Bécsi Napló, 2003 (24. évfolyam, 1-6. szám)

2003-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ ÚJ TÁVLATOK EURÓPÁBAN -40 éves a francia-német barátság - Charles de Gaulle és Konrad Adenauer 1963. január 22-én Párizsban aláírták a Francia-német Szerződést. Emögött az egyszerű, tő­mondatos ki­jelentés mögött súlyos történelmi tehertétel rejlik, amiről manapság nem illő, de nem is időszerű be­szélni. Pedig a történelem, ha másként nem, leg­alább példatárként kínálkozik, többek között or­szágok és népek egymáshoz viszonyításában. Va­lamikor, a hatvanas évek elején bizonyos európai­sággal átitatott ábrándozók éppen a német-francia térségben Nagy Károlyra utaltak, aki 800 karácso­nyán történt császárrá koronázásával más keretek között, de újra teremtette a római birodalmat. A dinasztikus politika azonban eleve magában rej­tette az egymástól eltérő érdekeket, ennek megfe­lelően a 843. évi Verdun-i szerződés értelmében Nagy Károly birodalma a későbbiek folyamán a latin-frank nyugati és a germán-német keleti rész­re különült. Azóta, egészen a II. világháborúval bezárólag vörös fonalként húzódott a két biroda­lom között a legkülönbözőbb méreteket öltő k­­­valitás, mely végcélként bevallatlanul is az euró­pai földrész uralására irányult. A II. világháború iszonyata aztán rádöbbentette mindkét „birodalmat” arra, hogy egymás ellené­ben még a saját felségterületükön belül sem lehet biztonságosan politizálni, az új helyzetben viszont egyrészt az Amerikai Egyesült Államok, másrészt a Szovjetunió Európát uraló törekvéseivel szem­ben beszűkül mozgásterük, ami Németország ese­tében ténylegessé is vált. Mindkét „vetélytársnak” fel kellett fedeznie tehát egymásban azt a szövet­ségest, akivel kölcsönösen érvényesíthetik saját érdekeiket. Amikor tehát az egyesült Európa fran­cia-német megálmodói államhatárokon messze túlnyúló távlatokban keresték a jövő kibontakozá­sát, tudatosan vagy tudat alatt végsőfokon nemze­ti létük biztosítását tartották szem előtt, ami Franciország esetében még a „nagy” jelzővel is ékeskedett. Mint ahogyan a mondás tartja: nem jó tanács­adó a harag, ennek ellenkezője, tehát a megfontolt ésszerűség mindenféleképpen hozzásegíthet a ha­rag letörésére, ugyanis végsőfokon hiába az ész, ha nem sikerül elcsendesíteni az indulatot, nem le­het más töltettel ellátni az érzelmek világát. Negy­ven év megtapasztalása azt bizonyítja, hogy ez igenis lehetséges, amennyiben az érzelem helyes irányba tereli az érzelmeket. Amennyiben az I. vi­lágháborút lezáró, majd pedig a II. világháború német-francia fejezetének fegyverszüneti szerző­désmegkötését tekintjük, ugyanazon vasúti kocsi­ra kell utalni, mit is jelent a legyőzött fél külön megalázásából kilépve egyenlő félként, majd pe­dig szövetségesként elfogadni egymást. Jaques Chirac az ünnepi alkalomból a tőle megszokott „emelkedettséggel” egyenesen francia-német sorsközösségről beszélt, amelynek egész Európára nézve felhajtóerőnek kell lennie. Közhelyként ismert, hogy a francia-német meg­békélés nélkül az Európa gondolat ugyanúgy ele­nyészett volna, mint annyi sok más az emberi évez­redek folyamán, 2003. január 22-én - úgy tűnik - nem bizonyult tévhitnek az ésszerűség elve, külö­nösen abban a tekintetben, hogy a meggyőződés az alkotóerőhöz szükséges (érzelmi töltetű) lelkese­déssel párosul. Mi okunk van arra, hogy így érvel­jünk? A válasz a tényekből következik: a konzerva­tív Jaques Chirac és a szociáldemokrata Gerhard Schröder - természetesen megfelelő ünnepi keretek között - „megújítják”, megerősítik de Gaulle és Adenauer művét, mert végül is jó és tartós alapokat fektettek le, amire minden nehézkessége, gyakori időtlensége ellenére is épül az egyre bővülő Európa Unió. Épeszű ember nem kérdőjelezi meg hasznos­ságát, mi több, szükségszerűségét. Nagy-Britannia példája mind inkább bizonyítja, hova vezet a sziget-magatartás, különösen olyan közösségen belül, aminek