Bereg, 1897. (24. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-03 / 1. szám

1. szám.XXIII. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1897. január 3. BER­EG TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETI LAP UGVARMEGYE, A EL­OF­IZE­TESI ÁRA: Egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Egyes szám 10 kr. Nyilttér sora 20 kr. — Hirdetési bélyegdij 30 kr. ------- Hirdetések árszabály szerint jutányosan számíttatnak. ------­Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő : JANKA SÁNDOR, KRÉMER ISTVÁN. Főmunkatárs: KÖNYE NÁNDOR. SZERKESZTŐSÉG: Beregszászban Fürdő-utcza 720. sz. KIADÓHIVATAL: Beregszász Namény-utcza 503. szám, hol az előfizetés hirdetés és nyílttéri díjak fizetendők. Hirdetések készpénzfizetés mellett közültetnek. ------­ Előfizetési felhívás. A folyó évben lapunknak huszonharmadik évfolyama indult meg. Meg vagyunk róla győződve, hogy az a közön­ség, mely pártolásával lehetővé tette, hogy ez évfolyam­számot lapunk homlokára feljegyezhes­sük, ezután sem vonja meg tőlünk szíves támo­gatását.Mi pedig fokozatos igyekezettel leszünk rajta, hogy t. olvasó közönségünk igényeit továbbra is teljes erőnkből kielégíthessük. Nem mi kezdtük a hírét, de általánosan el van terjedve, hogy lapunk, mind a tartalom, mind pedig a csinos kiállítás tekintetében a vidéki lapok közt méltó számot tesz. T. olvasó közönségünk meggyőződhetett róla, hogy elvi tartalmú czikkelyeink mind eredetiek. Ilynemű közleményeket csak akkor veszünk át más lapból, ha az megyei, vagy társadalmi viszonya­inkat szorosabban érdekli. Minden honpolgár csak úgy tehet eleget haza­fias kötelsségeinek, ha első­sorban az őt legköze­lebbről érdeklő községi és megyei ügyekről tájékozva van. Lapunk mindezekről kimentő tudósításokat hozott eddig és hozni fog a jövőben is. Azon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a közélet minden terén vannak lelkes munkatársaink, a­kik nekünk fontos munkálatunkban segédkezet nyújtanak, a­kik az igazság és méltányosság elvei­ért felbuzdulva velünk együtt a közügy javáért síkra szállanak. Midőn ez alkalommal is a t. olvasó közön­ségnek további pártfogását kérjük, ismételve kijelent­jük, hogy lapunk eddigi irányának megtartása mel­lett a megyei, községi és társadalmi moz­galmakról, nemkülönben egyes közérdekű hírekről t. olvasó közönségünket pontosan értesíteni fogjuk és komoly közleményeink mellett nem feledkezünk meg az érdekfeszítő, szórakoztató és tanulságos szépirodalmi művekről sem, melyek különben lapunk hasábjairól eddig elé sem hiányoztak. A „Bereg“ hetilap ára egész évre 4 frt. negyed „­­ „ Előfizetések a kiadóhivatalba küldendők. Beregszász­. 1806. deczember 25. A szerkesztőség és kiadóhivatal. Ezredéves dicsőségünk fényétől, örö­métől tündöklő évet fejeztünk be az el­múlt éven, a 2-ik ezredév első esztende­jében. Az elmúlt esztendőt még sokáig fog­ják emlegetni utódaink, mert azon eszten­dők közé tartozott, melyeket nemzeti életünkben nagy fontosságúaknak szokott feljegyezni a történelem. Az ünnepi zsolozsmák ugyan elhang­zottak, az örömtüzek füstje szétoszlott, de maradtak az ünnepségeknek állandó jel­legű eredményeik­ is. Ilyenek a számos gazdasági és közművelődési alkotások, melyek között számos olyan alkotás is van, mely a millenium nélkül vagy soha, vagy sokkal későbben jött volna létre. Erkölcsi hatása volt ennél csak fon­tosabb, mert a millenium évében az ez­redéves fennállás dicsősége kétszeresen megerősbítette a nemzetben az önbizalmat, szilárdabbá tete a nemzeti összetartás mindig nélkülözhetetlen érzetét. Midőn ez évtől tehát végképpen meg­válunk, egy nagy határkövet hagyunk el nemzeti életünkben. Ezeréves múltat fejez­tünk be. A magyarok istenébe vetett bizoda­­lommal, de azért a jövő bizonytalanságá­nak érzetével kezdjük meg a 2-ik ezeret. Ezrekben beszélünk, mikor pedig egy esztendő is milyen nagy idő és mily sok forgandó eseménynek tanúja lehet. Tulajdonképen az idő egy és ugyanaz. A bölcselők már régen kikutatták a tér és idő végtelenségét. Mi emberek, mi osztjuk fel a végte­lent, jegyezgetjü­k azt is, a­mi végbement. Mint nemzet tehát már az idősebbek­hez tartozunk. De a hosszú