Viz és Világitás, 1929 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1929-01-01 / 1. szám

2 VÍZ ÉS VILÁGÍTÁS kanemekre hazai iparos vagy gyáros nem pályázott, avagy az egyes iparosok ajánlatai együttvéve igen lényeges árkülönbözetet mutatnak. Speciális esetek­ben, külön kautálék mellett van csak megengedve a generálvállalkozás. És mit látunk? A hatóságok nem törődve a rendelkezéssel, (29. § 8. pont.) már a ki­írásnál úgy intézkednek, hogy csak összmunkára adható ajánlat. így magától értetődik, hogy a hazai iparos vagy gyáros nem is fog ajánlatot beadni — tehát így megkerülhető a fenti kikötés. Amint mondottuk, az ipari munkálatokat és szállításokat nemenként kell kiírni! A kiírás módozatai is meg vannak határozva, de mit látunk? A versenytárgyalás kiírásának és az ajánlatok beadásának időpontja nem egyöntetű. Megtörténik igen gyakran, hogy egy vidéki jegyző, vagy elöljáróság versenytárgyalást hirdet, melyet a hirdetmény megjelenésének napján tartanak meg, jó esetben másnap. Úgy hogy fizikailag is lehetetlen egy pesti gyárosnak vagy iparosnak megpályázni a munkát. Ezért feltétlen gondoskodni kell arról, hogy leg­alább 74—30 nap álljon rendelkezésre a versenytár­gyaláson résztvenni szándékozóknak. A kiírások szakszerű volta sem hagyható figyel­men kívül. Hányszor kerül kezünkbe olyan kiírási művelet, amelyen senki emberfia eligazodni nem tud, még kevésbé pontos ajánlatot tenni. Pedig erre nézve is van korrekt utasítás a szabályrendeletben, (13. §) ahol azt mondja: „« kiírási műveletnek az árszámításra jelentős, minden fő és mellékkörül­ményt olykép kell tartalmaznia, hogy az ajánlattevő számvetését biztos alapra fektethesse“. De ugyan­csak utasítás ad a rendelet 17. §a is, ahol pedig ez áll: „a szállítási vagy munkafeltételek világosan, vagy könnyen érthetően szövegezendök. A kiírási művelet legyen szakszerű, világos, pontos és szabatos. Előfordulnak olyan esetek is, amikor például „Thonet“ széket írnak ki egyes hatóságok, holott a belügyminiszter rendeletileg megtiltotta az ilyen meghatározást, két okból is: a) Nem lehet egy céget favorizálni; b) nem szabad külföldi gyártmányt kívánni. A legfontosabb rendelkezés, amint már fentebb is mondottuk, a szerződések erkölcsi alapjának meg- építettsége és itt különös gondot kell a kiíró hatósá­goknak erre a részre fordítani, mert polgári per- rendtartásunk is olyan pregnánsan és klasszikusan követeli meg ezt, hogy a hatóságoknak nem egyszer kellett tapasztalnia a független bíróságunk ítéletén keresztül, tévedéseik és egyénieskedésük szomorú konzekvenciáit. A szerződő felek egyenrangú felek, — tehát a gyárosnak, iparosnak nemcsak kötelességei, hanem jogai is van. Fenti tétel eredménye pedig az, hogy a kiíró hatóságoknak nemcsak a munka vagy a szállítás tel­jesítésénél kell a precizitásra, a másodpercnyi pon­tosságra ügyelni,hanem a gyáros vagy iparos munka és szállítási teljesítésével egyidejűleg a hatóságok­nak fizetésteljesítési kötelességeire is. Mert ki ne tudná, hogy mennyire sérelmezik az érdekeltek a keresetük és számlájuk késedelmes kiutalását. És hiába van rendelkezés 30, illetve 60 napról, a pon­tos kiutalás olyan ritka, mint a fehér holló. Pedig a mai súlyos gazdasági viszonyok talán kettőzött mér­tékben tennék kötelességévé