Az Őslakó, 1928. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1928-01-01 / 1. szám
//. évf. Mukacevo—Munkács 1928. január 1. Hirlapbélyeg engedélyezve a kassai postaigzgatóság 18.421/V-1927 sz. rendeletével. Az őslakó jelszava: Igazság és egyenjogúság. Küzd az igazságért és egyenjogúságért tiszta s törvényes ezközökkel, a magyar ujságiráshoz méltó hangon. Az egyénnel csak a köz szempontjából foglalkozik. A családi és magánélet küszöbén át nem lép. Egyéni célok és érdekek szolgálatában nem áll A* Cszkó Rastinszkó magyarsága, őslakossága jogainak, érdekeinek harcosa és szószólója. Tiszteli mindenki meggyőződését, nemzeti és vallási érzését. Hirdeti a nemzetek, felekezetek, társadalmi osztályok közötti megértés és béke szükségességét, de vetőt kiált az igazságtalanságnak és elnyomásnak, hangot ad az elnyomottak és igazságtalanságot szenvedők sajjának. FÜGGETLEN POLITIKAI, TÁRSADALMI HETILAP : MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dubinovic (Kossuth) u. 1. Előfizetési díj (postai házhozszállítással) 1/t évre 12 Kő. FELELŐS SZERKESZTŐ: R. VOZÁRY ALADÁR I. szám. Hirdetések feladhatók: Kossuth u. 1. alatt Előfizetési díj külföldre: évi 66 fő. Nehéz homályba ... Nehéz homályba kúszik a jövő, Mint szürkületkor erdőben az út... Aki bemegy, nem tudja merre jut, S nem tudja, ki lesz, aki szembe jő. Tán a Balsors lesz, tán a Jószerencse, Talán törpe lesz, talán óriás, Talán üdére, ki tőrt vet, vermet ás, Talán angyal, hogy lelkünk égbe mentse. Megyünk, eltévedt gyermekek: vakon, Előttünk fel-fel mordúl a vadon, A szélben ezer levél kavarog. Legyen az erdő akármily sötét, Csak el ne engedjük egymás kezét. Kitett anyátlan árvák: magyarok. Phönix madár Phönix madár, láng a bölcsőd, Phönix madár, láng a sírod. „Föltámadtam!“ — lángjelekkel Önnön sírkövedre irod, Hamvaidból kelsz ki újra Szárnyalni a mély azúrra. Phönix madár, tovább ne szállj, Phönix madár, maradj nálunk, Valid ki titkod, bűvös titkod, Hallgasd meg az imádságunk, Mondd el, Phönix, nagy rejtélyed, A hamuból hogy lesz élet? Élő-halott bányászok Testvéreink, ti drágák odafent, Minket itt fogott a beomló tárna, S csak szálló álmainkkal üzenünk Hozzátok fel, a fényes napvilágra. Élő-halott bányászok idelenn, Ülünk s virrasztunk egy mécs körül, Utolsó mécs ez, lángja egyre sáppad, És a sötétség egyre tömörül. Mi árnyékok, a sir felé növünk, Még nézzük egymást, boltra váló képünk, S agyagból mintázzuk már sírkövünk, És a sziklába kereszteket vésünk. Kemény, viszhangtalan és végtelen Fejünk felett a sziklaboltozat, Meg nem indul Orpheus - éneken S döngetésünkre viszhangot nem ad. Testvéreink, ti drágák odafent, Zokog-e értünk hét falu harangja? Sikolt-e érettünk még vészharang? — Hozzánk a mélybe nem hatol a hangja. Csak néha-néha szűrődik a mélybe Hozzánk egy finom halk kopogtatás, Talán csak túlfeszült agyunk zenéje, Talán csak önön szivünk, — semmi más A Roland kürtje A lelkem, mint a Roland kürtje búg, Oly rémesen és oly reménytelen. Rá visszhangozva zendül völgy, halom, A dermedt honban, csontkemény télen Búgatja egy magasabb hatalom. Roland, a hős vezér - igy szól a krónika - Fogván kürtjét, háromszor fújt belé, A riadót a Roncevallesi völgy Vissza ezerszeres hanggal véré, Hogy köröskörül megremegjenek A sziklák, mint a nyárfalevelek ... De csak nem jött a felmentő sereg. Boldog, boldogabb új évet Az óév végén mérleget szokás csinálni, hogy annak eredményéhez, mutatásához szabjuk, hogy abból okulva alapozzuk meg az újév munkáját. Nem csinálunk mérleget a ruszinszkói magyarság, őslakosság elmúlt évéről, mert az igen elszomorító volna s mert az csak a visszatekintésre adna alkalmat, márpedig itt a magyarságnak, őslakosságnak nem a visszanézés, nem a múlton s annak nyomorúságain való siránkozás a feladata, hanem a mindig előre nézés, a mindig előbbre menés, harcolás munkája. Számunkra az elmúlt új esztendőnek is csak tehertételei, csak veszteségei voltak, nyereségünk semmi legfeljebb ha biztosabb remény, megalapozottabb hit a jövőben. Msit hozott az 1927-es új