Textil-Ipar, 1939 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1939-01-13 / 1. szám
Dr. I /Kati János díjnyertes pályaműve: A kereskedők és hozzátartozóik öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére való biztosítása* I. Biztosításra kötelezett: 1. Mindaz, aki az 1868. évi VI. t.-c. 27. §-a értelmében kereskedelmi és iparkamarai illeték fizetésére köteles, de nem tartozik az ipartörvény hatálya alá, azaz nem ipartestületi tag, hanem kereskedő, ide tartoznak az állami monopóliumok (dohánytőzsde stb.) elárusításával foglalkozók és a gyógyszertárak is. 2. Az is, aki kereskedelmi és iparkamarai illeték fizetésére nem köteles ugyan, de a közfelfogás szerint kereskedőnek minősül, mégpedig arra tekintet nélkül, hogy nyílt üzlethelyiségben vagy máshol űzi foglalkozását. (Vándorárusok stb.) 3. A kereskedelmi vállalatok, részvénytársaságok, szövetkezetek, korlátolt felelősségű társaságok stb. alkalmazotti biztosításra nem kötelezett vezetői, igazgatói, ügyvezetői stb. 4. Társas cégeknél a társak mindegyike külön-külön biztosításra kötelezett tag. Ha mindkét házastárs önálló kereskedő, úgy mindegyik külön-külön biztosításra kötelezett, önkéntesen biztosíthatják magukat: 1. A gyáriparosok. 2. szabad szellemi foglalkozásúak közül azok, akik nem tagjai az ügyvédek vagy orvosok országos nyugdíjintézetének. 3. Az iparosok (kisiparosok). 4. Az 500 pengő havi fizetésen felüli javadalmazású magántisztviselők. II. A biztosító intézet szervezete A biztosító intézet az összes szakmákra kiterjedő egységes központi szervet képez. Székhelye: Budapest. Az intézet, mint ilyen, önálló jogi személy, mely saját nevében járhat el, jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, aktív és passzív perképességgel bír. Ezen jogok a vidéki szervekre is átruházhatók. Az intézet közvetlenül a kereskedelemügyi miniszter alá van rendelve. Az egyes megyeszékhelyeken és törvényhatósági joggal felruházott városokban székelő kereskedelmi egyletek képezik a biztosító intézet vidéki tagozatait. A kereskedők egyletei, mint érdekképviseleti alapon álló magánegyesülések, megfelelő jogkörrel ruháztatnak fel (nyilvántartások vezetése, pénzeknek külön csekkszámlán kezelése, járadékok folyósítása, stb.). A biztosítással kapcsolatos jövedelmekről és költségekről nyilvános számadásra vannak kötelezve és általában az OTI kerületi pénztáraihoz hasonló jogállással bírnak. Feladatuk tehát minden a biztosítással kapcsolatos tennivaló ellátása. Illetékességük kiterjed a megye, illetve város területére. A központi szervnél a szükség szerinti számú tisztviselőt kell felvenni. A vidéki tagozatoknál legalább egy — jól díjazott — tisztviselőt kell beállítani. A központi szervnek országos választmánya és igazgatósága van. A választmány tagjait az összes biztosításra kötelezettek választják titkos szavazással öt évre. A biztosítás egész ügyvitelének feje a főigazgató, aki a központi szerv vezetője is. Az összes tagozatok felett a főigazgató gyakorolja a felügyeletet, azok működését, vagyonkezelését ellenőrzi, illetve ellenőrizteti. Az egységes ügyvitel és eljárás érdekében rendeleteket ad ki. általános érdekű megállapodások, szerződések létesítése (üdülőkkel, kórházakkal stb.), dologi szükségletekről való gondoskodás (pl. egységes nyomtatványok stb.) végett az elnökség, illetve a választmány elé javaslatot készít stb. Az elnökség hatáskörét a választmány szabja meg. A központi szerveken kívül a helyi tagozatoknál a Kereskedők Egyletének választmánya működik. III. A biztosítási dijak a) A dijak esedékessége: A biztosítási dijak előzetesen havonta válnak esedékessé és pedig fix esedékességi napig (10-éig). Az esedékességi nap elmulasztása kettős hátránnyal jár. Az egyik, hogy az esedékesség napjától kezdve a befizetés napjáig minden megkezdett hónapra Va°/o kamat jár. A másik következmény az, hogy a biztosított hat hónapnál hosszabb idejű díjfizetési elmaradás esetén szerzett jogait elveszti (és azok csak bizonyos feltételek mellett élednek újra fel). b) Az osztályba sorolás alapja: Az osztályba sorolás a kereseti adóalap szerint történik. A