Vegyi Ipar, 1919 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1918-12-30 - 1919-01-15 / 24-1. szám

Tizennyolcadik évfolyam­. Budapest, 1918. december 30. és 1919. január 15. 24. és 1. szám. Chemische Industrie MŰSZAKI SZEMLE Technische Revue Megjelenik minden hó 15. és 30-án Előfizetési ár: agén­évre 24 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vil­., Népszili ház­ utca 49. A vegyi ipar legrégibb és független magyar szaklapja. Felelős szerkesztő: Vorantwort­. Redakteur: LÁZÁR ALBERT okleveles mérnök. — dipl. Ingenieur. Ältestes, unabhängiges ung. Fachorgan der chem. Industrie. Redaktion und Administration: Budapest, Vili., Népszinház-utca 49. Erscheint am 15. n. 30. jeden Monats Jahresabonnement: 24 Kronen. r Szerkesztőségi telefon: József 9—75. Közleményeink csakis a forrás teljes megjelölésével vehetők át. Olvasóinkhoz! Nemcsak szokásból, de tényleges célokat kö­vetve, azzal a kérelemmel fordulunk olvasóinkhoz, hogy előfizetéseiket megnyitsák és bennünket át­törő munkánkban ezzel is támogassanak. Azok pedig, akik még nem csatlakoztak hozzánk, ta­núsítsanak velünk szemben jóindulatot és lépjenek előfizetőink sorába. Programmot felesleges adnunk, mert azt vall­juk, hogy minden szónál ékesebben beszél a tett és a mi tizenhét éves múltúnk igazolja, hogy a hazai vegyészeti ipar érdekeit mindenkor a legna­gyobb szorgalommal és buzgósággal szolgáltuk. Erre hivatkozva kérjük olvasóinkat, hogy az elő­fizetési díjak beküldésével nehéz és nagy anyagi áldozatokat igénylő munkánkban támogassanak. Hazafias tisztelettel a „VEGYI IPAR“ szerkesztősége. Erőforrásaink. Irta: LeimdörferJoachim. Ipari termelésünk válságai között elsősorban is aktuális az ipari erőforrások kérdése. Már a háború alatt nehézségek mutatkoztak a motorikus üzemek fenntartása körül. Nem volt elegendő nyersolaj, benzin és bár a szénkérdés is a lap­pangó krízis tüneteit mutatta, elemi erővel csak mostanában tört ki, pihenésre késztetve ipari üzemeink tetemes részét. Remélhető, hogy a jelenleg reánk rendkívüli súllyal nehezedő kérdés rövidesen elintézést nyer és a kormánynak módjában lesz a legszük­ségesebb szénmennyiségekről mihamarább import útján gondoskodni. Ez az elintézés azonban csak átmenetszerű lehet, mivel motorikus erőforrásokról feltétlenül oly módon kell gondoskodnunk, hogy az ipar, kereskedelem és forgalom legfontosabb tényezői feltétlen szükségletüket a hazai őstermelés útján fedezhessék. Meglévő szénbányáink a nagyipar és vasúti forgalom szükségletét nagyrészt fedezik, a hiányt elektromos energiaforrásokkal kell majd pótol­nunk. Magyarország vízi erejének elektromosítása már rég vajúdó probléma, a termelhető elektro­mos energia elég tekintélyesnek látszik. Talán sikerül e téren rövidesen célt érni. Az alföldi üzemek részére földgáz után kell kutatni, amely a szükséglet egy részét valószínű­­leg­ fedezni tudná.­­ A Magyarországon lévő tőzeg és tuifa kiakná­zása szintén alkalmas segédeszköz a hiányzó szén pótlására. Az explóziós motorral rendelkező iparok, vala­mint a motorikus forgalom részére be kellene rendelkeznünk a szesz felhasználására, mely e célokra és világítás céljaira is tökéletesen pótol­hatja a nyersolajat, benzint és petróleumot. A szesz ipari felhasználásának kérdése a múlt évtizedben Németországban napirenden volt, mivel a széntermelés méretei jóval felül­múlták a fogyasz­tás méreteit és úgy látszott, hogy a túlságos kínálat folytán teremtett piaci helyzet a szén árát oly minimumra redukálja, hogy termelése lehetetlenné válik. Minthogy valószínű, hogy a külföldi szén és nyersolajtermékek ára a munkabérek s a háborús terhek nagysága miatt rendkívül fog emekedni, s minden állam természetes tenden­ciája az lesz, hogy ezen terhek egy részét