Bereg, 1885. (12. évfolyam, 2-52. szám)

1885-01-11 / 2. szám

2. szám Beregszász, 1885. január 11. XI. évfolyam. Szerkesztőségi, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Beregszász, Namény-utcza 453. szám. Előfizetési díjak: Egy évre . . 4 frt. Fél évre ... 2 frt. Negyed évre 1 frt. Bereg- és Ugocsamegyei községei­nél, s néptanítóknak egész évre, előre beküldve ..................2 frt 50 kr. Egyes szám 10 kr. Nyilttér sora 20 kr. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. BEREGMEGYE HIRDETÉSEINEK, A KIR. TANFELÜGYELŐSÉG­ ÉS A KÖZMŰVELŐDÉSI­ EGYLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL. Kiadóhivatal: hová az előfizetési, hirdetési és nyílttéri díjak küldendők : Nagy Lajos és Sallay (A villa könyvnyomdája. Hivatalos hirdetési díjak: egyszeri közlésért: 50 szóig 2 frt 90 kr. 100 szóig 1 frt 40 kr. 200 szóig 2 frt 40 kr. Hirdetések s a nyílttérre szánt közle­mények előre fizetés mellett fogadtat­nak el. Farsangban. Talán nincs a világon áldottabb szekta, mint a jó, naptárcsinálóké. Kell nem kell, van kedvünk, vagy nincs: a naptárcsináló elibünk szabja, hogy az évnek egy bizonyo­s részén, ettől­ eddig, akár akarunk akár nem, mulatnunk kell, mert akkor van a „Farsang“ ideje, Karneválnak, a mulatságok herczegének uralma , a szegény bús magyar, akarom mondani: földhöz ragadt szegény halandó emberiség, min­denképen megerőlteti magát, hogy ez idény alatt csakugyan, bármi áron, ex offo, mulasson, mert így hozza ezt magával a keresztyén társa­dalmi morál, no meg a naptárcsinálók áldott jó akarata , úgyis ráérünk aztán szomorkodni és búsulni az évnek többi hátralevő részén ! Mert a farsang idénye Karácson és új­év után egyszersmind keresztyéni öröm is Legalább annak kellene lennie! — A keresztyén társada­lom a Megváltó születése után az emberiség által ezen magasztos tény felett nyilvánuló örömér­­zetnek szándékozott a farsang napjainak ily be­osztása által kifejezést adni Da váljon vallásos érzelemből ünnepeltet­nek-e a mai farsangi örömnapok? Keresztyéni örömünnepet ülni megyünk-e ma a farsang vi­­galmaiba? Vagy legalább jut-e eszünkbe néha, hogy ez idő alatt ily gondolatokkal is foglal­kozzunk? ... Határozottan mondhatjuk, hogy : nem! Nem­csak vigalmainkban eszünkbe nincs soha azon vallásos érzés, azon keresztyéni kegyelet, mely­nek szivünket, lelkünket legfőképen át kellene hatnia; de talán a templomok, az isten tisztele­tére rendeltetett szent helyek is, még üresebbek a farsangi vigalmak napjaiban, mint egyébkor! A mai kor a farsangot egészen világi vi­galmak napjainak tekinti. Érdekhajbászat, hiú­ság, fényűzés, árnitás vására a farsang. Kizáró­lag a kordivat nyomása alatt nyög. Valódi, igaz lelki öröm igen kevés kereshető és található fel vigalmaiban. Még a régi, őszinte barátságos ér­zelem himpora is hiányzik róluk. — Festett vi­lág, szemkápráztató kirakat, melynek benső ér­téke vajmi kevés! Igaz, a farsang a vigalmak szentesített idő­szaka. Vigalomra, szórakozásra, pedig az élet ezer és ezer baja, számtalan küzdelmei között kedélyünk felfrissítése végett mindenesetre szük­ségünk van. De hát leh­et-e igazi élvezet s lelki gyönyör, a hiúság vásárába menni, m­idő­n őszinte érzel­mek után vágyik szivünk? Nyujthat-e örömöt, boldogságot, midőn szemünk előtt egy tetszelgő, ridegen számitó világ tárul fel, melynek legna­gyobbrészt egyedüli czélja: csillogni, kápráz­tatni s ebből a maga részére — előnyt nyerni?! Nem, nem ilyen volt a régi, egyszerű er­kölcsök korában a farsang! Ma: