Vas- és Fémmunkások Lapja, 1933 (39. évfolyam, 1-13. szám)

1933-01-13 / 1. szám

l. szám Jí VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA .* 3. OLDAL ták a miniszterelnöki fölhívást, sőt annak elle­nére felvételek helyett nagyarányú elbocsátá­sók történtek. A Fegyver- és Gépgyár igazgatósága az el­múlt év december hó 23-án üzemszünetet ren­delt el, és ezzel az intézkedésével körülbelül 600 munkásnak, a családtagokkal együtt 2000 leieknek vette ki szájából a kenyeret. A kifüg­gesztett igazgatósági hirdetés azt közli, hogy az üzem megindításáról az igazgatóság a gyár munká­sait értesíteni fogja, ami azt __ .jelenti, hogy egyetlen intéz­kedéssel 600 munkás, illetőleg 2000 lélek sorsa vált nemcsak bizonytalanná, hanem ilymó- doói szinte a pusztulás jutott nekik osztályrészül. Az érdekelt munkásság gyári értekezletet is tartott hatósági biztos jelenlétében, amelyen kellő időben foglal­kozott az elkövetkezendő iizem- beszüntetés tényével, sőt audienciát kértek a kereske­delemügyi minisztertől is. azonban mindez hiábavalónak mutatkozott, ment sehonnan segítséget nem kaptak. Egy másik eset is arról ta­núskodik, hogy mennyire üres frázis volt a miniszterelnök ígérete, és habár mi egy pilla­natig sem kifogásoljuk a fegyvergyártás beszüntetését, mégis úgy véljük, hogy ki­zárólag a munkabeszüntetés nem megoldás. A munkások kenyeréről minden körülmé­nyek között gondoskodni kell. különösein akkor, amikor a miniszterein ők tesz e téren messzemenő ígéreteket. A Fegyver- és Gépgyár tulaj­donképpen gépgyártásra is igen könnyem átszervezhető üzem, sőt e tekintetben át­szervezésre siucs szükség, csak a leállított gépgyártást kellene megindítani és a 600 munkás munkája máris biz­tosítva volna. Az államnak kéll tehát gondoskodni arról, hogy a beszüntetett fegyvergyártás helyett azonnal induljon meg a békés termelés, amely továbbra is biztosítja 2000 lélek megélhetését és á szenvedésektől való mentesítését. . A Standard Villamos sági gyár újpesti telepén történt, elbocsátás- is nagy izgalmat keltett és tartja továbbra is izgalomban egyik legna­gyobb elektrotechnikai gyárnak még az üzem­ben maradt munkásait. A Standard villamos­sági gyár újpesti telepén december hó folya­mán 300 munkást és 30 tisztviselőt bocsátottak el, akik 1200 főre rúgó családtagjaikkal együtt ketságbeejtő sorsra jutottak. A helyzetet sú­lyosbítja még az a körülmény is, hogy 1200 lé­leknek a nyomorúságba döntésével még nincs elintézve az ügy, mert a gyárigazgatóság ki­jelentése szerint az elbocsátások még néni fe­jeződtek be, és a rendelések hiánya miatt to­vábbi elbocsátásokat kel! végrehajtani. íme tehát így fest a miniszterelnöki ígéret a valóságban, így jutnak az érdekeltek minisz­terelnöki szózat útján munkanélkülisegély he­lyett munkához. Ez az a. nagy „sofort“ pro­gram, amely munka helyett nyomorúságot és szenvedést zúdít a munkások és az alkalmazot­tak ezreire. Az itt megemlített és a sok közül kiragadott esetek korántsem mutatják teljes képét, a gaz­dasági helyzet elmélyülésének, miért is joggal ■azt" kiál tjük a. kormányzat felé: elég volt az ígéretekből, következzék el végre a tettek ideje és a beígért .„sofort“ program alapján sofort segítsen a kormány a munkanélküliek mér­hetetlen nyomorán és szenvedésén. JÍ£f^g£$$£ISS illán Magyarország szociáldemokrata munkássága az elmúlt héten tartotta országos kongresszu­sát .szövetségi szákházunk dísztermében. Érről a. kongresszusról méltán mondhatjuk, hogy ünnepe volt az ország dolgozó népének. Szinte jólesett- látni a nyomortól halvánnyá vált proletárarcokról visszatükröző harckészséget és ‘ elszántságot, amely egyben mozgalmunk új hajnalhasadását is jelenti, amire éppen ma van nagy szükség. Hiszen még a fülünkben zúg az a harci riadó, amely a miniszterelnök ajkáról hangzott el, vagyis hogy meg fogja húzni a szociáldemokrácia, fölött a lélekharan­got. Nagyon jól tudjuk, hogy ez a törekvés a