Magyar Vasmunkások Lapja, 1942 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1942-01-15 / 1. szám

3 oldal 1912 MAGYAR VASMUNKÁSOK LAPJA A vas- és rézesztergályosok, gép­­munkások és rokonszakmák február 8-án, vasárnap délelőtt­­10 órakor rendeznek a szövetségi székház dísz­termében a munkanélküliek, a bevo­nultak és az öreg szakt­ársak javára, szabadidővel alig­ rendelkező tömés pedig nem lehet előmozdítója gazdaságnak és forgalom­nak. Rá kell csak mutatni az iparilag előre­haladottabb államok szociálpolitikai törvény­­hozására, amely az illető országok ipari fejlő­désének legbiztosabb hajtóereje. A munkásság szervezetei a helyzet ismere­tében mind nagyobb tevékenységre ösztönzik az államok munkásügyi törvényhozását. A nyolcórás munkanap ma már nálunk meg­valósult és a helyes beosztását jelenti az üzemi munkának. Az utóbbi években a szociálpoli­tikai alkotásoknak egész sora jött létre, ame­lyek egyre inkább hozzásegítik a munkásságot a magasabbrendű emberi élet követelményei­hez. Ezeknek az intézkedéseknek hiányossá­gait megszüntetni és újabb alkotásokat létre­hozni tehát a legfontosabb feladat. Kertváro­sok létesítése, a betegség és baleset esetére való biztosítás továbbfejlesztése, az anya- és csecsemővédelem további kiterjesztése, a gyári választmányok működése, a napközi szünetek és­­ az évi szabadságidő megreformálása, az otthonmunkások védelme, a minimális bérek alapos végrehajtása, a kollektív szerződések érvényessége, az emberséges bánásmód bizto­sításai és még sok más reform az, amelynek biztosítására kell törekednie a szociálpoliti­kának. Persze, nem elégséges az, ha jó mun­kásvédő törvények vannak, hanem gondos­kodni kell arról is, hogy azokat a gyakorlat­ban végrehajtsák. Pontos tehát a jól­ kiépített, munkásokkal kibővített, iparfelügyelői rend­szer. De még fontosabb, hogy a munkások ism­erjék az idevágó törvényes rendelkezéseket és hogy azok pontos betartását keresztül­vigyék. Fejlett iparnak és kereskedelemnek vele­járója a fejlett szociálpolitika és kell, hogy az ország­ egyetemes érdekeinek szolgálatában tisztánlátó szemmel hozzálássunk e fontos feladatok­­ elvégzéséhez,­­ hogy ezzel is meg­növeljük az ország erejét és megoltalmazzuk az ország legnagyobb kincsét: a munkaerőt. IFJAINK Tanoncok a tanoncokra! Nagyüzemben dolgozunk. Mintegy ötvenen tanuljuk itt az autószerelő szakmát. De vajjon milyen szakembereket nevelnek belőlünk, ha — ellenére a nagyüzemekkel járó tökéletes föl­szerelésnek — a műhely részéről semmi, vagy nagyon kevés hajlandóság mutatkozik aziránt, hogy tanoncsa­l megfelelő oktatásban részesít­sék. A segédek, akik az ilyen nagyüzemekben a munka óriási irama miatt nem képesek a tanoncokkal foglalkozni, sokan nem viselik a lelkiismeretükön a tanoncok ügyét és ezt sok­szor embertelen bánásmóddal is helyettesítik. De hát a műhely, az csak tehetne valamit! Hiszen neki is érdeke, hogy majd egykor jó szakemberek­­legyünk. Miért nem részesíti tanoncait megfelelő szakmai oktatásban? Miért nem lehet azt keresztülvinni, hogy a tanonco­­kat a munkaidő után műhelytakarítás, kocsi­­tologatás, télen hólapátolás helyett, vagy leg­alább is ennek az időnek megrövidítésével, elmélet-gyakorlati oktatásban részesítsék? Ez sokkal értékesebb volna, mint a tanonciskolá­ban a szakmába vágó elégtelen oktatás, mely azáltal is veszik értékéből, hogy­­elvontan, gya­korlati példák nélkül folyik. Miért nem járul­nak hozzá a tanonctartó üzemek a tanonciskola átreformálásához? Oly so­k fölösleges — úgy érzem szakmailag fölösleges — oktatásban részesítenek, melyek elvetésével az amúgy is hiányos szakmai oktatást kibővíthetné. Miért nem­­ rendez az ilyen nagyüzem a tanoncai részére tanulmányi kirándulásokat? Sokáig folytathatnánk a „miértjét. Ezen változtatni kellene. Mi tanulni akarunk a tanoncidőnk alatt, nem pedig a munkaidőben alkatrészmosás és szerszám tisztogatás, k­ézhez­­adogatás befejeztével csak a műhelyseprés, kocsitolás stb.. élvezetének hódolni, egész tanoncidőnk alatt. Egy autó szer­előtanonc. itc. . Tanúimnak lenni sehol sem gyönyörűség. De középüzemben sokszorosan nem. A középüze­mek egyesítik magukban a kis- és nagyüze­mek minden hibáját. Én egy ilyen középüzem­ben vagyok tizenegy­e­d mag­a­m­ v­­­as vasastanonc. Reggel 17-re megyek be a műhelybe,­­mert 7 órára már át kell öltözni, de csak V­­8-tól szá­mítják az időnket, mert addig olajozunk. Dél­ben negyedóra ebédszünet van, amiből az inas­nak öt percet elvesz a leállás, indítás és ivóvíz­hordás. Este 6 órakor lebélyegezünk és vissza­megyünk takarítani. 7—148 óra van, m­ire a gyárból kijövünk. Ha a tanonc valamilyen hi­bát követ el akkor először leszidja a segédje, azután a tanoncmester, majd a művezető és a technikus után a mérnök is. Persze, beszédü­ket néha tettlegességgel tarkítják. A vetkőző­­szekrényeink a műhelyben vannak, a mosdó viszont külön épületben. Tehát le kell vetkőzni félmeztelenre, átmenni az udvaron a mosdóba, ahol jéghideg vízben lehet megmosakodni és utána félmeztelenül visszamenni. Ha azután valaki megfázik és három napig orvosi igazol­vánnyal hiányzik, akkor öt napot vonnak le és a hatodikat büntetésből nem adják ki, de alá­íratják vele, hogy fölvette. Mindez nem volna csoda, ha 50 évvel ezelőtt történne, de 1942-ben meg lehetne akadályozni, hogy ilyen üzemek létezzenek. Etil­­vasas ifjúmunkás. * Tanonc! Ezen egyszerű szó mögött mily sok keserűség, meg nem értés rejtőzik, azt csak­­mi tanoncok érezzük.­És önkéntelenül szakad ki a szó belőlünk: miért? Miért­ van az, hogy egy ember azért, mert tanonc, már alig számít, leg­alábbis a munkáltató részéről. A munkáltató­nál nem számít napi 3—4 túlóra, de reggel öt perc késés égbekiáltó bűn."A tanonc ingyen munkaerő, a munkahelyén bűnbak, dacára an­nak, hogy csak két szeme, két keze van, akár egy másik embernek. De azért mindent neki kell tudni, mert ha nem, jönnek a mesteri, de főleg az önkényes segédi intelmek olyanoktól, akik elfelejtették, hogy ők is voltak tanoncok és nekik is keserves volt a három esztendő. A munkabérek a rendkívüli viszonyokra való, tekintettel föl lettek emelve, ebből azonban az inasnak nem jutott Ez a mesterek kénye-ked­vére­­van bízva: ha akarja megadja, ha nem akarja, úgy nem. Az én mesterem nem adta meg és azt hiszem, sok társam van, akiket szintén hasonló sérelem ért. Jajszavunkat nem hallja senki. Kiáltásunk kárbavész és süket fülekre talál. Pedig a tanonc is ember, öntuda­tos és tudja, hogy mi vár rá, hogy dolgos kar­jára, szaktudására és ha sor kerül rá, életének áldozására is számít a nemzet, melynek mint iparos, egyik értékes tagja. Főleg ezért nem jogos, hogy a jövő nemzedéket gátolják tudá­sának gyarapodásában az anyagiak miatt. In­kább segíteni kellene, hogy ez a nehéz három esztendő könnyebben teljen el. Nem népjóléti­ künyöradományokkal, hanem tisztességes élet­módot biztosító, a termelt munka után meg­érdemelt fizetéssel. Azért, mert valaki tanaim, nem eszik kisebb karéj kenyeret, nem elég a roha­nkoszt és bántja a rongyos ruhája, de