Vegyi Ipar, 1920 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1920-01-25 / 1-2. szám

­Tizenkilencedik évfolyam. BudapestJ­anuár 25.­­—2. szám. Lj i “* j Jh i Megjelenik minden hó 15. és 30-án. Előfizetési ár: egész évre 60 korona b­erkentfiséjz­ét kiadóhivatal Budapest, Vil­., Népszinhéz­ u. 49.VEGYI IPAR Chemische Industrie MŰSZAKI SZEMLE Technische Revue A vegyi ipar legrégibb és független magyar szaklapjai Erscheint am 15. u. 30. jeden Monats Jahres abonnement: 60 Kronen. Redabtion n. Administration: Budapest, VIII., N'épsztnház-u. 49. Felelős szerkesztő: Verantwortl. Redakteur LÁZÁR ALBERT o«.]. mérnök Ältestes, unabhängiges ung. Fachorgan der chem. Industrie Szerkesztőségi telefon: József 9 — 79. Közleményeink csakis a forrás teljes megjelölésével vehetők át. -------------------------------------------------------------------­Olvasóinkhoz! Ez alkalommal ismételten azzal a kérelemmel fordulunk olvasóinkhoz, hogy előfizetéseiket mi­előbb megújítsák, nehogy a lap zavartalan szétküldése akadályokba ütközzék. Azok pedig, akik még nem csatlakoztak hozzánk, tanúsítsa­nak velünk szemben jóindulatot és lépjenek elő­fizetőink sorába. Programmot felesleges adnunk, mert azt vall­juk, hogy minden szónál szebben beszél a tett és a mi 18 éves múltúnk igazolja, hogy a hazai vegyészeti ipar érdekeit mindenkor a legnagyobb szorgalommal és buzgósággal szolgáltuk. Erre hivatkozva kérjük olvasóinkat, hogy az előfizetési díjak beküldésével nehéz és nagy anyagi áldozatokat igénylő munkánkban támogassanak. Lapunk előfizetési ára: Magyarország részére ... 60 kor. Más államokra pedig... 64 . Hazafias tisztelettel a­ „VEGYI IPAR“ szerkesztősége és kiadóhivatala Budapest, VIII . Népszínház­ utca 49. Jövőnk. Azok a feltételek, amelyek a jövő fejlődését s az ország boldogulását megadják — a hely­zetet sine ira et studio tanulmányozva — ma­gától adódnak. Minden kereskedelmi és ipari tevékenység­nek és fejlődésnek előfeltétele a biztonság fel­tétlen érzése. Mindaddig, amíg ez az érzés be nem hatolt az ember szívébe és át nem ment onnan értelmünkbe, rendes s rendezett fejlő­dést feltételezni nem lehet. A politikai irányí­tás feladata ezt a helyzetet megteremteni és ennek a magnak széjjelhintése után indulhat csak meg az egészséges új csírázás. A második feltétel­: a valuta megfelelő ren­dezése és pedig oly módon, hogy a közönség bizalma legalább az országban a valuta iránt megszilárduljon. Ezt a lehetőséget megterem­teni talán nem is olyan nehéz feladat. Ha az állam az adóban behajtandó szükség­leteit nem készpénzben szedi be, hanem az átmeneti időben a mezőgazdától és az ipartól a kötelezettségek egy részét áruban hajtja be, akkor segíthet alkalmazottain, csökkenti a bank­prés működését és reális alapot teremt a nem­zetközi forgalom lebonyolítására, a piac meg­terhelését csökkenti és módjában áll az áru és pénz relációjának visszaállítására, kiszorítja az uzsorát és így megnyitja az utat a tisztességes versenynek. A gazdasági élet élénkítése és a hozam eme­lése természetszerűleg közös érdeke az iparnak és földmivelésnek és egyben kötelessége. Magyarország Európának kenyérmagtára volt. A jövő arra mutatna, hogy a mezőgazdasági termelés értéke