miniszterelnökben és osztálytársaiban minden­képpen megvan. De mint a tenger hullámveré­sének is ellent tud állni az a gát, melyet szor­galmas munkáskezek építettek, ugyanúgy ellent- fog állni ennek az akarásnak az az erő, amelyet a szociáldemokrata munkások milliói jelentenek. Csak látni kellett volna a miniszterelnöknek azt a. lelkes tömeget, amely e kongresszust a | munkásság igazi sáriamén tjévé avatta. Az a | tűz, amely ezeket az egyszerű munkásemberc- ket hevítette, sokkal több annál, mint amit a munkásság sorain kívül állók maguknak el­képzelni. képeseik. Egy ilyen lelkes tömeg fö­lött. a lélekharangot meghúzni igazán csak fantázia lehet. Ez a. munkásság nem akar meghalni, hogy fölötte a lélekharangot meg­húzhassák. Ez a munkásság élni akar, munkát, jogot és szabadságot követel. De aki ezzel a Le ezzel a teherrel, hogy a munkanélküliek hajlékába ismét besüíhesen a nap követeléssel szembeállítja a lélekharangot, az egyben az ország jövőbeni boldogulását is a sírba akarja vinni. Itt tehát kettős kötelesség hárul a szociáldemokrata, munkásságra: küz­deni a dolgozók politikái és- gazdasági fői - vállvetve tolyt*fem egy demokratikus Magyarországért. A mostani kongresszus még annyi élvezetet sem nyújtott a munkásság sorain kívül állók­nak, hogy a megbomlott munkásegységre hi­vatkozva jósolhassák be pártunk közeli pusz­tulását. Habár ezen a kongresszuson is voltak küldöttek, akik radikálisabb pártakciókat kö­veteltek, néhány jelentéktelenebb véleményei téréstől eltekintve, ezekben az elvtársakban is felülkerekedett az a. józan megítélés, hogy nem szabad a szervezett munkások sorait moszkvai recept szerint megbontani, és az így szétszórt és egyedül álló munkásságtól a forradalmat reklamálni. Ez a belátás próbaköve annak, hogy a kongresszus után az egész vonalon megindulhat az egységes munka a munkásság érdekében. A felszólalások és az eteket követő viták is olyan nívón mozogtak, mint a háború befeje­zésé óta még egyetlen esétbeu sem. Különösen a falusi pártszervezetek küldöttei voltak azok, akik keresetlen, de őszinte szavakban festet­ték le a kongresszuson megjelentek előtt azt a nyomort és nélkülözést, amelyben a falu népe szenved. Azok a „jó magyarok“ — aho­gyan a miniszterelnök a falu népét nevezi — nagy körvonalakban mutatták be szavaikkal, hogy hogyan is néz ki az a szózatbeli testvéri összefogás.- Igen — mondották valamennyien, szinte egyhangúlag —, van összefogás, de az a végrehajtások gyászos sorozatában jut kifeje­zésre. Az ipari munkások küldöttei is kellő mértékre szállították le azokat a szózati jel­szavakat, amelyeknek eredménye a munkanél­küliség és a nyomor növelésében jut kifeje­zésre. Ha pedig mindezekhez még hozzávcsz- isziik azt a küszködést, amelynek hű tükörké­pét a kisipari kiküldöttek fölszólalásai adták, Úgy tisztán áll mindenki előtt az a munka is, amelyet a szociáldemokrata munkásságnak a reakció ellen, a saját gazdasági és politikai fölszabadítása érdekében, a most meginduló esztendőben folytatnia kell. A harcban tehát nincs megállás. A munkás­ságot a gazdasági és politikai járom alól csak maga a munkásság szabadíthatja föl. Erre a küzdelemre kell összefognia az ország dolgozó népének azon útmutatások alapján, amelye­ket a kongresszus által elfogadott határozatok adnak. Hogy tényleg így lesz, abban a kon­gresszus után nincs okunk kételkedni. Indul­jon meg-tehát újult erővel és lelkesedéssel a céltudatos agitáció és a harcra való fölkészü­lés nehéz, de nemes munkája. Ugyanekkor hangozzék lelkesítőén minden munkás ajkáról a hármas nyíl harci jelszava: Szabadságot, földet, munkát'­Dsztálvtunvasáo és kapitalista válság A szocializmusba, mindenki azt magyarázza bele. ami leginkább a szíve ügye. Az uralkodó osztályok tűzzel-vassal törnek az életére, mint a „nemzeti élet egységének“ bősz szellemére, a kispolgár mumust lát benne, a közömbös proletár a maga os-ztáJ y tu dal la o «ágában kitér