Vegyi Ipar és Kereskedelem, 1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1943. január / 1. szám

ll lllllllllltll!lllllllllllllllll!llll!llll!ll!ll!llll!IIIIHI!tlllltllllllllllllllllllllllllllllllllll!!lll!l!ll|IUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!lltlllHIIIIII>lllll!llllllllllllllll!!lllllllllllllllllllll!lllllllíl!lll!l!ll!llllillll!tlllili;ln!ilíl|[li Chemische Industrie und Handel Megjelenik minden hónap elsején Felelős szerkesztő: Szalay János Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IX., Lónyay u. 18/b. Telefon 187-084 Postatakaréki csekkszámla 7.087 III 1943. Előfizetési ár 1 évre vállalatoknak 20 P, magánfeleknek 10 P. Egyes szám ára 1 pengő Előfizetőinknek, hirdetőinknek, nagy olvasótáborunknak, általában szaklapunk minden egyes barátjának minem boldog új esztendőt kívánunk! hmüh 1943. Tanulságok a Kerámikai Kiállítással kapcsolatban Közel egy hónapig volt nyitva az Országos Keramikai Kiállítás, amelyet látható nagy szeretettel, sőt jogos büszkeséggel nyitott meg Varga József iparügyi miniszter. A kiállítást legalább tízezer ember nézte végig, budapestiek, vidékiek, külföldiek, nagy művészek, egyszerű emberek, a társadalom minden rétegéből. Mi legalább tizenötször végig gusztáltuk, annál is inkább, mert a keramikát, a parcellánt, üveget lapunk évek óta favorizálja, jól tudván, hogy a vegyészet kedves ágai ezek, a művészeti ágai! Nos, a kiállítás után őszinte elragadtatással jegyezzük fel, hogy ilyen kiállítást ma aligha tudna bármely főváros bemutatni, ha mindjárt öt kontinens is vállalkoznék a nemes versenyre. Ez a példátlanul nagy eredmény — őszintén kimondjuk — legfőképen a Herendi Porcelángyárnak köszönhető. Láttuk, hogy ez a világhírű, speciális üzemünk igazi reneszánszát éli ma; ilyen lendülettel, ily szakértelemmel még a legboldogabb és leggazdagabb békevilágban se tudott működni. Büszkén kiáltjuk: — Láthatjátok, Európa és más civilizált és kulturált tájak, milyen őserő dolgozik a magyarban. Amit a Herendi formákban, színekben, elgondolásokban produkált, a legmagasabb klasszis. Például Kormányzó Urunk életnagyságú mellszobra. (Erdey Dezső szobrászművészünk tökéletes alkotása) új korszakot jelez a porcellángyártás technikájában, ugyanígy a „Balaton", vagy a „Zsuzsanna” eredetien színezett (festett) szobrai. De kellemes meglepetés a Zsolnay Porcellángyár mintegy 50 darab válogatott munkája is, annál jobban, mert hisz ez a régi gyárunk inkább tömegárú előállítását favorizálja az utóbbi időkben. A Dräsche külön vitrinje szintén felzárkózik a Herendi mögé. Itt a megjegyzésünk: a Dräsche ott tart, mint amikor kitűnő grafikus olajfestményre tért át, — bizonyos grafika még bent szokott maradni a palettában... Egyébként maga az installáció — rimaszéki Richter Aladárnak, az Iparművészeti Társulat alelnökének munkája — előkelő, nyugodt, nívós benyomást keltett, amelynek keretében a kiállított tárgyak mintaszerűen érvényesültek. Az önállóan dolgozó keramikus iparművészek az élen a jubiláló Gorka Gézával, úgyszintén a kitűnő fazekasmesterek is, válogatott munkáikkal remekeltek. S amikor a hallatlanul nagy erkölcsi és anyagi sikert kihangsúlyozzuk, ugyanakkor azt is szóvátesszük, hogy a magyar napi és szaksajtóban egyetlen egy disszonáns hang akadt, mégpedig — érthetetlen — egyik