Az Őslakó, 1943. január-november (6. évfolyam, 1-45. szám)

1943-01-03 / 1. szám

A cseh megszállás alatt megjelent XIII. évfolyamon ker­esztül. Megjelenik a felszabadult Munkácson. VI. évf. 1. szám. — 1943. január 3. Kiadóhivatal: BATTHYÁNY UTCA 4­7. Telefon: 14-02. Szerkesztőség: KOSSUTH LAJOS UTCA 1. Telefon: 13-82. HIRDETÉSI ÁRAK: 1 mm. sor egy­szeri közlése 15 f., szöveg­hirdetés 20 fillé­r, »nyilttér«, »beküldetett« vagy bármelyik más rovatban 25 fill. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egy egész évre — — 10.— Pengő Negyed évre — — — 2,50 Pengő Egyes szám — —-------.20 fillér POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Alapította és a cseh megszállás alatt szerkesztette a laptulajdonos: R. VOZÁRY ALADÁR. 4. Felelős szerkesztő : SYLVESTER PÉTER JÁNOS. * Egy évvel végeztünk, becsülettel helytálltunk, a magunkét megtettük, a száz meg száz kifogásolható hibánk mellett ezer erénnyel felfegyverkezve, rend­ben, fegyelemben éltük a nehéz na­pokat, melyeket egy óriási világhá­ború a kicsi magyar nemzet számára előírt. Ezt csináltuk idehaza. Amit pedig a magyar honvéd művelt az télben, azt majd elmondja a tenendem és elmondják a legendák, örök dicsőségünkre. Csak egy dátum ez az újév, a világ folyásában, a dolgok rendjé­ben. A történéseknek nem állomás, csak nekünk, embereknek. De ha állomássá tettük, ha az ó esztendő éjféli vidám lejárásával minden re­ménységünket, imádságos óhajunkat hozzáfűzzük, akkor talán írjuk elő magunknak újra a kötelességeket is, melyeket a kezdődő új esztendő minden egyes magyar ember számá­ra megparancsol. Beljebb lépünk a háborúba, nagyobbak lesznek a kö­zölt­ gondok, erőfeszítések. Erősebb kéri, hogy legyen a lélek is. Mi az új esztendő parancsa? Első, hogy higyjünk fajtánk erejé­ben, harcunk igazságában, győzel­münk biztosságában. Soha e földön olyan hihető történelmet nem írhat fe­n, mely a keresztény, európai, kultúrált és civilizált ember, a ma­gyar ember védekező harcának be­csületességét kétségbevonhatná. S ha így van, ne legyen az országban, e városban ember, aki a másik oldal igazságát a lelkében igazolni igye­kezzék. Egyszerűen és igaz szívvel de tántoríthatatlanul legyünk ma­gyarok ,a nemzet közös nagy céljai és erőfeszítései mögött. A második parancs, hogy hi­tünk mellett meg is cselekedjünk mindent az eredményekért. Munka, fegyelmezettség, áldozatos lemon­dás, józan önmérséklet, szófogadó kötelességteljesítés legyenek eré­nyeink, mindenkié kivétel nélkül. Akit fegyverbe hívnak, büszkén menjen. Akit nem hívnak, vagy aki már­­fegyverben megtette a magáét, ne tekintgessen jobbra balra, ne ku­ Hfo­yja az anyagi, társadalmi, vallási visszásságokat, fekete foltokat, ha­nem a nagy közösség meghatóan szép igyekezetén felbuzdulva, vé­gezze a dolgát tovább, törtetés, igé­­nyeskedés, hiúság és irigység nél­kül. A harmadik parancs: az ölelke­zés, a testvéri összeborulás az egész vonalon. Mankót a botorká­lónak, erőslelkű segítséget a té­velygőnek, szoros, őszinte kézfo­gást a másik becsületes dolgozónak, kenyeret az éhezőnek, fél palástot és meleget a meztelennek. Tisztes­séges ember nem habzsolja el más elől a falatot, az életlehetőségeket, tisztességes ember kitárja gazdagsá­ga és szíve ajtóit és ad, segít, orvo­sol, vigasztal, összehangol, kiegyen­lít, minden erejével. Aki a három