tetemesen növelhető, ha Ma­gyarország a jövőben Európa zsiradéktárává válik. Az olajtermelés hozadékaiban annyira túlszár­nyalja a magtermelést, hogy a jelenlegi hely­zetet alapul véve, az aránylag rosszabb minő­ségű földek hozama is 2—3-szorosra fokozható. A zsiradékipar különböző ágai a nemesítés útján oly eredményeket érhetnek el, hogy a befektetett munka a nyersanyag értékét átlag a­­ kétszeresére emeli. Ily módon körülbelül négyszeres hozam várható az eddigi gabona­­termeléssel szemben. Ezen iparágak közül legfontosabb a szappan­­ipar. Szappanban a szükséglet rendkívül nagy és állandóan emelkedőben van. Ha szappangyárosaink arra az alapra helyez­kednek, hogy a legjobbat, legszebbet nyújtsák, ha felhagynak azzal az elvvel, hogy csak szappant termeljenek a haszon szempontjából, hanem a jövő fejlődését veszik elsősorban tekintetbe, akkor egy oly erős iparág birtokába jutnak, amely sok veszteséget pótolni, az államnak nagyszámú adóalanyt nyújtani és emellett a földmívelés jövő fejlődését irányítani képes. Minden ténykedést arra kellene összpontosí­tani, hogy megteremtsük nálunk azt a zsiradék­­reservoirt, mely Európát termékeivel táplálja. Hiszen tudjuk, hogy a zsiradékhiány volt Közép­európa egyik legnagyobb baja a háborúban. Ennek a bajnak kiküszöbölésére egyedül Ma­gyarország a legalkalmasabb. Termelhető nálunk tetemesen nagyobb mennyi­ségben napraforgó-, tökmag-, ricinus-, arachid- és egyéb olajok. Emelhető a disznózsír- és faggyútermelés. Az olajnemesítés, keményítés, szappanosítás, exudálás, sulfurálás pedig oly sokféle zsiradék­iparágat foglalkoztat, amelyek nagy elágazásuk­nál fogva egy óriási zsiradéknagyipar kifejlőd­etésére vezethetnek. Állítsunk mindenkit arra a helyre, ahová való. Hozzuk be a megfelelő szakértő elemeket, áll­junk össze a földmivelőkkel és teremtsük meg azokat a feltételeket, amelyek kenyeret, mun­kát, jólétet teremtenek és akkor a gyűlölet, gyűlölködés magától megszűnik ! Leimdörfer Joachim: Tevékenységünk 1919-ben. Tizennyolc év­ óta szolgáljuk buzgósággal a hazai vegyi ipar érdekeit. Miképen a múltban, az 1919. évben is hű képet igyekeztünk adni minden egyes mozzanatról, amely szakmánkban hullámokat vert fel és rámutattunk azokra az irányelvekre, ame­lyek szerint az állam iparfejlesztési politikájának haladnia kell. Erőforrásaink Minthogy valószínű, hogy a trotorrasaink, külföldi szén és nyersolajter­mékek ára a munkabérek és a háborús terhek nagysága miatt rendkívül fog emelkedni és minden állam természetes tendenciája az lesz, hogy ezen terhek egy részét exportjára, vagyis azt idegen polgárra hárítsa át, azért szükségessé válik ezt a kényszerhelyzetet megelőzni. Mi intenzív me­zőgazdasági termelés mellett oly mennyiségben pro­dukálhatunk szeszt, amely­ ebbeli szükségletün­ket, illetve hiányaink pótlását fedezni képes és bennünket minden külön adózástól mentesíti, ami annál is inkább fontos, mivel saját adónk is elég nagyok lesznek és így igazán nehezünkre esnék, hogy más államok adójához tetemesen hozzájárul­junk. De ha szeszgyártás céljaira szükség esetén importálni kellene is mezőgazdasági nyersanyago­kat, ezek feltétlenül olcsóbbak lesznek, mint a bányatermékek. A bennünket övező államok