németnyelvű pesti napilap. Ez a külföldre kijutó orgánum igaztalanul és szaktudás nélkül ostorozta vezető porcellángyáraink működését. Várjon mi késztette erre — főleg az adott esetben — csöppet se magyarérzésű kirohanásra? Különvéleményt adni az iparügyi miniszterrel szemben, a kultuszminiszterrel ellentétben. Aki egész tucat muzeális darabot vásároltatott meg örök kincséül az igazi és örökéletű magyar kerámiáéból, — ellentétben az ország valamennyi hozzáértő kritikusával és művészeivel, de ellentétben saját lap-olvasótáborával is! Hát ezt a disszonáns hangot szintén följegyeztük, annak bizonyságát látva, hogy mégis akadt hang, amely valami okból nem viseltetik kellő megértéssel a magyar ipar nemes törekvéseivel és nagyszerű eredményeivel szemben. Mint példakép állítjuk minden más iparág elé a Keramikai Kiállítást, bárcsak sorra követnék ugyanezt az erőfeszítést. Akkor kétségbevonhatatlanul elfoglaljuk az új Európában is igen előkelő helyünket. Csak dolgozzunk, produkáljunk és szilárdan higyjük: nincs szebb, nincs eredetibb a magyar művészetnél! üzenjük ezt, szaklapunk programjához illően, legelőször üvegipari vezetőinknek és művészeinknek. Elvégre a hazai porcellángyártásnál még régebbi keletű üvegiparunk — amely gazdasági tekintetben ma is in floribus van — okulhatna e kiállítás tanulságaiból. Mit mondanak az új vegyiárú nagykereskedők? Tudott dolog, hogy ma már igen nagyszámú új vegyiáru nagykereskedő működik. Sorra jártuk őket, hogy meghallgassuk, mik a megjegyzéseik. — Mindenek előtt jó lesz a szaklapunkban közölni, — úgymond az egyik, — hogy már sok az eszkimó és kevés a fóka! A szakma telítve van. Vegyük tekintetbe, hogy mióta tart a nagy háború és mennyi megszorítást kellett életbe léptetni. Mármost az is hat, hogy vannak köztünk, akik azt hitték, játék és „leányálom" lesz helytállani. Akik a könnyebb oldalát nézik a dolgoknak s akik nem akarnak tanulni. Amint elkezdődik az egészséges verseny — elvégre majd csak béke lesz! — ezek úgy eltűnnek, mint a kámfor. — Vagyunk néhányan, — kezdte a második új nagykereskedő, — akik igyekezünk a gyáraknál érdemeket szerezni, azaz: legálisan és igazságosan osztjuk szét a kapott vegyi cikkeket. Mi, azaz akik így dolgozunk, már egyensúlyba jutottunk és kiépítettük valóságos angresszista helyzetünket. Egymás közt ha beszélünk, mérlegeljük ,tervezzük, hogyan készülhetünk föl legjobban az elkövetkezendő új Európa gazdasági életére. Miután Magyarországnak a vegyi ipara nemzetközi vonatkozásban is életképes, sőt versenyre kész, ennélfogva nekünk, vegyiáru nagykereskedőknek kell kiépítenünk — mégpedig idejében! ■— az exportot. Úgy látjuk, hogy a magyar nagykereskedelemnek igazi jövője a Balkán és részben a Közel-Kelet. — A Nyugat felől jövő import is igen fontos, — mondotta egy harmadik, szintén új nagykereskedő. — Most látjuk igazán, hogy több régi vegyiáru nagykereskedőcég milyen emberfeletti munkát fejtett ki ebben a vonatkozásban. — Persze akadnak az új vegyiáru nagykereskedők közt olyanok is, — vette át a szót egy ma már jónevű engresszista, — akik nem hivatásérzettől áthatva, hanem gyors nyereségvágytól hajtva keresték föl a vegyi nagykereskedelem berkeit. Ezek azok, akiket nem érdekli a szaklap, akik mindent tudnak, akik nem akarnak tanulni. Ezek azonban csak konjunkturális jelenségek.