az útjából, mert. nem hajlandó semmiféle eszméért áldozatot hozni, ő csak olyasminek hó­dol be, amely százszázalékos „megváltást ígér“, az intelle'k- tuel túl lassúnak tartja a folyamatot, mert föltételezi a rendszeres építőmunka előle­gezését, amihez nincs türelme; a. fasizmus pedig élet-halá.1- hareot. folytat ellene, mert egyedüli biztosítéka a fejlő­dés zavartalan menetének a reakció maradiságával szem­ben. Egyedül a szervezett _ mun­kásság az. amely történelmi elhi vatottságápa k kötél e-sség- teljesítésébeu acélos pillére az osztály harcnak s ebbeli fel­adatához még akkor is hű marad, ha az nem kecsegtet azonnal i eredményekkel. A világgazdasági válság mai. mélypontján időszerűbb, mint valaha . is, az egymásra ható erő v iszonyok út ve« ztőjéb en rendet teremteni, annál is in­kább, mert a hamis megítélé­sek serpenyőjében okok és okozatok annyira, összedohó- lódnak, hogy még a __ jóhisze­műség is megtévesztődik. Mindenekelőtt: a mai válság a kapitalizmus válsága, nem pedig a szakszervezeteké. A tőkéstermeié« és elosztás viha­ros ellentmondása, vagyis.egy­részt az óriási arányokban való racionális termeié«, más­részt a mnukanélküliségre ítélt tömegek fogyasztóképtelensége éhhalállal fenyegeti a. társadalom százmillióit, amíg a. 'termékek hatalmas' tömegeit tengerbe süllyesz­tik és eltüzelik. A felületes szemlélő ezekben az eseményekben a szakszervezet erőinek es hatalmi befolyásának csődjét látja, holott éppen' ezek a jelenségek hivatottak arra, hogy a szakszervezetnek új lehetőséget, friss szerepet biztosítsanak. Időbelileg pedig soha­sem volt döntőbb hord ereje a reménység el- borgouyozásának, mint napjainkban, amikor a nyomor, ínség, éh esség és szenvedés a. két­ségbeesésnek sohasem képzelt mértékét zúdítja a munkásosztályra. A szakszervezet feladatai most megsokszoro­zódtak. A múltban legfontosabb kötelessége volt a munkásság gazdasági érdekeinek vé­delme, ma ez kiegészül mindenekelőtt speciá­lisan: az ifjúság számára való munkalehetősé­gek megteremtésével, a 40 órás munkahét, a munkanélküliség biztosításának, a női munka fokozott védelmének és. a munkabérek védel­mének programpontjaival. Németország és Ausztria beszédes példái annak, hogy még a mai gazdasági válságban is lehetséges offeuzívát indítani — ezekben az országokban ugyanis nagyszabású- tervezet in­dult meg általánosságban, de elsősorban az ifjúság számára való munkaalkalom megala­pozására —. természetesen csakis a szükséges előföltételek birtokában. A szakszervezetek­nek — különösképpen Magyarországon az ellenforradalmi kormányzattal szemben — döntő súllyal és kellő erőteljességgel kell harcba indulniok. Ez pedig csak akkor áll módjukban, ha a tömegek maradéktalan hű­séggel, elszántsággal és áldozatkészséggel sora­koznak mögöttük- Ezzel nő a szakszervezetek súlya és jelentősége, énéi kill azonban üres vá­zak maradnak. A gyakorlat mindennapi példái azt igazolják, hogy célkitűzéseink tengelye mindig aszerint lendül a magasba, vagy siily- lyed le a mélységbe, hogy mennyi erőt va­gyunk képesek köréje központosítani. Ha minden ellenállást legázoló szolidaritás­sal megyünk át a defenzívából az offeu- Zívába. — a védelemből a támadásba! —. akkor a gazdasági krízis dacára is képesek leszünk a megfelelő eredmény kiharcolására s ez a siker kétségtelenül megnyugtató lesz töme­geinkre. De ha lehorgasztott fejjel, tétlenül ődönéün k a reménytelenség útvesztőjében, akkor bizonyos, hogy sohasem leszünk képesek a mai helyzet megszüntetésére. Csupán akti vitás gyorsíthatja meg a. fejlődés iramát, de erre föl kell készülnünk, erőinket összpontosí­tanunk. ] Friss tempót a szervezkedésbe, forróbb len dületet a szervezeti építőmunkába.' fölfokozott zótt, tanulást., újjáélesztett reménységet a jö- vőnkbe és meglátjuk, ennek az összeforrasztott szakszervezeti munkának a vasgyűrű jébeu életre fog kelni a szerves egészhez nélkülözi;e»

Next

/
Thumbnails
Contents