Vegyészeti Lapok, 1918 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1918-01-02 / 1. szám

HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK A hetedik magyar állami hadikölcsönre a jegyzé­kek december 31-én fejeződtek be. A lapunk két legutób­bi számában már kimutatott jegyzéseken kívül a Magyar Vegyészeti Gyárosok Orsz. Egyesülete kötelékébe tar­tozó hazai vegyészeti iparvállalatok köréből még a kö­vetkező jegyzésekről érkeztek jelentések: Kőolajfinomítógyár r.-t. 2.550.000 Budapesti búzakeményítő és csirízgyár: Plan és Fried 250.000 Kollár Ferenc és társa 50.000 Krayer E. és társa - - 345.000 Hozzáadva e jegyzéseket a már kimutatott jegy­zések összegéhez, megállapíthatjuk, hogy a VII. magyar állami hadikölcsönre a Magyar Vegyészeti Gyárosok Orsz. Egyesülete kötelékébe tartozó hazai vegyészeti iparvállalatok 28.593.000 kor. összegű kötvényt jegyez­tek, a hét hadikölcsönre pedig a magyar vegyészeti ipar ■részéről történt jegyzések összege kereken 1,75.500.000 kor.-ra rúg. Halmi Gyula előléptetése. A Magyar Vegyészeti Gyúro­sok Orsz. Egyesülete elnöki tanácsa legutóbbi ülésén Malmi Gyula oki. vegyészmérnököt, aki mint műszaki előadó, 1914 május 1-je óta működik az egyesület szolgálatában. Bokor Gusztáv dr.­ főtitkár előterjesztésére az egyesület titkárává­­léptette elő. Ez az előléptetés, amely úgy az egyesület köte­lékébe tartozó hazai vegyészeti iparvállalatok körében, vala­mint a nyilvánosság előtt is bizonyára örvendetes visszhangra fog találni, Malmi Gyulát abba a helyzetbe juttatja, hogy ezen- kúl egész tevékenységét a magyar vegyészeti iparágak és a Magyar Vegyészeti Gyárosok Orsz. Egyesülete szolgálatába állítsa. Malmi Gyula titkári minőségében 1918 január 1-jén kezdte meg működését. A szóda és marónátronszükséglet kielégítése tár­gyában a szokásos havi felosztóértekezlet Pálfy Aladár ipari,sk. tanár, mint a kereskedelemügyi minisztérium képviselőjének vezetésével január 3-án volt a Magyar Vegyészeti Gyárosok Orsz. Egyesülete helyiségében. Az értekezleten az egyesület irodája részéről Bokor Gusztáv dr. főtitkár és Halmi Gyula titkár vettek részt, míg az egyes iparágak érdekeltsége részéről a következők jelentek meg: a Magyar Olaj- és Zsíripari Központ r.­t. képviseletében Grosz Gyula cégvezető, az Olaj- és Zsiradékügyi Bizottság orsz. szappanelosztó irodája képviseletében Ziegler Jenő igaz­gató, a­ Magyar Cukorgyárosok Orsz. Egyesülete részéről Ko­min János dr. titkár, a Boripari Központ részéről Révész Osz­kár titkár, az Üveggyárosok Egyesülete részéről Maszek Lajos titkár, a Magyar Gyáriparosok Orsz. Szövetsége és a Magyar Vasművek és Gépgyárak Orsz. Egyesülete képviseletében Szentiványi Árpád fogalmazó, a Textilgyárosok Egyesülete részéről Maimann Géza titkár és végül a Magyar Solvay Mű­vek r.­t. képviseletében Fürst Márton cégvezető. Az értekezlet mindenekelőtt megállapította az ezévi január havára rendelke­zésre álló ammóniaszóda-, kristályszóda- és marónátronkész­­­leteket és azután felosztotta a beérkezett bejelentések és szük­ségletek arányában az e hónapra az egyes iparágak részére kiutalható szóda- és marónátron mennyiségeket. A szállítási nehézségek folytán a termelés is általában csökkent és noha a készletek a marosújvári gyárban növekedtek, a szükségleti bejelentéseket erősen mérsékelni kellett, tekintettel különösen arra, hogy szalmaföltárás céljaira igen számottevő mennyiségű marónátront kellett­ re­­delkezésre bocsátani. Az értekezlet ösz­­szesen 68-5 waggon ammóniaszóda-, 25-3 waggon kristály­­szóda- és 72-5 waggon marónátronkészlet felosztása tárgyában határozott és megbeszélte egyszersmind a termelés fokozásá­nak lehetőségeit, ami különösen az ország mai rendkívül hiá­nyos szappanellátásának sürgős javítása érdekében mutatkozik fölöttébb kívánatosnak, bár a mostani viszonyok között nagy nehézségekbe ütközik. áll LAPOK 1918. — 1. szám