Bereg, 1906. (33. évfolyam, 1-51. szám)

1906-01-07 / 1. szám

3 V-im. XXXII. évfolyam. M­egjelenik minden va Beregszász, 1906. január 7. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETI LAP A BEREGVÁRMEGYEI GAZDASÁGI ÉS A MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLETEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Beregszász, Árpád-utcza 14. szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetés és hirdetési díjak küldendők. ——•­­ Szerkesztő lakása : Wesselényi­ utcza 8. szám. · Felelős szerkesztő : B a (1 i é­s M illái u. tt . ELŐFIZETÉSI ÁR : 1 1 Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér.­­ HIRDETÉSI DÍJAK: 1­40 szóig 1 K, 100 szóig 1 K. 200 szóig 5 K. Nyílttér sora 00 fillér. 1 Előfizetések és hirdetések dijai a kiadóhivatalban fizetendők. 1 Mai diáknemzedék. Nem vonom kétségbe a mostani diáknemzedék jövendő hivatásának betöl­tésére való rátermettségét és alkalmas voltát. Nem, ezt egy pillanatra sem aka­rom állítani s másokkal elhitetni még kevésbbé. A jóféle márvány még mostan is megvan s nem kell Phidiászoknak len­nünk, hogy abból maradandó értékű alko­tást faragjunk. A gyermekszívek fogékony­sága még ma is alkalmas talaja annak a nemes munkának, amely bennük felnö­vessze az élethivatásnak lelkes törekvésre buzdító tudatát. S hogy mégis számtalan esetben azt tapasztaljuk, mintha hiányzanék ennek a mostani generációnak a lelkéből a magá­val számotvetésnek az a magva, amely komoly reflexiókat terem már a gondol­kodó gyermeki elmében is, mintha a tanulósereg nagy részében hiányoznék az a lohadni nem tudó lelkesedés, az a be­csületes törekvés, amelyet egy ideális fényben elénk tündöklő életpálya nagy célja inspirál, ennek az okát talán abban kereshetjük, hogy részint a kor szelleme, részint környezetének nemtörődömsége, részint tanulmányainak irányítása vágja útját annak, hogy a gyermek szívében ébredő álmok komoly életcél után való törekvésé is váljanak. . Vagy nem szolgáltat-e bizonyságot a tapasztalás ? Ha megfigyeljük a gyer­mekek életét, latra vetjük szavaikat, ame­lyekben gondolkozásuk, érzésük világa megnyilatkozik, megtaláljuk-e azokban azt a rajongó szeretetét a munkának és jö­vendő életpályának, amely biztosítéka le­hetne annak, hogy él bennük a tudatos törekvés vágya az igazi boldogulás után ? Nem épen gyermekekről, hanem serdülő ifjakról akarom érteni ezeket a megjegy­zéseimet. Vannak bizony köztük igen sokan, akik még ebben a korban sem tudnak számot adni maguknak a célról, amely felé törekedniük kellene. Tanulnak, mert rákényszerítik őket a tanulásra. A másik részük meg, amely léhább oldalról fogja fel az életet, kitépi könyvéből azokat a lapokat, melyekre a feladott lecke van nyomatva, kabátja belső zsebébe elrejti, hogy ne nézze őt senki diáknak. Mert hát ő már gavallér, aki minden nap friss virágot tűzve a gomb­lyukába, elegánsul hanyag mozdulatokkal megy végig az utcán , szemmel tartja, el is kiséri a hölgyeket s .tündér áron arra törekszik, hogy érdekes legyen. Mindenben jártas, ami a felnőttek sikkes szórakozá­saihoz tartozik s unatkozó ásítással felel, ha tanulmányai felől meri kérdezni valaki. Nagyon érthető tehát, ha ilyen útón haladva, nem ér rá elmélyedni a fiatal elme azokba a gondolatokba, amelyek hivatásának szeretetére ösztönöznék őt. Ma már nem mindig lehet megőrizni a tanuló szívében azt az ideális világot, amely tisztaságával olyan hatalmas palládiumává tud lenni neki az életben. A mostani generáció sokat tud olyasmit, ami ennek útját állja. A 11 —12 éves gyerkőc, még jóformán küszöbére sem lépett a közép­iskolának, már­is elbizakodott rátartiság­­gal jár, kel az