Vegyi Ipar, 1924 (23. évfolyam, 1-24. szám)

1924-01-15 / 1. szám

­­o­p . Huszonharmadik évfolyam. Budapest, 1924 január 15. 1. szám. 1001.3 Megjelenik minden hó 15. és 30-án. Előfizetési ár: egész évre 36.000 K Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VIII., Népszinház­ u. 49.VEGYI IPAR Chemische Industrie MŰSZAKI SZEMLE Technische Revue Hirdetési ár: Egy hasáb milimétersoronkint 700 korona­­ Külföldi hirdetéseknél 840 korona Felelős szerkesztő: Verantwort­. Redakteur: Dipl. Ingenieur Lázár Albert okt. mérnöki Anzeigegebühren: 1 mm Höhe der 85 mm breiten Spalte 700 K. Auslandsanzeigen 20°/o Aufschlag tyZbZIL Erscheint am 15. u. 30. jeden Monats Jahres abonnement: 36.000 Kronen Reaafetion u. Administration: Budapest, VIII., Népszinház-u. 49. I Dr.Szilágyi Gyula­­ (1860—1924) Meghalt egy magyar szakíró, lapunk kiváló munkatársa, a szeszgyártás hírneves és úttörő kutatója, akinek „A szeszgyártás üzemének ellenőrzése" című munkája már 17 évvel ez­előtt nagy feltűnést keltett a műveit külföldön és még ma is tankönyv gyanánt használtatik Németországban is, a vegyészeti ipar klasszikus hazájában. Elköltözött az élők sorából egy ne­­messzívü magyar tudós, aki elől harcolt az élelmiszerhamisítások elleni mozgalmakban, aki az erjedési iparágak terén élete végéig a leg­­agilisabb tevékenységet fejtette ki és aki rend­szeres szaktanfolyamok tartásával a korábban nagyrészt teljesen tanulatlan és ki nem képezett emberekből kellő szakképzettséggel bíró szesz­gyárvezetőket faragott a magyar szeszipar mai magas nívóra emelésének hazafias célzatával. Dr. Szilágyi Gyula eredményekben gazdag munkásélete életrajzi adataiból is eléggé kitűnik. Vegyészmérnöki oklevelének megszerzése után Kosutány Tamás dr. mellett működött másfél évig a magyaróvári gazdasági akadémián. 1886- ban a Győrött létesített ipari szeszgyárba hív­ták meg. 1887-ben a Grünwald és társai szesz­gyárban (jelenleg Leipziger-szeszgyár) nyert al­kalmazást. 1888-ban „Adatok a diasztáz chemiá­­jához" című munkáját dolgozta ki doktorátusi értekezés alakjában. 1889-ben jelent meg „Az erjedés chemiájának kézikönyve" című műve. 1890-ben rendezte be az első magyar hamuzsír­­gyárat a Grünwald-szeszgyárban. Ez évben nyert műegyetemi magántanári képesítést és megbízást a szesz-, sör- és ecetgyártás című kollégiumok megtartására. 1891-ben a Krausz­­féle szeszgyár műszaki igazgatójának hívták meg. 1892-ben nyitotta meg önálló vegykisérleti állo­mását, mint a legelső magánlaboratóriumot Magyarországon kiváló érdemeinek elismeré­­ül 1910-ben a király a műegyetem tanácsának seul előterjesztésére nyilvános rendkívüli tanárrá nevezte ki. Élénk részt vett a Magyar Vegyészeti Gyáro­sok Országos Egyesületében tartott előadásaival és a különböző kérdésekben tartott ankéteken a magyar vegyészeti ipar felvirágoztatásában. Dr. Szilágyi Gyulával a magyar mezőgazda­­sági vegyészeti ipar egyik úttörő kiválóságát vesztette el, aki hazafiságát hasznos munkában eltöltött életével bizonyította be. Lázár Albert: Lapunk új telefonszáma: József 131-76‘ GAI­ANTRI Telefon: József 110-66. * 1 111 flIXi flU Sürgönyeim: Galantar Budapest. NAGYKERESKEDÉSE, BUDAPEST, Vill., NÉPSZÍNHÁZ­­ UTCA 19. SZ. Közvetlen import: Terpentin. Sellak. Gyanta. Amm­oniákszóda. Szódabicarbona. Kristályszóda. Sósav. Kénsav. Szah­afákszesz. Naftalin Benzol. Borax. Sárga vérlugsó. Szalmiáksó 98'Y°-os. Szalmiáksó, subl. darabos. Bleibergi ólompír és ólomgelét. Föld-, szépí­tett-, vegyi festékek, Kátránytermékek. Olajok. Vegyszerek. Nyersanyagok üzemi célokra. Budapest I. Verpeléti­ út 15. Tel.: 1. 2-46.Dobozgyártás minden mennyiségben. Scheer Gyula Béla dobozgyára. Calderoni mű- és tanszervállalat r.-t. , Budapest, IV. Váczi­ utca 50 . Laboratóriumok felszerelése. p" I I 1^ carnauba, japánviasz, fehérsellak, méhviasz, _ ERDOS ES Hfl I I OL-ILlIl­, kovapapir, csiszolóvászon, csiszolópapi­r. ooo­rlidapest, vI. ker. szív-utca^. szám 1 // 2 ." A cinkfehérgyártás fejlődése Magyarországon. 