Vas- és Fémmunkások Lapja, 1932 (38. évfolyam, 1-13. szám)
1932-01-08 / 1. szám
Technológia Budapest.VIII.József ki . A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI inc XXXVIII. évfolyam, 1. szám Iki Előfizetési ár: A Szövetség tagjai részére hetijárulékok ellenében, magánosok részére egész évre 9 pengő 60 fillér, félévre 4 pengő 80 fillér. Rokonszervezeteknek külön megegyezés szerint. Egyes szám ára 40 fillér. Hirdetések díjszabás szerint számíttatnak MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP MN Budapest, 1932 január 8 □Ili Megjelenik minden bő második és negyedik péntekén. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. Magdolna u.5. Telefon: József 380—53. Szerkesztőségi zárlat a lap megjelenése előtt négy nappal. A szerkesztővel értekezni lehet minden nap 12—2 óra között .......................................................................................... Szövetségünk Akapitalisztikus termelési rendszer válsága végiggázol az egész világ népén. Millióit éheznek, rongyosodnak, pusztulnak világszerte, míg a szent magántulajdon imádói kapkodnak fához, fához, hogy meghosszabbítsák csődbekerült rendszerüket, megmentsék, kiváltságaikat és élhessék tovább azt a fényűző életet, amely a milliók sanyarú sorsánépült föl. Minden nap nyilvánvalóbb lesz, hogy ez most már hiábavaló erőlködés, a kapitalizmus nem képes többé visszaállítani világuralmát, ideje lejárt és jönni kell egy új világnak, amely a munkán, a tudomány és a technika vívmányain és a tömegek egyetemes jólétén épül föl. Az, amit ma a kapitalista gazdálkodás bölcsei világválságnak neveztek el, nem is válság már, hanem amai világ vajúdása az idő méhében, amelynekjönnie kell és amnelyikek eljövetelét ,sem a militarisztikus fölkészü- l lés, sem a kapitalizmus politikája neo tudja megakadályozni. Kartellek, trösztök, akroba- tisztikus finánctornászat már csak kámforinjekciói: a kapitalista termelési rendszer rothadó testébe, amelyekkel meghosszabbítják az agóniát, de új életerőt nem adhatnak bele. A munkásosztály tragédiája az, hogy ezt a kutalási processzust a legnagyobb nyomorba taszítva kell végigvárnia és csak részben van módjában siettetni a végleges összeomlást, amely után a feltámadást várni lehet. Az új világ hordozója a szocializmus, ha még olyan erős is már és átöleli a világ minden népeit, mégis a dolgozók száz és százimillióit nem számíthatja még a táborába és ezek az öntudatlan, szervezetlen nagy, milliós tömegek halott hullaként csüngenek a küzdő szocialista munica&mozgalmért. _ Megszervezésük, öntudatraebresztésüik ..hihetetlen. . erőfeszítést, munkát« igényét, amit mesterségesen is gátolnak évszázados, évezredes erők, amelyeket akapitalista világrend szervezett meg a maga uralmának biztosítására. E szervezetlen tömegek tévelygését, kiút keresését láthatjuk a német hitlerizmus földuzzadásában, az angol választások meglepő kimenetelében, az olasz fasizmusban, a bolsevizmus elsőlködéseiben és száz és száz egyéb jelenségben, amelyekben a dolgozni akaró nincsetlen tömegek magukat a magánkapitalisztikus világrend védőlovagjainak pórázára főzetik. Keresztényszocializmus, frontharcosok, acél sisakosok, bajtársi szövetségek, ligák, mind a munkásság és parasztság sorából tekintálják tömegeiket, megitatván őket a nacionalizmus, a fajgyűlölet mákolnyos italával