utcán. Tanárait kritizálja, sokszor kigúnyolja. Apját, ha emlegeti, csak per „öregem“ beszél róla. Pajtásai­val hogyha meg nem tud egyezni vala­miben, akkor kész a lovagias elintézése ügyüknek s létre jön a béka-egérharc, akarom mondani a párbaj. A zsarozó diák, aki estélyekre jár, uzsonnákon udvarolgat, sőt olykor tánc­­mulatságokba is eljut, m­a már nem is megy fehérholló számba. Ő tőle békén maradhatnak azután a könyvek, lelkének mélyén bátran szunyadozhat a hamleti kérdés: lenni, nagy nem lenni? Illető­leg a „mivé lenni“ kérdésének nagy problémája. Egy cseppet sem csodálkozhatunk tehát T felett, ha a m­ai diákgenerátiónak ebből a speciesből kivesz lassacskán a komoly élethivatásra törekvő vágy szere­­tete s ennek folytán a társadalomban majd ritkábbak lesznek azok a karakterek, akik a becsületes munkálkodás dicsőségét legtöbbre becsülik a világon. Nincs szabály kivétel nélkül - tartja közmondás. Erről én is meg vagyok győ­ződve s épen ezért nem is vonatkoztatha­tom én ezeket a megfigyeléseket a gyer­mek és ifjú világ nagy összeségére. Na­ A „BEREG“ TÁRCZÁJA. Gondolatok. Szép virág a rózsa, pompás, fejedelmi! De ha a bokráról le akarod venni, Vigyáz kezeidre és ne tépd merészen, Mert a merészségnek ára véred lészen ! Magas hegy az erény, nehéz jutni rája, De rajta virít a boldogság rózsája, A bűn pedig lejtő, könnyű járni rajta, De kerüld, mert bizton belevisz a bajba ! Szirén­a héj-gyönyör, csodaszép az arca, De őrizkedj tőle, mert kerülhetsz bajba ! Tündéralak elül, hátul pedig sátán, Csábitó szavakkal érvénybe visz hátán. Égbe szállt az erény, ragyogó palástja Mint az angyal szárnya, ugy röpült utána. De egysz­r az alant ballagó bűn karja kitárul: Fölkapja a ruhát hirtelen magára, Csipkefátyolt borit kendőzött arcára, S úgy járja azóta csalva a világot, A valódi helyett, nyújt csinált virágot, Melynek szirma ékes, de vigyáz, mert mérges, Hogyha megszagolod, biztosan megmérgez! Azért, jámbor ifjú, mielőtt követnéd, Nézd meg jól, ruhája csillogó szövetjét. Figyeld ré Tg alakját s tagjait továbbad —' S észreveszed bizton a gonosz lólábat! Túlesik Ferenc. Hercegovinai közmondások. Gyűjtötte: Mártonffy Imre. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy hol van Hercegovina, de a laikusok kedvéért mégis meg­mondom, merre fekszik. Hercegovina, Dalmácia és Szerbia közt terül el, északról határolják Montenegro és Albánia. Nevét „Hercegország­tól vette, mert boldogult uralkodóját, Istvánt 1440-ben III. Frigyes német császár herceggé emelte. Va ‘ Nan a török foglalta el és vosni­­ , 1878-ban pedig az osztrák annektálta, mégis megtartotta szláv nevét s törökül ma is „hertek“-nek nevezik. Lakói jobbára szerbek, montenegróiak és bosnyákok, nyelvüket és nemzetiségüket ma is megőrizték. Innét vannak az egyes népdalok, népregék és közmondások, melyek fiuról-fiura szállva, hagyományként megmaradnak. Ott utaz­­tamban volt szerencsém a közmondásokból eg­y kis gyűjteményt összeállítanom, melyet tőlem telhető fordításban itt közlök: 1. A­hányó falu, annyi szokás. 2. Ha a viperát megszórtál, az már a gyíktól is fél. 3. Egyik kezed üres, a másikban pedig semmi sincs. 4. Aki az egész világot szolgálja, nem tudja kitől kérjen bért. 5. A lovat kötőfékkel, az asszonyt pedig­­nyelvével kell megzabolázni. 6. Ha igazságot akarsz, akkor nem kell kadi. (Biró) 7. Ha rókát kergetsz, elűzöd a farkast. 8. Ha megölted a farkast, dobd mindjárt a verembe. 9. Ha az ördög nem akar távozni tőled, távozz el te tőle. 10. Kösd meg az olyan ifjjat, melyet gaz­dája neked ad. 11. Ha barátaiddá­ akarsz állni itocrl I­ ­ WBWOTtW\ . SMjá.-* C;> -jt* -etesd, itasd, őket.

Next