Belügyi Közlöny, 1920

1920-11-21 / 47. szám

569. A m. kir. kormánynak 9.600/1920. M. E. számú rendelete. Az állami tisztviselők és egyéb alkalmazottak által a megállapított hivatalos időn túl teljesitett munkának díjazása. A m. kir. ministerium az állami tisztviselők és egyéb alkalmazottak által a meg­állapított hivatalos időn túl teljesített munkának díjazására vonatkozó rendelkezéseknek részbeni módosítása és kiegészítése tárgyában, a miniszertanácsnak 1920. évi november hó 10-én hozott határozata alapján, a következőket rendeli: 1. A megállapított hivatalos órákon túl teljesített munka (túlmunka, délutáni munka) után felszámítható óradíjaknak az összege, 1920. évi november hó 1-étől kezdődő hatály­lyal további rendelkezésig, a túlmunkában töltött időnek minden teljesen befejezett órája után a következőképen állapíttatik meg: a) a főiskolai minősítéshez kötött állásra kinevezett tisztviselőknél és az ezekkel egy tekintet alá eső alkalmazottaknál, valamint a bankjegygyártás vezetésével és ellenőrzé­sével, nemkülönben az azzal kapcsolatos pénzszámlálással foglalkozó valamennyi tiszt­viselőnél 12 K; b) a középiskola nyolc osztályának elvégzéséhez kötött állásra kinevezett tiszt­viselőknél és az ezekkel egy tekintet alá eső alkalmazottaknál 10 K; c) a középiskola négy osztályának elvégzéséhez kötött állásra kinevezett tiszt­viselőknél, továbbá a kezelőknél, kezelőnőknél és díjnokoknál, valamint a műszaki al­tiszteknél és az ezekkel egy tekintet alá eső alkalmazottaknál 8 K; d) a kezelő és egyéb altiszteknél, valamint a napibéres szolgáknál 6 K. 2. Vasárnapokon és a hivatalos munkaszünetnek nyilvánított napokon a délelőtt teljesített munka után is lehet óradíjakat felszámítani, de az ilyen napokra csak azok a tisztviselők és egyéb alkalmazottak számíthatnak fel óradíjakat, akik szolgálati kiren­delés (ügyleti beosztás) alapján kötelesek az illető napon szolgálatot teljesíteni. Egyéb ünnepnapokra sem a délelőtt, sem a délután teljesített munka után nem lehet óradíjakat felszámítani. 3. Az óradíjaknak az összegei úgy a nappali és az éjjeli órákra, mint a hétköz­napokra és vasárnapokra teljesen egyenlőek. Egy-egy napra legfeljebb négy óra után lehet óradíjat felszámítani. 4. Óradíjakat egyáltalán nem lehet felszámítani: a) a megállapított hivatalos órák alatt teljesített munka után; b) a túlmunkában töltött, de teljesen be nem fejezett órák után; c) olyan napokra, amelyeket a tisztviselő vagy egyéb alkalmazott egészben vagy részben hivatalos kiküldetésben (szolgálati utazásban) töltött; d) olyan munkáért, amelyért a tisztviselő vagy egyéb alkalmazott bármilyen külön díjazást (közlekedési eszköz viteldíjának megtérítését, átalányt, tiszteletdíjat, jelenléti díjat, stb.) kap;­ ­

Next