Magyar Vasmunkások Lapja, 1941 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1941-01-15 / 1. szám

2. oldal MAGYAR VASMUNKÁSOK LAPJa továbbá a budapesti és vidéki vendégek vettek részt. A vasgyári zenekar kitűnő szereplése után mindenkit lenyűgözött a Diósgyőri Vasas Dalárda együttesének ismételt nagyszerű sze­replése. Baló Elemér a tőle megszokott sikerrel szavalt Ady- és Petőfi-verseket. Az operaéne­kesek után ifj Kerner Antal hegedűművész meglepő sikerrel működött közre. Az avató­­em­­­­ély szép emlékével eltelve fejeződött be e nagy nap, hogy az ünnepet felváltsa, a szor­galmas, kemény, bátor, hűséges munka, amely­nek célja úgy a diósgyőri, mint az egész ma­­gyar vasuunkásság gazdasági és kulturális fölemelkedése. Három fáklya gyűlt ki az elmúlt esztendő utolsó napjaiban a magyar vasmunkás-mozgalom küzdelmes életében. Örömtüzek ezek, amelyek mintha kárpótolni akarnának bennünket az év sok-sok bizonytalanságáért, áldozataiért. Budapest, Kolozsvár, Diósgyőr vasmunkásai gyújtottak fáklyát s ezeknek fénye el kell hogy jusson az ország legtávolabbi sarkában zakatoló gyárak, üzemek, műhelyek dolgozóihoz is. Üzenetet visz a fáklyák fénye minden vasmunkásnak Budapestről, Kolozsvárról, Diósgyőrből. Az élniakarás, az alkotni tudás, az elhivatottság bizonyosságának reményteljes szózatát. Budapestről gynll az üzenet a fáklya fényé­ben szerte az ország mindkét vasmunkájához. Két nemzedék kérges keze fonódott itt egybe jubileumi ünnepélyünkön. Huszonöt éves tag­ságot ünneplő harcosok és most felszabadult ifjak egységes akarattal tettek hitet újból a szakszervezeti gondolat megtörhetetlen esz­méje mellett. Szimbólum van ebben a talál­kozóban: a jelen és a jövő. Szövetségünk éle­lmek és legyőzhet­etlenség­ének tiszta jelképe. Két nemzedék, amely Budapesten egymásra talált, a fáklya fényében azt üzeni az ország minden vas-la­kásának: Legyetek mindig, mindenütt, minden veszélyben egységesek Ssö­­v­et­ség­­i­rt­k keretei­ben.* És kinyúlt a fáklya Kolozsváron is. Ilúsz­­ásztendei nemzetiségi elnyomással tetézett ki­­zsákmányolás után négyszáz vasmunkás gyúj­tott­ fáklyát a munkásszolidaritás örökmécse­sénél, hogy megüzenje Budapestnek,­­Szeged­nek, Pécsnek, Diósgyőrnek, Csepelnek. Itt va­gyunk mi is, egy táborban veletek. Hiába volt minden elnyomás,­ hiába két évtized minden gyűlölködése, de hiába a ravasz ígérgetések csábítása is, most mi veletek vagyunk, mi hoz­zátok tartozunk és a poklok kapui sem tánto­ríthatnak el bennünket tőletek. A kolozsvári fáklya fénye azt üzeni Magyar­­ország minden vasasának: Törhetetlen hűség­gel álljatok, minden viharban a Vasmunkás­ Szövetség zászlója alatt. * Felr­obba­nt a fáklya fénye Diósgyőrött is. A jól végzett munka büszke öntudatával állja körül száz és száz vasmunkás az új otthont, saját otthonát. Tengernyi nehézség, leküzdhe­­tetlennek látszó akadályok tornyosultak elé­jük, amíg eljutottak idáig. A gyáva kishitű­ség ezerszer is visszarettent volna a nehézsé­gek láttán, lihabörözv© hebegte volna a meg­alkuvók örök refrénjét. Ez lehetetlen, ehhez mi gyengék vagyunk, ez nem sikerülhet. Kém így ám a diósgyőri vasasok. Kemény akarattal, törhetetlen elhatározással fogtak a munkához. És kinek volt igazat íme, áll az új Vasmunkás-Otthon, a vasas akarat, a­ vasas alkotó munka acélból és be­tonból faragott bizonyítéka. A diósgyőri fáklya fénye is besugározza az egész országot és üzeni minden vasmunkásnak: Legyetek állhatatosak, legyetek kitartóak és egy pillanatra se tévesz­­szétek szem elől a célt. Fáklyák lobbantak föl, örömtüzek gyűltak ki az elmúlt év utolsó napjaiban. Fáklyák üzennek egymásnak Kolozsvár és Diósgyőr kö­zött. Üzennek mindenkinek. Hírt visznek a bátraknak, a dolgozóknak, azoknak, akik nem ingadoznak, nem süllyed­nek köldökszemlélő csodavárásba, akik nyílt sisakkal, kitárt mellel állják a vihart. Azt mondják ezeknek: Dolgozzatok még töb­bet, feszítsétek meg még jobban izmaitokat és el­méteket. Keressetek új utakat, új lehetősége­ket mozgalmunk érdekében. Üzennek a fák­lyák a csüggedőkne­k, a tétovázóknak te. Mit­­vártok mégi»’ Itt van előttetek az eleven példa, ne fussatok hát az ingovány lidércfényei után, mert a fáklyafény biztosabb, elevenebb és hoz­zátok tartozik. Rajta, rajta, előre ti is, hiszen aki elmarad, az es­te hull. Három fáklya gyűlt ki, üzennek egymásnak. Azt üzenik: Vasasok, legyetek egységesek, le­gyetek hívek a Szövetséghez, legyetek kitar­tóak a­ harcban. Felejthetetlen élmény volt mindnyájunk számára a­ december 15-én megrendezett 25 éves jubileumi és segédavató ünnepély. Ma már az ilyen összejövetelek hagyományosan hozzátartoznak Szövetségünk működéséhez, s mégis ez az ünnepély magasan kiemelkedik az előző években megtartottak sorából. Nem csupán a külsőségekre és a meg­jelentek feltűnően nagy számára vonatkozik ez a megállapításunk, hanem a tartalomra, a résztvevők valóban bensőséges testvéri egy­másra találására is. Hosszú széksorokat töltöttek be a 25 évet jubilate tagok, míg a másik oldalt a most be­lépett fiatalok foglalták el. A színpadnak kü­lönös ünnepi külsőt kölcsönöztek az egyes szakmák kiállított zászlói. A vasasok mandolinzenekarának nyitánya után Karácson Sándor szaktárs lépett az emel­vényre, s mondta el mindvégig feszült érdek­lődéssel kísért üdvözlő szavait. Felolvasta min­denek előtt a kolozsvári szaktársak üdvözlő­­levelét a jubilánsokhoz: „Köszöntjük az öreg harcosokat, akik sú­lyos küzdelmek idején hűséggel, odaadással védték meg a Vasasszövetség érdekeit. Nem veszhet el az az ügy, amelynek ily kitartó, lelkes katonái vannak. Köszöntjük egyben az­­fiú vasasokat is, akik boldogok lehetnek, hogy ily példás jellemek után igazodhatnak.“ Dörgő tapsvihar fogadta kolozsvári vasas testvéreink levelének tolmácsolását, eleven bi­zonyítékát annak, hogy két évtized sem tudta eltépni azokat a szoros eszmei kötelékeket, me­lyek őket Szövetségünkhöz fűzik. Megkapó­ szavakkal ecsetelte ezután Kará­cson szaktársunk azt a hosszú, küzdelmes utat, amelyet a nagy vasas-család az elmúlt negyed­század alatt megtett. Ennek a küzdelemnek ma már­­van néhány gyümölcse. A nyolcórás munkaidő, a betegségi, öregségi, rokkantsági biztosítás, fizetett szabadság, családi munka­bér, mind-mind csak ezen az úton vált lehetővé. De éppen ennek a szakadatlan küzdelemnek a nyomán maguk a vasmunnkástömegek is lényegesen átalakultak. A sunyi, részegeskedő, testileg, lelkileg elnyomorodó munkás típusát a szakszervezeti küzdelem nevelő hatása alatt felváltotta az egyenes gerincű, határozott, tudományos műveltséggel