Magyar Vasmunkások Lapja, 1940 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1940-02-15 / 1. szám

i A A betű erejével... Egyévi kényszerű szünetelés után újból lapja van a szervezett magyar vasmunkásságnak. Vészterhes időkben indul útjára, a „Magyar V­asmunkások Lapja“. Abban az élet halál­küzdelemben, amely Európában dúl, kiemelkedő szerep jut a vasnak és a vas formálójának, a vasmunkásnak. Mindennél nagyobb érték ma a vas a nemzetek életében, és a magyar vas­ipari munkásság tudatában van annak a­ fele­lősségnek, amely vállalva nehezedik, amikor a föld legnagyobb kincsének megmunkálójává rendeltetett. A mások elé sokszor követendő példaként állított vasas-öntudat mellett a mai időkben hivatástudatot ad ez számára. A ma­gyar vasipari munkásság érzi, tudja, hogy egyik nélkülözhetetlen alkat eleme az állam gé­pezetének és feltételezi, hogy­ ugyanazt érzi az ország minden más fontos tényezője is. A pás- és fémipar fontossága kölcsönözte mindig a szakma munkásainak azt a­ képessé­get, hogy bármin­ fordult, is a sors kereke, józanul bírálta az eseményeket, ami azonban sohasem jelentette azt, hogy ha a körülmények úgy kívánták, ne az acél keménységével állja azt a harcot, amelyet rákényszerítettek. Rendkívüli idők rendkívüli feladatokat ró­nak mindenkire és a szervezett vasmunkásság ezeket a feladatokat ugyanazzal a kötelesség­­tudással­ vállalja, mint a szürke hétköznapok munkáját. Teszi ezt, mert tudja, hogy minden kalapácsütése, reszelősimítása egy-egy darab tégla az országépítés munkájában. Mindig tu­datában volt annak, milyen helyet foglal el­ a nemzet életében és milyen szerepet játszik az ország gazdasági erejének növelésében. Napjainkban, amikor oly sok szó esik a mun­kásságról, érdemes szólni arról, hogy a szociál­politikai ellátottság kielégít­ő­ le­gyen és tényleg a munkásság érdekeit szolgálja. Amidőn a mai rendkívüli idők rendkívüli­­ kötelességeket ró­nak a munkásságra és az azt zokszó nélkül teljesíti, joggal elvárható, hogy a munkásság­gal szemben is rendkívüli módon nyilvánuljon meg a megbecsülés jele. A társadalom egyik legfontosabb tényezője a munkásság és ezért méltán megérdemli, hogy a munka jogának élvezete részére biztosítva legyen. A szervezett vasipari munkásság tisztában van azzal, hogy a szociálpolitikai ellátás szük­ségességének követelésével a küzdők első so­raiba állott. U­gyanekkor megállapítható, hogy a lezajlott áldozatos küzdelmek nélkül ma alig lehetne szó szociálpolitikai alkotásokról. A munkaidő törvényes szabályozására vo­natkozó rendelkezés sok hibát rejt magában. Ezek kiküszöbölése ép oly fontos, mint a mini­mális munkabéreknek olyan színvonalon való megállapítása, hogy általuk a tényeges meg­élhetés biztosítva legyen. A nyári fizetett sza­badság csak akkor vezethet kitűzött céljához, ha annak mértéke a munkában elfáradt, test­vek tényleges kipihenését eredményezi. Elégte­len a gyermeknevelési pótlék összege is. Ezek a­ szociálpolitikai alkotások kielégítő változta­tásokra­ szorulnak. Ugyanekkor gondoskodni kell a szociálpolitikai rendelkezések igaz, ko­moly végrehajtásáról. Az ellenőrzésbe bele kell vonni a munkásság érdekképviseleteit olyan módon, hogy a szociálpolitikai alkotások ne­ menjenek veszendőbe. Mindezeknek kielégíté­sét várja a vasipari munkásság abban a tudat­ban, hogy amidőn teljesíti kötelességét, akkor teljesítsenek vele szemben is kötelességeket a szociálpolitikai alkotások terén és a munka jogának megteremtésében. E rövid, beköszöntő keretei nem elegendők arra, hogy minden részletében megvilágítsuk, milyen érdemei vannak a magyar vasmunká­sok szervezettségének és mi köszönhető annak, hogy nem szétszórtan, hanem szervezetten, gazdasági küzdelmekben nem magára hagyot­tan, hanem mögöttük a védelmet nyújtó szak­­szervezettel, nem­ kulturátlanul, hanem szak­tudással és általános műveltséggel teljesítette kötelességét. Ez a kiindulópontja szervezetünk megalapozásának. Az összefogás hirdetése soha­sem volt nálunk frázis, hanem a gyakorlatba átvitt valóság. Ezt hirdetjük most­ is, mert csak