export­jára, vagyis az idegen polgárra hárítsa át, azért szükségessé válik ezen kényszerhelyzetet meg­előzni. A külföldi hírek alapján pl. az antant Német­ország bányatermelését ellenőrzés alá kívánja venni és a szénre adót kivetni szándékozik. Az így termelt szén ára a drága fuvar hozzászámí­­tásával valószínűleg már oly magas lesz, hogy az itthon termelt szén motorikus erőforrásként felhasználva, felveheti a versenyt vele. Ugyan­ez állana a nyersolajtermékekhez viszonyított relációra is, amelyek szintén oly területekről jönnek hozzánk, ahol a termelésre nehezedő tényezők a háborús előtti költségnek sokszo­rosát jelentik. Intenzív mezőgazdasági termelés mellett oly­­ mennyiségben produkálhatunk szeszt, amely ebbeli szükségletünket, illetve hiányaink pótlását fedezni képes és bennünket minden külön adózástól mentesít, ami annál is inkább fontos, mivel saját adóink is elég nagyok lesznek és így igazán nehezünkre esne, hogy más államok adójához elég tetemesen hozzájáruljunk. De ha szeszgyártás céljaira szükség esetén importálni kellene mezőgazdasági nyersanyagokat, ezek feltétlenül olcsóbbak lesznek, mint a bánya­termékek. A bennünket övező államok majdnem kivétel nélkül kizárólag mezőgazdasági termeléssel fog­lalkoznak, ezen termékeik egy része az olcsó vízi fuvar miatt hozzánk gravitál s e termékekre alig van versenyző. Több mint valószínű, hogy rövidesen itt a termelési többlet oly olcsó áron kerül forga­lomba, mint amilyen ára a háború előtt volt. Ez annál is inkább várható, mivel az amerikai feleslegek nagy mennyisége nemsokára éreztetni fogja hatását az európai piacon és különösen déli szomszédaink elől elzárja az utat a távo­labbi exportra, amelyre különben még beren­dezkedve sincsenek. Ipari szempontból pedig egy ilyen berendez­kedés rendkívül előnyös. Első­sorban teret nyit a kutató, műszaki mun­kának s az uj konstrukciókkal uj munkát teremt az ipari munkásság részére. A hazai rögből fakadt ipari munka szoros kapcsot létesít az ipar és a mezőgazdaság között, amire oly régen szükségünk lett volna s utat nyit jellegzetes magyar iparágak részére, meggátolva a külföldi iparcikkek beözönlését. Az egészséges iparfejlesztési irány kiinduló alapja csak az lehet, ami egyaránt érdeke min­denkinek s az ilyen közös érdekből nevelhető iparoknak jövőjét az általános érdekből fakadó érdeklődés biztosítja. Érdemes volna a közönséget ez irányban tájé­koztatni s a szesznek a különböző területeken való ipari felhasználását bemutatni. Megfelelő pályázatokat kellene kiírni a legjobb szeszlámpa s egyéb szesszel fűthető házi szük­ségleti cikkekre, a legjobb stabil-­s lokomobil­­motorokra stb. Ezeket alaposan ki kellene pró­bálni, a vevőközönségnek bemutatni s így uj munkát, uj ipart teremteni. A szeszben feltétlenül oly anyaggal rendelke­zünk, amely ha nem is fedezheti minden világító és motorikus energiaszükségletünket, de számos területen képes oly hiányokat pótolni, melyek­nek fedezése máskülönben kizárólag import útján volna lehetséges. Az importot teljesen elkerülni ugyan nem fog­juk tudni, de oly minimumra kell redukálnunk, hogy pénzügyi helyzetünk általa tűrhetetlenné ne válhassék. Ma minden reményünk rögünkhöz, földünkhöz van kötve és végeredményben ez lesz hivatva kiküszöbölni minden csorbát, amit elszenvedtünk. Áldott föld ez, meg fogja tenni. Rajtunk múlik, hogy okszerűen felhasználjuk céljainknak ! Tevékenységünk 1918-ban. Tizenhét év óta szolgáljuk buzgósággal a hazai vegyi ipar érdekeit. Miképen a múltban, az 1918. évben is hű képet gyekeztü­nk adni minden egyes mozzanatról, amely szakmánkban hullámo­kat vert fel és rámutattunk azokra az irányelvekre, amelyek szerint az állam­ iparfejlesztési politikájának halad­nia kell. Az átmenetgazdaság problémái. Emberöltőkre