Vas- és Fémmunkások Lapja, 1927 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-14 / 1. szám
A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI INC XXXIII. évfolyam, 1. szám □III Előfizetési ár: A Szövetség tagjai részére hetijárulékok ellenében, magánosok részére egész évre 9 pengő 60 fillér, félévre 4 pengő 80 fillér. Rokonszervezeteknek külön megegyezés szerint. Egyes szám ára 40 fillér. Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP NI. Budapest, 1927 január 14 □IBI Megjelenik minden hé második és negyedik péntekén. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII. Thököly út 36. Telefon: József 80—58. Szerkesztőségi zárlat a lap megjelenése előtt négy nappal. A szerkesztővel értekezni lehet minden nap 12—12 óra között Gazdasági kilátások az új évien Mt.) A kormány többé-kevésbé befejezte saját hatalmának szanálását, fölhasználván az ország közvagyonát elsősorban arra, hogy megerősítse azokat a berendezkedéseket, amelyek egy nem demokratikus kormányrendszer föntartásához szükségesek. Van most már államosított rendőrség, csendőrség, határ- és folyamőrség rendezett státus- , sál, megfelelő dotációkkal, de még mindig nincsen élet az ország közgazdaságának ereiben és nincsen lehetősége az életet biztosító termelőmunkának. Százezrei a dolgos munkáskezeknek vannak tétlenségre kárhoztatva, a tömegek fogyasztóképtelenségénél fogva teng- cfeng a kereskedelem, a forgalom, a dolgos munkásemberek után élő kisipar. De a nagyipar is csak minimális munkáslétszámmal dolgozhat és nem szívja föl a mezőgazdasági termelés sem a földnélküli mezőgazdasági munkástömegeket. És ami még hiányzott, azt is megkaptuk az új esztendőre: Franciaországból ezrével küldik haza a kivándorolt magyar munkásokat, hogy szaporítsák itt a nyomort, az ínséget. Politikai körülzártságunk viszont lehetetlenné teszi az utódállamok területén való elhelyezkedését a magyar munkásságnak. . Mire, hová fog mindez vezetni? Ki tudja ezt Köre megmondani? Érezni fogja-e a kormány is az a mammut kormánytöbbség, amelyet Bethlen gróf a háta mögé állított, azt az elen fedhetetlen kötelességet, hogy most mindenekuzeánt harcot kell kezdetüök a tömegmunkanelkéüliség és tömegnyomoruság leküzdésére? Nem sok bizalmunk lehet benne,. Eddig is csak ígéreteket hallottunk, mulasztásokat tapasztaltunk, cinikus közönyt az ország lakosságainak szenvedéseivel szemben. A nagyhangon hirdetett állami beruházások nem éreztetik hatásukat a gazdasági élet széles terein, pedig a pénzügyi kormány ugyancsak szorítja az adósráfot és mutatja ki a nagyobbnál nagyobb fölöslegeket. Ezeknek a fölöslegeknek vissza kell térniük a gazdasági életbe, mert különben elapadnak az állami bevételek forrásai is, nagyobb lesz a nyomor és fokozódik a jogos elkeseredés minden téren. Az az építkezési tevékenység, amelyhez a szociáldemokrata községi képviselők csoportjainak sürgetésére fogtak hozzá a városok, az egyedüli pozitívum, amellyel szemben állunk, ez azonban csak egy vizcsepp a forró kövön azokkal az igényekkel szemben, amelyek a mai helyzetben fönnállanak. Nem látjuk ennek a példának követését a kormány részéről és nem látunk semmi törekvést arra, hogy a nagyipar a maga nagy felvevői képességeivel véget vethessen a tömeges munkanélküliségnek. Komolyan kell azonban a munkásságnak is és elsősorban az ország vas- és fémmunkásainak foglalkozni a most kialakuló új gazdasági állapotokkal. Az új pénz visszahozza a fillérekben számolt munkabéreket, a gazdasági leromlottság leszorította a munkabértételeket és megtámadta mindazokat a gazdasági vívmányokat, amelyeket a munkásosztály részére az osztálytudatos gazdasági szervezettség biztosított. Meg van támadva a 8 órai munkanap, a bizalmiférfi-rendszer, a béreknek kollektív szerződésekkel való biztosítása, a munkaközvetítés, a szervezkedés lehetőségei a munkahelyeken és a többi, számos előny és vívmány, amelyek nélkül a munkásosztály nem biztosíthatja életlehetőségeit. Szorosabbra kell összefogniok a dolgos kezeknek, megértést teremteni sorainkban, visszautasítani minden olyan törekvést a szervezeti életen belül, amely az erő gyengítését jelenthhetné. Szívós kitartással kell erősítenünk szövetségünk erkölcsi és anyagi tőkéit, kipróbált szervezeteink és intézményeink