összetartással lehet azokat a nagy felada­tokat teljesíteni, amelyek most és az elkövetke­zendő időkben az ország javát szolgálják. A betű erejével előharcos és szószóló kíván lenni, a „Magyar Vasmunkások Lapja“. Cikkeivel és közleményeivel, pedig hűséges küzdőtársa a szervezett vasipari munkásságnak. A drágaság kérdése az utóbbi időkben egyre erőteljesebben folul előtérbe. Különösen a munkásháztartás gondjait szaporítják a nap­ról napra emelkedő árak és ma már kétségbe­­vonuhatatlanul bebizonyítható, hogy a megél­hetés gondjai immár teljesen elviselhetetlenné váltak. A drágaság alakulását különböző indexszámok mutatják, amelyek a megélhetés drágulásáról ezideig csodálatos módon nem tanúskodnak reális, számszerű adatokkal. Ennek magyarázata kizáróan abban rejlik, hogy a drágaságmérő adatok összeállítása olyan időpontban történt, amidőn a világ­háború már dúlt és ennek következtében a normális áraktól eltérő, magasabb árak képez­ték a drágaságmérés kiindulópontját. Ez a helytelenség több mint negyedszázadon át aka­dályozója­ volt az életszínvonal megfelelő ki­alakulásának, miért is elérkezett az ideje an­nak, hogy a hibák kiküszöböltes­senek és a megélhetést képező bérek arányba hozassanak a kialakuló árakkal. A tényleges bevásárlások alkalmával lehet megállapítani legjobban, hogy az elsőrendű élelmi és közszükségleti cik­kek árai az utóbbi hónapokban milyen mérték­ben emelkedtek. Az árellenőrző kormány­biztosság időnként kibocsátja hivatalos híradásait, amelyekkel megnyugtatni iparkodik a közvéleményt, hogy gátat emel minden drágulásnak. Az árak a kormánybiztosi megállapítással nem törődve, mégis erőteljesen emelkedő irányzatot mu­tatnak. A megélhetés problémája az, amely minden háztartást érdekel. Érthető tehát, hogy a mun­­kássást, amelynek keresete, egyébként sem ki­elégítő, állandóan foglalkozik a megélhetés drágulásával és keresi azokat az utakat és módszereket, amelyekkel nehéz helyzetén köny­­nyíteni tud. Nem akarunk ez a­lkalommal összegszerűen is rámutatni az árak alakulá­­sára, m­ert amit ma számadatokban leírunk, a legközelebbi napokban már megváltoznak. Ez okból elegendő utalni arra, hogy a legelső­­rendű élelmicikkek, a zsír, a burgonya, a tojás, a tej, a vaj, a hús stb. ára lényegesen emelke­dett. Emelkedett az elsőrendű közszükségleti cikkek ára is. Ezek közé tartoznak az összes textiláruk, bőráruk (ruha, cipő stb.), amelyek­nek ára szinte ellenőrizhetetlen m­ódon emel­kedett, de amellett a minőség rosszabbodott. Mindezek együttvéve igazolják annak a szük­ségességét, hogy amikor a hivatalos hatalom nem tud gátat vetni a megélhetés rosszabbo­dásának, utat kell engedni a munkabérek ki­egyenlítődésének, mert ellenkező esetben olyan állapot alakulhat ki, amely különösen a mai időkben nem szolgálhatja az ország érdekeit. A vasipari munkásság a különböző össze­jöveteleken hónapok óta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel és sürgeti az elkerülhetetlenül szükséges bérkiegyenlítést. Ennek következté­ben Szövetségünk illetékes testületei, közöttük legutóbb a főbizalmi testület is foglalkozott az egyre elviselhetetlenebbé váló megélhetési kér­désekkel. Egyben elhatározta, hogy a drága­ság ellensúlyozása céljából a Magyar Vasmű­vek és Gépgyárak Országos egyesületét, mint a munkáltatók érdekképviseletét írásos bead­vánnyal kell megkeresni és a munkabérek ren­dezésére felkérni. A beadvány február hó 1-én jutott el a munkáltatótestület­hez, amelyet tájé­koztatás céljából egész terjedelmében közlünk. A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete tekintetes Igazgatóságának Budapest. Tekintetes Igazgatóság! Alulírott Szövetség, mint­ a­ vasipari munkás­ság érdekképviselete, tisztelettel azzal a kére­lemmel fordulunk a tekintetes Igazgatósághoz, hogy a nagybecsű irányításuk aln­t álló Egye­sület, kötelékébe, tartozó üzemekben alkalma­zott munkások jelenlegi keresetét a mai viszo­nyoknak megfelelően feljavítani szívesked­jenek. A kérelem előterjesztése alkalmával megem­lítjük, hogy az érdekelt, munkások különösen az utóbbi