Vegyi Ipar, 1926 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1926-01-15 / 1. szám

Huszonötödik évfolyam. Megjelenik minden hó 15-én és 30-án. ~ Előfizetési ára: egész évre 240.000 korona. ~ Szerkesztőség és kiadóhiva­tal : Budapest, Vili. Népszin­­házi Utca 49. ~ Hirdetési ár: egy hasáb milliméter soron­­kinti 1OOO korona. Külföldi hirdetéseknél 3.400 korona. ~ Magyar postatakarékpénz­­tári szám­laszám­: 48.466. ~ ~ Szerkesztőségi és kiadó­hivatali telefon: József 131-76 . , . ■ Felelős szerkesztő: — Verantwort:.Redakteur: A vegyi ipar legrégibb és független magyar szaklapja I . AZÁR ai BÉRT Közleményeink csakis a forrás teljes megjelölésével vehetők át­­­ok] mérnök _­eipl. Ingenieur. Budapest, 1925 január 15. J/7671 Chemische Industrie MŰSZAKI SZEMLE Technische Revue 1. szám. Erscheint am 15. und 30. je­den Monats. ~ Jahresabon­nement: 240.C00 Kronen. ^ Redaktion und Administra­tion: Budapest, VIII. Népszin­­ház-u. 49. ~ Anzeigegebüh­ren: 1 mm Höhe der 85 mm breiten Spalte 3.000 K Aus­landsanzeigen 25% Aufschlag ~ Ungarische Postsparkassa Scheek-Konto Nr. 48.446 ~ Redaktions- u. Administrä­­tionstelefon; József 131-76 Ältestes, unabhängiges ung. Fachorgan der ehern. Industrie Nachdruck nur mit Quellenangabe gestattet Huszonötödik évfolyam. A mostani számmal a huszonötödik évfolyamba lép a »Vegyi Ipar.« Negyedszázad múlt már el az­óta, hogy e sorok írójának szerkesztésében és ki­adásában először jelent meg egy vegyipari szak­lap Magyarországon: a Vegyi Ipar, hogy a hazai kémiai ipar jogos érdekeinek, kulturális és gazdasági törekvéseinek hű és önzetlen szószólója legyen. A vegyi ipar mezeje teljesen elhanyagolt ugar volt, amikor elhintettük benne munkakedvünk magját,­és ami­kor két évtized alatt ez az ipar világraszóló haladást és eredményeket tudott felmutatni, jogtalanul és erő­szakosan megcsonkították hazánkat, elvették szellemi munkánk legszebb gyümölcseit. Mérhetetlen vesztesé­geket szenvedtünk, amelyek kiegyenlítésének lehetőségét a Vegyi Ipar elsősorban is a testvériesült és nem gyű­lölködő magyar népben rejlő lelki erőknek a lehető­ségig fokozott kifejlesztésében látja. Miként 24 évvel azelőtt, nehéz közgazdasági viszo­nyok között készülünk az új évben is a munkára. Munkaadó és munkás egyaránt érzi az idő ólomsúlyát! De elcsüggednünk nem szabad! Úgy érezzük, hogy fo­kozottabb mértékben van szüksége a köznek bátorszavú útmutatóra a leszállott ködben, amely megvilágítja az utat, melyen haladnunk kell! A vegyészeti ipar új pro­blémák megoldására vár, lelkünk minden felcsillanó fé­nyét ki kell aknáznunk, hogy az új technikai eredmé­nyekkel mindig újabb gazdasági eredményeket is ér­hessünk el. Ebben a munkában, a közérdek templo­mának felépítésében a Vegyi Ipar is tántoríthatatlanul kíván részt venni, mivel jóleső érzéssel tapasztalja, hogy negyedszázados munkálkodása nem volt hiábavaló, hi­szen egyre erősbödő szavát fokozatosan nagyobbodó körben figyeli és követi a vegyészeti világ. A negyedszázados bizalom a lehetőségig fokozott munkára kötelez bennünket! A jubileumi év is — áthatva egy erkölcsi világrendben való erős hit által — a szi­gorú kötelességtudás jegyében induljon meg! Lázár Albert. Tudománypolitika. — Egy el nem mondott kongresszusi beszéd. Irta: Györki József vegyészmérnök. A tudás és tudomány mentes a napi politikától és a természet- és műszaki tudományoknak a legfelsőbb alkotmányos tényező útján összehívott kongresszusa, mely a rendszeres és célszerű tudománypolitikai Pro­gramm kifejlesztését tűzte ki célul, remélhetőleg nem a napi politikának nálunk sajnos mindenütt tért hódító szerepét igyekszik belevinni az ettől mentes természet­es műszaki tudományokba. És ha nem, akkor valósuljon meg a kormányzói kézirat alaptézise: »Súlyos hely­zetünkben kétszeres figyelmet érdemelnek a természet­es műszaki tudományok, amelyeknek gyakorlati vo­natkozásai közvetlenül erősítik a nemzetet a létért való küzdelemben.