Bereg, 1907. (34. évfolyam, 52. szám)

1907-01-01 / 52. szám

52. szám. XXXII. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1907. január 1. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETI­LAP A BEREGVÁRMEGYEI GAZDASÁGI ÉS A MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLETEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL. Beregszász, Árpád-utcza 14. szám, Kora a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetés és hirdetési díjak küldendők. ------- Szerkesztő lakása: Wesselényi­ utcza 8. szám. é­y ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. HIRDETÉSI DÍJAK: 40 szóig 1 K, 100 szóig 3 K, 200 szóig 5 K. Ny­­­it tél­ sora 60 fillér. Előfizetések és hirdetések díjai a kiadóhivatalban fizetendők. Újévre. Boldog újévet kívánnak az emberek egymásnak. Olyanok is, a­kik nem is ismerik egymást. Szinte érezzük, hogy az esztendők sok csalódással jönnek-mennek, az élet harcában pedig nagyon elkellene már egy kis boldogság is. Az elmúlt esztendőre követ hajta­nak az emberek s az új esztendőben csupa rózsákat lát a reménykedő társa­dalom. Bár úgy volna, hogy rosszabb után ne következzék még rosszabb. Igaz, hogy az esztendők sorsát nem a gyarló ember intézi: „m­ert ember tervez, Isten végez.“ De sok függ az embertől, hogy sorsán könnyítsen, az esztendő is békes­­ségesebben folyjék le előttünk. Boldog új esztendőt csak akkor fog látni az ország, ha az emberek sokaságát a teremtés utáni vágy nagy cselekvésekre sarkalja. A tehetségek azonban csak ak­kor vezethetnek a boldogság, a haladás útjára, ha emberi szeretettel becsüljük meg a cselekvő embert, ha gazdag java­ink kincsestárából bátorító szavakat tu­dunk osztogatni a gyöngéknek is, ha nem áskálódik a testvér a testvérre, ro­kon a rokonra, barát a barátra, idegen az idegenre, ha az ország boldogításának előbbre való emelkedésében az összetar­­tozandóság erejével szolgálva az államot, az egyházat, kultúrát, ipart, kereskedel­met, társadalmi intézményeket. A­míg azonban azzal a szokott ud­variasság sablonéval köszöntünk Újévet, melylyel ma elénk áll az üzleti érdek is s a­mig a szokás csak azért ad ki üd­vözlő kártyákra ezreket, mert egyébbel úgy sem járulhatunk embertársaink bol­dog új évéhez, addig amúgy sem lesz igazi boldog új esztendő. Ezreket ölünk gratulációkba, a mi bántó és haszontalan kiadás is. Mert a gratuláció udvarias hazugsága egy lépés­sel sem viszi előre boldogságunkat és bizonyos, hogy az a modern koldus, a­ki elém áll a nyomtatott szívbéli kíván­ságával, az én boldog új esztendőmmel nem törődik, legfeljebb az érdekli, hogy azért a konvenciális hazugságért mit fizetek neki. A szakácsnő, levélhordó, kémény-­­ seprő, éjjeli őr, az ujsághordó, házmes­ter, kisbiró, a borbély, a mester inas, a tehénpásztor, meg a jó ég tudna miféle személyiség szerencse kivánatai, valóság­gal ostromállapotba hozzák az embert s az amúgy is számlákkal rémített újév napját inkább kívánjuk a pokol fenekére, mint hogy annak örüljünk, mert akkor jön elibénk a sok gratuláns szíves ha­zugságok között, mosolygó arccal, fon­toskodó képpel. A boldog újesztendő sorsán mi pal­lérozhatunk magunk. A gratulánsok kívá­nalmi el is maradhatnak egészen. Leg­feljebb, ha adakozó kedvünkben vagyunk, adjunk a szegények céljaira, gyógyítóhá­­zakra, vagy más jótékony intézményekre. De arra, hogy annak a sokfajta gratu­­lánsnak, a­kik talán sohase tettek nekünk