Textil-Ipar, 1936 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1936-01-17 / 1. szám

A legnagyobb nehézségekkel panaszkodnak a A magyar női szabóipar fokozódó nehézségeiről egyre többet beszélnek szakmai körökben. A Belváros egyik legtekintélyesebb divatszalonjának széles látókörű főnöke tárgyilagosan informált bennünket a szakma aktuális problémáiról, elsősorban tehát a női szabóipar anyagbeszerzési és külföldi anyagbehozatali nehézségeiről. Felvilágosítást nyújtott a budapesti textilkereskedők tervbevett kartelhatározatának várható hatásairól is, amely szerint nem küldenek fel többet anyagvégeket a szabókhoz, illetőleg csak délelőtt 9-től 11-ig. A divatszabóknak csak „morzsák” jutnak a külföldi behozatalból... — Valóban a legnagyobb nehézségekkel küzd a női szabóipar, — kezdte érdekes nyilatkozatát informátorunk. — Ezeknek a nehézségeknek a kiinduló pontja, minden bajnak a kutforrása, hogy a francia import, — ami valamikor éltetőenne volt a budapesti szalonoknak, — összezsugorodott. A legnagyobb arányú, a leghasznosabb anyagbehozatal még a legutóbbi időkig is a francia selyem- és szövetimport volt. Erre most nincs pénz. A behozatali bizottság igazságosan elosztja ugyan a rendelkezésre álló kis kontingenseket, de elképzelhető, mindenkire milyen kevés jut, miután minden szakma rá van utalva ezekre a morzsákra. A művirágos, a paplanos, a kárpitos is ebből a kis importból kap, éppúgy a kereskedők és a szabók. A szabóik minden méter áruért szinte közelharcot folytatnak. — Ezzel a lehetetlen helyzettel, az egyre fenyegetőbb áruhiánnyal magyarázható a budapesti textilkereskedők állítólagos akciója, amely szerint a szabókhoz csak a reggeli órákban küldenek árut megtekintésre. — Nálunk a divatangókereskedők egyszersmind detaitisták is és 11 és 2 óra között, vagyis a legforgalmasabb déli órákban nekik sincsen annyi árujuk, hogy a szövetek nagy részét szalonokban tarthassák. Még sincs igaza a kereskedő-»kartel«-nek, mert a textilkereskedő mindenekelőtt a szalonokon keresztül csinálja meg a forgalmát. Az elsőrendű szalon diktálja ma a divatot. Tarthatatlan tehát, hogy a kereskedő ne elsősorban legjobb és legjelentősebb vevőjét, a szalont szolgálja ki. Vagy angresszista, vagy detailista egy kereskedő, de felemás és kicsinyes nem lehet. Ezzel a kicsinyeskedéssel pedig rákényszerítik majd a nagyszabókat, hogy valamilyen módon egyesüljenek és a fenyegető határozat életbelépése után maguk hozzák be a külföldi árat. Be is fogják hozni Olasz-, Német- és Franciaországból és majd megkerütik a kereskedőt. Eddig tisztán kényelmi kérdés volt, hogy egyszerűen leküldték a kereskedőkhöz és drágábban fizették meg az anyagot, mint ha közvetlenül importálták volna. A tervbe vett korlátozás különben is annak a tekintélyes belvárosi kereskedőnek az elgondolása, akit hetven éves születésnapja alkalmából a textilkereskedővilág nemrégiben ünnepelt. Ez az aggályos terv már öt ízben se merült, de soha kivitelre nem került. Kilenctől tizen egyig az áru a szabónak sem kell, mert akkor ott sincs közönségjárás... Lépést tartunk Párissal . Hogyan tudnak a szabók divatmodellt behozni anélkül, hogy kimennének külföldre ? — Minden divatszalón megszervezte már külföldi összeköttetéseit, üzletbarátokat szerzett Prágában, Milánóban, Madridban, Bécsben, ami azt jelenti, hogy három idegen városi szabó összeáll és együtt vásárol Párisban. Például a prágai hazaviszi a modellt, lerajzoltatja, pontosan lemásolja szabását és elküldi az anyagmintával s az anyagi referenciáival együtt a modellhozzávalót. Őszintén szólva, a párisi modellek, úgy, ahogy a francia fővárosban láthatók, mintegy 80°/o-ban használhatatlanok Pesten. A mi női közönségünknek más az ízlése. Alapvető fontossággal a vonal bír és az a fontos, hogy a vonal mennyiben újult meg. Ami a négy bemutató között történik Párisban, arról minden pesti nagyszabó pontosan értesül összeköttetéseinek jelentései alapján, divatlapból, hozzá beküldött szín- és anyagmintákból, párisi modellszabásokból. Mindenkinek van párisi jó ismerőse, aki ír vagy telefonál, sőt egyet-mást küld is. Itt megjegyzem, hogy a legnagyobb bécsi szalon is csak kétszer egy évben megy Párisba. Az olasz szabó, a prágai, a spanyol is, csak az őrült pesti nagyszabó nézi meg négyszer egy évben az eredeti kollekciókat. Szabók rohama — a vevők kegyeiért — Mit szól a szabók árharcához? — Az árharc egyszerűen borzalmas, a szabók megölik egymást, a rossz viszonyok úgy kiszolgáltatták őket a vevőknek, mint soha. A szakma legnagyobb része női kézben van, s a nő (tisztelet a kivételnek) többnyire nem tud kalkulálni, de ha tud is, kényszerhelyzetben gyakran kénytelen ruhát szállítani még úgy is, hogy nem keres rajta egy vasat sem, sőt az OTI, MABI, házbér, munkabér stb. miatt effektíve ráfizet a fazonra, ha 25 pengőért, 35-ért vagy 