Bereg, 1887. (14. évfolyam, 1-53. szám)
1887-01-02 / 1. szám
1. szám. XIII. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1887. január 2. ■ Szerkesztőség : hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: Beregszász, Péter-utcza 732. szám. Kiadóhivatal: hová az előfizetés, hirdetés és nyílttér dijai küldendők: Nagy Lajos és Sailay Gyula könyvnyomdája. Egyes számára 10 kr. Nyilttér sora 20 kr. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. BEREGVÁRMEGYE HIRDETÉSEI,KIR. TANFELÜGYELŐSÉG, A KÖZMŰVELŐDÉSI EGYLET ÉS A GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK Előfizetési dijak: Egész évre ....... 4 írt. Félévre.............................2 frt Negyedévre...................1 frt. Községek s néptanítóknak egész évre 2 frt 50 kr. Hirdetési dijak: 50 szóig 90 kr. 100 szóig 1 frt 40 kr. 200 szóig 2 forint 40 kr. Hirdetési és nyílttéri dijak előrefizetendők. HIVATALOS KÖZLÖNYE. A számadás napján. Minden előrelátó, okos gazda számít a jövőre. De számítása csak akkor nyugszik szilárd alapon, ha azt a múlt idők tapasztalásain építi föl. Ki számot nem vet magával, midőn a múlt és a jelen viszonyának összehasonlításából a jövőre akar következtetni: az nem okos gazda, annak élete a jövőben is ingatag alapon fog nyugodni, s soha sem lesz képes meghatározni, hogy hol és mily mértékben lépett eddig túl a határon s mily irányban kell ezután vezetnie életének ringó hajóját, hogy sziklához vagy veszélyes zátonyhoz ne jusson, hanem biztosan evezhessen a boldog kikötő révpartja felé. A számadási könyvek lezárására pedig legalkalmasabb időpont az év vége s az év utolsó napja épen ezért minden társadalmi intézménynél a számadások lezárásának hivatalos napja. Lapunk sem egyéb, mint egy, a társadalmi szellem által követelt közintézmény; egy közeg, mely hivatva van közvetítő szerepet vinni a bel- és külvilág, a gondolkozó, a figyelő szellem és annak külső nyilvánulása, az emberi társadalom között, hogy ami a lélekben él, az külső formát is nyerjen; ami egy ember helyes gondolata, az a nagy közönség gondolkozásmódja is legyen. Nem felesleges tehát, most, e fontos napon az eltűnő év utolsó napján számadási könyveinket megvizsgálni s megfigyelni, hogy várjon a hivatást, mely reánk bízatott, kellőleg töltöttük-e be? Bezártuk a múlt évvel lapunk mll ik évfolyamát. Jelen számmal egy új évfolyamba léptünk, mely lapunk életében a XIII-ik. A szokott előfizetési felhívásokban divatos hangzatos frázisok helyett mi ez uj év küszöbén inkább óhajtunk számot adni olvasóközönségünknek a felől, hogy e lap fenállása óta hivatását híven teljesítette-e vagy nem ? hogy e számadásból vonjon közönségünk helyes következtetést arra nézve: váljon érdemes-e lapunk továbbra is a pártolásra, az életre, vagy nem ?... Lapunk minden számának homlokzata jelzi, hogy az ,társadalmi és megyei érdekű hetilap*, s hogy , Beregvár megye hirdetései, a megyei közművelődési egylet és gazdasági egyesületnek hivatalos közlönyei. Mindnyájunkat, kik e haza kis, szűk részében, e megyében élünk, legközelebbről érdekelhet megyei életünk jó és balsorsa s a megyében a két legfontosabb társadalmi egyesület: a közművelődési és gazdasági egyesület tevékenysége , minthogy ezek a vármegye összes lakóit kivétel nélkül kell, hogy közösen érdekeljék. A megyei életnek hű tükrét igyekezett lapunk nyújtani eddigi működésében részint a lapunknak az alispán, hatóság által megküldött s általunk a közönség érdekében kivétel nélkül közrebocsátott közérdekű megyei hiv. közlemények, körözvények, és hiv. hirdetésekben, részint a megye hiz. közgyűlési határozatainak kimerítő közlése, részint a megyei közigazgatási bizottság érdemlegesebb határozatainak ismertetése által általában. De ezeken kívül részletesen foglalkozott többi megyei és városi közhasznú, humánus, intézményeink ügyeivel is. Nevezetesen : Talán dicsekvés nélkül szabad elmondanuk, hogy a hazában a »Bereg” volt az első vidéki