Bereg, 1895. (22. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-06 / 1. szám

1. szám. — XXL évfolyam. Megjelenik mindén vasárnap. Beregszász, 1885. január 6. BEr­EGVÁriBEREG TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKÜ HETI LAP (/Jj) A BEREGVÁRMEGYEI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET­ ÉS A GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 4 írt. félévre 2 írt, negyedévre 1 frt. — Egyes szám 10 kr. Nyilt tér sora 20 kr. — Hirdetési bélyegdij 30 kr. ------- Hirdetések árszabály szerint jutányosan számíttatnak. —— Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő: Janka Sándor. Rhédei János. SZERKESZTŐSED: Beregszászban Fürdő-utcza 720. sz. KIADÓHIVATAL: Beregszász Namény-utcza 503. szám, hol az előfizetés hirdetés és nyílttéri dijak fizetendők. —---- Hirdetések készpénzfizetés mellett közöltétnek. — Az újév küszöbén. Beregszász, 1895. jan. 4. Bár dicsérjük a múltat, mégis minden bajunkra írt a jövőtől várunk. Pandora szelencséjében a sok baj és rossz kiszaba­dulása után a remény maradt meg egye­düli vigasztalóként. A remény teszi elvisel­­hetőkké a sors csapásait, a remény ara­nyozza be az egyhangú élet sivár képét. És bár az idő múlik, év év után tűnik el a múlt tengerében, a­nélkül, hogy bevál­totta volna, a­mit ígért: az újévtől mégis csak jobbat várunk, abban mégis bízunk, hogy reményeink egy részét valósítja. Egy ilyen újabb év küszöbét léptük át félő reménynyel, bizakodó aggodalom­mal: várjon mit hoz? Mit hoz hazánknak, nemzetünknek, megyénknek, városunknak, magunknak. Hazánk ege az újév elején eléggé bo­rús, a bizonytalan szürkeségből még a ki­bontakozás derengő fénye nem látszik; a pártok, vélemények, nézetek összezavarod­tak, a győzelmes párt csügged a diadal után?- a "legyőzött kétes reménynyel tekint a jövőbe. De csüggedhet-e az, a­ki alkot­ To­mányos téren a kor intő szavát követve, szabad eszmékért küzdve, a haza javára­­törekedve, győzelmet aratott? A­ki az igazságért küzdött, az nyugodtan és re­ménynyel tekinthet a jövőbe. Bízunk a kor követelte szabad eszmék végleges dia­dalában, a­mely egyszersmind a magyarság, a haladás diadala. Az ország egyes részeinek jóléte alapja az egész haza jólétének; a­ki a megye felvirágoztatásán munkálkodik, a haza ja­vát munkálja. Megyénkben is nem egy eszme vár megtestesülésre, bízunk abban, hogy ez évben egyik-másik testet ölt. Városunk is nem egy tervet készített, mely részint a város külső, részint belső fejlődését kívánja tervszerűen előmozdítani. A város utczáinak sza­bályozása, csatorná­zása, a járdák javítása, szaporítása, a vilá­gítás fejlesztése stb. mind oly dolgok, me­lyek méltán képezik a városi elöljáróság gondoskodásának tárgyát, viszont a saját díszes épületében elhelyezkedő teljes közép­iskola, Beregszász minden polgárának jogos vágya. Mindez, az eddig elértnek biztosítéka, a további fejlődésnek alapja.­­ Ki tudná most már elősorolni, az egye­sek mit várnak az újévtől. A legtöbb em­bernek a sorsa saját kezébe van letéve. A­ki figyelembe veszi kitűzött czélját és az ahhoz vezető eszközöket s azt, mit bírnak el vállai, mit nem képesek viselni,­­ azt életében kevés kudar­cz fogja elérni. A leg­több ember boldo­gtalanságának oka az, hogy többet akar tenni, mutatni, mint a­mennyit viszonyai eng­évfiek. Az ember társas lény, és keresi ebből folyólag embertársaival az érintkezést. A neki való kör fellelése kellemessé teszi azon órákat, melyek a létért való küzdelemből fennmaradnak, és a kellemes órák elvisel­hetőbbé teszik a hivatással járó munkát és kellemetlenségeket. Kellemes az érintkezés azon emberekkel, a­kik velünk egyenlő társadalmi műveltséggel bírnak. Társadal­munk tekintélyes része a műveltség egyenlő fokán áll és mégis a társas érintkezés cse­kély, az egyesek inkább­ külön húznak, mint­sem egymást keressék. Az egyik szü­letésére tart többet, mint a mennyit az egészséges társadalmi viszonyok megtűrnek; a másik a hivatalos létrán van egy-két fokkal feljebb és azt hivatalon kívül is éreztetni akarja stb.; minden ilyen dolog inkább szétriasztja az embereket egymástól­ és nem hoz létre oly összejöveteleket, me­’­lyekben jól éreznék magukat az össze­gyűltek.­­ Mindez ismételve és találóbban volt már elmondva, az orvosszer is kerestetett, de még nincs meg. Úgy de meg van egy új társadalmi szérum: „A beregmegyei irodalmi és műpártoló egyesület“, mely tért és alapot akar nyújtani a társas élet fel­­pezsdülésére , de az eredmény a jövő titka. Azonban az akarat a jóra nyugvan, az új zászló körül szép számmal csoportosul­tak; nem akarjuk hinni, hogy az ebbe ve­tett remény is csak múlékony álom. Kívánjuk:­ a sok reményből' minél több valósuljon meg s minél kevesebbnek vége .