bíró vasmunkás, aki sokoldalú képzettségével megbecsülést arat mindenütt a világon.. . Ámde a harc az eddigi eredményekkel még távolról sem záródott le — fejtegette tovább Karácson szaktárs. Rengeteg sok ma is ellenségeink száma, akik rosszakarat­tal, gátlás nélküli rágalmakkal tör­nek ellenünk, hogy — ha módjukban állana —­ megsemmisítsék elődeink nagy művét, a Szö­vetséget. Fokozott összetartásra van ma szükség, hogy visszaverhessük a rágalmak özönét, tovább haladhassunk a megkezdett úton új célok felé Mindenekelőtt életre kell hívni az üzemi választmányokat az eddigi szociálpolitikai in­tézkedések betartásának ellenőrzésére, meg kell valósítani a kollektív szerződések kötelező rendszerét, az állami munkanélkülisegélyt. De ezek előtt a nagy célkitűzések előtt sem szabad egy pillanatra sem megfeledkezni a munkás­­mozgalom végső, új életformát jelentő céljai­ról. Meleg, mélyen átérzett, bensőséges szavak­kal emlékezett meg Karácson szaktárs a jubi­láló tagok feleségeiről is, akik az elmúlt két és fél évtized minden szenvedését, hűségesen meg­osztották a férjeikkel. Buzdították, bátorí­­tották őket, a csüggedés óráiban és sokszor, ha kellett, maguk is aktív részesei voltak harcaik­nak. Csodálatos hősiességről tettek ezek a vasas-feleségek bizonyságot és magatartásuk­kal nagy mértékben hozzájárultak az elért eredmények kivívásához. Szűnni nem akaró tapsorkán mutatta, hogy Karácson szak­társ híven fejezte ki a jelen­lévők legbensőbb gondolatait, öntötte szavakba a vasmunkásság érzelmeit, emlékeit, kívánsá­gait. Majd a 25­ éves jubileumot ülő szaktársak részéről Vitászovits József szaktársunk mon­dott köszönetet az ünnepség rendezőinek és a tapasztalt harcos nyugodt fölényével hang­súlyozta, hogy igenis érdemes volt negyedszá­zaddal ezelőtt belépni a­ vasas Szövetségbe. Utána Takács László szaktárs a most felava­tott fiatal segédek nevében szép beszédben, fiatalos lelkesedéssel tett fogadalmat, hogy mindvégig híven megőrzik majd azokat a nemes hagyományokat, eszméket, amelyeknek ők a várományosai és beteljesítői. A művészi rész során szerepeltek a vasas tornászok, a vasas mandolinzenekar, a vasas dalárda, a Szalmás-kórus, Lendvai Andor operaáriákat, Bate Elemér szavalatokat adtak elő a tőlük megszokott művészi színvonalon. Halottaink A kérlelhetetlen halál ismét nagy rendet vágott sorainkban, kiragadván közülünk olyan szaktársakat és elvtársakat, akiknek az életük egybeforrott a munkásmozgalommal. Klárik Ferenc elvtárs, a munkásmozgalom­­ nagy harcosa múlt év december 8-án távo­zott el örökre sorainkból. Klárik elvtárs élete a munkásmozgalom történeteiének egyik leg­szebb fejezetét képezi. Mint árva gyermek ke­rült asztalostanoncként a munka igájába. Az élet szenvedései a mi sorainkba állították. Volt az asztalosok rendíthetetlen hitű szerve­zője, az Országos Szövetség elnöke, politikus, nemzetgyűlési képviselő, szövetkezeti vezető és a pártmozgalom harcos, félelmet nem ismerő agitátora. Klárik elvtárs ezekben a megtisztelő funkciókban mutatta meg nagyságát és mélyen átérző szocialista voltát. Horovitz Gábor elvtárs halálával szintén a Famunkások Szövetségét érte súlyos csapás. Horovitz elvtárs kortársa volt a munkásmoz­galomban Klárik elvtársnak. Kevés ember van, aki olyan