és elsősorban saját osztálytársaik, az öntudatosan szervezett szocialisták frontja ellen vezénylik őket, jól látván, hogy a kapitalista világrendnek ettől a tábortól van leginkább félnivalója. Ne csodálkozzon hát egyetlen öntudatos munkás sem azon, hogy aküzdelem menetelassú és fáradságos, hogy csak lépésről lépésre juthatnak előre harcos seregeink, mert a szocializmus győzelmének útján sok és erős ellenségek állanak fegyverben, akik mögött sok évszázados múlt bástyái tornyosulnak és nekünk ezeket a bástyákat egyenként kell bevennünk és őrseregeik proletár részét a magunk oldalára hódítanunk. A mai idők itt megfestett képe mellé állítjuk azt a képet, amely Szövetségünk 1931. évi működését tárja szaktársaink elé. A múlt, év december havában tartott ülést Szövetségünk nagy választmánya, amelyen a központi vezetőség beszámolt az 1931-es esztendőben lefolyt eseményekről és a Szövetség szolgálatában kifejtett működéséről. Szakszervezeteink — és így Szövetségünké is— sikeres vagy sikertelen tevékenysége elsősorban az általános gazdasági helyzet állásától van függővé téve és csak másodsorban a helyes irányítástól és vezetéstől. Magyarország általános gazdasági viszonyai 1924 óta adandó romlás felé hanyadhattak. A mi szakmánkban — a vas,, fém- és gépiparban — 1924 óta 1931-ig Budapest és környékén 27 üzem, vidéken 8 üzem szüntette meg működését, együttesen 35 olyan vállalat, amelyekben tízezernyi munkás talált munkaalkalomra, kell vérkeresetre. Az üzemek számának csökkenése nagy részben a magyar vasipari kapitalizmus centralizáló törekvéseivel függ össze és a kapitalisztikus termelés racionalizálásával. A megszűnt üzemeket fúlszívták a nagyobb vállalatok, ami nem volt nehéz feladat, mert az így megszüntetett üzemek tulajdonosai, rész az 1931. évben vényesei teljes kárpótlásban részesültek és további profitjuk is biztosítva van a számukra előállott új helyzetben. A racionalizálás már nem ment ilyen sikeresen, mert alehanvatló ipari konjunktúra, a világpiacok eldugulása, a mezőgazdasági termékek árának letörése egyrészt fölöslegessé is tettékaz ipari üzemek tökéletesebb fölszerelését, másrészt lehetetlenné a megszüntetett üzemek munkásainak és alkalmazottainak fölvételét, a racionalizált üzemekbe, így azután a csillogó kapitalista álomból nálunk nemigen maradt egyéb valóság, mint rengeteg mennyiségű ócskavas, lerombolt gyártelepek üres telkeinés kenyörtelenné tett dolgos emberek tízezrei. A Magyar Vasművek és Gépgyárak Szövetsége kötelékébe tartozó üzemekben 1924 első felében még 45.238 munkás állott alkalmazásban, ebből Budapestre és környékére 40.622 munkás esett, a többi távolabbi területekre. Ez a munkáslétszám 1931 augusztus 1-re leesett országos viszonylatban 30.125-re, Budapest és környékén 27.372-re. A munkások létszámának csökkenése tehát — csak az e szövetséghez tartozó üzemekben — 1924-től 1931-re országosan 15.115 fő, Budapest és környékén 13.320 főnyi. Az elmúlt esztendőben tovább romlott a helyzet, mert amíg 1931 január 1-én 29.950 volt ezen üzemek munkáslétszáma, ez a szám augusztus 1-re 27.372-re csökkent ti. budapesti és környéki üzemekben. Rosszabbodott a helyzet a szakmunkásokat illetően is, amelynyiben 1931 január 1-én a budapesti és környéki összmunkáslétszámból 11.599 volt a szakmunkás, ez a létszám 1931 augusztus 1-re 10.384-re