a hatóságoknak az ilyen irányú pontosságot; annál is inkább, mert a mos­tani megszorított hitelkeretek és megszorított hitel- feltételek, nem egyszer kergetik válságba a vállal­kozót, éppen a hatóságok késedelmeskedéseiért. De nem ismeretlen a közszállítással foglalkozók kö­zött az az igen gyakori eset sem, amikor megfelelő hitelkeret nem áll a hatóság rendelkezésére, mégis eszközöl megrendelést — de a vállalkozóval azt nem közli, csak akkor, amikor az a pénzéért megy. És még százféle ilyen és hasonló sérelmet tud­nánk ezzel a tétellel kapcsolaban elmondani, ame­lyek mind reparációra szorulnak és amelyek ener­gikus orvoslása égetően sürgős és szükséges. Itt azonban csak egyet kell megismételni: Több erkölcsi alapot vigyenek be a hatóságok a közszállítási szabályrendeletbe. Végtelen fontos kérdés az odaítélés ténye. Ez a szabályrendelet „saliens punktuma“. Itt két felfogás áll szemben egymással. Áz első: „a legolcsóbb reális és a középárúajánlat“. Mindkettő mellett végtelen sok érv szól, véleményünk szerint azonban egy kö­rülmény a legfontosabb: tekintettel arra, hogy ma úgy az anyagárak, mint a munkabérek már meg­lehetősen stabilak, feltétlen szükséges az egységáras ajánlatoknál az árelemzés is. Ha a legolcsóbb reális, árelemzéses ajánlat megfelelő szakférfiak elbírálá­sán keresztül ment, feltétlen helyes és mindkét félre megnyugtató lesz a döntés. A szakférfiak pedig fel­tétlen a szakmai érdekképviseletek bevonásával tart­sák meg véleményező értekezleteiket. Mert mi aka­dálya lehetne az árak normalizálásának a szabad verseny és a gazdasági adottságok figyelembevétele mellett. Nem mindig a legolcsóbb a legmegfelelőbb, de nem minden esetben a legdrágább ajánlat a leg­megbízhatóbb. A vállalkozónak vagy gyárosnak ter­melő munkája mellett bizosítani kell a kereseti le­hetőséget, mert ellenkező esetben kényszerítik őt a szerződésben lefektetett kötelezettségek kijátszá­sára. Amerikában, a General Motors Company egyik igazgatója mondotta egy előadás alkalmával: „Én csak ott vásárolok, ahol tudom, hogy az árut eladó gyáros vagy iparos munkásai jó fizetést kapnak és megelégedett, harmonikus életet élnek.“ Első hal­lásra szinte naiv e kijelentés. De a magyarázata, amelyet a direktor adott, annál logikusabb, mond­ván : „mert sohasem tudhatom, hogy a munkás, rossz béréből és anyagi helyzetéből eredő elkeseredettségét milyen rejtett hibával viszi bele abba a termel- vénybe. Ez pedig abszolút igazság. Rossz fizetségért silány lesz az ellenérték, rossz áron vállalt munka, mindenkor a minőség rovására megy, de nemcsak a minőség sínyli meg az olcsó vállalkozást, hanem ma­gát a vállalkozás kimenetelét is súlyosan veszélyez­teti. A mindennapi csődök és inzolvenciák eléggé alá­támasszák érvelésünk helyességét. Tehát realitást kell követelni az ajánlatokban, realitást olyan mértékben, hogy az még tisztességes polgári hasznot is hozzon a vállalkozónak. Hiszen minden közmunka célja és erkölcsi alapja a gazda­sági viszonyok javítása. Munkaalkalom létesítése, kereseti lehetőséget jelentsen, mert munkaalkalom, kereseti lehetőség nélkül, csak fokozza a gazdasági depressziót. Végül a bánatpénz és biztosíték kérdése. E kérdés körül is folyton sérelmes intézkedések történnek.

Next

/
Thumbnails
Contents