N­E­M HIV­AT­A­LOS RÉSZ. A vegyészek szerepe a világháborúban és a békében Irta: Konek N. Frigyes dr. egyetemi tanár. A „Chemiker Zeitung“ (Cöthen) szerkesztőségé­nek ama megtisztelő felszólításából kifolyólag, hogy a vegyészeknek a világháborúban elfoglalt állását és a háborúban szerzett tapasztalatait illetőleg Magyarország szempontjából nyilatkozzam: ily értelmű felhívást intéz­zenk a Magyar Chemiai Folyóirat és a Vegyészeti Lapok hasábjain a magyar vegyészi karhoz és kértem, hogy bárminő természetű, akár az arcvonalban, akár az arc­vonal mögött szerzett benyomásokról, élményekről vagy tapasztalatokról engem annyival is inkább értesíteni szí­veskedjenek, mivel szándékomban volt az így szerzett adatokat azután összefüggő egészszé tömörítve, a Che­miker Zeitung hasábjain nyilvánosságra hozni és a ma­gyar vegyészi kar háborús tapasztalatait ilyenformán az egész világ vegyészi karának nyilvánossága elé tárni, amiből bizonyára csak haszon háramlott volna a magyar vegyészek összességére. Fölhívásom megjelenése óta azonban már hetek múltak el anélkül, hogy jószándékú indítványomra csak egyetlen egy sor válasz is érkezett volna. Ebből a kevéssé örvendetes tényből kénytelen­kelletlen azt a sajnálatos következtetést kell levonnom, hogy a magyar vegyészi kar még sokkal szerényebb és igénytelenebb, mint a nagy számbeli felsőbbségben lévő, egységesebb és jobban szervezett szövetséges német birodalombeli. Bár a háborús irodalmat, a világháború kitörése óta, tőlem telhetőleg éber figyelemmel kísérem, e kér­désre vonatkozó saját megfigyeléseim, értesüléseim és tapasztalataim mégis annyira hézagosak és epizódsze­­rűek, hogy már eleve is tartózkodnom kell minden olyan természetű fejtegetéstől, mint a­milyen a Chemiker Zei­­tung-ban e tárgyról eddig megjelent. A vegyészeknek a katonai vérvizsgáló állomásokon vagy a gázálarcokat felülvizsgáló kísérleti telepeken elfoglalt állását, munkás­ságát és helyzetét részletesen ismertető és bíráló­ cik­kekben megnyilatkozik (I. Chem. Ztg. 1917., 833. I és 853. 1.). Ellenkezőleg, a fölvetett kérdéssel szemben ebből ki­folyólag sokkal általánosabb és tárgyilagosabb állás­pontra kell helyezkednem. Kiindulva abból a föltevésből, amely a tudományos és a technikai kémiának az utolsó évtizedek alatt elért bámulatos haladása folytán, az összes kultúrnépeknél erő­s meggyőződéssé szilárdult, hogy t. i. a népek verse­nyében azé lesz a győzelem pálmája, amelyik a legtöbb, a legkiválóbb és a legalaposabb kémikussal, rendelkezik, ők­ként is arra a végső következtetésre jutottam, hogy a vegyészi kar, mint minden népnek egyúttal leg­becse­­sebb békezáloga, a világháborúban is megérdemli a le­hető legnagyobb fokú kíméletet. És habár elismert ténne hogy Németország az a boldog ország, amely ez idő szerint e hatalmi és győzelmi faktorral gazdagon ren­delkezik, mégis megütközéssel kell a tárgyilagos szem­lélőnek tapasztalnia, hogy milyen pazar módon szedegeti a világháború áldozatait éppen a vegyészek köréből. Meggyőződésem szerint a kémikus sokkal jobban szolgál hazájának, sokkal hathatósabban és eredménye­sebben védheti azt, ha megmarad a retorta mellett és - ha már másképp nem lehet — újabb meg újabb haté­konyabb ballisztikus anyagokat varázsol elő abból, amelyekkel az ellenséget elűzhetjük, mintha karddal a ke­zében a harcvonalra megy és életével együtt feláldozza egész tudását is. Tudományunk eddig is már ezernél jó­val több hívét gyászolja, akiknek idő előtti halálát a világ­­h­áb­orú okozta; köztük vannak olyan nevek, mint Buch­ner, Delbrück, Pilo­ty és sok más, majdnem mind oly szak­emberek, akik specialisták voltak szü­kebb ténykedési kö­rükben és akiket hirtelen még a legkiválóbb egyetemekkel vagy technikai főiskolákkal sem sikerül majd pótolni. Ilyen tudományos tömegáldozatok kell, hogy előbb­­u­tóbb még a német kémikusok győzhetetlen seregén is

Next