hetekben egyre erőteljesebben vitat­ják a különböző összejöveteleken a munka­bérek felemelésének szükségességét, mert a jelenlegi munkabérek színvonala nincsen arányban a megdrágult megélhetés számada­taival. A megélhetési életnívó alakulását különösen az utóbbi hetekben nagy figyelemmel kísérjük és ennek következtében kétséget kizáróan meg­állapítottuk, hogy igen sok elsőrendű élelmi és közszükségleti cikk ára, lényegesen emelkedett, miért is a munkás háztartás anyagi gondjai el­viselhetetlenné váltak. A megélhetési indexszámok kimutatásában érthetetlen okokból a drágulás egész terjedel­mében nem bontakozik ki, aminek magyará­­­zata a­ nyilvántartás helytelen összeállításában és továbbvezetésében található. Erre való te­kintettel ezek az adatok perdöntőknek nem tekinthetők a megélhetés tényleges drágulásá­val szemben, miért is a munkabérek arányos feljavítása, elkerülhetetlenül szükséges. A munkabérek, felemelésének szükségességét indokolja még az a tény is, hogy a szüntelenül emelkedő árak nagyfokú nyugtalanságot és bizonytalanságot szültek a munkások körében és miután a munkabérek felemelése még nem következett be, az elégületlenség is egyre job­ban fokozódik, ami a kielégítő termelés mér­tékét veszélyeztetheti. Tekintetes Igazgatóság! A fentiekben össze­foglalt indokok alapján tisztelettel kérjük, hogy előterjesztésünket ben­aló meggondolás tárgyává, tenni és nagybecsű elhatározásukról bennün­ket írásban értesíteni szíveskedjenek. Reménykedve a tekintetes igazgatóság megs­értő intézkedésében, azt előre is megköszönve­ vagyunk Budapest, 1940 február 1. teljes tisztelettel Kábák Lajos, szövet­ség­i titkár, or­szá­gi gyűlési képviselő• A vasipari munkásság a beadvány elküldése óta élénken ügyeli az események alakulását és várja a munkáltatók megértő intézkedését. Közben teljes mértékben végzi kötelességét, mert­ meg van győződve arról, hogy igazságos ügyet vetett fel és hogy ebben már azért sem­ maradhat, alul, mert ha az árak alakulásával szembeállítjuk a munkabérek színvonalát, akkor kétségbevonhatatlanul megállapítható, hogy a munkabérek színvonala nem áll arány­ban az árak alakulásával. Ez okból az életszín­vonal hétről hétre csökken, aminek veszedel­mes kihatásai lehetnek. A vasipari munkásság teljes tudatában van annak hogy rendkívüli időket élünk, miért is távol áll tőle az a gon­dolat, hogy azt a maga javára kihasználni igyekezzék. Annyit azonban mégis teljes jog­gal megkövetelhet, hogy amidőn hónapokon keresztül nyugalommal viselte az életszínvonal megrosszabbodását, belátásnak kell lenni ab­ban a tekintetben is, hogy elérkezett az idő­pont, amikor a munkásság az áldozatok terén nem mehet tovább és a tőkének az alkotó munkaerő megvédése érdekében áldozatokat kell hozni. A vasipari munkásság mindenkor teljesítette kötelességét az ország érdekében és azt teszi most is. Mindig ügyelemmel volt a­z ország helyzetére és éppen­ a legsúlyosabb időkben tartotta távol magát olyan cselekmé­nyektől, amelyek az ország érdekeit sérthet­nék. Ez alkalommal azonban a munkáltatók sértik az ország érdekeit, ha továbbra is a mai színvonalon tartják a munkabéreket, mert a megélhetés erőteljes drágulása mellett a mos­tani m­unkabérszínvonal megtartása a munka­­teljesítm­ény csökkenés­éhez vezethet, illetve a rosszul táplált munkás nem tudja teljes képes­ségeit a termelés szolgálatába állítani. A mun­kásság bérszínvonalának az árak alakulásával való arányosítása­­ bűnösön országos érdek. Ez okból a vasipari munkásság teljes joggal várja, hogy a munkáltatókon kívül az illeté­kes kormányzati tényezők is közreműködjenek­ az elvi láthatatlanul jogos kívánság teljesítése érdekében. A drágaság és a munkabérek színvonala A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK KÖZPONTI SZÖVETSÉGE HIVATALOS KÖZLÖNYE Kéziratot nem adunk vissza. Megjelenik minden hónap 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: A Szövetség tagjai a lapot díjtalanul kapják Első évfolyam, 1. Szám, Budapest, 1940 február 15 Budapest VIII. Magdolna u. 5. Tel: 138-053

Next