terjedő időre dől el a vegyészeti ipar sorsa, elsőrangú követel­mény tehát, hogy ezekben az elhatározó nagy időkben ne szobatudósok, se elfogult érdekeltek, hanem gyakorlati, húsból és vérből való eleven szakemberek, igazi tehetségek kerüljenek a vezető pozíciókba. És ha már itt is huzamos állami beavatkozást kell igénybe venni, az ne legyen „rólunk nélkülünk,“ hanem egy messzetekintő, mindent átfogó és az egészet elősegítő erőforrás legyen. Először is szénről kell gondoskodnunk. A szén adja a lelket az egész vegyi iparba, ahol szén van, ott minden lesz, ahol szén nincs, ott semmi sem lehet. Legkisebb gondnak marad a nyersanyag kérdése. Belföldi vagy külföldi anyag, belföldi vagy külföldi fogyasztásra, oly kérdéseket vet fel, amelyeket elméletileg sohasem lehet sem helyesen, sem közmegnyugvásra elintézni. Itt az idő, hogy a közérdek vezesse és rendezze a föl­merülő szükségleteket és ha a vegyészeti ipar erős tempóval indulhat a nagy versenyben, akkor első­sorban a közérdek fog rajta nyerni és éppen ezért akarjuk megnyerni magunknak a békét előre­látásunkkal ! A központok veszedelme. Rámutattunk arra,hogy a központok nem elé­gítik ki az iparosok és fogyasztók jogos igényeit, mivel a reájuk ruházott hatalmat nem ritkán arra használják ki, hogy hamis indokolással, jóhiszemű, de többnyire tapasztalatlan állami ellenőrzők erkölcsi hátterében a központnak nevezett rend­szerben egyes önös csoportok anyagi érdekeit tartják szem előtt, basáskodási mániában szenved­nek és nem hallgatják meg a kisemberek jogos kívánságait elfogulatlanul. Innen van, hogy azok nézik ma már a központok működését kétségbe­esetten, akiknek anyagi és erkölcsi érdekeit kellett volna éppen ezen speciális háborús intézmények­nek előmozdítani. Ha a magyar kormány igazán azt kívánja, hogy adófizetési képességünk meg ne szűnjön, ha megélhetést akar biztosítani a mun­kásságnak, akkor a központokat, ezeket a be nem vált basáskodó intézményeket el kell törülnie. Szalmából­ széna. Az általános takarmány- és zabhiány kiküszöbölése sok gondot okozott a háborús évek alatt, de a ve­gyészeti tudománynak sikerült e nehézségeket az u. n. szalmafeltárással megszüntetni. A legújabb és bevált feltárási eljárásokat ismertetve, felhívtuk iparosaink figyelmét arra, hogy a szalmafeltárással komolyan foglalkozzanak, annál is inkább, mivel a központok basáskodása folytán a legtöbb esetben úgyis csak a kiválasztott protekciós üzemek jut­nak nyersanyaghoz, a szalmafeltárással foglalkozni kívánó üzemeknek ellenben minden tekintetben segítségére van a hadvezetőség. Lapunk fennállása óta híven szolgáljuk a magyar ipar jogos érdekeit és a­mikor e fontos és új iparágra felhívtuk a magyar vegyészeti iparosok figyelmét és e mellett az érdeklődőknek a kívánt eredmény elérése céljából részletes felvilágosítással szolgáltunk, nemcsak a magyar ipar érdekeit tartottuk szem előtt, hanem a honvédelemét is. Oxigénipar és karbidipar. A hazai oxigéngyá­rak, dacára a hábo­rús nehézségeknek, mindent elkövettek, hogy a magyar ipart megfelelő mennyiségű oxigénnel elláthassák. Az autogénipar részére tehát volt elegendő oxigén, de nem volt karbid, mivel az osztrák karbidtársaság csak egyeseket favorizált. Felhívtuk az illetékes fórumok­­figyelmét erre a körülményre, valamint arra is, hogy a hadügy­minisztérium VII-P. osztálya van hivatva állítólag eldönteni, hogy kinek adjanak karbidot. Ebben az osztályban azonban magyar részről nincsen szó­szóló és így a szakképzett autogénipari munkások. Minden szakma­beli célra csomagolópapírt és mindennemű papírárukat szállít legelőnyösebben. Magyar Papírkereskedelmi és Papírneműgyár R.-T. Budapest, VI. kerület, Nagymező­ utca 37-39. Telefon: 61—37 és 15—86. Sürgönyeim „Superior“.

Next