majd­nem kivétel nélkül mezőgazdasági termeléssel fog­lalkoznak, ezen termékeik egy része az olcsó vízi fuvar által hozzánk gravitál és e termékekre alig van versenyző. A szeszben feltétlenül oly anyag­gal rendelkezünk, amely ha nem is fedezheti min­den világító és motorikus energia-szükségletünket, de számos területen képes oly­ hiányokat pótolni, amelyeknek fedezése máskülönben kizárólag im­port útján volna lehetséges. Az importot telesen elkerülni ugyan nem fogjuk, de oly minimumra kell redukálnunk, hogy pénzügyi helyzetünk ál­tala tűrhetetlenné ne válhassék. Ma minden remé­nyünk rögünkhöz, földünkhöz van kötve és vég­eredményben ez lesz hivatva kiküszöbölni min­den csorbát, amit elszenvedtünk. Áldott föld ez, meg fogja tenni. Rajtunk múlik, hogy okszerűen felhasználjuk céljainknak! " Bérmozgalom, csontzsír és “ amígA Haphó bánság­ között aránylag legjobban fizették a munkáso­kat, akik a múlt év elején mégis 60 százalékos béremelést kiértek, de egyelőre 30 százalékossal is megelégedtek. A munkásoknak igazuk van, mert jól kell táplálkoznia annak, aki izomerejével keresi meg kenyerét még akkor is, amikor az élelmiszer minden fajtája nagyon drága és amikor a leg­egyszerűbb ruháért is nagy pénzt kell fizetni. A csontfeldolgozó gyárak igazg­atóságai kényszerhely­zetükben megadták a 30 százalékos béremelést, pedig az üzemek már előzőleg is csak ráfizetéssel voltak fenntarthatók. Ezzel szemben lapunk rá­mutatott arra, hogy helytelen az, miszerint a csont­­zsír ma is olyan, mint 1916-ban volt, mert azóta a munkabérek és üzemi költségek hétszeresre szök­tek fel. A gyáros köteles a csontzsírt 4 koro­náért beszolgáltatni a zsírközpontnak, amely azt 9,30 koronáért adja el a szappaniparnak és még ennél is magasabb áron a bőriparnak. Ezeket ismerve, a szervezett munkásoknak nem a gyá­rak igazgatóságait kellett volna kényszerhelyzetbe hozniok, hanem meg kellett volna értetniök az ár­­megállapító bizottsággal, miszerint lehetetlen az, hogy a csontzsirnak ma is ugyanazon ára legyen, mint 1916-ban volt, amikor jelenleg 100 korona áru nyersanyagnak feldolgozására 300 koronánál is nagyobb költség jut, míg 1916-ban csak 60 korona jutott, hogy­ igazságtalanság; az, hogy a központ 4 koronát fizet azért, amiért a szappa­nosnak 9 koronát kell fizetnie. — Vonjuk le a kiragadott példából a tanulságot. Állítsunk min­den helyre hozzáértő egyént, aki tudásával és megbízhatóságával a valódi igazságot elhomályo­sítani nem engedi, mert máskülönben az amúgy is agyonsanyargatott magyar ipar teljesen tönkre­megy. Magyar vegyészek gyűlése­ tartotta a­­Ma­gyar Chemikusok Egyesülete, Vili. évi rendes köz­gyűlését. Hivatásszerűen megemlékezvén a ma­gyar vegyészek gyűléséről, hazafias kötelességünk­nek tartottuk a figyelmet felhívni arra, hogy Ma­gyarországon­­— kevés kivétellel — a vegyész alárendeltje a kereskedőnek. Járjuk be gyárain­kat, érintkezzünk közvetlenül az illető emberekkel és látni fogjuk, hogy csak oly ipari vállalatok ké­pesek sikert felmutatni, amelyeknek alapításánál a helyes kereskedelmi szempont szolgált irányadóul. A legkitűnőbb vegyész, a legjobb mérnök csak eszköz a kereskedő kezében... Adjunk fegyvert fiatal vegyészeink kezébe, hogy tudományukat