végül is tagja. A letűnt világbirodalom azonban jelenleg legfeljebb pasz­­szivitásával tüntethet, mert a haladás léptékét az egymással is szövetséges két fő tagállam szabja meg. Szinte hihetetlennek tűnik, milyen javasla­tokkal állt elő a francia és a német fél, természete­sen európa-politikai arányokban. Közvetlen az évforduló előtt két Európa Unió biztos, a német Günter Verheugen és a francia Pascal Lamy közös nyilatkozatot adott ki, amit né­metül a Berliner Zeitung, franciául a Liberation tett közzé. Nem kevesebbre szólítanak fel, mint francia-német államszövetség megalapítására. Helyre állna netán Nagy Károly birodalma? A kezdetre vonatkozó javaslatok egyenesen az oszt­rák-magyar kiegyezésre emlékeztetnek, ugyanis egységesíteni kívánják a pénzügyeket, a külügyi kérdéseket és a védelmi politikát. A közös elkép­zelés mögött - a jelek szerint - közös politikai akarat is rejlik. Január 22-én ugyanis Párizsban megtartotta első közös ülését a francia és a német minisztertanács, ami az eddigi évenként kétszeri csúcsértekezlet helyébe lép. A két miniszterta­nácshoz hasonlóan együtt ülésezett Párizsban a francia és a német parlament. Tényleges, hogy mindkét állam külügyminisztériumában külön ál­lamtitkárságok létesülnek a kétoldalú együttmű­ködés egybehangolása céljából. A főtitkárságokon a másik fél képviselői is elhelyezést kapnak. A közvetlen cél közös irányelvek kidolgozása az együttes fellépés érdekében egyrészt az Európa Unión belül, másrészt az Amerikai Egyesült Álla­mokkal szemben. Ezen döntőnek számító lépések előzményeként fogalmazódott meg az a kezdemé­nyezés, hogy a jövőben francia-német páros lássa el az Európa Unió soros elnöki tisztségét. Ezt az elképzelést mintegy alátámasztaná a kettős állam­­polgárság bevezetéséről szóló tervezet. A kirekesztési szándékot gyanítókat úgy kíván­ják levenni a lábukról, hogy példájuk követésére szólítják fel a többi tagállamot. Hogyan is hangzik „eredetiben” a felhívás alap­­gondolata? „A híres német-francia motor kompromisszum képességéből meríti húzó erejét, és ebből vala­mennyi európai ország tanulhat. Ez csak azért le­hetséges, mert politikai akarat és párbeszéd által mindkét országnak sikerült közösen túllátnia a sa­ját szűkkeblűség határain, ezáltal kifejleszteni ér­zékét az európai sokszínűség iránt.” • Hogyan festhetne mindez a Duna-tájon? Példá­ul a románok viszonoznák Károlyi Mihály gesztu­sát és különvonatot bocsátanának azon küldöttség rendelkezésére, amelyik Alba Iulia/Gyula­­fehérvárott kihirdetné Erdély önállóságát - mond­juk kantonális alapon. A szlovákok meg a Mária Valéria hídra invitálnák a magyarokat azzal az el­tökélt szándékkal, hogy létesítsenek valamiféle kö­zös kormányzóságot a közös ügyek intézésére... Nehéz lenne folytatni ezen víziók felsorolását, mert lázálomnak tűnhet az egész. Pedig a pátosz is előidézhet egyfajta lázat, aminek következtében az embernek látomásai támadhatnak, pl. Közép-Eu­­rópáról, ahol nevetségesen feleslegessé válna a magyarok által annyi görccsel és szorongással ki­ötlött státusztörvény, mert egyszerűen túlhaladta a fejlődés menete. Kossuth dunai konföderációja a mai idők követelményeihez igazított megvalósulá­sa egészen természetessé tenné, hogy közös parla­mentben minden nemzet a saját nyelvén adná elő mondanivalóját, és pünkösdi lelkü­lettel mindenki megértené a másikat, az egyes népeket pedig kö­zös állampolgárság tenné egységessé, természete­sen megőrizve nemzeti sajátságaikat... Bocsássák meg nekem az álnacionalisták me­részségemet; hogyan is lehetne elvárni, hogy emelt fővel, kiengesztelten, rendet termelve közös házunk táján szinte stilikitáljuk egymást a másság tiszteletében, a sokszínűség gondozásában és fej­lesztésében. Valóban, kisnépek alapvonása tényle­gesen a kicsinyesség, gyanakvás a szomszédokkal szemben, és káröröm, mikor valamennyien ugyan­azon gödörben kötünk ki. Mert inkább elviseljük a nagy zsarnokokat nyakunkon mint hibákkal teli önmagunkkal egymást. PANNONICUS Gyulai István: Baudelaire (versillusztráció), rézkarc, 1999 A MAGYAROK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA BURGENLANDBAN Előző (2002/6) számunkban ismertettük a 2001. évi népszámlálásnak a magyarokra vonatkozó adatait. Felülnézetből egészen biztató a kép, ellen­ben egészen mást mutatnak a részletek. Történe­tesen Burgenlandban ijesztő méreteket öltött az őshonos magyar településeken a magyarok beol­vadása. Ezért tartottuk szükségesnek külön beszá­molni az ottani viszonyokról. 