nincs, aki másikat vegyen, mert a viszonyok nem állnak arányban a fizetéssel. Itt szokott lenni a legsúlyosabb probléma, nemcsak azért, mert a legtöbb fővárosi tanonc szülei nincse­nek Pesten, hanem mert Pesten küszködnek, a legsúlyosabb nélkülözésekkel, úgyhogy nem jut a tanoncfiúnak semmi. Egy vasas tanonc. SZEMLE Veszteségünk. Egy derék harcos vasas, Dar­­kai József kovács szaktársunk távozott el so­rainkból, aki több mint 30 évet töltött el a mozgalomban és Miskolcon a Here-féle gép­gyárban közel 40 éven át volt a munkásság érdekének szószólója. A vasmunkások egyesü­leti életében Miskolcon 1918. évtől többször volt elnöke a­ helyi csoportnak és mindenkor önzetlenül és megfontoltan irányította az Egyesületet és a reábízott feladatokat bátran és az egyesületi tagok közmegbecsülésével vé­­gezte.. 1937. évben agyvérzés érte, de a gyors orvosi segítség megmentette az életnek, azon­ban az előbbeni munkáját már végezni nem tudta, így a­ vas- és fémmunkások egyesületi életében mint vezető részt nem tudott venni, de beteg testével is el-ellátogatott az Egyesü­letbe és érdeklődött a Szervezet iránt. Január 2-án,­ pénteken este 5 órakor egy újabb agy­vérzés érte és a gyors orvosi beavatkozás sem tudta az életnek megmenteni. Temetése január he­tén, vasárnap délután volt Miskolcon, ahol a szervezett és a Hercz-féle gépgyár munká­sainak százai kísérték utolsó útján a derék harcos szaktársat. A sírnál a Horez-gépgyár munkásai részéről Pásztor István, a vas- és fémmunkások nevében Csacsovszky József szaktársunk vett búcsút, majd a diósgyőrvas­gyári­ vasasdalárda gyászdala után elbán­tot­ták Bolhai József szaktársunkat. Emlékét megőrizzük! Vasas, ne hagyd magad!... Zúgott a dal a Vasas-díszteremben november 29-én megtar­tott vasas hangversenyén, melyet zsúfolásig megtöltött a szaktársak és elvtársak tömege. A dalkar ezt a nagy érdeklődést meg is érde-­ melte. Gondosan összeválogatott műsorát töké­letes előadásban adta elő,, méltán kiérdemelve a felzúgó tapsorkánt. Vásárhelyi Zoltán kar­nagy biztos vezénylete mellett énekelte a dal­kar a szebbnél szebb karműveket. Csodálatos, hogy ilyen rövid idő alatt, alig két hónap múl­tán, ilyen tökéletes összhang legyen karnagy és dalárda között, ami azt bizonyítja, hogy a karnagy és a dalkar kiváló tulajdonságokkal rendelkezik. A műsor első száma a közismert „Vasas, ne hagyd magad“ jelige volt. Meg­állapíthatjuk, hogy e jeligét még nem hallot­tuk ilyen tökéletes előadásban. Baumgarten: „Ki szabad?“, majd a „Hétvégi dal" követke­zett, egyre fokozódó sikerrel, az utóbbit meg­ismételte a lelkes hallgatóság. „Zúg künn a szél“, majd két Schubert-dal következett, az előbbinek Szőcze Ferenc, az utóbbinak Kovács Gyula énekelte a szólóját. Mindkét dalos kul­túráit hangjáról, gondos betanulásról tett bi­zonyságot. Jaroff: „Pétervári utcán“, „12 rabló“ és „Platoff pajtás“ elhangzása után a siker tetőfokára hágott. Percekig zúgott a taps, a dalárda a kórus ismétlésével hálálta meg a forró, elismerést. Végül Bizet—Szabó. ..Ková­csok dala“ volt a hangverseny utolsó száma. Ez a mű már komoly felkészültséget igényel, amelyről a dalkar bizonyságot is tett. Meg kell még külön emlékeznünk Weiss Lajosról, a dal­­kar nagyon szép hangú tenoristájáról is, aki meglepő könnyedséggel kiváló előadásban éne­kelte a szebbnél szebb operaáriákat. Dal­karunknak e kiváló munkásdaleset komoly ér­téket jelent, reméljük, még sok kellemes meg­lepetést tartogat számunkra. A hangverseny keretében­ szerepeltek még a