Technikai Kurir, 1932 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1932-01-01 / 1. szám

2 TECHNIKAI KURÍR typusu bauxitokra, melyeknek endotermikus viztelenitési pontja egyezik a diaszpórával, mely középértékben 510° C-nál fekszik. Az ábrán láthatók a bauxit ásványok (hvdrargillil, diaszpor, 2 limonit és kaolin) dehydratisatios görbéi. Lát­juk, hogy a két timföld hydrát (1. és 2.) víztelenítésé telje­sen eltérő temperaturán megy végbe. A limonitok vizteleni­tési görbéje közel fekszik a hydrargillitéhez, a kaolin viz­telenitési görbéje második részében teljesen egybevág a diaszpor viztelenitési görbéjével. Ha összekötjük a kaolin viztelenitési görbéjét 50% viz elvesztésénél függőleges vo­nal segítségével a diaszpor vonalával, éppen a diaszpor indulási pontját kapjuk, jeléül annak, hogy ennél a pontnál már u> kaolinban feltételezhető diaszporszerii monohydrít viztelenedik. A bemutatott görbékből, valamint a pontosan megálla­pított viztelenitési adatokból kitűnik az, hogy a Le Chate- lier módszerével felvett 310° és 540°-os töréspontok nem adják hü képét, illetve jellemző adatát a hvdrargillil és diaszpor bomlásának, illetve víztelenítésének. A mérések­ből kitűnik, hogy a hydrargillit bomlása már 250° C-on, sőt előbb megkezdődik, az irodalomban található 310°-os vízte­lenítési hőfok előtt a víztartalmának már ki). 80%-át veszti, Ugyanúgy a diaszporra vonatkozólag megadott 540° endo­termikus töréspont is elkésve jelentkezik, mert a diaszpor viztelenedése már 400°-on elkezdődik, 500° C-on már 63.14%-ot ér el, tehát a megadott 540°-os töréspont előtt viztelenedik a diaszpor. Le Chatelier, fiieke, Wohlin módszerével szemben elő­adó azt az eljárást választotta, hogy 25°-onként állapította meg a vízveszteséget és a grafikon szerkesztésénél a tel jes víztartalmat (izzitási veszteséget) 100-nak véve. az erre vo­natkoztatott százalékokat ábrázolta. Kitűnik ezekből az eredményekből, hogy az irodalomban megadott 310°-os (hydrargillit-typus) és 540°-os (diaszpor-typus) töréspontok elkésve jelentkeznek és nem fogadhatók el, mint a hydrar- giilit és diaszpor bomlásának jellemző hőfokai. A bemuta­tott grafikonból kitűnik, hogy a bauxitök is jellemző dehyd- ratisatiós képet mutatnak és igazolják azt, hogy az ismerte­tett módszer szerint kapott görbék igenis alkalmasak arra, hogy a baiuxitokban mint keverékekben az alkotó ásványo­kat, vagy vegyüleiteket megállapítsuk. A kísérletekhez 10 különféle bauxitot használt fel elő­adó. Ezek közül az 5B, 6, 7, 8, 9 és 10. számú minták a fehérmegyei Gánitról valók. JExport-bauxit, cement-bauxit és terra rossa-typusok a szokványos megjelölések szerint (A 11. és 12. számú minták Pilisvörösvárról való „bauxit- szerii agyagok“, a 13. és 14. számú minták a harsányhegyi (Baranya megye) feltárásából származnak. A bemutatott táblán az 5B, 6, 7. 9 és 10. számú bauxitminták hevitési görbéit látjuk. A 7. és 10-es erősen limonitos, vagy hvdrar­Minthogy a 7. és 10. szánni limonitosnak mutatkozott, itt a vasoxidot is átszámítottuk hvdrátra, igy az arányszám 0.263 és 0.310, vagyis mindenütt nagyobb a teoretikus 0.1767-nél és ez teljesen egyezik a dehydratisatios görbék­kel, mely szerint diaszporszerii hydrátnak kell jeleni lenni, mert seholsem közelíti meg a 0.5302-t. Az amerikai bauxi­tokra mindenütt 0.54 körüli értékeket kapnak, a vogels- bergi bauxitokra Sfinv: Technische Geologie adatai alapján 0.54 körüli adatok számíthatók ki, ellenben a magyar- országi bauxitokra más szerzők adatait is átszámítva 0.2— 0.3-as arányszámokhoz jutunk. Mig egyrészről tehát a de­hydratisatios görbék azt mutatják, hogy diaszpor-szerü vegviilet van bauxitjainkban, a kellő korrekcióval számí­tott arányszám azt mutatja, hogy több a hydrátviz, mint amennyi a teoretikus monohydrátnak megfelelne. Érdekes eredményt adott az az összeállítás, mely szerint kimutatja az előadó, hogy az arányszám a kovasavszegény bauxitok- nál közel áll a tiszta diaszpor, vagyis momohydrát arány­számához (0.233, 0.209, 0.219), ellenben 0.3 felett van azok­gillites kezdéssel