2002 utolsó negyedévében Burgenland tarto­mány Statisztikai Hivatala (SAD Stabstelle Statistik) nyilvánosságra hozta a 2001-es nép­­számlálás népcsoportokra vonatkozó tartományi szintű eredményeit. Ennek megfelelően Burgenlandban a 2001-es népszámlálás pillanatában 4721 állandó burgenlandi lakóhellyel rendelkező osztrák állampolgár a magyar nyelvet (is) használta köznyelvként mindennapjai­ban. A tradicionális magyarlakta területként ismert, szűkebben értelmezett Őrségben (Felsőőr, Alsóőr és Őrisziget) valamint Felsőpulya városban található a burgenlandi magyarság 48 %-a: Felsőőr (1049 fő), Alsóőr (499 fő), Őrisziget (163 fő), Felsőpulya (559 fő). A fennmaradó 2451 egyén összesen 154 bur­genlandi település között oszlik meg. Ezek közül meglepő eredményeket a következő települések ér­tek el: Boldogasszony (191 fő), Pándorfalu (85 fő), Borostyánkő (27 fő), Locsmánd (40 fő). Ha összehasonlítjuk az eredményt az 1991-es népszámlálás azonos szempontok alapján kiszá­mított eredményeivel, ellentmondásos képet ka­punk. Míg az említett őrségi településeken, vala­mint Felsőpulya városban erősen csökkent a ma­gyarság létszáma, (Felsőőrben 469 fővel, -31 %; Alsóőrben 118 fővel, -19 %; Őriszigeten 54 fővel, -25 %; Felsőpulyán 47 fővel, -8 %) némely szór­­ványmagyarsági településen feltűnő százalékos létszámnövekedésnek lehetünk tanúi: Boldogasz­­szony +7 %, Pándorfalu +42 %, Borostyánkő +140 %, Locsmánd +26 %. Az őrségi települések német nyelvű lakosságához viszonyított százalékos rész­aránya szintén nyomasztó képet mutat: Felsőőr­ben 24,7 %-ról 16,8 %-ra, Alsóőrben 66,1 %-ról 55,1 %-ra, Őriszigeten 81,9 %-ról 70,4 %-ra és Felsőpulya városban 23,7 %-ról 21,5 %-ra esett vissza arányuk. Az említett települések összlakos­ságának alakulása csak marginális szinten befo­lyásolhatta ezt az eredményt (Felsőőr +89 fő, Alsó­őr -27 fő, Őrisziget -5 fő, Felsőpulya +14 fő). Ennek a figyelemreméltó fejlődésnek több okát is felvázolhatjuk: A. Az Őrségben élő burgenlandi őshonos ma­gyarság korrastruktúráját vizsgálva megfigyelhet­jük, hogy a 60 év felettiek aránya (44,4 %) nem­csak a burgenlandi összlakosság arányához ké­pest (17,9 %) valamint a burgenlandi horvát nép­csoporthoz képest (27,2 %) magasabb (mikrocen­­zusfelmérés 1991) hanem a magyarságon belül, kárpát-medencei szinten is vezet ez a korcsoport (MTA Kisebbségkutató Intézete). Ennek megfelelően a tömbmagyarság lakta tele­püléseken a természetes fogyást lehetne megne­vezni legszembetűnőbb elsődleges csökkenési té­nyezőként. Az egyes egyházak által nyilvántartott népcsoportbeli természetes születési - halálozási számadatok kiértékelése külön kutatást igényelne. B. A kisebb szórványmagyarsági településeken történő ugrásszerű emelkedések, az egyes telepü­lések gazdasági-munkaerőpiaci befogadóképes­ségét is figyelembe véve, elsődlegesen bevándor­lás ill. belső migráció útján voltak lehetségesek. A nyolcvanas évek végén két nagyobb hullám­ban Burgenlandba érkező „adómenekültek” és rendszerváltási emigráltak a széles körben elter­jedt hiedelemmel szemben csak 2001-re lettek a már 1991-ben kimutatott növekedés okai. Ennek egyszerű magyarázata van: A vizsgált népszámlá­lási eredmények alanyainak minden általunk vizs­gált népszámlálás esetében nélkülözhetetlen is­mérve az osztrák állampolgárság. Mivel azonban az említett