1989 Irta : Halmi Gyula, a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesülete igazgatója. Iparunk fejlődése a legutolsó években igen nagy erővel indult meg és már eddig is számos értékes ered­ményt termelt. Ennek dacára iparunk újabb eredményei kevéssé mentek át eddig a köztudatba és nagyon gyakran találkozunk azzal a felfogással, amely újabb ipari alapításainkat pusztán kísérletezéseknek minősíti, az utóbbi években keletkezett vállalatainkat múló je­lentőségű próbálkozásoknak mondja és szerepüket a hazai fogyasztás ellátásában jelentéktelenül csekélynek, minősíti. Tagadhatatlan, hogy oly múló jellegű vállal-­­kozások is akadhatnak, amelyek e csoportba tartoznak, sajnálatos azonban, hogy még a hivatott szakkörökben is túlzó általánosítással minden újabb vállalatunkat ezzel a szigorú megítéléssel bírálják el. Pedig a komoly iparvállalatok nagy erőfeszítéseket tesznek avégből, hogy kifogástalan cikkek termelésével erős gyökeret verje­nek a hazai talajban és helyüket akkor is megállják, ha semmiféle k korlátozás többé nem fog gátat szabni a külföldi ipar versenyének. Azok az ellentétek, amelyek az ipar és kereskedelem, valamint a fogyasztás érdek­körei között sajnálatosképpen nagyon sűrűn megnyil­vánultak, meggyőződésem szerint nagyrészben annak a folyományai, hogy iparunk újabb fejlődésének ered­ményei csak kevéssé ismeretesek és nem kis részben az ipar teljesítményeinek nem ismerése az oka annak, hogy újabb eredményeinket annyira alábecsüljük. Úgy érzem, hogy nemcsak szükséges, de valósággal tar­tozó kötelesség, hogy az ellentétek letompításával és a megértés maradandó alapjainak megteremtésével kö­zelebb hozzuk egymáshoz az ipart és a kereskedel­met, valamint a fogyasztást, amelyeket közös érdekeik egymásra utalnak és ennélfogva sokkal helyesebb, ha a­­merev elzárkózás helyett a megismerés alapján igyek­szünk a szakszerű elbírálás komoly tárgyi alapjait megteremteni. Ezt a célt meggyőződésem szerint a legjobban azzal érhetjük el, ha szakszerű és tárgyilagos ismertetések keretében szemléltetőleg bemutatjuk ipa­runk fejlődésének újabb mozzanatait és minden hival­kodástól mentes és elfogulatlan képet rajzolunk azokról az újabb gyárainkról, amelyek komoly törekvéssel igye­keztek lehetővé tenni elvesztett iparágaink pótlását. .Ama vegyészeti iparágok sorában, amelyeket a bé­keszerződés következtében elvesztettünk, szerepel a cinkfehér- é­s cinkszürkegyártás is, amely a régi Magyarországon igen fejlett volt, ellenben a békekötés után e cikkekben éveken át teljesen a kül­földre voltunk utalva. A legutóbbi években ugyan be­rendezkedett egy iparvállalatunk a cinkfehér és cink­szürke gyártására, azonban főként csak a tömegszük­ségletek kielégítésére törekedvén, a kényesebb igé­nyeknek megfelelő árut a legutóbbi hónapokig a bel­földi ipar alig állított elő. Az elmúlt évben Erzsébet­­falván a Smelting kohász­ati és fémművek r.­t. cinkfehér gyártására új ipartelepet létesített és ennek a gyártelepnek alig fél év alatt sikerült megol­dania azt a nehéz kérdést, hogy bármely felhasználás igényeinek tökéletesen megfelelő cinkfehéret oly m­eny­­nyiségben állítson elő, amely a belföldi szükségletet nemcsak hogy bőven kielégíti, hanem ezenfelül még tekintélyes kiviteli fölöslegeket is biztosít. A Smelting r.­t. korszerű igényeket mindenben kielégítő új beren­dezésekkel oly gyártelepet alkotott, amely teljesen ön­álló és új irányban törekedett megoldani ezt a felada­tot, hogy vegytiszta cinkfehéret állítson elő, verseny­­képes áron. A vegytiszta és tökéletes, minden igény­nek megfelelő cinkfehér gyártása elméletileg nem nehéz feladat, amit vegytiszta cink feldolgozása útján köny­­nyen meg lehet oldani, azonban az ily módon termelt cinkfehér oly drága volna, hogy gyakorlatilag egyál­talán nem volna értékesíthető és az ilyen uton való termelés legföljebb laboratóriumi célokat elégíthetne ki. A cinkfehérgyártás legnehezebb technikai kérdése az olcsó nyersanyagokból való termelés oly módon, hogy a gyártás során az összes tisztátalanságok kiküszöböl­­tessenek és végül vegytiszta és elsőrendű tulajdonsá­gokkal biró termék keletkezzék. A Smelting r.