a diaszpor vonalával, éppen a diaszpor indulási pontját kapjuk, jeléül annak, hogy ennél a pontnál már a kaolinban feltételezhető diaszporszerű monohydríz viztelenedik. A bemutatott görbékből, valamint a pontosan megállapított víztelenítési adatokból kitűnik az, hogy a Le Chatelier módszerével felvett 310° és 540°-os töréspontok nem adják ki képét, illetve jellemző adatát a hydrargillit és diaszpór bomlásának, illetve víztelenítésének. A mérésekből kitűnik, hogy a hydrargillit bomlása már 250° C-on, sőt előbb megkezdődik, az irodalomban található 310°-os víztelenítési hőfok előtt a víztartalmának már kb. 80%-át veszti. Ugyanúgy a diaszporra vonatkozólag megadott 540° endotermikus töréspont is elkésve jelentkezik, mert a diaszpor víztelenedése már 400°-on elkezdődik, 500° C-on már 63,14%-ot ér el, tehát a megadott 540°-os töréspont előtt víztelenedik a diaszpór. Le Chatelier, fneke, Wohlin módszerével szemben előadó azt az eljárást választotta, hogy 25°-onként állapította meg a vízveszteséget és a grafikon szerkesztésénél a teljes víztartalmat (izzítási veszteséget) 100-nak véve, az erre vonatkoztatott százalékokat ábrázolta. Kitűnik ezekből az eredményekből, hogy az irodalomban megadott 310°-os (hydrargillit-typus) és 540°-os (diaszpor-typus) töréspontok elkésve jelentkeznek és nem fogadhatók el, mint a hydrargulit és diaszpor bomlásának jellemző hőfokai. A bemutatott grafikonból kitűnik, hogy a bauxitok is jellemző dehydratisatiós képet mutatnak és igazolják azt, hogy az ismertetett módszer szerint kapott görbék igenis alkalmasak arra, hogy a bauxitokban mint keverékekben az alkotó ásványokat, vagy vegyületeket megállapítsuk. A kísérletekhez 10 különféle bauxitot használt fel előadó. Ezek közül az 5B, 6, 7, 8, 9 és 10. számú minták a fehérmegyei Gánitról valók. JExport-bauxit, cement-bauxit és terra rossa-typusok a szokványos megjelölések szerintA 11. és 12. számú minták Pilisvörösvárról való „bauxitszerű agyagok“, a 13. és 14. számú minták a harsányhegyi (Baranya megye) feltárásából származnak. A bemutatott táblán az 5B, 6, 7, 9 és 10. számú bauxitminták hevítési görbéit látjuk. A 7. és 10-es erősen limonitos, vagy hydrat Minthogy a 7. és 10. számi limonitosnak mutatkozott, itt a vasoxidot is átszámítottuk hydrátra, így az arányszám 0.263 és 0.310, vagyis mindenütt nagyobb a teoretikus 0.1767-nél és ez teljesen egyezik a dehydratisatios görbékkel, mely szerint diaszporszerű hydrátnak kell jelent lenni, mert sehol sem közelíti meg a 0.5302-t. Az amerikai bauxitokra mindenütt 0.54 körüli értékeket kapnak, a vogelsbergi bauxitokra Sfinv: Technische Geologie adatai alapján 0.54 körüli adatok számíthatók ki, ellenben a magyarországi bauxitokra más szerzők adatait is átszámítva 0.2— 0.3-as arányszámokhoz jutunk. Míg egyrészről tehát a dehydratisatios görbék azt mutatják, hogy diaszpór-szerű vegyület van bauxitjainkban, a kellő korrekcióval számított arányszám azt mutatja, hogy több a hydrátvíz, mint amennyi a teoretikus monohydrátnak megfelelne. Érdekes eredményt adott az az összeállítás, mely szerint kimutatja az előadó, hogy az arányszám a kovasavszegény bauxitoknál közel áll a tiszta diaszpór, vagyis monohydrát arányszámához (0.233, 0.209, 0.219), ellenben 0.3 felett van azokgillites kezdéssel indulnak, de végeredményképpen, éppúgy mint minden bauxitunk, diaszporosan fejezik be ezek is víztelenedésüket. A dehydrálási görbék szerint tehát beimltjainkat diaszporosoknak kellene minősíteni. A 8., 11. és 12., valamint a 13. és 14. sz. bauxittal végzett kísérletek eredményei erre a következtetésre utalnak. Minthogy azonban a diaszpórban