esztendő ? Hozta az új adótörvényt, annak 350. §-át, hozta az illetőség-állampolgárság ügyének egy újabb, el nem képzelt kálváriajárását. Hozott sok nyilatkozatot, sok szép szót, de nem hozott könnyebbülést, nem hozott semmit, amit vártunk. Nem hozta meg a békét, az igazi békét, a konszolidációt, az igazságot, az egyenjogúságot, a sérelmek orvoslását és igazságtalanságok jóvátételét. Nem hozott semmi jót a csehszlovákiai magyarság, a szlovenszkói és ruszinszkói őslakosság egészének, Ruszinszkónak, városunknak. A jobbra vágyás, a boldogabb élet utáni sóhaj természetes tulajdonsága az emberi életnek és érzésnek. Ez az ösztönös reménység azonban jogosult követelése a csehszlovákiai magyarságnak, a szlovenszkói és ruszinszkói őslakosságnak, melynek lelkéből az óesztendő végén az újév elején fokozott mértékben tör fel a hő óhaj, a forró kívánság: boldog, boldogabb újévet! Ezt azonban nem elég kívánni, ezt akarni, ezért dolgozni, küzdeni kell öntudatosan és egyesült erővel! Ennek elhatározásával fogadjuk az ó-év múlását, az új első napjának jöttét s ezzel kívánjuk egymásnak a boldogabb újévet! A holnap serege jámbor hittel várni, ragyogó álomképekbe beléfeledkezni, néhanapján neki fohászkodni a munkának, de csakhamar megállni, szavakat dobálni, fájdalomban, keserűségben fogant szavakat s azután eltemetkezni önmagunk szomorúságába, — ezt a régi módit a fiatal nemzedék nem akarja eltanulni egynémely öregebb magyartól. Tisztelet, becsület a fiataloknak, akik nem álmodoznak, nem keseregnek és nem temetkeznek. Annak az új nemzedéknek, amelyet arra hivott el az idő, hogy dolgozzék. Józanul, nagy elszánással, erős akarattal, a kortársak egyetemleges felelősségének tudatában. Nem volt ám könnyű dolog felérni ésszel, hogy a népi közösségben minden kortárs felelős egymás tetteiért. Mielőtt az újabb nemzedék ezt az igazságot felismerte, kínzó tapasztalatok tisztítótüzén kellett általmennie. Tapasztalnia kellett, hogy a kedélyes pipázgatás és a halogató kézlegyintések korszaka lejárt. Tapasztalnia kellett, hogy a nekigyürkőzések, fogadkozások és legénykedések nem érnek semmit sem. Tapasztalnia kellett, hogy manapság egyetlen szó találja fején a szeget: — a tett. A lankadatlan, fegyelmezett, együttes munka. Közös, nagy célokért együttes munkára készen, a munkafegyelmet önként és örömest vállalva vonul fel szemünk előtt a kisebbségi életben megedződött ifjúság. Bátran törtetnek előre a nagy magyar télben és a lelkük telve van tavaszi ígéretekkel. A holnap serege ez. Nagyszerű fiuk. Fegyelmezettek, dolgosak, kitartóak, elszántak. Én tudom. Évek óta közöttük élek, nem csüggednek. Nem sopánkodnak. Nem marják-tépik egymást. A zöme tisztán látja az utat maga előtt. Egy részük még keres, kutat. De egyformán lelkes mindahány.- Az öregebbek számolgatják az éveket: mennyi múlt el az összeomlás óta, mennyi a kommün, mennyi az államfordulat óta. Minden év eléegY súlyos kereszt, mindegyre nagyobb súllyal nehezedik a lélekre. - A fiatalok előre néznek s csak néha-néha hátra. Ők már a megpróbáltatások idején serdültek ifjakká. A reánk nehezedő terhek növekedésével nőtt az erejük., Acélból vannak az izmaik, küzdelemre termett az agyuk, a szívük. Illő, hogy az évnek fordulóján róluk emlékezzünk, életünk folytatóiról, azokról, akik majd egyszer a helyünkre állanak, mint ahogyan az újév helyébe áll a réginek. Az ő közeledésük, az ő munkába szegődésük legyen újesztendei biztatás az öregebb nemzedéknek: magyarok! Halljátok-e, hogy dong a föld a fiatalok lába alatt? Jönnek, vonulnak, kemény léptekkel a nyomunkban vannak és csillogó szemükből boldogabb újévek ígérete sugárzik... A magyarokhoz ! »A legszigorúbb önfegyelem, hallgatás és semmi illúzió, ami a leg- sközelebbi jövőt illeti. Tanácsom ez: Reményeiteket, vágyaitokat és terveiteket ne kössétek soha a nagyharangra. Ne szóljatok arról, hogy mit fogtok tenni és soha ki ne kürtöljétek, hogy állítólag már mire vittétek. — Politikátok alapgondolata pedig ez legyen. — Türelem és józan okosság/ London. Rothermere lord.