parancsot elfogad­va, a tennivalókat előírja magának, azt talán úgy lehetne nevezni: há­borús­ lelkű magyar. Háborús lelkű ember, aki minden feladatot, ami ezt a fajtát, ezt a nemzetet erőssé, ellenállóbbá, nagyobbá teheti, bol­dogan vállal, akár a Don parton, akár valami irodában, műhelyben, vagy fehér asztalnál vár a feladat rá. Háborús, mindenre felkészült, felvértezett, megerősödött, paran­csokat alázatosan elfogadó, fajtájá­ért a nap minden órájában cselekvő, megrendíthetetlenül hivő lelkű ma­gyarok, titeket sokasítson, egyesít­sen ez az új esztendő. Adja az Isten, hogy belőletek legyen minél több, s hogy ilyenné váljunk mindnyájan s­­ akkor nincs pokol, mely erőt vehet rajtunk. Senkinél sem vagyunk utol­sóbbak és alább valók. De ha aka­runk, elsők lehetünk. Az új évben vezéreljen bennünket a diadalmas magunkra találás útjára a magyarok kegyelmes Istene!­S. Az alispán üzen Munkácsnak Bereg megye alispánjának, Ta­tár Gézának frissen berendezett dolgozószobája, fiatalos, friss, építő törekvések­ levegőjével van tele. Az elmúlt esztendő néhány hónapját a berendezkedés, ismerkedés, tervez­­getés töltötte ki. Az igazi munka most kezdődik. Amikor az alispánt megkérdez­zük 1943 évi szándékai felől, termé­szetesen elsősorban Munkács szem­pontjaira helyezzük a súlyt. A ha­zulról kiváló hírrel eleresztett alis­­­pán a vármegyét biztosan jól el fog­­ja igazítani. Minket az érdekel, hogy, ebben a munkában Munkácsot hova akarja tenni. Csupa őszinte átérzés f a hangja: — Az egész vármegyét illetően a legharmonikusabb együttműködést keresem a vármegye kiváló főispán­jával, fáradhatatlan törvényhozóival, értékes tisztviselőtársaimmal, az egész érdemes törvényhatósággal és vármegyénk minden becsületes la­kójával, ama program szerint, me­lyet székfoglalómban elmondottam s amelyet a­ nehéz háborús helyzet és a legnagyobb felelősséget viselő kor­mány számomra szükség szerint előír. — Munkács? — A legnagyobb gondom. Kétségtelen, hogy vezető­hely illeti ezt ,a várost. Gyönyörű, nagy kiterjedésű tája, természetes adottságai nem csak a vármegye, de messze nagy környék­ kereskedelmi, piaci gócpontjává avatják. Ahogyan­­ Beregszász a megye mezőgazdasági központja, úgy Munkács ,a lüktető kereskedelmi élet szíve. Nagyfon­tosságú katonai, kulturális pont. Té­nyező. És, hogy* * mindinkább az le­gyen, erről gondoskodni fogunk. A legfontosabb nagy­ teendő, az Ung­­vár—Munkács, a Munkács—Bereg­szász—Vásárosnamény közötti vas­út megvalósítása, az Alföld, és Kár­pátalja főhelyeinek jobb összekap­csolása. Nem ma és nem holnap lesz, amikor ezek az utak megvaló­sulnak, de addig nem nyugszunk, míg nyélbe nem ütjük a dolgot. Ál­talában a jobb közlekedést Munkács város érdekében elsőrendű kérdés­nek tartom.­­ A szépen megindult építke­zéseket minden eszközzel folytatni fogjuk, hogy a lakáshiányon enyhít­sünk s hogy a városrendezésnek irányt szabjunk. Szép, nagy, tiszta Munkács, — ez gyorsan megoldható. Kövezett utcák a perifériákon is, end, tisztaság minden vonatkozás­ban, a piacon, a legelhagyatottabb zugokban, a ghettóban is, a magyar jelleg valóságos jelenléte és állandó­sítása a magyar kultúra istápolása, s mindez a gyors fejlődés, boldogu­lás, melyet elhivatott közgazdasági szerepe, történelmi múltja alapján ez a város joggal megkövetelhet, íme a tennivalók. — Tudom, Rákóczi, Zrínyi