­t. gyár­telepén ezt a kérdést hosszú kísérletezés és régi gya­korlati tapasztalatok és fogások ügyes alkalmazásával teljes sikerrel oldotta meg. A gyártelepen a cinkfehér gyártásának kiinduló anyaga részben a tömbökben be­szerzett tiszta cink, részben pedig fémhulladékokból kerül ki, amelyek a cink mellett ólmot, ónt, vasat, rezet, stb. tartalmaznak, am­ely szennyező anyagok még legkisebb mértékben is károsan befolyásolják a cink­­fehéret és ennélfogva a gyártás legfontosabb feladata, hogy ezeket a hátrányos szennyeződéseket teljesen el­távolítsa. A Smelting r.­t. e feladat megoldását akként eszközli, hogy a tisztátalan nyersanyagokat előzetesen átömleszti, még­pedig oly szerkezetű kemencéiben, ame­lyek az olvadáspontok különbözőségére alapított el­választási eljárás segélyével egyszerű olvasztási folya­mat során az alig 50—60'o cinket tartalmazó nyers­anyagból oly cinktömbök előállítását teszik lehetővé, amelyek már kb. 98°/o cinket tartalmaznak. A cinkfehér gyártásának tulajdonképpeni nyersanyaga ez a tisztított cink és a gyártás további feladata az, hogy e nyers­anyagból az elgőzölés és oxidálás folyamán még ezt a 2®/o tisztátalanságot is kiküszöbölje. A gyakorlati céloknak megfelelő cinkfehér tulajdonképpen nem egyéb, mint közel vegytiszta cinkoxid, amelyet elméletileg a cinknek magas hőfokon, levegő, befuvatásával végzett elégetése útján kapunk. A Smelting r.­t. a gyártás e folyamatát akként valósítja meg, hogy diamottetéglák­­ból épített különleges szerkezetű kemencéiben koksz­tüzeléssel a szükséges magas hőmérsékletet létesítve, a tisztított cinket először megömleszti és azután az 1500—2000 C fok hőmérsékletű kemencékben keletkező cinkgőzöket bőséges levegőárammal és nagy nyomással továbbhajtja az oxidálótérbe, amelyben a cinkgőzök a magas hőfokú levegővel cinkoxiddá égnek el. A kemen­cék szerkezete lehetővé teszi, hogy az olvadás során a tisztított cinkben még benne foglalt tisztátalanságok a m­agömlesztés során különválasztassanak és eltávo­­líttassanak. A kemencében el nem gőzölődő és az oxi­dációban részt nem vevő tisztátalanságok a kemence elején mint cinkhamu gyülemlenek össze, amelyet a kemencék szétbontása után eltávolítva, oly hulladék­anyagot kapunk, amely a cinkszürke gyártásának kiin­duló anyaga. A cinkfehér gyártása voltaképpen a cink oxidálásával be is van fejezve és a gyártás további folyamata sokban hasonlít a malmokban a különböző liszttípusok elválasztása során követett eljáráshoz. A forró cinkoxid ugyanis hatalmas zárt csővezetékekeken erős légnyo­mással kerül tovább a kemencékből, s fokozatos le­hűlése és tovahaladási sebességének fokozatos csökke­nése következtében a csővezetékben megtett útjának egymást követő szakaszain szemnagysága súlya és fi­nomsága arányában előbb, vagy később ejtődik le a szűrőtermekben sorozatosan elhelyezett hatalmas zsák­szerű szűrőtartályokba, úgy, hogy a gyű­jtőzsákrend­­szer során végighaladva, minél távolabb eső gyűjtőzsák­­hoz érkezünk, annál finomabb szemcséjű, könnyebb és ennélfogva kiválóbb minőségű cinkfehéret kapunk. Az utolsó zsákokban a legkülönlegesebb igények kielégí­tésére szánt legfinomabb termét gyűlik össze, míg a kemencéhez eső legközelebbi zsákokban a tömegfo­gyasztás igényeit kielégítő áruhoz jutunk, amelynek fi­nomsága a rendszeren tovább haladva, az említett értelemben egyre nagyobb lesz. (A kemencéből kivezető csővezeték 65 m hosszú és 50 cm átmérőjű; az első szürőterem 1050 m:l férőjű, amelyben 15, egyenként 20­­m:l űrtartalmú szürőzsák van fölszerelve. Ezt kö­veti a legfinomabb árut elkülönítő, kb. félakkora má­sodik szürőterem.) A gyártásnak ez a rövidre fogott leírása természe­tesen nem világítja meg azokat a rendkívül súlyos nehézségeket, amelyeket a gyárnak le kellett küzdenie, amíg a mai tökéletes gyártási eljárást kialakította. Az olvasztó- és elgőzölő-, valamint oxidáló-kemencé­­ket számtalanszor át kellett építeni, amíg végre a kí­vánt eredményt sikerült biztosítani, ma már azonban a feladat teljesen meg van oldva és a gyár valóban a legelsőrendű minőségű cinkfehéret termeli. A Smelting r.­t. gyártelepét nemcsak technikailag épí­tette ki a legkorszerűbben, hanem kitűnően fölszerelt

Next