iránt fokozni kell hűségünket és kitartásunkat. Soha nem szűnő lelkesedéssel kell végeznünk a szervezés apostoli munkáját, mert a hosszú, nyomorteljes évek meglazítottak sok köteléket és elsodortak számos harcos társat a küzdés porondjáról. Az új év új gazdasági kialakulásaira föltétlen kihatással lesz a munkásság szervezettsége vagy szervezetlensége. Nem szabad szem előltévesztenünk, hogy ellenfeleink, de különösen a magyar nagytőkések különösen kihasználták a munkásosztályt mélyen sújtó válságos éveket, kiépítették végváraikat, szorosszövetségeket és az ország határain is túlra terjedő kartellegyesüléseket létesítettek. Csupa olyan körülmények, amelyek parancsolólag mutatják az utat, amelyen haladnunk kell. Legyünk tehát egyenként és együttvéve öntudatos, elszánt és bátor harcosai a saját jobb jövőnknek, kovácsai a saját sorsunknak. 8®8B»®BS»»»»»»8»»Sa8»»«»e»8»»«8888 Harc a szakszervezetek ellen Nem először történik Magyarországon, hogy kormánykörökben harci riadót fújnak a szocialista szakszervezetek ellen. Láttuk ezt báró Bánffy Dezső miniszterelnök kormányzása idején, amikor is a legelképzelhetetlenebb módon üldözték a szakszervezeteket és azok tagjait. Amidőn pedig Bánffy kiábrándult a szakszervezetek elleni terrorra épített ábrándjából, maga jelentette ki a nagy nyilvánosság előtt, hogy kormányzásának legnagyobb bűnét a szakszervezetek üldözésében látja, amely kijelentéssel egyben az üldözötteknek a legmeszszebbmenő elégtételt is szolgáltatta. Bánffyt követte később e téren gróf Andrássy Gyula, aki szintén azt állította kormányprogramja gyanánt, hogy ki fogja pusztítani a szociáldemokrata szakszervezeteket. És bár ezirányban a kormányhatalom részéről minden megtörtént, a munkások szervezkedését megbénítani mégsem sikerült. "‘ MhdShfét irtani a szakszervezeteket. Nem kisebb ember ennek az elhatározásnak a mozgatója, mint az ország belügyminisztere, aki nagy elfoglaltsága mellett, úgy látszik, még arra is ráér, hogy ilyen munkával is foglalkozzon. Okot erre ezúttal az képez, hogy „a szakszervezetek terrorizálnak és hogy, nem állanak nemzeti alapon“. Azok mondják ezt, akik csendőrszuronyokkal rendezték a választást, azok mondják, hogy nem állunk nemzeti alapon, akik jogtalanságban tartják a munkások millióit, akik kirekesztik és elnyomott páriává sülyesztik a népet. Azok vádolnak bennünket hazafiatlansággal, akik tótokból, svábokból vedlettek át fajvédőkké. Elhisszük, hogy a reakciónak nem tetszenek a modern osztályharcos szakszervezetek. Nem azért, mert megalkuvást nem ismerve, harcolnak a munkásság érdekében és szembe mernek szállni minden elnyomatással és jogfosztással. A hatalmon lévők azt szeretnék, hogy a szociáldemokrata szakszervezetek sárga szervezetekké alakuljanak. Olyan öszvéregyesnletekre volna szükségük, amelyeket be lehet fogni a kurzus szekerébe s amelyek népámító politikájukhoz jók lennének néha uszálynak. Ha pedig ez nem sikerülne, úgy minden munkásintézményt és munkásszervezetet letörni és megsemmisíteni a cél. * Bár a szándék komolynak mutatkozik, a munkásság most is fölemelt fejjel várja az ellene és szakszervezete ellen megindítandó harcot. Várja a harcot fölkészülve, attól a meggyőződéstől eltelten, hogy a szakszervezetek, minden üldözés ellenére, továbbra is szocialista szakszervezetek maradnak, amelyek a jövőben is éppoly eréllyel fognak a munkásság gazdasági, szociális és kulturális érdekeiért harcolni, mint eddig. A Magyarországi Szakszervezeti Tanács 1926 december 23-án tartott ülésén foglalkozott a szakszervezetek ellen intézett miniszteri és államtitkári támadásokkal és egyhangú határozatával megállapította, hogy valamennyi szakszervezet meghatározott céljainak valóra váltásáért a legnagyobb elnyomatás idején is a legnagyobb áldozatkészséggel és önfeláldozással dolgozott. A szakszervezetek segélyezik a munkanélkülieket, betegeket, rokkantakat, özvegyeket, árvákat, végzik a mnkaközvetítést, gyógyítják és támogatják a munkáspénztárból kihagyott munkásokat és alkalmazottakat, oktatják, nevelik tagjaikat és ezzel az ország érdeke szempontjából a leghasznosabb és leghazafiasabb munkát végzik. Ezért sem a múltban, sem a jelenben nem kértek és nem kérnek elismerést. Amikor a szakszervezetek az ország