Természet és Társadalom, 1956 (115. évfolyam, 1-10. szám)

1956-01-01 / 1. szám

PáUA> Páí; Mártírok emlékmű (részlet) Hornján József fametszete: Ifjúsági találkozó A VI. MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS Képzőművészetünk fejlődésének évről évre megtartott seregszemléi között a legutolsó, a VI. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, több tekin­tetben mutat olyan eredményeket, melyek alapján az országos kiállítások sorában az egyik legjelentékenyebb­nek mondható. A tavaly megrendezett V. kiállítás a kritika egyhangú meg­ítélése szerint a fejlődésben bizonyos átmeneti pangást mutatott. A láto­gatót az idén örvendetesen lepheti meg a művek sökarcúsága, a témák és művészi eljárások változatossága, ami az egészséges művészi fejlődés­nek mindig is velejárója szokott lenni. Művészeink szemmel láthatóan ter­mészetesebbnek és magától értető- dőbbnek érzik, hogy korunk: mai éle­tünk az, ami érdeklődésüket legin­kább lekötheti. A ma valóságának ábrázolása egy sor festményen ele­venen megjelent, és ha ezek néha életünk mellékesebb oldalaira is ki­terjednek úgy, hogy festőink egy ré­sze a tipikusát tnem keresi még a legnagyobb határozottsággal, a mun­kák java része a kor szellemét és íz­lését elevenebben sugározza, mint az utóbbi évek alkotásai. Monumentális művészetünk az utóbbi években a nagy építkezések nyújtotta lehetőségek között egyre erőteljesebben fejlődik, amit több nagyméretű falképtenv is mutat a ki­állításon. Ezek közül Domanovszky Endre Sztálin városi freskója már el­készült. A falképterveket csakúgy a művészi megoldások változatossá­ga jellemzi, mint a festészeti anyag többi részét: Domanovszky széles ritmusban elrendezett hatalmas alakjai a reneszánsz falképek mél­tósággal teljes emberét idézhetik a néző emlékezetébe, míg Szőnyi Ist­ván, Bernáth Aurél és Csemus Ti­bor vázlatai és kartonjai oldottabb előadásukkal, a "kisebb vásznaknál meghonosodott festői módszereknek, az eleven, színes, napfényes festés­nek monumentális irányú alkalma­zására mutatnak újabb kísérletet. A szobrászati anyag az idei évben talán kevésbé gazdag, mint az utóbbi években megszoktuk, és különös­képpen a monumentális szobrászat fejlődésében észlelhető bizonyos las­sulás. Ez annál is inkább szembe tűnhet, mert szobrászatiunk fejlődé­se az utóbbi években egészében har­monikusabb volt, mint például fes­tészetünké. {E megállapítás érvénye azonban természetesen csak viszony­lagos lehet: legkiválóbb szobrá­szaink munkái általában nem álla­nak a tavalyi szint alatt.) A kiállí­tás bemutatja a Mártírok emlék­művének legjobb pályamunkáit is. A szobrászattal kapcsolatban azon­ban az a megjegyzés mégis nehezen elhallgatható, hogy kultúránk nagy­jainak ábrázolásai — amiben pedig szobrászatunk különösen erősnek bizonyult — az újabb művekben többnyire kevésbé sikerült, vagy, hogy a monumentális szobrászatban a naturalizmus és az álpátosz meg­szűnése lassabban halad, mint pél­dául a festészetben a naturalista- fotografikus szemlélet kiküszöbö­lése. A kiállítás egészének tarka képét, amely módot ad a nézőnek, hogy művészeink egyéniségéről, módsze­reik sajátos tulajdonságairól tisz­tább képet nyerjen, mint az utóbbi években, a szokásos bőségű grafikai anyag egészíti ki. Megjegyzendő, hogy különösen a forradalomtörté­neti, de általában a nagyobb esz­mei súlyú témák leginkább a grafi­kában találtak művészi feldolgozásra. A VI. Magyar Képzőművészeti Ki­állítás egészében — fogyatékosságai­ról itt nincs tér bővebben szólani — művészetünk törvényszerű fejlődé­sének értékes bizonyítéka. A kiállítás azt bizonyítja, hogy a szocialista realizmusért folytatott harc idővel legyőzi a művészet öncélúságának néha még ma is kísértő és egyes művészeket fejlődésükben gátló gondolatát. D. J. Somogyi József: Kubikus Fény) Géza: Könyvnap Csemus Tibor: Három leklor

Next

/
Thumbnails
Contents