fény, csillogás és pompa s aztán azoknak keserű következmé­nyed ; hajdan: egyszerűség, mely többet ér a csillogó aranynál. Ma: tettetés, árnitás, mely minden lépést számításból tesz; hajdan: őszinte érzelem, mely a társas vigalmak egyedüli fűszere. A fény­űzési hajlam mai korunk embereinek legveszedelmesebb csábitó ördöge, mely aztán a legtöbbet örvénybe, hínárba vezeti; ez társas vigalmainknak gyakran megölő betűje. A divat­­hajhászat, a majmolási vágy annyira erőt vett már rajtunk, hogy ha e tekintetben igényeinket — legtöbbször tehetségünkön felül is — ki nem elégíthetjük, inkább nem is veszünk részt a társas összejövetelekben ; Így azoknak nemes czélja teljesen illusóriussá válik: nem teremthet közszellemet, nem szülhet összetartást, egyetér­tést, még az egyranguak között sem. Csekély­ségek gyakran nagy dolgok akadályaivá válnak. V­igalmaink jellege legyen : egyszerűség, mely erőnkön túli kiadásokra nem kényszerít; s igy veszélybe sem dönthet; őszinte érzés, mely szivünkből fakad s utálja a tetszelgést és tettetést; jótékonysági hajlam, mely nem­csak a saját, hanem az emberiség, a társadalom közérdekeit is szem előtt tartja. Ha ily szellemtől áthatott vigalmaink lesz­nek a farsangban, akkor ne féljünk, hogy azok nem lesznek népesek, nem lesznek kedélyesek, sőt azok fognak valóban szolgálni arra, a­mire rendeltetve vannak, t. i. a kedély nemes szórakoz­tatására, a lélek felfrissítésére, nemes társadalmi közczélok előmozdítására!.. Egyesüljünk közakarattal, hogy a jelenlegi és ezután következő farsangjaink vigalmai ilye­nek legyenek! Veritas, házi közönségre, mint ezúttal együtt volt. A szó valódi értelmében zsúfolva volt a nagy terem. Tóth Edének „Falu rossza*” czimű remek népszín­műve hozatott színre, s oly sikerrel, minőt még ezen játéksorozat alatt a műkedvelő társaság fel nem mutatott. Általában a szereplők meglepő otthonosságot tanúsítottak, s maga az előad­ás egy rendezett színtársu­latnak is becsületére vált volna, leszámítva a véletlen­nek tulajdonítható azon bosz­antó körülményt, hogy az első felvonás végén a pisztoly el nem sült, s a legszebb jelenet hatását elrontotta. Különösen a főbb női szerepek oly kezekben vol­tahogy szinte elfeledte a közönség, miszerint műked­velőket lát játszani. Fedák István­né urhölgy „Finum Rózsija“, minden Lében eltalált alak volt; az a hamisítatlan ke­dély s elevenség, mely­yel szerepét játszotta s dalait énekelte, sokáig emlékezetes marad. Sütő Blanka kisasszony, Boriska kedves, szen­vedő alakját megragadóan állította elénk, s gyönyörű drámai játékával s mélyen átérzett szavalatával többször könnyeket idézett a szemekbe. Dienes Vilma kisasszony, természeti, élénk szí­nezésben állította elénk Bátki Tercsi életeleven alakját. A nagyobb férfiszerepek szintén kitűnő kezekben voltak, Zombory Gy­­ul a czímszerepben különösen ele­mében találta magát; látszott, hogy e szerepben gyak­ran aratott színpadi sikert, s szerepének minden hatásos mozzanatát kiaknázta. Budaházi T. ur, Gonosz bakter szerepében, mint a műkedvelő társulat gárdájának régi tagja megmutatta, hogy a humor és komikai ér nemcsak nem apadt nála, de még frissebben buzog, mint évtizedekkel ezelőtt. Nagy Lajos úr, Feledy Gáspár szerepében hatás­sal játszott, s a drámai mozzanatokban érzéssel szavalt­ Ricsey L. ur (Feledy L.) szerepének kellően meg­felelt Gy­u­r­icsk­a I. ur (Czepe), Kiss Gyula ur (kán­tor) Bender J ur (Makkhetes) kitűnően eltalált comikai episod-alakok s Papp Ida kisasszony talpraesett Csapóné volt. Oláh