Ilo­na városával, a cseh megszállás alat­ti magyar Munkáccsal szemben mi a kötelességem és a város jogos igé­jeit iiiin­den­hol a­­nagameva te­szem! — Munkács, a nemzetiségi bé­­ke — példaadó városa, a Szent Ist­­ván- gondolat gyakorlati letétemé­nyese kell, hogy boldoguljon, kell, hogy megtalálja igazi helyét a me­gyében, a magyar földön. Az alispán nyilatkozata mind­nyájunkat bizalomteljes várakozás­sal tölthet el. Nagyon elevenbe vág­nak a szavai, új Munkács úr életét jelentik, ha megvalósulnak. Elmondta még az alispán, hogy épen most egy nagyon szép munká­csi vonatkozású akciót bonyolítot­­­tak le. Magánosok — köztük túl­nyomóan munkácsiak — adományá­ból megvásárolták Pataky László festőművész »Munkács átadása« cí­mű 3X­2 méteres hatalmas történel­mi kompozícióját, mely azt a jele­netet ábrázolja,­­amikor Zrínyi Ilona átadja az évekig keményen védelme­zett munkácsi várat. A kép gróf Al­­..ipcsy J­­ch­ívi Éva aukcióján került eladásra az Ernst múzeumban. A hatalmas festményt az 1943-i »Zrínyi Ilona« évben a vármegyeháza köz­gyűlési termében helyezik el. Búcsúzóul Tatár Géza alispán a vármegye vezetőségének­ legmele­gebb újévi jókívánságait küldte Munkács magyar népének. Köszön­jük. Várjuk a szebb, jobb új eszten­dőt!­­. Árpád fejedelem és Puskin egy hajlékony­ y levél a szerkesztőhöz.) Szerkesztő Úr, Puskin Alek­­szandr Szergejevicsről, aki Moszk­vában (Sztálin székvárosában) szü­letett és Szentpéterváron (Lenin­­grádban) halt meg, minden művelt ember tud legalább annyit, hogy a világirodalom egyik legnagyobb alakja volt, orosz költő, s az orosz kultúrember méltán lehet olyan büszke rá mint a magyar­ Petőfire. Nagy volt Puskin, tisztelet és megbecsülés emlékének, ma is szép és halhatatlan műveinek. De nem volt akkora, hogy egy magyar ál­lami nevelőintézmény falán pont Puskin márványemléke hirdesse a halhatatlan költészet megbecsülé­sét. Kétszeresen szembetűnő a Pus­kin emlék, ha tudjuk keletkezésé­nek a keserű cseh megszállás idejé­re eső történetét. Háromszoros a kifogás, ha az intézmény, mely homlokán a Puskin táblát hordja, másfelől a m. kir. Ár­pád Fejedelem Reálgimnázium szép, büszke címét viseli. Jól értsd meg idegen és te ide­való, aki talán nem ügyeltél még a dologra: a munkácsi m. kir. Árpád Fejedelem reálgimnázium homlokát nem a kiskőrösi Petőfi, hane­­ a moszkvai Puskin márványtáblája dí­szíti. A cseh kultúrpolitika, hintázás közben, amikor ruszin ifjúságunk­nak ukránméreg után nagyorosz mérget akart adagolni, hogy a két méreg állandó szédületben tartsa ezt a jobb sorsra érdemes népet,­­ akkor tétette fel Puskin, fehér m­ár­­ványtábláját a cseh fennhatóság alatti iskola falára. És mikor az is­kola hazajött magyarnak, a magyar kultuszkormány lovagiasságból, ta-­­intatból, a nagyság iránti tisztelet­­et otthagyta. Azóta több esztendő telt el, ma­gyar honvédek véreznek a nagy­orosz mezőkön s a Puskin tábla mind több jó magyarnak szemet szúr. Ha történetesen a moszkvai nép­­egyetemi falán Petőfi tábla hirdetné a költészet világokat átfogó nagysá­gát, nehéz volna szólnunk. S ha­ de­rék ruszinjainknak ehez a Puskin táblához egy hajszállal is több kö­zük volna, mint bármely más nép­nek ebben az országban, egy szót sem mondanánk. De meggyőződé­sünk: 1. A hódolat egyoldalú, mert a cári és a vörös . Oroszországban

Next