érdekében ilyen fontos és hasznos munkát végeznek, a leghatározottabban tiltakoznak az ellen, hogy hivatalos egyének, akiknek kötelességük volna a nép érdekeit szolgáló munkát támogatni, ezt fenyegetésekkel és hamis vádakkal elgáncsolni igyekeznek. A kormány kifogásolja a szakszervezetek nemzetköziségét, de nincs szava a munkáltatók nemzetközi kartelje, a különböző zöld és sárga nemzetközi szervezetek ellen, amelyek igazán nem a dolgozó nép érdekeit szolgálják. Amíg a munkáltatók nemzetközileg szervezkednek, addig a munkásoktól sem lehet elvenni ezt a jogot. Amíg a kapitalista és más nemzetközi szervezetek beleavatkoznak az egyes országokban lévő szervezeteiknek beléletébe, addig a munkások nemzetközisége nem befolyásolja az egyes országok munkásszervezeteinek az önrendelkezési jogát. De hiszen a kormány maga is tagja a nemzetközi Népszövetségnek. A Szakszervezeti Tanács megállapítja, hogy a szakszervezetek nem politizálnak, ami azonban nem jelentheti azt, hogy a szakszervezetekben tömörült munkások és alkalmazottak ne lehessenek a szociáldemokrata párt tagjai. A dolgozók nagy tömege érzi, hogy Magyarországon egyedül a szociáldemokrata párt küzd az egyesülési és gyülekezési jogért, a munkásvédelemért és minden fontos szociálpolitikai törvényért. És ez a magyarázata annak, hogy a dolgozók tömegei miért ragaszkodnak a szociáldemokrata párthoz. A Szakszervezeti Tanács megállapítja, hogy megfelelő szociálpolitikai törvénykezést sürgető beadványaira az ez ügyekben eljáró küldöttségei ugyan állandóan ígéreteket kaptak a kormánytól, de ezeket az ígéreteket sohasem váltották be. Ilyen körülmények között a munkásság nem bízik a kormány ígéreteiben és tudatában van annak, hogy csak a saját erejéveltud a Tmest helyzetén affgitelni*.. A Szakszervetségi Tanács mindezek figyelembevételével fölhívja a munkásokat és alkalmazottakat, hogy tartsanak ki híven szervezeteik mellett, a még távol állókat hozzák be a szervezeteikbe és ápolják a testvériséget és szolidaritást. eSB88»88ffi««S3»»S»8SSB»138*®S5S»888»8» Megindul a kislakásépítkezés A főváros törvényhatóságának közgyűlése, e hó 7-iki ülésén, a plénumban való, többnapos szenvedélyes vita és hosszú szakbizottsági tanácskozás után elfogadta több fővárosi pénzintézetnek és építési vállalatnak összesen 3400 egy- és kétszobás lakásnak a főváros telkein való fölépítésére irányuló javaslatát. Ez a határozat lehetővé teszi egy körülbelül 400 milliárd (32 millió pengő) rugó összegnek egy éven belül a közgazdasági életbe való felszívódását, lehetővé teszi, hogy a családok ezrei, amelyeket a háborús évek következményei emberhez nem méltó odúkba kényszerített, végre — ha nem is minden tekintetben, de viszonylag mégis — megfelelő lakáshoz juthassanak. A szociáldemokrata községi frakció hosszú és szívós küzdelmének eredménye ez, eredménye annak a munkának, amely nem szűnt meg egy percre sem mint élő lelkiismeret figyelmeztetni a főváros tanácsát és a törvényhatóság többségét a munkanélküliekkel és lakástalanokkal szemben fönnálló kötelezettségeire. Szociálpolitikai horderejére az ezen határozat nyomán keletkező lakásépítkezésnek szükségtelen itt rámutatnunk, elég ehhez annyi, hogy míg Bécs városa a szociáldemokrata vezetés ideje alatt körülbelül 30.000 lakást épített, tehát egy oly tömeg számára teremtett olcsó és egészséges lakást, mint például Szeged össz- lakossága, midig itt Budapesten, a kereszténynek nevezett Wolff-párti uralom alatt egyetlen egy lakás sem épült községi kezdeményezésre, mindaddig, míg elvtársaink 1925-ben be nem vonultak a közgyűlésbe, amikor is rövidesen 1200 lakás épült házi kezelésben. A mi állami és községi kormányzataink hosszú ideig merev dogmatizmussal utalták az építkezés feladatát a magántőke hivatásai közé, elutasítván maguiktól még a kezdeményezés kötelességét is. Elfeledkeztek arról, hogy a magántőke tevékenységét mozgató erő nem a humanitás, nem a szükségletek jó és olcsó kielégítése, hanem a profit, így lettek a magyar városok a tüdővész fészkei, így lett Budapest a tüdővészhalandóság terén első városa az európai kontinensnek, amelyben a nagyünnepélyek között fölavatott Bergen-udvar mellett, Suhajda-telepek, Auguszta- és Lensceusi baraktáborok, szeméttelepekbe ásott barlang-