« A gyakorlati vonatkozású kérdéseknek és az elméleti kutatásnak együttműködése, illetve ennek az együtt­működésnek megteremtése Magyarországon tényleg hi­ányt pótló feladat, mert az kétséget sem szenved, hogy ilyen együttműködésről manapság szó sincs, ha csak nem az üzleti hátterű állami vállalatok és tudományos szervezetek ténykedéseit nézzük. A gyakorlati hátterű tudományos kutatásnak három tényezője működik Magyarországon: 1. Az egyetemek. 2. A kísérleti intézetek. 3. A gyáripar és magánvállalatok kutatói. Ezen intézmények közül csak a magánkutatók és az egyetemek teljesítették eddig kötelességüket, holott ép­pen a kísérleti intézményeknek kellett volna a tudo­mányos kutatást előbbre vinni, melyek egész konstruk­ciója a gyakorlati kutatásra és kísérletezésre van meg­alkotva, úgy hogy végeredményképpen a magánélet­ben és a gyáriparban működő kutatók mellett a tu­dományos gyakorlati kutatás az elsősorban oktatás cél­jait szolgáló egyetemekre szorult, melyek az oktatással lévén elfoglalva, csak az egyes tanszékek vezetőjének tudományos képzettségétől és kutatásra való rátermett­ségétől függően foglalkoztak csak tudományos kuta­tással. Állami kísérleti intézményeink nem állnak a helyzet magaslatán (én elsősorban a kémiai és technológiai intézetekről beszélek), a székesfővárosi intézetekről pe­­dig csak a minapában olvastunk a hivatalos vizsgálati okmányokban szomorúan lesújtó kritikát. Állami in­tézményeink, melyek a tudományos és gyakorlati ku­tatás és kísérletezés szerepét hivatják betölteni, üz­leti vállalkozásokká vedlenek át az eredeti cél és a nagy koncepciójú elődök intencióinak, ha nem is meg­hamisításával, de mindenesetre félremagyarázásával. Mert az igazán nem célja és feladata pl. hogy kiraga­dott példával éljek, hogy a biológiai intézet hivatott kutatója szén és szappan elemzéseket végezzen, akár szabad óráiban is, és az sem helyes, hogy a hosszú idők után kiharcolt állami ipari kisérletügyet gépies analitikai munkák végzésére címeztük át. Bár számos kutató és kisérletügyi intézményünk van, ezek ered­ményeit sehol sem látjuk. Az 1895:XLVI. t.-c. végre­hajtásában résztvevő Állami Intézet kocsikenőcs vizs­gálatokkal foglalkozik s viszont napi hírekben olvas­suk, hogy sohasem volt az élelmiszerhamisítás any­agira elterjedve Magyarországon, mint ma! Azt hiszem fehér holló az az Intézet, mely­ ma tényleg hivatásának él. Minthogy kísérleti intézményeink napi munkával van­nak elfoglalva, nem jutnak hozzá tudón , és gya­korlati kérdések megoldásához és ha igen, akkor sem a távolibb, tudományos alapvető ténykedést látjuk, h­anem­ tisztán a magánmérnöki munkába vágó minden­napi kérdések megoldásával foglalkoznak, melyek in­kább üzletiek, mint tudományosak. Ezért van az, hogy gyakran igen képzett tudósainknál sem találunk a valódi gyakorlati-tudományos kérdések megértése iránt kellő érzéket. " A lehető legégetőbb időben jött a kormányzói kéz­irat. Vissza kell átu­talni az, elődük nagyszerű koncep­ciójának megfelelő és már meglevő intézményeket ere­deti rendeltetésüknek. Egyetemeinken (még a Tudo­mány­egyetemen is­!) ne üzleti analíziseket végezze­nek, melyek kétszer annyiba kerülnek­­­ az­ államnak, mint amennyit az illető »tudós« kap érte; ha tényleg tud, akkor tudásával álljon a tudós­ a gyakorlati élet rendel­kezésére és ne azzal az előnnyel, hogy félingyenmunkát végez — esetleg közszállítóknak ! Ha pedig állami intézményeinkből eredőleg gyár­ipart akarnak teremteni, akkor tessék valódi tudást belevinni az ebben szegény gyakorlati életnek. Ne bor­­kosavgyárat csináljanak, mely fiaskóval végződik (én előre megmondtam), vagy ne szénkéneggyárat csinál­janak, ne konjunktúrákat próbáljanak kihasználni, ami hozzájuk nem méltó! Amennyiben pedig az üzleti tény­kedés nem hagyható abba­ (én szerintem abba hagy­ható), akkor ez a működés a tudománypolitikai Pro­gramm érdekében is feltétlenül reformra szorul: állami intézmények ne végezzenek magánosoknak félingyen­munkát és — nem beszélve olyan állami vegyvizsgáló állomásokról, melyek kémikusai a közszállítóknak vé­geznek privát munkálatokat, ami összeférhetetlen — a magánélettel fizettessék meg a munkálataikat. (A né­met és osztrák állami vegyvizsgálók kétszeres, három­szoros, néha tízszeres díjat követelnek!) Ha végig­böngésszük az állami költségvetést, azt látjuk, hogy tudományos intézeteinkre ráfizet az állam, ez helyénvaló is volna, ha e ráfizetés a tudományos kutatás és kí­sérletezés számlájára menne, azonban intézményeink ön­költségi áron alul is vállalnak munkát és erre az üzleti ténykedésre fizet rá az állam, holott az ily­­képpen elkótyavetyélt összegeket fel lehetne az ipari kísérleteknél használni és igy mindjárt meg­volna az alap, már t. i. a financiális alap a tervezett tudo­mánypolitikai programm megvalósításához. A természet- és műszaki tudományok terén eddigelé tényleg nem érvényesült tudománypolitika. Ahány pro­bléma megindíttatott, az kevés kivétellel kudarccal vég­ződött, vagy kellő támogatás, részvétlenség miatt fe­ledésbe merült. Említettem már a borkősav esetét, de a szénkéneggyártás sem vált dicsőségre. Nagy problé­máink megoldásánál sem érvényesülnek az elméleti és gyakorlati szempontok. Ilyen volt a szomorú véget ért turfaakció, melyet teljesen szakértelem nélkül végeztek. Én már a magyar vegyészek II. országos kongresszusán, mint ezt már azt hiszem megírtam és a kongresszuson elhangzott egyik előadással kapcsolatban kifejtettem, hogy a turfakérdés egyetlen megoldása — rossz iránya miatt — a napirendről való levétel, akiknek kezébe adatott a kérdés megadása, nem fogják azt megoldásra vinni. Akkor egyedül maradtam felfogásommal, de az idő nekem adott igazat. A társaakció kudarccal vég­ződött. A jelen kongresszus technológiai témájában is­mét a szénkérdés fog helyet foglalni: tiszta dolog, hogy a nagy­ port felvert Bergius-Billwiller-féle el­járás adja meg a hazai szénkutatás helytelen irányát, igazán helyesebben térnék szt­n­vállalataib­a, ha képzett magyar technikusainkat bíznák meg a speciális tulaj­donságú magyar barnaszenek problémáinak megoldá­sával és ne »berginizálják« el kutatásra szánt pénzün­ket Mannheimben. Utóvégre a magyar szénbányák krí­zisét és nem az alsó sziléziaiékat kell megoldani. * A kémiai ipar számos problémája vár megoldásra, a kutatóintézeteknek azonban nemcsak a problémák végcélját kell tekinteni, hanem önzetlenül az alaple­tevést kell elvégezni. Nekem két indítványom, illetve előterjesztésem van. Az egyik hogy a gyakorlati életet ne kapcsolják ki: a tudományt nem lehet privilégiummá tenni. A má­sodik