indulnak, de végeredményképpen, éppúgy mint minden bauxitunk, diaszporosan fejezik be ezek is víztelenedésiiket. A dehydrálási görbék szerint tehát beim lt­jainkat diaszporosoknak kellene minősíteni. A 8., 11. és 12., valamint a 13. és 14. sz. bauxittal végzett kísérletek ered­ményei erre a következtetésre utalnak. Minthogy azonban a diaszporban a H20: AI2O3 aránynak 0.1767 felel meg, (a hydrargillitben a háromszorosa 0.5302) a víztartalom és az aluminiumoxid tartalom aránya szolgálhat a hevitési gör­bék által adott eredmény igazolására, mely szerint bauxit­jainkban domináló szerepe van a diaszpornak. Csakhogy abban aiz esetben, ha az aluminiumoxid nemcsak timföld- hydrát formájában van a bauxitokban, az analytikailag ka­pott aluminiumoxid összeget korrigálni kell. A hevitési görbék azt mutatják, hogy a bauxitokban kaolinszerü szili- kátpk vannak. Mint említettük, a kaolin bomlásakor diasz­porszerii timíöldhydrát keletkezik, ezért azonos a kaolin- tartalmú és diaszportartalmu anyagok hevitési görbéje annak második részében. Hogy e kérdésben tisztán lássunk, előadó meghatározta a irationális módszerelemzéssel a bauxitokban levő kvarc SÍO2, valamint 1%-os Na2Cü3NaOH oldattal kilúgozható kovasav (SiO2. xH20) menyiségét. Ezekből a vizsgálatokból kitűnt az, hogy a gánti bauxitok­ban, valamint a1 pilisi hegyekből származó bauxitokban kvarc mindössze egynéhány tized százalékban van jelen. A harsányhegyi bauxitök ebben a tekintetben kivételesek, de egyébként sem hasonlíthatók a gánti bauxitokhoz, úgy­hogy az előadónak a gánti bauxitokra vonatkozó következ­tetései a baranyamegyei bauxitokra nem is érvényesek, azoknak keletkezését máskép kell elképzelni, mint a gán- tiakat. Az oldható kovasav meghatározásából kitűnik, hogy bauxitjainkból szódával, nátronluggal igen kevés kovasavat lehet kioldani, de oldható kovasav mindenkor található bennük, (a 8. számúnál 1.58%), amiből végeredménykép vagy a kötött kovasav labilis kötési módjára, vagy arra lehet következtetni, hogy az eredetileg jelen volt kovasavat az aluminiumhydroxid megkötötte. Végső következtetés, amely ezen vizsgálatokból levonható, az, hogy a bauxitok­ban levő kovasavnak majdnem teljes mennyisége kötött álla­potban és amint azt a dehydralisatiós görbékből kiolvas­hatjuk, aluminiumhydroszilikát formájában van jelen. Eszerint tehát ha a kovasav kötve van, akkor a bauxitok­ban levő aluminiumoxid mennyiségét a kívánt H20 : AU03 arány kiszámítása végett kell helyesbíteni azzal az atlumi- niumoxid mennyiséggel, amely AI0O32SÍO22H2O képlet sze­rint kovasavhoz van kötve. Ha már most ezen AI2O3 csakis oxidhydrát formában van jelen a bauxitban, akkor a H2O : Al-jOs arány a diaszporrai vonatkozó teoretikus 0.1767 és a hydrargillitre vonatkozó 0.5302 értékkel szemben a következő adatokat szolgáltatja: nál a hamutoknál, melyekben a kovasav mennyisége na­gyobb. A 87% aluminiuinhydroszilikátot (kaolinit) tartal­mazó 11-esnél ez az arány 2.500, a 8-as, 13-asnál 0.346. Az előadó által bemutatott görbékből látható volt, hogy ott is vízveszteséget találunk, hol tulajdonképpen bauxit- ásvány nem veszít vizet. De tudjuk, hogy a mesterségesen leválasztott aluminiumhidroxid, vagy pedig a kovasavhid- rátok viztelenedése ugyanezen a temparatúra közön törté­nik. Eszerint tehát az a többlet, mely a teoretikus 0.1765 és a ténylegesen kapott 0.2—0.3-as számok egybevetésénél mutatkozik, nem lehet más, csak absorbeált viz. Van Bem- melen megállapítása szerint ezt a mesterségesen lecsapott aluminiumhydroxidhoz kell kötve gondolni: azt a körül­ményt, hogy a bauxitjainkban lévő timföldhydrátot ilyen mesterségesen lecsapott aluminiumhydroxidnak kell minő- siteni, támogatja az a megfigyelés is, hogy az ilyen mester­ségesen lecsapódott aluminiumhydroxidok hevítés alkalmával úgy viselkednek, mint a monohydrátok, nyersen kifejezve, hevítéssel monohydrátokká alakulnak, ami magyarázatot A minta száma: 5B 6 7 8 9 10 11 12 fi 14 H2O : AI2O3 0.275 0.233 0.357 0.346 0.209 0.379 2.500 0 304 0.346 0 219

Next

/
Thumbnails
Contents