idő, melyet eddig átéltünk, ne szolgáljon arra, hogy erőnket, idegeinket elgyengülteknek érez­zük miatta. A természeti termékek élete is külön­böző; hosszú idő a tűz életében,­a­mi a tölgy gyökereit még csak megerősíti. De a nemzet egész életét is csak az egyedek, a polgárok teszik erőssé, biz­tossá. Erős lesz a nemzet, ha annak minden fia megteszi kötelességét. Erős lesz a nem­zet, ha biztos alapon élnek annak a csa­ládjai, ha virágoznak az ország községei. Városunknak tehát, mint az ország egyik fontos megyeszékhelyének, szintén lényeges feladata van a nemzeti közmun­kában. S mint ennek polgárai most, midőn A­LBEREIT TÁRCZÁJA. Üdvözlő sorok. Szabó Albert kir. pénzügyigazgató 25 éves jubileumára. .Éljennel köszöntünk, szeretett vezér ! Léptidet követjük, mint hű katonák ; Jól tudjuk: ez után nem terem babér, Erre a koszorút tövisből fonák! . . . . idem vagy Te czifra szó­virág embere, Sem hízelgés, sem bók hozzád nem talál; Zajtalan érdemed bár fölemele, Az vagy mégis hozzánk, ki mindig valál ! /fenned üdvözöljük, tisztelt Főnökünk, Oh mindannyian ma a munkás vezért, A méh-szorgalommal példát adsz nekünk: Leróni szent adónk e hon üdvéért! boldogság kisérjen, bárhol­ merre légy, Erő, friss egészség szeretett Család üteményidet dússá, valóvá tegyék. — Tartson a jó Ég sok-sok éven át!!! Beregszász, 1896. decz. 27. Lukács Béla, kis 1­­ C 17­e. — Fürdői történet. — Irta: BUDAI SÁNDORNÉ. Egy vasárnap délután kisétáltam a rei­­chenhalli fürdő mellett fekvő szent zenei apácza­kolostor kertjébe. Nehány növendék, kik a szünidőket is a zárdában töltötték, kedélyes karikajátékkal és labdázással mulatott egy apácza felügyelete mellett. Előkelő telivér leánykák voltak, meglát­­szott mozdulataikon, beszédmodorukon s ele­gáns taglejtésükön. Közeledtemre egy pillanatra abbanhagyták játékukat s francziául köszöntöttek. Apró zöld­­fehérkoczkás egyenruhájuk kecsesen simult lenge alakjukhoz, hajuk görögös tekercsben csavaro­dott formás fejükhöz; nyakukon vékony velen­­czei lánczon egy egy színes zománczu Mária­­amoulette volt. Majd folytatták a karikázást, a­mit magam is kedvtelve néztem mindaddig, míg az egyik leányka karikája fent nem akadt egy nagy ba­­raczkfa jó magas ágán. Hiába dobálták a leánykák után a karika fogóvesszőiket, hiába a nagy labdát, mely e művelet közben ketté hasadt, a karika állhata­tosan fentmaradt a fa ágán. Napernyőmet összehajtottam és szorosra gombolva átadtam az egyik növendéknek, hogy azzal próbálja lehajítani a karikát. A leányka félt, hogy összetörik az ernyő, de biztatásomra az apácza engedélyével mégis földobta azt a fára, s a karika ernyőstől sértet­lenül hullott a gyepszőnyegre. Megköszönték e csekély szolgálatomat s tovább játszottak. Az apácza, kit Mónika nővérnek szólitot­tak, egy sétát indítványozott velem a kertben. Járkálásunk közben említettem, hogy bár ezút­tal először vagyok itt, leírásból már ismerem e szép helyet, s elmondtam, hogy Trotheim kis­asszony zongoratanárnő, ki az itteni növendé­keket jár be zongorázni tanítani, szomszédomban lakik az Elektra-villában, s magasztalásával nagyon kiváncsivá tett­e szép helyre, melyhez most majd kellemes emlék is fűz, hogy itt oly kedves társaságot találtam. Mónika testvér megmutogatta a kert szebb részeit, mely­ csakugyan pompás hely volt, ter­mészetes sziklabarlangból leomló vízzuhataggal, mely sugárzó gyöngyöket szórt­­az alatta lévő márvány körmedenczébe. Százados haragos zöldszinü fenyőhegy környezte a parkot, a he­gyen szétszórt nagy sziklatömbök hevertek, ol­dalaikat csillagos moha fedte. A park egyik oldalán végig menve egy vad szőlőlugasnak tartottam. Ott az apácza leüléssel kínált. A lugasban nem voltunk egyedül. Egy hét évesnek látszó halvány, érdekes, szép arczu leányka ült ott, nagy világos tiszta fényű szemeivel a levegőbe bámult, a keskeny kis kezeivel önfeledten játszadozott sürü nyitott hajfürtéivel,­ruházata a többi növendékeivel egy­forma szabású, csakhogy feketefehér koczkás volt; a leányka sápadt arczán valami buskomoly vonás ragadta meg figyelmemet. Külseje azt a benyomást tette rám, mintha e gyermeknek bánat nyomná szívét; ruhája színéről láttam, hogy gyászol.

Next