40-ért adja. Ennek az elszegényedett szabóságnak kényszerhelyzete katasztrófával fenyegető árakat diktál az egész piacon. Ki kell böjtölnünk, amíg a gyöngék elpusztulnak. A nem kalkuláló réteg elhullása után talán majd jobb viszonyok következnek. A főszezonban összetorlódik a „postamunka” — Mi a véleménye arról, hogy május 1-én életbeléptetik a 48 órás munkahetet és betiltják a túlórázást. — Ez a rendelet, — ha így változatlanul életbelép, — a legnagyobb bonyodalmakat okozhatja. A szabószakmának csak két szezonja van. Szeptember közepétől november közepéig és március elejétől május közepéig. Ezalatt összetorlódik a munka, amelynek rövid idő alatt kell elkészülnie. A munkaóra szabályozása miatt a sürgős rendeléseknek a szabó aligha tehet eleget. Például a nyári időszakra hivatkozom: megfordulnak a fővárosban idegen dámák, akik 2-3 nap alatt meg akarják kapni a bemutatott modellt, a szabó ellenben képtelen lesz arra, hogy ezt a haszonnal járó postamunkát leszállítsa. De általában a belföldi közönséggel szemben sem tudja a munkatorlódást elintézni, itt van a színház, a film egyes ünnepi alkalma, ezek időnként megkövetelik a postamunkát, s a szabó önhibáján kívül, nem tehet az igényeknek eleget. Hogy ez ne jelentsen végzetes veszedelmet, a rendeletnek a szezon alatt fel kellene menteni a szabókat a 48 órás munkahét kötelezettségének betartása alól. Külföldi vevők — Hogyan zárult az 1935-ös év? Jönnek-e idegen vevők. Megszállt területről vannak-e kliensek? — A 35-ös év nem volt rosszabb a 34-esnél. Egyik se volt fényes, de arról a színvonal-javulásról, amelyről a magyar gazdasági piacon annyit beszélnek, igen keveset érzett a magyar szabó. Nyári időszakban érkeznek hozzánk idegenek, akik egyet-mást vásárolnak, de ez még nem számottevő fogyasztó kontingens. A megszállt területekről természetesen volna vevőkörünk, amely kész örömmel vásárolna Budapesten, de a valutáris rendeletek és a különféle tilalmak rendkívül leapasztották az odairányuló üzleti lehetőségeket. És semmi kilátás a javulásra ... Milyen legyen a Vásár Divatrevüje ? — Hogyan kellene a Nemzetközi Vásár divatrevüjét megcsinálni, hogy a magyar divatiparszakmának is haszna legyen belőle? — Az idei divatrevüt elsőrangú rendezővel kell megcsinálni, aki tudja, mi a színpadi hatás, a tömegmozgatás. Akár szabad színpadon, akár zárt helyen, forgószínpaddal, díszletekkel és világítással mutassanak be olyan ruharevüt, amelyet előzően hozzáértő és megbízható zsűri válogat össze. A rostálás úgy anyag, fazon, mint mannequin szempontjából történjék. Az egészet olyan keretben hozzák, hogy a kreációk a legszínvonalasabb magyar divatipar jellegzetes előkelőségét és kitűnőségét szemléltessék. Természetesen kellő reklám előzze és kisérje ezt a revüt és hozzák a közönség tudomására, hogy most már végre igazán színvonalas revüt kap. • •• női szabók Fekete bársony estélyi tailleur-rulin, fehér szaten-roverrel, csillogó, fehér strasszgombokkal. (Callot Soeurs, Paris.) Fotó : DarwiniPi Paiie_ Japán és U.S.A. érdekellentétek a pamutiparban A Newyorkban megjelenő Daily News Record cimű textillap nemrégiben az alanti igen érdekes összehasonlító táblázatot tette közzé az amerikai és japán pamutfeldolgozó iparról: Szenzációs számadatok a két ország gépberendezéséről és termeléséről Orsók száma 1925-ben............... Japán 5,292.000 USA 37,937.000 Orsók száma 1934-ben.............. 9,115.000 30,938.000 Feldolgozott pamutmennyiség 1934-ben (bálákban)............... 3,223.000 5,413.000 A foglalkoztatott munkások száma 1934-ben.................... 363.000 425.000 A női munkaerőd százaléka . . 850/0 40 o/p Heti munkaidő (órákban) 51 40 Órabér centben (készpénz és természetbeli járulék együtt) . .642 A pamutkelmék kivitelének százaléka az összprodukcióhoz viszonyítva ...................................... 56 o/oЗ0/0 Fejkvótára átszámított pamutkelmetermelés négyzetyardokban 23.4 54,6 Átlagos eredmény az 1934. év első felében........................... + 180/0—20/0 A Daily Nears Record egyidejűleg a következő igen érdekes termelési költségkülönbözetekre mutat rá: 100 fontonként 57 centbe kerül, ha Texarkana-ból (Arkanzas állam) Galvestonon és a Panama-szoroson keresztül pamutot szállítunk Japánba. Az itt megjelölt út 12.000 csomónak felel meg. Ugyanekkkor 73.5 centet fizet 100 font pamut, amíg Texarkana-ból elkerül a texasi fonódákba, amelyek mindössze 78 csomóra fekszenek a pamut termelőhelyétől. A pamut feldolgozása után a japán gyáros mindössze 3.5 centet fizet az államilag szubvencionált japán hajózási társaságoknak 100 font súlyú pamutkelmének az Egyesült Államokba való visszaszállításáért. De az ügynöki jutalékot is megtakarítja a japán gyáros, ami bálánként 3,5 dollárt tesz ki, mert a japán fonodai tröszt a pamutot saját hivatalnokai útján közvetlenül vásároltatja meg.