önfeláldozóan töltötte volna be hivatását a munkásmozgalomban, mint Horo­vitz elvtárs. Tanúja volt a kezdeti évek küz­delmes munkájának, amelyből ő is kivette a részét. Kárpitosmesterséget tanult, fia bár szor­galma és nagy tudása a szellemi pályára von­zotta. Fiatalon került a mozgalomba. Agitá­­ciós munkájat és tudását szaktársai a megtisz­telő funkciók egész sorával honorálták. Volt szervezőbizottsági tag, elnök, munk­abérellen­­őrző bizottsági tag, országos titkár. Nincsen a munkásmozgalomnak olyan szerve, amelynél vezető funkciót ne töltött volna be. Tagja volt a Szakszervezeti Tanács végrehajtóbizottságá­­nak, a központi pártvezetőségnek, a szövetke­zetnek, a Gyermekbarát egyesületnek és­ a szé­kesfőváros törvényhatósági bizottságának. Harcos szellemével, soha el nem fáradó munka­­készségével szolgálta a munkásmozgalmat ezekben a funkcióiban. Szövetségünk mozgalmi életében nagy sze­repet játszó szaktársaink közül is nagy ara­tása volt a halálnak. Winkler József lakatos szaktárs 1910 óta volt tagja Szövetségünknek, 66 éves korában meg­halt. Értékes tevékenységet fejtett ki a lakato­sok mozgalmában. Élete mint maradandó em­lék kell hogy buzdítóan hasson a szakma mun­kásaira. Lettrich József vasöntő 1915 óta tagja volt Szövetségünknek. Aránylag fiatalon, 42 éves korában halt meg. Halálával érzékeny veszte­ség érte az öntők mozgalmát. Bundschuh Rezső vasesztergályos 1903-ban lépett be Szövetségünkbe, 61 éves korában halt meg. Bezsereczky Gyula 1913-ban lépett a Szövet­ségbe, 68 éves korában halt meg. Szlovák József esztergályos 1909-ben lépett a Szövetségbe, 48 éves koréban halt meg. Bikkszegi József esztergályos 1910-ben lépett a Szövetségbe, 61 éves korában halt meg. El­­húnyt esztergályos szaktársaink a szakmai és a szövetségi mozgalmunkban mint bizalmi, férfiak és egyéb tisztségekben mindig az első sorokban küzdöttek mozgalmunk érdekében. Klein Manó István szerszámkészítő szaktárs 1007-ben lépett Szövetségünkbe. 65 éves korá­ban halt meg. Halálával egy régi, kipróbált harcost vesztettek a szerszámlakatosok. Lusteiner Lajos rézműves szaktárs Szövetsé­günk tagja, a rézművesek szervezőbizottságá­nak alelnöke. Halálával igen fájdalmas vesz­teség érte rézműves szaktársainkat. Högl József gépmunkás szaktárs Szövetsé­günknek 1911 óta volt tagja, 69 éves korában hunyt el. Egyik legkiválóbb bizalmi fér­fia volt a gépmunkás szaktársaknak. Halálával súlyos veszteség érte a szakmai mozgalmat. Menyhért Lajos szaktárs halálával, aki a kassai befizetőcsoportunknak volt az alelnöke, súlyos veszteség érte mozgalmunkat. Menyhért szaktárs Szilveszter este rablógyilkosságnak lett az áldozata. Január 5-én temették a szak­társak nagy részvéte mellett. Menyhért szak­­társ 35 éven át volt hűséges harcos tagja Szö­vetségünknek. Halottaink emlék­ét kegyelettel megőrizzük. 1941 Valóban, felejthetetlen élmény volt ez a vasárnap délelőtt az ünnepély résztvevőinek. Egyike azoknak az alkalmaknak, amikor sok száz munkásszív egy ritmusra dobban össze,­­ érzésben, öntudatban gazdagabban,­ meggyő­ződésben megacélozódva, bátrabban indul neki a holnap harcainak. C­lif­f Rendezi a Vas- és Fémmunkások Sportclubja február 1-én, szombaton ! 81^#3%Ír este szövetségi székházunk dísztermében. Minden vasas ott legyen

Next