indítványom pedig egy csapásra megoldaná a magyarországi kísérletügyet: állítsák vissza a meg­lévő kísérleti intézményeinket eredeti rendelteté­süknek. Nekünk nem kell új intézményeket alkotni az ipar számára, mert hiszen erről volt szó a megnyitó ülésen és nem kell a földrajz és növénytannak tanítá­sáról elmélkednünk, hanem csak meg kell újra való­sítani azt, amit az elődök jól megcsináltak és már a múltban is terveztek. Kísérleti intézeteinket vissza kell állítani eredeti ren­deltetésüknek! Napilapjaink „szakcikkei“ írta : Dr. Sümegi László, a Fővárosi Gázművek fővegyésze. A »Pesti Hírlap« múlt évi december hó 25. számában »Legendák a szénről« címmel egy cikk jelent meg a szénnel összefüggő problémákról. Nincs szerencsém a t. cikkíró urat közelebbről ismerni. istorikusságának eddigi eredményeit sem ismerem. Úgy látszik azon­ban, hogy írói ihletettséget érez magában és néha meg­tiszteli nagyobb napilapjainkat »szak«-cikkeivel, me­lyek közül a fent idézett ugyancsak kihívja maga ellen a kritikát. E cikk talán egy önképzőköri stilisztikai­ gyakorlatnak bevált volna, de semmi esetre sem lett volna szabad annak egyik legelterjedtebb napilapunk hasábjain napvilágot látnia. A cikkben ugyanis hem­zsegnek a természettudományi és technikai valótlan­ságok, melyek a t. cikkíró úr tudásának határtalan felszínességéről tesznek tanúbizonyságot. Minthogy napi­lapjaink mindegyike szokott közölni ú. n. tudományos cikkeket, melyek legtöbbje egyenlő nívójú a fent idé­zett cikkel, szükségét érzem annak, hogy az ilyen, a tudományok népszerűsítését célzó, de viszont a ke­vésbé képzett olvasók képzeteit helytelen irányokba terelő cikkek közlése ellen tiltakozzam mindazok ne­vében, akiknek szemei előtt az igazi tudás terjesz­tése lebeg. Napilapjaink szerkesztőitől nem kívánhatjuk, hogy ter­­mészettudományilag és technikailag is éppen úgy kép­zettek legyenek, mint irodalmilag. Minden nagyobb napilapnak a szakirányú cikkek megbírálása céljából u. n. tudományos vagy technikai szakmunkatársai is vannak, de a szakmunkatárs is, legyen egyébként akár­milyen nagy, általános műveltségű, mégis csak a tech­nikának vagy a természettudományoknak csak azt az ágát fogja a legjobban ismerni, melyhez a legjobban vonzódik. Ebből következőleg tehát az ilyen rossz cikkek meg­­jelenhetésében nem is a szerkesztők, hanem a szak­­bírálók a hibásak. Olyan természetű kérdésekben nem volna szabad bírálatot mondaniok, melyek nagyobb spe­ciális ismeretet követelnek, mint aminőkkel rendelkez­nek. Ilyen esetekben leghelyesebb lenne, ha a szak­munkatárs kérné fel azt a bírálatra, aki, tudomása sze­rint, a szóbanforgó kérdésekkel hivatásából kifolyólag gyakorlatilag is behatóbban foglalkozik, mert csakis a gyakorlati élet behatóbb ismerete képesít a tudományos eredmények valódi értékének megítélé­sére. Ma már mindenki tudja, hogy a tudományok hala­dása olyannyira szédületes méretű, hogy nemcsak a tudományok összes, hanem a tudományok még egyetlen ágában sem képes valaki tökéletes tudásra, tehát az álszemérem senkit se tartson vissza annak bevallására, hogy tudása valamiben gyengébb. Ha az elmondottakat megszívleljük, akkor tényleg olyan közlemények jelen­nének meg, melyek valóban szolgálatot tehetnek a tudományok népszerűsítésének. Az igazi tudás­nak két ellensége van: a felületes tu­dás és a felületes kritika! FARKAS VIKTOR pari­arugyar BUDAPEST, Vik­. HORÁNSZKY­ UTCA 17. — TELEFON: JÓZSEF 33-92. HÍV­* Uj rendszerű dobozai jobbak és 30°/o-kal olcsóbbak.

Next