csökkent, országos viszonylatban pedig az 1924. évi munkáslétszámból 1931 utolsó negyedéig 5643-mal kevesebb a -ohiui szakmunkások száma. Az általános gazdasági helyzet további romlását. .Jelzi, hogy a még dolgozó üzemek legtöbbjében rövidített munkaidőt dolgoznak és igen nagy számban szabadságolnak munkásokat- így — többi között —, egyik legnagyobb gyárüzemükkrből három hónap alatt több mint 600 munkást bocsátottak el és mintegy 1800-at szabadságoltak bizonytalan időre. Ez azonban csak a nagyipari helyzetnek a képe, amihez hozzá kell vennünk a nagyvállalatok szervezetéhez nem tartozó középipari éskézműipari üzemeket, az armatúrákat, ércm étvasalási és fölszerelési vállalatokat, műhelyeket, amelyekben ugyancsak tízezrei a vas- és bari munkásoknak találtak elhelyezést, amelyek azonban ma teljes tehetetlenségben néznek tarkasszemet a végpusztulással. Összefoglalva a pusztulásnak és leromlottságnak e szomorú adatait, megérthetjük, hogy Szövetségünk tagjai sorából ma több mint 8000-en állnak munka nélkül és 4000-nél több azoknak a száma, akik csonka munkaheteket, vagy csak egyes munkanapokat dolgoznak. A helyzet javulására pedig annál kevesebb a kilátásunk, mert a kormány tehetetlen gazdaságpolitikája a különböző pénzügyi rendelkezésekkel annyira megrontotta az ipari tevékenység lehetőségeit, hogy a munkanélküliség további emelkedésével kell számolnunk. Ilyen gazdasági atmoszférában folyt, le Szövetségünk 1931. évi működése és ha e borzalmas állapotok ellenére sem panaszkodhatunk taglétszámunk katasztrófáls visszaeséséről, ám még mindig 20.000-nél több harcos vas- és fémmunkást számíthatunk a sorainkban állóknak, meg kell állapítanunk, hogy szaktársaink olyan ,ami jelét adják öntudatosságuknak, szervezeti hűségüknek, amelyre nemcsak mi vasasok lehetünk büszkék, hanem ennek ,az országnak minden szocialista munkása. A nagyarányú munkanélküliség temészetesen erősen próbára tette Szövetségünk teherbíróképességét is. Mindamellett lehetővé vált, hogy a Szövetség az 1931. év folyamán akadálytalanul folyósítsa igényjogos tagjaink munkanélküli- és egyéb segélyeit, valamint hogy eleget tudott tenni más irányú nagy anyagi kötelezettségeinek is. Közben azonban a vezetőség a maga részéről is sürgette — a Szakszervezeti Tanáccsal és a többi szakmák szervezeteivel karöltve — az állami, illetve törvényesen rendezett rutunkanélkülibitkitás bevezetését, mert a munkásság szervezetei az anyagi kimerülés szélén állanak és a legnagyobb lelkellenség a kormányzat részéről, hogy magára hagyja, a munkásosztályt, hogy aa úgy segítsen magán, ahogy tud, meg hogy a teljesen leromlott bérviszonyok között tengődő, még munkában levő munkások osszák meg falatjukat a kapitalizmus uccára vetett, éhező, nyomorgó áldozataival. A halál is erősen arat sorainkban évek óta. Szövetségünk 28 éve áll fönn és akik annak idején megalakították, már férfikorban állottak. Sokan értek az élet alkonyához, a nyomorúság betegsége is bontja sorainkat és így özvegy- és árvasegélyalapunknál is nagyobb teljesítményt követel az élet. Ezen alapnál 1931 január 1-én 23.747 pengő hiány mutatkozott, aminek folytán a központi vezetőség kénytelen volt előterjesztést tenni a nagy választmány mik a temetkezési segélyösszegek revíziójára. A nagyválasztmály határozata lehetővé tette, hogy az alap hiánya december 1-re 4925 p pengőre