lap, mely a megyei közművelődési egyesületek alakításának eszméjét megpendítette s ma már a nemzetiségi áramlatoknak kitett megyékben széltében virágzó ily egyesületek támadtak; s hogy megyékben is ez egyesület megalakult s jelenleg már — mondhatjuk — biztos alapra jutott, mely jövőjét biztosítja, e részben — legalább az általános közhangulat megteremtését illetőleg — bizonyára lapunknak is része volt. Hosszú időn át sürgettük a vármegyei gazdaközönség érdekében annak anyagi előhaladását biztosító »gazdasági egyesület« létesítését. Lapunkban lett elsőben is megvitatva az eszme s megalakult az első gazd. egyesület megyénkben. S midőn ez, nem czélszerű szervezkedés miatt, feloszlott: megyénk jobbjai s érdemesebbjei ismét lapunkban adtak hangot a közohajnak, mely egy hivatásszerűen működő s a korszellemnek megfelelő gazdasági egyesület újraszervezését s létesítését követelte. S az újabb irányzattal alkotott megyei gazdaegyesület tevékenységét lapunk nemcsak ismertetni, de azt tőle telhetőleg előmozdítani főtörekvésének ismerte. I ruházatját azért nem írhatom le, mert az mindig a divat és saját szeszélye szerint változott. Mint mindenben, úgy ebben is szeretett mindig a végletekben járni. Különcz volt mindenben, s különösen a ruházatban. A legmerészebb szabású fantázia-frakk rendesen az Erdei Dávidé volt, míg máskor ezüst pitykével kirakott spenczelben, mint egy másik Parlagi Jancsi, jelent meg a társaságban, néha pedig koczkás tarkabarka öltönyében úgy nézett ki, mint egy Harlekin. 1849-ben a függetlenség kimondása után azzal akart kifejezést adni republikánus érzelmének, hogy tetőtől-talpig vörösbe öltözött, s a vörös frakkhoz egy összetört és beütött cilindert tett fejére, mely mellett a bokrétát egy beleszúrt nemzeti lobogócska képezte. Az új vörös frakkal a franczia republikánus eszmék diadalmát, az ócska beütött cilinderrel a megbukott bécsi politikát akart jelképezni, a nemzeti zászlócska pedig diadal-jelvény volt. A Bach-rendszeres alatt divatban volt magas pincset akkép paraziálta, hogy mondva csináltatott magának egy oly túlságosan magas tetejű kalapot, mely a rendes méretet kétszeresen meghaladta. Abban az időben még hire sem volt a magyar viccz lapoknak. A mi Dávidunkhelyettesítette azokat Bereg megyében, mert ahova ő betette a lábát, az élet, humor, szatíra és komikum vele együtt költözött a társaságba. Ez tette őt kedvelte a társadalom minden rétegében. Nem esett meg tánczvigalom és nyilvános összejövetel Beregben és a szomszéd megyékben, hol a mi’ Dávidunk hivatalos ne lett volna. A népies disznótortól az ansztokrátisidls színezetű tbea-estélyekig minden A „ Beregszási- és vidéki nőegylet*-et szintén egyik legfontosabb társadalmi alkotásunknak tartjuk. S midőn az egyesület legközelebb a beregszászi polg. leányiskolának állami kezelés alá átengedése után feloszlani készült: lapunk erélyesen hangsúlyozta e közhasznú egylet további fentartásának nélkülözhetlen szükségességét, az egylet hathatós befolyásának más társadalmi téren való értékesítését, s hiszszük, hogy felszólamlásunk nem leend kiáltó szó a pusztában. Amegyei körjegyzői egylet*, továbbá amegyei ármentesítő társulat* ügyeivel többször behatóan foglalkoztunk s valamint a vármegyei körjegyzők anyagi helyzetének javítására s az egyleti élet megszilárdítására igyekeztünk hatni az előbbinél; másrészt az utóbbinál az egyes birtokosok érdekeit és a megye közönségének közhasznát előmozdító több szakszerű felszólamlást tettünk közzé, melyek részint a helyzet és a viszonyok megmagyarázása és megértése tekintetében tettek a közönségnek hasznos szolgálatot, részint ellenőrzéséül szolgáltak a közönség érdekeinek. »Megyei általános tanító-egyesületünk* és a m. kir. tanfelügyelőség hivatalos szakközlönyt nyert a pár év óta dicséretes sikerrel működő megyei laptársunk, a »Beregmegyei Tanügyben, de azért a megyei tanügyi kérdések elől lapunk azóta sem zárkózott el, sőt a