Vasas mandolin­zenekar, Marjai Erzsébet énekművésnő és Baló Elemér szavalóművész, akik előadásuk­kal hozzájárultak a dalkoz szépen sikerült hang­versenyéhez. A tanoncidő lejárta és a segé­­i vizsga között végzett gyakorlat minősítése. Az iparügyi mi­niszter 13.907/1910. szám­i rendelete szerint, ha a tanidő szabályszerű lejártával a tanonc, az 1922:XII. tc. 104. §-ának megfelelően kellő idő­ben a segédi vizsgálatot nem tehette le és cs­a­k hosszabb­­idő elteltével tesz sikerrel segédi vizsgálatot, a tanviszony szabályszerű befeje­zése és a sikerrel letett segédi vizsgálat között letelt időben végzett gyakorlat segédi gyakor­latnak minősül és erre az időre a kezdő segéd részére’megállapított­­munkabért kell fizetni. FIGYELEM SZAKTÁRSAK! Szövetsé­günk Dalárdája jóhallású és hangú szak­társakat felvesz. Jelentkezést kér a próbá­kon (VIII. Magdolna utca 5. fdsz. 13.) min­den héten csütörtökön este fél 8 órakor. Meghívó. Az Épületlakatosok és rokonszak­mák szervezőbizottsága 1942 február 7-én, szom­baton este 9 órai kezdettel, szövetségi szék­házának dísztermében (Magdolna utca 5.4 ) a munkanélküliek, öregek és bevonultak ja­vára nagyszabású táncestélyt rendez, melyre az érdeklődőket és hozzátartozóikat, tisztelettel meghívja a rendezőség. A zenét úgy a tánc­hoz, valamint a vendégek szórakoztatására cigányzene és jazz-band szolgáltatja. A belépő­jegyek ára: személyjegy előreváltva 1.50, a helyszínen 2.­, családjegy (2 hölgy, egy úr) előreváltva 3.50, a helyszínen 4.50 pengő. Je­gyek kaphatók a rendezőség tagjainál, az épü­letlakatos szakma helyiségében és a gondnok­nál (VIII. Magdolna utca 5.). Felülfizetéseket —■ tekintettel a nemes célra — köszönettel fo­gad és a szaklapban nyugtáz a rendezőbizott­­ság. Meghívó. A vas- és rézesztergályosok, gépmunká­­sok és rokonszakmák által 1942 február 8-án, vasár­nap délelőtt fél 10 órakor a Szövetség székházának dísztermében (Magdolna 11 tea 51 a munkanélküliek, a bevonultak és az öreg szaktársak javára rendezendő kedélyes délelőttre, amelyre a szaktársakat, hozzá­tartozóikat és ismerőseiket ezúton is tisztelettel meg­hívja a rendezőség. Műsor: 1. Magyarországi Vas- és Fémmunkások Dalkara. 2- Magyar Koncert Jazz­­zenekar. Jazz-szimfónia. Nyitány. 2- Szendy Lajos zongorahumorista konferál. 4. Haló Kleiner színmű­vész. Humor a költészetben. 5. Halmai Imre színmű­vész, Filmparódiák.­­5. Sárdy János, a Megy. Kir. Operaház tagja. Részletek Jacobi: Heányvásár és Lehár: A mosoly országa című daljátékokból. 7. K­é­­kesti László színművész. 8. Magyar Koncert Jass­ Zenekar. Jazz-átiratok. 11. Hrasztik Déle harmonika­­művész. 10. Szil­missy Margit, a Mag.v. Kir. Operaház tagja, a) Hírót: Carmen 0. operájából a slubm­era­­ária; h) Strauss: Denevér 0. operájából úria; e) Bankó Hinta: Lemondás, II. Sil­umij Margit és Sári­g János, a Magy. Kir. Operah­áz tagjai. Kettős Strauss: Cigánybáró 0. operettjéből. 12. Szemig La­jos zofigorahumorista. Paródiák. 13. Ha ez Vali előadó, művésznő Sanzonok: a) Csunibuk János: Pák­ja; b) Tiszai Márton: Modern altatódal; c) Kicsi Mari. 14. Magyar Koncert Jazz-Zenekar. Jazz-parafrázis. A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Dalkarát vezényli: Vásárhelyi Zoltán karnagy. Az énekszámo­kat zongorán kíséri: Kerekes János. Konferál: •Szendy Lajos. Belépődíj nincs! Műsor ára 1.i0 V. Tíz éven aluli gyermekek részére a műsor ára: 8­1 fillér. Gyermekek részére műsor csak a helyszínén kap­ható. Az egyes műsorszámok alatt az ajtók zárva maradnak.

Next