biztosító intézet megalakulásakor az adóhivatalok hivatalból közlik, új tag jelentkezésekor pedig az intézet válaszos nyomtatványon átír az illetékes adóhivatalhoz, mely 8 nap alatt köteles közölni a biztosítási kötelezettség alá eső kereskedők előző évre kivetett kereseti adóját. A besorolás hatálya egy-egy évre terjed. Az új adó kivetése és annak az adóhivatalok részéről történt közlése után az intézet a csoportba sorolásokat hivatalból felülvizsgálja és az esetleges változást — a biztosított megfelelő értesítésével — keresztülvezeti a kartotéklapon. A besorolás 6 csoportba történik. Az egyes csoportok értékhatárai a következők : I.csop.évi 0P-■tői40 P-ig, II. 11 TI 40P01 f-től100 P-ig, III. TI 100P01f-től200 P-ig, IV. TI TI 200P01f-től 350 P-ig, VI. TI TI 350P01 f-től600 P-ig és V. TI 600P01f-től végig. A biztosítási díjak az igazgatási és kezelési költségek, valamint a létesítendő alapok és tartalékok fedezésére szolgálnak és minden egyes biztosított által külön fizetendők. A biztosítási díjakat más célra felhasználni vagy igénybevenni nem lehet. Számításainknál a minimális 10.000 tagból indultunk ki, ebből az I—IV. csoportokra átlag 2000, az V. csoportra átlag 1500, a VI. csoportra átlag 500 biztosítottat számoltunk. Országos összesítésben könnyen kiszámítható tehát, hogy a fenti létszám és a fix havidíjak rendszere mellett az egy évi díjbevétel összesen: 1.131.000 P-t tenne ki. Ha tehát az avatatlan szemlélő előtt a fentiekben közölt havi díjösszegek talán magasnak látszanának is, ez az összeállítás meggyőzheti őket is arról, hogy az évi díjbevétel nem tenne ki oly összeget, ami országos szempontból jelentős lenne. Nem szabad továbbá szem elől téveszteni azt a tényt sem, hogy a kereskedőtársadalom életszínvonala aránylag magas, igényei és életfeltételei jóval meghaladják pl. az OTI-nál biztosítottipari munkásságét és kb. a magántisztviselői karnak felel meg. Nála tehát jóval magasabb járadékösszegekkel kell számotvetni, mint a kötelező biztosítás intézményeinél, ennek a követelménynek azonban csak megfelelő összegű díjfizetéssel is lehet eleget tenni. *) A 80 oldalas tervezet rövid, kivonatos öszszefoglalását adjuk folytatólagos közleményekben. IV. A kötelező várakozási idő A biztosítási rendszert gyakorlatilag helytállóan csak az u. n. tőke- vagy várományfedezeti rendszerre lehet felépíteni. Ebből következik, hogy a biztosítottak jogai csak bizonyos kisebb-nagyobb u. n. várakozási idő eltelte után nyílhatnak meg. Szükséges ez az idő arra is, hogy a biztosítás anyagilag megerősödjék, a jövő súlyos terheinek viselését kiegyensúlyozhassa, egyszóval kellő összegű tőkét gyűjthessen. Nem sérelmes ez a feltétel a ma élő kereskedőnemzedékre sem, mert minden biztosítás függővé teszi a szolgáltatások nyújtását bizonyos idejű befizetésektől, sőt még az állam sem ad nyugdíjat azonnal alkalmazottainak. A kötelező várakozási idő az öregségi járadéknál 10 év, a rokkantsági járadéknál 5 év. Ha a biztosított mindkét szemére a biztosítási viszony tartama alatt megvakul, úgy rokkantsági járadékához 2 évi tagság elégséges. A várakozási időbe be kell számítani azokat az időszakokat, amelyekre 1. a biztosítási kötelezettség fennállott, 2. amely időtartamok alatt az igénylő önkéntesen biztosított volt, vagy 3. amely idő alatt a díjakat önként tovább fizette. V. A fokozódó járadékrész A biztosítás-matematikai számítással felépített öregségi biztosításnál az egyensúly szempontjából igen fontos kérdés az, hogy a befizetett díjak a járadék megállapításánál milyen mértékben vétessenek számításba. Számításaink szerint kötelezett tagoknál a fokozódó járadékrész a befizetett dijak З50/0-a. önkéntesen biztosított tagoknál a fokozódó járadékrész a befizetett dijak 25 0/0-a. Kötelező biztosítás esetén: ide csak 300 pengő maximális járadék járna. VI. Az öregségi biztosítás egyéb bevételei a) Az önkéntes adományok: Nagyobb vállalatok, jogi személyek évenkénti juttatásai, jobbmódú kereskedők hagyományozásai stb. b) A kereskedelmi számlákra ragasztandó biztosítási bélyegek: Nincs még egy biztosítás, mely ezt a módszert igénybevehetné, míg