apadt le. Sajnos, ennél az alapnál mintegy 150.000 pengő kinnlevő hátralék van és jelentékeny hátralék van a szövetségijárulékokból is, ami ugyancsak a bennünket fojtogató nyomorúságnak a bizonysága. Szervezeti életünk rugalmassága mellett bizonyít, hogy az elmúlt év folyamán szervezőbizottságaink 409 ülést tartottak, 204 értekezletet, 68 taggyűlést és 177 esetben tanácskoztak bizalmi férfitestüeteink. Ez napi 20 esetben való tanácskozást jelent a szervezeti élet és a szövetségi tagok érdekében. Munkabeszüntetéssel járt sztrájkmozgalom és kizárás 10 üzemben és 11 esetben fordult elő. E mozgalmakban 5392-en voltak érdekelve és az elveszett munkaórák szánta meghaladta az 592.000-et. Ennek a veszteségnek nagy része a Gárnz-gyári kizárásra esik, amelyben 5000 ember volt érdekelve és a harc két hétig tartott, mellyel a Bedaux-rendszert igyekeztek szaktársaink elhárítani. A harcok különben S esetben eredménnyel végződtek, 3 esetben nemi A küzdelem célja minden esetben a tervezett bérre,\'imások 'mc^k«dálynznsár 'volt.' s^#iSffc' lésre irányuló támadó harcokra nem lehetett gondolni, amit az adott gazdasági viszonyok eléggé érthetővé tesznek. Összefoglalva mindent, Szövetségünk az 1931-es, legválságosabb esztendőben is igyekezett megállni helyét, hogy irányítója és tá- masza legyen Magyarország vas- , és fémmunkásságának. Szaktársainkra, tagjainkra kell bíznunk annak eldöntését, mennyire sikerült központi vezetőségünknek, helyisoportjaink vezetőségeinek és mozgalmunk többi testületeinek jószándékaik valóra váltása. Az elért eredményekért azonban külön elismerés illeti bizalmi fértitestületeinket és bizalmi férfiainkat külön-külön személyükben is, akik a nehéz viszonyok mellett is önfeláldozó önzetlenséggel és magas fokon álló szocialista öntudattal végezték nehéz feladatukat: új tagok szerzését, a csüggedők bátorítását, a szövetségi hűség és kötelességtelj meítés apostoli hirdetését. IKI'<3B-:IS4l<3£>:l!BI<3E>:ISBIÍIJI<S>:i0l<3E>'illi!IIK3E>lilll Új törvény az ipartestületekről A magyarországi kisiparosság sorsa — eltekintve néhány száz kivételtől — sohasem volt irigylésreméltó. A fővárosban és a vidéki városokban kiemelkedtek egyes kézműiparosok az átlagsorból vagyont és tekintélyt szereztek, de a többség megmaradt földhözragadt robotosnak, 12—18 órát dolgozó munkásnak és a bérmunkástól csak abban különbözött, hogy a maga gazdája lehetett, önálló polgár, olyan úrféle, de kérges tenyerekkel és gondoktól ráncolt homlokkal. Tőkeszegénységét, üzeme primitív berendezettségének hátrányait ingyenes munkaerők, inasok tartásával iparkodott kiegyenlíteni, hogy az erősebbekkel a versenyt fölvehesse és nem magas életigényeit valami kép kielégíthesse. Negyven-ötven év előtt még csak ment valahogy a kisipari vállalkozás is, de azóta, a gyáripari termelés rendkívül sok olyan iparcikk gyártását sajátította, ki magának, amelyeket azelőtt a kisipar készített, aminek hatása alatt a kisipari termelés hanyatlásnak indult és egyes iparágakban végképpen meg is szűnt. A mai kisipar már csak a termelés morzsáin él, tengődve, küzdve nap-nap után az elmerülők ellen. Az ősi kisipar szelleme, élídőeleie a céhrendszer volt, ennek bukásával kezdődött a kisipar hanyatlása és e tört, azóta a mai napig is. Sok évtizedet pazaroltak el kisiparosaink a céhrendszer visszasírásával, azokkal az