bevándorlók túlnyomó többségénél az időtényezőt figyelembe véve csak a 2001-es nép­­számlálás időpontjáig nyerhették el az osztrák ál­lampolgárságot, az 1991-ben bekövetkezett ugrás­szerű növekedésnek (1981-hez viszonyítva 948 fő­vel több) főleg belső okai lehettek (statisztikai kér­désmegfogalmazás, adminisztratív végrehajtási változások, identitáserősödés, a nemzetiség sza­badabb vállalása, a vasfüggöny megszűnése stb.). A bevándorló magyarok 90-es években bekö­vetkezett Ausztrián belüli migrációjának pontosabb statisztikai számadatai hiányában azonban nem lehet konkrétabb következtetéseket levonni a 2001-es népszámlálásra gyakorolt hatásáról. Óva­tos fogalmazással élve azonban az említett korra­­strukturális különbségek ellenére kiemelhető az a tény, hogy 1991-hez képest a magyar népcsoport a horvát kisebbséghez képest jóval kevesebb szá­zalékkal csökkent (- 4,6 %, -10 %). Amint a számadatokon láthatjuk, a burgenlandi magyar népcsoport létszáma a felhasznált statisz­tikai eredmények alapján csak marginálisan csök­kent 1991 -hez képest (252 fővel) és 696 fővel még mindig messze meghaladja az 1981-es szintet. Félreértésekre adott okot az a tény is, hogy az 1991-ben közzétett statisztikai adatok eredetileg az állampolgárság figyelembevétele nélkül, az ál­landó burgenlandi lakóhellyel rendelkező szemé­lyek száma (tehát az említett bevándorlókkal e­­gyütt) ténylegesen 6763 volt. Ebből magyarázható, hogy sok helyütt (a médiákat is beleértve) ehhez a számhoz ill. ennek egyik „derivátumához” viszo­nyítva látták bizonyítottnak 1991-es népszámlálás óta előállt drámai csökkenés övetkezett ered­ménykimutatása különbséget tett ugyanis a csak magyarul ill. a magyarul és németül egyaránt be­szélők közt) viszonyították a 2001-es eredménye­ket és így drámai csökkenést vázoltak fel. Összefoglalásként tehát el lehet mondani, hogy a 2001. évi népszámlálás Burgenlandban a magyar népcsoport létszámát illetően nem hozott drámai változást, a népcsoport őshonos jellege azonban erősen megváltozott. (Az őshonos magyar települé­seken belül a létszámbeli csökkenés fékezéséhez minden bizonnyal hozzájárultak az időközben oszt­rák állampolgárságot nyert bevándorlók. Szerk.). KELEMEN LÁSZLÓ XXIV. ÉVFOLYAM I. SZÁM 2003. JANUÁR-FEBRUÁR MEGJELENIK KÉTHAVONTA ÁRA: € 1,50 Erscheinungsort Wien P. b. b. • 027032898 M VERLAGSPOSTAMT 1010 WIEN A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége memoranduma 2002. december 6-8. között Angliából, Ausztri­ából, Cseh- és Morvaországból, Dániából, Észtor­szágból, Finnországból, Hollandiából, Lengyelor­szágból, Lettországból, Litvániából, Németor­szágból, Norvégiából és Svédországból 13 nyu­gat-európai országos szervezet csúcsszerve a 2001 novemberében alakult Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) Budapesten tartotta ez évi rendes közgyűlését. Az országhatárokon átívelő­ kapcsolatok to­vábbépítése volt a közgyűlés alaptémája, amely a részletes és informatív országos jelentésekre épült. A tanácskozás egy egységesen elfogadott Memo­randumban nyert összegzést „Intézményesített kapcsolatok Magyarországgal” címmel. Az alábbi alcímek jelölik az eredményes, higgadt hangulatú, a nyugati demokratikus tárgyalási modorban le­zajlott együttlét fő gondolatait, javaslatait és elvá­rásait: 1. A nyugat-európai magyar szervezeti élet kialakulása és jelenlegi helyzete; 2. A nyugat-európai magyarság megmaradá­sának fontossága; 3. A nyugat-európai magyarság megmaradá­sának elősegítése. A magyar kormány megbízottjaként a közgyűlés szombat délutáni (december 7.) ülésén részt vett Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtit­kára, a FIDESZ és a Kereszténydemokrata Szövet­ség képviseletében Surján László parlamenti kép­viselő, valamint Szabó Béla a Határon Túli Ma­gyarok Hivatalának (HTMH) elnökhelyettese. Folytatás a 9. oldalon VITÁK A STÁTUSZ- VAGY KEDVEZMÉNYTÖRVÉNY KÖRÜL a 4. oldalon

Next