a H2O: AI2O3 aránynak 0.1767 felel meg, (a hydrargillitben a háromszorosa 0.5302) a víztartalom és az aluminiumoxid tartalom aránya szolgálhat a hevítési görbék által adott eredmény igazolására, mely szerint bauxitjainkban domináló szerepe van a diaszpórnak. Csakhogy abban az esetben, ha az aluminiumoxid nemcsak timföldhydrát formájában van a bauxitokban, az analytikailag kapott aluminiumoxid összeget korrigálni kell. A hevitési görbék azt mutatják, hogy a bauxitokban kaolinszerű szilikátok vannak. Mint említettük, a kaolin bomlásakor diaszporszerű timföldhydrát keletkezik, ezért azonos a kaolintartalmú és diaszportartalmú anyagok hevitési görbéje annak második részében. Hogy e kérdésben tisztán lássunk, előadó meghatározta a irationális módszerelemzéssel a bauxitokban levő kvarc SiO2, valamint 1%-os Na2Ca3NaOH oldattal kilúgozható kovasav (SiO2, xH2O) menyiségét. Ezekből a vizsgálatokból kitűnt az, hogy a gánti bauxitokban, valamint a pilisi hegyekből származó bauxitokban kvarc mindössze egynéhány tized százalékban van jelen. A harsányhegyi bauxitok ebben a tekintetben kivételesek, de egyébként sem hasonlíthatók a gánti bauxitokhoz, úgyhogy az előadónak a gánti bauxitokra vonatkozó következtetései a baranya megyei bauxitokra nem is érvényesek, azoknak keletkezését máskép kell elképzelni, mint a gántiakat. Az oldható kovasav meghatározásából kitűnik, hogy bauxitjainkból szódával, nátronlúggal igen kevés kovasavat lehet kioldani, de oldható kovasav mindenkor található bennük, (a 8. számúnál 1,58%), amiből végeredménykép vagy a kötött kovasav labilis kötési módjára, vagy arra lehet következtetni, hogy az eredetileg jelen volt kovasavat az aluminiumhydroxid megkötötte. Végső következtetés, amely ezen vizsgálatokból levonható, az, hogy a bauxitokban levő kovasavnak majdnem teljes mennyisége kötött állapotban és amint azt a dehydralisatiós görbékből kiolvashatjuk, aluminiumhydroszilikát formájában van jelen. Eszerint tehát ha a kovasav kötve van, akkor a bauxitokban levő aluminiumoxid mennyiségét a kívánt H2O : AU03 arány kiszámítása végett kell helyesbíteni azzal az aluminiumoxid mennyiséggel, amely AI0O32SiO22H2O képlet szerint kovasavhoz van kötve. Ha már most ezen AI2O3 csakis oxidhydrát formában van jelen a bauxitban, akkor a H2O : Al-jOs arány a diaszporral vonatkozó teoretikus 0.1767 és a hydrargillitre vonatkozó 0.5302 értékkel szemben a következő adatokat szolgáltatja: nál a hamutoknál, melyekben a kovasav mennyisége nagyobb. A 87% aluminiumhydroszilikátot (kaolinit) tartalmazó 11-esnél ez az arány 2.500, a 8-as, 13-asnál 0.346. Az előadó által bemutatott görbékből látható volt, hogy ott is vízveszteséget találunk, hol tulajdonképpen bauxitásvány nem veszít vizet. De tudjuk, hogy a mesterségesen leválasztott aluminiumhidroxid, vagy pedig a kovasavhidrátok víztelenedése ugyanezen a temparatúra közön történik. Eszerint tehát az a többlet, mely a teoretikus 0.1765 és a ténylegesen kapott 0.2—0.3-as számok egybevetésénél mutatkozik, nem lehet más, csak absorbeált víz. Van Bemmelen megállapítása szerint ezt a mesterségesen lecsapott aluminiumhydroxidhoz kell kötve gondolni: azt a körülményt, hogy a bauxitjainkban lévő timföldhydrátot ilyen mesterségesen lecsapott aluminiumhydroxidnak kell minősíteni, támogatja az a megfigyelés is, hogy az ilyen mesterségesen lecsapódott aluminiumhydroxidok hevítés alkalmával úgy viselkednek, mint a monohydrátok, nyersen kifejezve, hevítéssel monohydrátokká alakulnak, ami magyarázatot A minta száma: 5B6 7 8 9 10 11 12 f1 14H2O : AI2O3 0.275 0.233 0.357 0.346 0.209 0.379 2.500 0 304 0.346 0 219