szolgálatokat, az újévi hazugságért mi csináljunk görbe napokat, hagyjunk fel. Egyszer már szokjunk le arról, hogy a magyar szórja a pénzt. Igaz, hogy ne­vetséges dolog akkor szűkmarkúnak lenni, mikor a nemzeti vagyonból már csak roncsok vannak, de még mindig meg le­het takarítani valamelyes nagy összeget. Ha ez az értelmetlen adó előmozdí­taná az ember új esztendejét, azt mon­­danók, hogy két marokkal szórjuk a pénzt az embereknek. De azt a vak is látja, hogy a nagy adóhoz nincs a boldog új eszten­­dőnek semmi köze. Se az állam, se a politikai élet nem javul, ha annak a kon­zervatív szokásnak hódolunk és ha szó­val amúgy is elmondjuk egymásnak azt, a­mit egyik a másiknak kíván, minek azt még külön kártyán is elmondani. Azért, hogy a külföldi papírgyárosoknak na­gyobb jövedelmet biztosítsanak. Mert az a sok hebe-hurgya képes lap onnan jön be annyi millió számban, a­mivel szin­tén megrövidítjük a magyar ipart. Az ilyen boldog uj esztendőből nem kérünk. A szellemi és a fizikai erő ösz­­szetartása és a munkaszeretet ereje sarkal- Boldog uj évet! (1907. január 1.) Elmúlt ismét egy esztendő, Tova szállott­­örökre. Őseinek sötét sir­ja Bezárult már fölötte . . . Itt az uj év! Minden szívben Uj öröm s uj remény kél, Bízva hisszük, hogy kinyerjük Mit a lelkünk esdve kér. Félre mostan a bánattal, Búval, gonddal, keservvel, Szent örömre, hála dalra Keljen minden szív s kebel! Miként egy-egy évfordultán Meg-megújul­ a tavasz, Úgy újuljon sziveinkben Öröm, remény s a, vigasz. Fel, mukára, küzdelemre! Hősöké a pályabér, Minél több a vérverejték, Annál szebb lesz a babér. Emeljük fel sziveinket A mindenség Urához, S esdekelve kérjünk tőle Kitartást a munkához. Kérjük buzgón Istenünket, Szálljon hozzá fohászunk, Árassza el boldogító Áldásával országunk. Öntsön csüggedt telkeinkbe Uj, szilárdabb­ tett erőt, S vihardulta bús hazánkra Hozzon egy szebb jövendőt! Sisendrei Holozsnyay Cyrill: Szerelmi dráma. (Humoreszk.) Már csak azért is megérdemli a nyomdai­festéket ez a szerelmi dráma, mert nem a köz­napi sablon szerint folyt le. A boldogtalan szerelmesek tudvalevőleg görcsösen ragaszkodnak a fürdőhöz, vagy a hotelhez s ott töltik utolsó órájukat. Stern Ignácz szakított a tradieival s­­az állatkertbe ment meghalni. Nem akart tovább élni, mert nem adták neki Spitzer Jettikét, a­kit az imádásig szeretett. Az üveg Spitzer határozottan kijelentette, hogy nem adja a lányát egy tűz és vízmentes ponyva ügynöknek, mert egy szagtalan rovar­­porgyáros személyében jobb kérője akadt. Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy Jetti kisasszony sem igen rajongott Stern Ignácért, ki végelsző­­rösödött ábrázatával azt a gyanút keltette min­denkiben, hogy ő a darwinisták által keresett összekötő láncszem az ember és négykezü őse között. Spitzernek tehát választania kellett a lemondás s a halál között s ő az utóbbit vá­lasztotta. Elhatározását ajánlott levélben tudatta imá­­dottjával, meg­írván neki, hogy a majomketrec előtt várni fogja dobogó szívvel és töltött revol­verrel. Ha meg akar vele halni, jöjjön múlha­tatlanul, de ha nem hajlandó magát feláldozni a szerelemnek, tegyen legalább egy koszorút a koporsójára ezzel a felírással : „Felejthetetlen Ignácomnak. “ Este hét óra volt. Az állatkertre mélysé­ges csönd borult, elnémult még az oroszlánfóka is, a leglármásabb barom ezen exotikus kolóniá­ban. Stern Ignác ott ült a padon a majomkétre.

Next