megyei tanügy fejlesztését ezután is kedves hivatásának ismeri. Legközelebb a megyei tisztviselői segély- és kölcsönegylet — úgy is mint fogyasztási szövetkezet — alakítása iránt indult meg sikert ígérő mozgalom városunk tisztviselői közt. — Aligha csalódunk, ha az egyesületi alakulás kiinduló pontját is a lapunkban ez irányban egyes ügybuzgóbbak által közrebocsátott felhívó szózatokban keressük. Szűkebb körben, városunkban és a megye más pontjain alakult egyletek (»beregszászi önkéntes tűzoltó egyesület*, »beregszászi szegény gyermekeket segélyző egyesület*, beregszászi kisdedóvó egyesület*, »beregszászi dalárda*, »munkácsi sziirigy gyámolító egyesület*, »műkedvelő társulat*, »szolyvai kisdedóvó egyesület, satb. satb.) ügyei szintén nem kerülték ki figyelmünket s általában igyekeztünk e társadalmi intézményeknek nemcsak létesülését előmozdítani házias összejövetelnek az ő jelenléte kölcsönözött élénkséget és humoros színezetet, nemcsak azért, mert élénk szelleme kifogyhatatlan volt az életekben, hanem különösen azért, mert minden társasággal azonosítani tudta magát s eltalálta a hangot és modort, mely a közszellemnek leginkább megfelelt. Eleteit legtöbbnyire a helyzet komikumából merítette s kitünően eltalált, közvetlen és könnyed komikai színezéssel adta elő, úgy Hogy a közönség azt sem tudta, hogy a vicczen nevessen-e inkább vagy a komikus előadáson? — Ez az oka annak, hogy a még most is közszájon forgó Erdei Dávid-féle életeken és adomákon legédesebben az nevet, aki ötszemélyesen ösmerte, s hozzá képzeli az ő páratlan humorisztikus alakítását s komikai játékát. E tekintetben P....r Józsi hasonlít hozzá némileg, kivált férfi társaságban azzal a különbséggel, hogy a mi Dávidunk a komikus modor és bombasztikus megjegyzések közé gyakran finom mely szatírát is vegyített, melynek hegyét önmaga törte le, olyan látszatot adván annak, mintha önmaga ellen irányozná. Sebezni nem akar csak csiklandozni. Volt ezen kívül bizonyos naiv selypítő utánozhatatlan komikus modora, melyet többnyire hölgyek és gyermekekkel szemben szokott volt használni. Könnyelmű, de jó szivü, szellemes víg czimbora volt. Minden komolyabb munkát került s e miatt ügyvédi diplomájának sem vette semmi hasznát. Egykor bíztak rá egy fenyitó pert, akkor is megtréfálta és zavarba hozta a törvényszéket — mint majd később elő fogom adni. De nem is arra volt teremtve, hogy te Beregvármegye régi jó „Dávid“-ja. Ifjú olvasó, ki a fentebbi czimet e tárczaczikk élén megpillantod, képzelem, hogy fogalmad sincs azon eredeti alakjáról Beregmegye társadalmi életének, kinek viselt dolgairól megemlékezni kívánok egy tárczaczikk sorozatban. Kérdezzétek meg csak az öregeket: ki volt az az örök vidor ifjú kedélyű különcz alakja a megyei társas életnek, kit valamennyi rétegében a megyei társadalomnak csak e néven neveztek: „a mi Dávidunk“ — meglátod, miként fog egyszerre kiderülni az öregek arcza s mint fog az ifjú tűz egyszerre felvillanni a bágyadt szemekben a kedves ifjúkori emlékek varázshatalma alatt, s mint válnak egyszerre beszédesekké a hallgatag ajkak, száz meg száz tréfás ötletet és adomát beszélve el a mi Dávidunkról, ki nem volt más, mint az 1840—50-es évek kiapadhatatlan humoros bohókás alakja, Erdei Dávid. Igénytelen, vékony, tejképü gimnazista gyerek voltam még, mikor utolszor láttam, öt, — kinek érdekes alakján zsenge gyermek korom óta mindig szeretettel vegyes bámulattal csüggtem, — de még most is élénken emlékszem alig közép termetű szikár alakjára, olajbarna keleties finom vonású arczára, melyet érdekessé tett a kitűnően gondozott gesztenyeszinü ritka szakáll, kissé világosabb vékony hosszú bajusz és a természetű göndörségű dús fekete hajzat, mely republikánus módra oly hosszúra volt növelve, hogy vállait verte. Hasonló alakot mai napság ritkán lehet látni. Akik ismerik Herman Ottót, képzeljék öt finomabb és fiatalabb kiadásban s elöttök fog állani a mi Dávidunk.