az életben értékesíthessék és önálló vezérszerepet is vállalhassanak! Ha ez teljesedni fog, akkor nem lesz túlprodukci­ó vegyészekben, de nem is lesz olyan sok ingatag alapon létesített ipari vállala­tunk sem, hanem lesz modern Magyarország fej­lett mezőgazdasággal és gyáriparral, ami egyér­telmű a politikailag is független nemzeti állam­mal! , . . .Az alkalmazott tudományok ke­in hoc signo i­züs a kémiának jutott legelső­sorban az a kiváló feladat, hogy az emberiség növekedő kultúrigényeit mélyreható idegmunkája ré­vén biztosítsa. A kémiai tudománynak szinte be­láthatatlan számú megoldott problémáit e helyen nem lehet mind felsorolni, annál kevésbé azokat, amelyek még megoldásra várva, az emberiség bol­dogulásának alapvető tényezőit képezik. Az elért mun­kaeredmények azonban tisztán mutatják, hogy a kémiai kutatás, a vegyész szellemi munkája a kultúra által emelt azon oltárok egyik legm­a­­gasztosabbja, ahol az emberiség fejlődésének leg­fontosabb és nélkülözhetetlen lehetőségeit és így a jelen s jövő szentélyeit őrzik. Az élvezetek gyarapításának lehetősége a rendszeres kémiai ku­tatásból fakadhat csupán. Hiszen ez a mindensé­­get magában foglaló tudomány az, amely a ter­mészetadta anyagnak tökéletes felhasználását és így a szükségtelen munkák egész tömeg­sínek beszün­tetését teszi lehetővé. Most, amidőn az emberi­ség hajója a viharok dúlta tengerén hányatva vergődik és az árbóc kosarából figyelő hajós a biztos révet keresi, csak egyben akadhat meg szeme, ami megnyugvást, békét, kibékülést s fejlődést hozhat, és ez­ a rendszeres tudományos kuta­tás minél szélesebb alapon való megindítása. Ku­tatni, a kutatás eredményeit az emberiség ren­delkezésére bocsátani, az eredményeket a mező­­gazdaságban, gyárban, műhelyben érvényesíteni, ez adja azt a kapcsot, ez a közös cél, mely a vilá­got közös testté, egy egységes egésszé tömöríti. Hadd álljanak sorba, munkába mindazok­, akiket a természet a kutatás látnoki érzékével megáldott, — adjátok meg nekik a lehetőséget, hogy mun­kájukat zavartalanul folytathassák —, hadd legyen csend és nyugalom körülöttünk és akkor valóra vá­lik a mondás: in hoc signo vinces! A termelőmunka helyre­állítja a magyart A ködS annyi szellemi erő, mint a technika terén. A nép­nek legjobbjai merültek ki, nem egyenként, ha­nem nagy számban. A nemzet e­gy napszámosai közül kevés azoknak a száma, akiknek a szemé­lyét is er­etik, míg sokan vannak, akik az ismeret­iemig homályában maradtak. A mérnök oly ter­mészetesnek és egyszerűnek mutatkozott. A szak­munkás, aki a mérnöknek és vegyésznek megrög­­zített szellemi munkáját a kivitelre kezéhez kapta, nem is gondolt arra, hogy, ez a munka napokig, hónapokig, sőt évekig tartó lázas tanul­mánynak, kutatásnak és kísérletezésnek az ered­ménye, nem is gyanította, hogy azok a vonalak és körök, amelyeket tisztán láthatott a papiro­son, azok a gyártási előírások, egyenletek, ame­lyek a laboratóriumból kikerültek, az emberi szel­lemnek kimagasló termékei, amelyek a természet­­adta anyagok tökéletes kihasználását és ezáltal a szükségtelen munkák egész sorának beszüntetését teszik lehetővé. A munkás mindezekre nem is gondolhatott, mert hiszen hozzászoktatták ahhoz­,

Next