Természet és Társadalom, 1956 (115. évfolyam, 1-10. szám)
1956-01-01 / 1. szám
A VI. MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS Képzőművészetünk fejlődésének évről évre megtartott seregszemléi között a legutolsó, a VI. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, több tekintetben mutat olyan eredményeket, melyek alapján az országos kiállítások sorában az egyik legjelentékenyebbnek mondható. A tavaly megrendezett V. kiállítás a kritika egyhangú megítélése szerint a fejlődésben bizonyos átmeneti pangást mutatott. A látogatót az idén örvendetesen lepheti meg a művek sokarcúsága, a témák és művészi eljárások változatossága, ami az egészséges művészi fejlődésnek mindig is velejárója szokott lenni. Művészeink szemmel láthatóan természetesebbnek és magától értetődőbbnek érzik, hogy korunk, mai életünk az, ami érdeklődésüket leginkább lekötheti. A mű valóságának ábrázolása egy sor festményen elevenen megjelent, és ha ezek néha életünk mellékesebb oldalaira is kiterjednek úgy, hogy festőink egy része a tipikusatnem keresi még a legnagyobb határozottsággal, a munkák java része a kor szellemét és ízlését elevenebben sugározza, mint az utóbbi évek alkotásai. Monumentális művészetünk az utóbbi években a nagy építkezések nyújtotta lehetőségek között egyre erőteljesebben fejlődik, amit több nagyméretű falképterv is mutat a kiállításon. Ezek közül Domanovszky Endre Sztálin városi freskója már elkészült. A falképterveket csakúgy a művészi megoldások változatossága jellemzi, mint a festészeti anyag többi részét. Domanovszky széles ritmusban elrendezett hatalmas alakjai a reneszánsz falképek méltósággal teljes emberét idézhetik a néző emlékezetébe, míg Szőnyi István, Bernáth Aurél és Csernus Tibor vázlatai és kartonjai oldottabb előadásukkal, a "kisebb vásznaknál meghonosodott festői módszereknek, az eleven, színes, napfényes festésnek monumentális irányú alkalmazására mutatnak újabb kísérletet. A szobrászati anyag az idei évben talán kevésbé gazdag, mint az utóbbi években megszoktuk, és különösképpen a monumentális szobrászat fejlődésében észlelhető bizonyos lassulás. Ez annál is inkább szembe tűnhet, mert szobrászatunk fejlődése az utóbbi években egészében harmonikusabb volt, mint például festészetünké.E megállapítás érvénye azonban természetesen csak viszonylagos lehet: legkiválóbb szobrászaink munkái általában nem állanak a tavalyi szint alatt.) A kiállítás bemutatja a Mártírok emlékművének legjobb pályamunkáit is. A szobrászattal kapcsolatban azonban az a megjegyzés mégis nehezen elhallgatható, hogy kultúránk nagyjainak ábrázolásai — amiben pedig szobrászatunk különösen erősnek bizonyult — az újabb művekben többnyire kevésbé sikerült, vagy, hogy a monumentális szobrászatban a naturalizmus és az álpátosz megszűnése lassabban halad, mint például a festészetben a naturalistafotografikus szemlélet kiküszöbölése. A kiállítás egészének tarka képét, amely módot ad a nézőnek, hogy művészeink egyéniségéről, módszereik sajátos tulajdonságairól tisztább képet nyerjen, mint az utóbbi években, a szokásos bőségű grafikai anyag egészíti ki. Megjegyzendő, hogy különösen a forradalomtörténeti, de általában a nagyobb eszmei súlyú témák leginkább a grafikában találtak művészi feldolgozásra. A VI. Magyar Képzőművészeti Kiállítás egészében — fogyatékosságairól itt nincs tér bővebben szólani — művészetünk törvényszerű fejlődésének értékes bizonyítéka. A kiállítás azt bizonyítja, hogy a szocialista realizmusért folytatott harc idővel legyőzi a művészet öncélúságának néha még ma is kísértő és egyes művészeket fejlődésükben gátló gondolatát. D. J. Somogyi József: Kultikus Fény) Géza: Könyvnap Csernus Tibor: Három lektor PáVAy Pál: Mártírok emlékmű (részlet) Hornyán József fametszete: Ifjúsági találkozó