J. ur (csendbiztos) Pünkösty M. ur (Jóska béres) ügyesen mozogtak. To­pi ez­er I. (Gonoszné), Napravszky P (Sulyokné) Fejes I. (Tarisznyásné) kis szerepekeit megfelelően személyesítették, valamint Hegedűs (Ádus) Horváth I. (Csapó) Szarka J. (Cserebogár Jóska) és Horváth J. (öreg paraszt) urak is. A nagyszámú közönség mindvégig érdekkel hall­gatta az előadást, a gyakori zajos tapsok, tetszés nyilvá­nítások, a kihívások oda mutattak, hogy az előadás szellemi tekintetben is ritka sikert aratott. Előadás után a tánczmulatság igen szépen sikerült s ezúttal Lorber Sándor a szálloda új bérlője, a caszino helyiségében felterittetett, s úgy az ételek, mint a ki­szolgálát pontossága tekintetében kellőleg megfelelt a közönség igényeinek, habár még most a költözködés miatt üzlete teljesen berendezve és felszerelve dídes is. Női hűség — férfi bánat. Elhangzott a „holtomiglan.“ — Pap áldását adta rájuk. Az egész föld kerekségén Nincs tán boldogabb pár náluk! — Persze, hogy a megszólásban Azért nincs vég, nincsen határ! — Mi nem csuda, ha a férj hatvan S a nő még csak húsz évbe jár! Rengeteg a „házi barát“. — Mondják: se szeri se száma! De hát kérdem: Szegény öreg Náluk nélkül mit csinálna?! Részvény bántja s felesége Még a szék­étől is újra... — Nem mehet ki — amint szokott Kávéház és kaszinóból Nem mehet ki, beteg szörnyen: Fáj itt, fáj ott, mája, lápé... Műkedvelői előadás. A folyó hó 4-én tartott nyükedvelői előadás so­káig emlékezetes marad. Mióta az „Oroszlán“ szálló nagyterme kibövittetett, nem emlékszünk oly nagy szin- * S N­­isztalan van egész napon Fedő, mustár működésbe! ...Hervad szegény! s az asszony sir. Gondolja: segit a bajon ! — S nehány uracs csak beállít Tarokkozni egy szép napon! S most kezdődik a „gyöngy“ élet. Örökös a dinum-dánom! — Szegény öreg! most érzi csak Mily nehéz az „arany-járom.“ Szólana is! csakhogy nem mer! — Nincs nappala, — nincsen éje... Felkelne haji de megtiltja A „doktor úr“ reczipéjen S nincs mit tenni — „ütik“ egyre! — Áttarokkozzák a telet, S mire a szép tavasz megjé, A rossz világ mosolyg, — nevet. — Súgnak, búgnak — de az öreg Világért se ügyel rája... — Vigan kiált: „ultimó — maccs!“ — Megszökött a „tubiczája“ 11 Csípi Csóka, Tanü­gy. Az ugocsamegyei általános néptanító-egyesület közgyűlése 1884. deczember hó 15—16-án. Az ugocsamegyei általános néptanító-egyesület által 1884-ik évi deczember hó 15- és 16-án közgyűlés tár­gyait képezték: Ellopták a szentet! — Falusi történet. — Irta: SZÍNI PÉTER. Kisvég, meg Nagy­vég községek közeli szomszédság­ban voltak egymáshoz. Nagyvégen ha elkukorikolta magát a kakas, meg­hallhatták a kisvégiek is és ha épen a kisvégi lovak valamelyikének nyeritő kedve szottyant, azt ugyan tisz­tán megérthette Nagyvég minden lakója. Mérnöki pontossággal ugyan nem állíthatom , de valóban alig volt a két falu egy kilométernyi távolságra egymástól. Talán épen e közelség okozta, hogy a két község lakói örökös harczban, torzsalkodásban álltak egymással. Nem változtatott a megrögzött szokásukon semmi földi és mennyei hatalom. Nemzedékek pusztultak el s újak lép­tek helyükre, de a két község csak nem gondolt a tisz­tességes kibékülésre, úgy maradt a torzsalkodás apá­ról fiúra. A két község között csaknem egyenletes távolság­ban állott az országút dűlőjében a korcsma, melyet min­­dedik község magáénak szeretett tartani s nem is tudtak megegyezni rajta soha! Ha a kisvégiek fogadtak bele árendást, a nagyvégiek egy hét múlva kihányták onnan minden czók­mókostól a

Next