Belügyi Közlöny, 1920

1920-05-23 / 21. szám

21. SZ. BELÜGYI KSZLOKV. 683 Amennyiben Cím visszaélésekről tudomást szerez, feljogosítom, hogy a megtorló eljárás folyamatba tétele iránt haladéktalanul intézkedjék. Egyben gondoskodjék arról, hogy az ilyen felek jövőben szállítási engedélyekhez ne juthassanak. Megemlítem végül, hogy az engedélyek más személyre történő átruházása szi­gorúan tilos. III. Nyomatékosan figyelmeztetem úgy a miniszeri kirendeltségek vezetőit, mint a köz­igazgatási hatóságokat, hogy személyesen teszem felelőssé jelen rendeletem pontos és szigorú betartásáért, sőt hanyagság vagy visszaélés esetén az utóbb érintettekkel szem­ben élni fogok a m. kir. ministérium 3.560/1916. M. E. számú rendelet 5. §-ában bizto­sított felfüggesztési jogommal. Felhívom továbbá figyelmüket újból arra, hogy általánosságban kivitelre kizárólag a felesleges friss zöldség és gyümölcs kerülhet, ennélfogva szigorúan tartoznak szem előtt tartani fentebb itt azon rendelkezésemet, mely szerint kivitel csakis az esetben engedé­lyezhető, ha az illető vidék fogyasztó közönségének ellátása a kivinni szándékolt cikkből feltétlenül biztosítottnak látszik. Megjegyzem továbbá, hogy a konzervált zöldség- és gyümölcsfélék, továbbá fél­gyártmányok (barack- és málnavelő, szárított gyümölcs stb ) külföldi szállítására nem a jelen szabályok irányadók, hanem ezek tekintetében az eddig érvényben volt gyakorlat éli fenn, azaz ezek kivételének engedélyezését magamnak tartom fenn. Budapest, 1920. évi május hó 8-án. A minister helyett: Marschalkó s. államtitkár. 262. Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság elnökének 7.590/1920. A penziókban való étkezés újabb szabályozása. A m. kir. kereskedelemügyi miniszer úrnak 40.381/1919. számú rendeletében 1) nyert felhatalmazás alapján, hivatkozással a Budapesti Penziók Egyesületének a penziókban való étkezés szabályozása tárgyában hozzám tett újabb előterjesztésére is, a Budapest székesfőváros területén levő penziókban való étkezést, az e tárgyban kiadott 2.550/1920.2) és 4.460/1920. számú 3) rendeleteimnek egyidejű hatályon kivül helyezése mellett a követ­kezőképen szabályozom: B. K. 1919. évf. 97. lapon. 2) B. K. 1920. évf. 344. lapon. 3) B. K. 1920. évf. 534. lapon.

Next