a kereskedőtársadalomnál ez a jelentős bevételi mód könnyűszerrel megvalósítható lenne. Mindenki, aki viszonteladó kereskedőnek árut szállít (gyárosok, nagykereskedők stb.), köteles a számla értékének 1 ezrelékét (de legalább 2 fillért) bélyegben a számlára ragasztani. A bélyeg értéke a számlában felszámítható és ugyanazon áru után csak egyszer rovandó le. A felszámított bélyeg árát a kereskedő köteles megtéríteni. Azok a kereskedők, akik árujukat vagy annak egy részét közvetlenül kistermelőktől szerzik be (gabonakereskedelem, vegyeskereskedés, általában az élelmezési kereskedelem), bélyeg ragasztására nem kötelesek. Ha azonban az árut viszonteladónak továbbadják, úgy ők is bélyeg lerovására vannak kötelezve. Az intézetnek a törvény a bélyeglerovás mikénti megtörténtének ellenőrzésére jogot ad.* Ez alkalommal még rá akarunk mutatni arra, hogy nem tartjuk helyesnek azt az elgondolást, mely a bélyeglerovásnak magasabb (4!) ezrelékben való megszabásával azonnali nyugdíjfolyósításokat kíván lehetővé tenni, méghozzá az egyénenkénti befizetések mellőzésével. Minden öregségi biztosítás a jövőre épít. Lényegében nem más, mint takarékbetét a jövőben előálló szükséglet biztosítására. Bármennyire szépen hangzó és — ismerjük el — szükségletet pótló volna is a nyugdíjak azonnali folyósításának lehetősége, bármennyire sajnálatos is a kereskedő társadalom egyes tagjainak mai, segélyre szoruló állapota, mégis ki kell tartanunk azon álláspont mellett, hogy a tervezett intézménybiztosítás és nem segélyakció, nem jótékonysági alapon nyújtott segély, hanem a befizetett összegek ellenértékeként járó nyugdíj. Az azonnali nyugdíjfolyósítás a jelen és jövő nemzedékére tolná ennek a terhét, mert azok már csak évekig vagy évtizedekig tartó bélyeglerovások után jutnának segélyhez. A csupán csak számlabélyeglerovásos tervezeteknek legélesebben kiütköző fogyatékossága, hogy nem épülnek fel az egyenlő teherviselésen. Míg ugyanis a textil-, vas-, bőr-, általában a ruházati stb. kereskedelem a nagy termelőhelyektől való beszerzés révén a számlabélyeg lerovási kötelezettségének maradéktalanul eleget kell tegyen, addig a fűszer-, gabona-, baromfi- stb. általában az élelmiszerkereskedelem nagy része, mely közvetlenül a sok százezernyi őstermelőtől vásárol, bélyeglerovási kötelezettségének nem tenne, mert nem tehetne eleget s igy a kereskedőtársadalom ezen része minden különösebb fizetés ,vagy ellenszolgáltatás nélkül jutna nyugdíjhoz vagy öregségi stb. járadékhoz. Éppen ezért a kereskedők biztosításánál sem szabad eltérni az általános és helyes alapelvtől: biztosítás csak egyenlő terhek és jogok mellett létesíthető. Tervezetünkben a kisméretű — l°o0-ee — lerovási kulcsot alkalmazva, ennek igazságtalansága nem bír nagyobb jelentőséggel egyik érdekelt félnél sem. VII. A járadékhoz való hozzájárulás A hozzájárulás összege minden egyes járadéknemnél évi 300 pengő. Az önkéntes tagok járadékának megállapításánál hozzájárulás figyelembe nem vehető. (Folytatjuk.) c) A biztosítási dijak: I- csop. havi 4 P, évi 48 p, II- „ TI 6 P, évi 72 P, IIITI 8.50 P, évii 102 P, IV. „ TI 12 P, évi 144 p, V. „ TI 15.50 P, évi 186 P, VI. „ TI 20 P, évii 240 P. I. csop. évi 96.000 P II....................• 144.000 P III- „ „ 204.000 P IV.................... 288.000 P V. „ 279.000 P VI. „ 120.000 P I. 48 P 5 év u!án 32 P — f 10 „ «i 39 P — f 40 „ 81 P — f (Számítás): 5 évi dij 240 P x 35‡‡/p = 84 P 300 P384 P.12 hónappal = 32 P.) II. 72 P 5 év után 35 P 50 f 10 „ 11 46 P — f 40 „„ 109 P — f III. 102 P 5 év után* 39 P 88 f 10 „ ‡i 54 P 75 f 40 „ ii 144 P — f IV. 144 P 5 év után 46 P — f 10 ,.„ 67 P — f 40 „ ‡1 193 P — f V. 186 P 5 év után 52 P 13 f 10 „ I 1 79 P 25 f 40 „1» 242 P — f VI. 240 P 5 év után 60 P — f 10 „f 95 P — f 40 „ N 305 P — f selyem, mű selyem és gyapjúszövetet gyárt. ÖNMŰKÖDŐ GOMBLYUKVARRÓGÉP Ezzel a rendkívül gyors és megbízható varrógéppel tökéletes gomblyukakat lehet előállítani. Megindítás után a gép a gomblyukazást teljesen önműködően végzi SINGER VARRÓGÉP RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, SINGER HÁZ. VII. RÁKÓCZI ÚT 16.