Községi polgári fiúiskola, Battonya, 1938

Kirándulás Kassára. Mikor a drága Felvidék egy része felszabadult, tanáraink elhatározták, hogy kirándul iskolánk Kassára. A diákok kitörő lel­kesedéssel fogadták a tervet. Ősztől tavaszig gyűjtöttük a kirándu­lás költségeit. Május 29-én 25 battonyai diák elindult a nagyságos feje­delem városa felé. Mezőhegyes, Kétegyháza, Békéscsaba voltak az első állomáshelyek, majd Gyoma és Szolnok következett. Lassan a táj arculata változni kezdett, dombos vidék következett, majd mikor a Kékest elértük, kerekre nyitott szemmel bámulta a 25 al­földi diák a táj szépségeit. Hatvanban kiszálltunk, itt a halastónál időztünk hosszabb ideig, kézzel akartunk halat fogni, persze nem sikerült, a hal legnagyobb bánatunkra kicsúszott kezünkből. Hat­van után Miskolcon szálltunk ki, már várt reánk az idegenvezető. A polga­iskola volt a szállásunk. Újdonság volt a villamoskocsi, mert bizony Battonyán olyant nem láthatunk. Érdekes volt a sod­ronygyárban a lánc és drót készítése, a selyemgyárban a selyem szövése. A sok látnivaló elárasztott bennünket, s jól esett az éjjeli pihenő. Másnap jó meleg tejreggeli után folytattuk a szemlélődést. Megnéztük a múzeumot, sok értékes holmit gyűjtöttek itt össze, de nekünk a 3 és V0 méteres mamm­utagyár tetszett. Felmásztunk az Avas tetejére is és onnan gyönyörködtünk Miskolc látképében. Diósgyőrben, a vasgyárban a hatalmas gépek, emelőrudak között vezetett utunk a vasgyár termeibe. Kerek szemmel csodáltuk az izzó vasat. A diósgyőri tartózkodást egy kis labdarúgó mérkőzés­sel tettük még emlékezetesebbé. Délután kisvonattal Lillafüredre, a gazdagok paradicsomába indultunk. Festői hegy, erdő, hegyoldal, barlang, patak, rét, tó, függőkert, álompalota váltakoznak. „Ide még eljövünk, ha gazda­gok leszünk“, — mondogattuk. — Késő este értünk haza Miskolcra. Kora reggel gyalog indultunk neki Görömbölytapolcának. Itt aztán volt ám öröm! Megfürödtünk a strandon, melynek vizét

Next