és kiábrándulás.^ v ffjjünk ' .VaLmellTei közélet írátalvizsgEtet. Lónyay Sándor főispán múlt JiGtggofBAa' .«'Munkácsi —­s 3Q-án a tiszaháti járás fost^gSfirfáinak ügy- és pénzkezelését vizs­gálta meg. Az ügyvitelt mindkét helyen kifogásta­lannak s ,­a pénzkezelést rendben­ levőnek találta, a miért az illető járások főtisztviselőinek elismeré­­sét nyilvánította. — A főispánnak a vizsgálatnál Steinkogler János főispáni titkár segédkezett. — Beregvármegye állandó választmánya e hó 14-én ülést s a törvényhatóság e hó 15-én rend­kívüli közgyűlést tart. V7/A V- ■Wawv -V -V «jéla l­egyen. A „BEREU“ TÁRCZÁJA. j;' ■,■ . . • ___* 1 * * * S - • A zsurnalisztika kulisszái mögfől. Az én kedves Miska barátom már bevált újságíró volt, mikor én még csak szerettem volna azzá lenni. Bámultam is az ő nagy tehetségét, mikor szemem előtt egymás után tele­írta azokat a hosszú kutyanyelveket, amint zsurnalisztikai nyel­ven a kéziratnak való, hosszúkás, üres papírla­pokat nevezik. Ismerőseit már nem­ figyelmeztette azokra a czikkekre, melyek neve alatt megjelentek, hogy várjon olvasták-e azokat? S a lap azon példányszámait, melyek az ő czikkeit tartalmaz­ták, már nem küldözgette el ismerőseinek vagy jóakaróinak, mint azt a kezdő­ irók igen gyak­ran tenni szokták. Neve már ismeretessé vált az olvasók előtt. Különben a szerkesztő is megbízott benne és nem egyszer ráhagyta a lap beosztását. Miska egy alkalommal engem is magával hitt a nyomdába, hogy megmutassa, miképen készül a lap. Budapesten, a belvárosban, egy ódonkiné­­zésű ház földszintes helyiségében volt a napi­lap nyomdája, a szerkesztősége és a kiadóhi­vatala. Bizonyos szent áhitat fogott el, midőn barátom kíséretében,először léptem a sajtó haj­lékába. Szurtos állóasztalok mellett rendbe állottak a szedők és sebesen kapkodtak az apró fiókocs­­kákban elhelyezett betűk után.­­ A betűkből sorok, a sorokból hasábok­­ váltak kezeik között. A hasábokat pedig lapokká tördelték. És­­ mint mikor a somogyi gazdasszony a kukoricza­i málét tepsibe és a tepsit a kemenczébe teszi, úgy tették a lepényalaku, csupa betűkből álló táblát egy sima vasfelületre. S mikor már­­ lapot, — mint typográfiai nyelven mondani szokás — »kilőtték«, a nyomó gép nagykerekének forgantyúját megragadta egy izmos kerékhajtó s a gépezet — megindult. Úgy el tudtam nézni az emberi találékony­ság ez ügyes produktumát! Pedig mi volt az a mai rotácziós gépekhez képest?! A tiszta papírlapokat egy emelvényen álló leányka bizonyos női kecsesen adogatta a gép forgantyúi alá. A vaslapokon nyugvó, betűkből álló táb­lák pedig ki-­s bejártak a gépből, mialatt min­den járásnál a festőhenger a betűket befestette és egy más henger segítségével az elébb még tiszta papírlapok már mint nyomtatványok ke­rültek ki a masina belsejéből. Nem akarom e heh­t leírni azt a bizonyos morfondérozást, a­mi az embert a nyomtatás első látásánál megkapja. Az újságírók már sok­szor és nem egyszer mesterileg ecsetelték azt. Érdekesebb dolognak tartom e helyett rá­mutatni egyes karakterisztikumokra, melyek az igazi újságírót jellemzik. Ha igaz az a latin közmondás, hogy »sa­piens nihil admiratur«, akkor az újságírók sapi­ensek. — Közbevetőleg mondva, méltóztatnak arra az adomára emlékezni, mikor az egyszeri utatzó deák a gyümölcsfáira bámészkodó papot így szólította meg: »Quid admirat domine?« S a pap azt felelte neki: »Unum „—tur“, amice!« Tárgyunkra visszatérve, az igazi újságírót valóban jellemzi, hogy semmin sem csodálkozik. Miskában is felfedeztem ezt a sajátságot. Nem kevésbbé jellemző a zsurnalisztikai diszciplínára nézve a következő párbeszéd, mely köztünk a nyomdából való távozásunk után lefolyt En. No, hallod, sohasem felejtem el, a­mit most láttam. S e mellett azt csodálom, hogy azt a rengeteg munkát nap nap után kibírjátok. Miska. A lapnak reggel meg kell jelennie. Én. De hátha a szerkesztő elutazik, a se­gédszerkesztő beteg, s a munkatársak éppen aznap nem állítanak elő elég kéziratot, mi lesz akkor a lappal? Miska. A lapnak reggel meg kell jelennie. Én. . . . Vagy ha a gépben valami lényeges rész eltörik? Miska. A lapnak reggel meg kell jelennie. Én..........Ha tűz támad a házban?! Miska. A lapnak reggel meg kell jelennie. És ha azt mondtam volna, hogy új török­­járás, árvíz, vagy földrengés lesz, az én kedves Miska barátom, kibe már belerögzött az újság­írói természet, csak azt felelte volna, hogy : „A lapnak reggel meg kell jelennie ! “ Könnye Nándor.

Next