Bereg, 1907. (34. évfolyam, 52. szám)
1907-01-01 / 52. szám
52. szám. XXXII. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1907. január 1. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP A BEREGVÁRMEGYEI GAZDASÁGI ÉS A MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLETEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL. Beregszász, Árpád-utcza 14. szám, Kora a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetés és hirdetési díjak küldendők. ------- Szerkesztő lakása: Wesselényi utcza 8. szám. éy ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. HIRDETÉSI DÍJAK: 40 szóig 1 K, 100 szóig 3 K, 200 szóig 5 K. Nyit tél sora 60 fillér. Előfizetések és hirdetések díjai a kiadóhivatalban fizetendők. Újévre. Boldog újévet kívánnak az emberek egymásnak. Olyanok is, akik nem is ismerik egymást. Szinte érezzük, hogy az esztendők sok csalódással jönnek-mennek, az élet harcában pedig nagyon elkellene már egy kis boldogság is. Az elmúlt esztendőre követ hajtanak az emberek s az új esztendőben csupa rózsákat lát a reménykedő társadalom. Bár úgy volna, hogy rosszabb után ne következzék még rosszabb. Igaz, hogy az esztendők sorsát nem a gyarló ember intézi: „mert ember tervez, Isten végez.“ De sok függ az embertől, hogy sorsán könnyítsen, az esztendő is békességesebben folyjék le előttünk. Boldog új esztendőt csak akkor fog látni az ország, ha az emberek sokaságát a teremtés utáni vágy nagy cselekvésekre sarkalja. A tehetségek azonban csak akkor vezethetnek a boldogság, a haladás útjára, ha emberi szeretettel becsüljük meg a cselekvő embert, ha gazdag javaink kincsestárából bátorító szavakat tudunk osztogatni a gyöngéknek is, ha nem áskálódik a testvér a testvérre, rokon a rokonra, barát a barátra, idegen az idegenre, ha az ország boldogításának előbbre való emelkedésében az összetartozandóság erejével szolgálva az államot, az egyházat, kultúrát, ipart, kereskedelmet, társadalmi intézményeket. Amíg azonban azzal a szokott udvariasság sablonéval köszöntünk Újévet, melylyel ma elénk áll az üzleti érdek is s amig a szokás csak azért ad ki üdvözlő kártyákra ezreket, mert egyébbel úgy sem járulhatunk embertársaink boldog új évéhez, addig amúgy sem lesz igazi boldog új esztendő. Ezreket ölünk gratulációkba, a mi bántó és haszontalan kiadás is. Mert a gratuláció udvarias hazugsága egy lépéssel sem viszi előre boldogságunkat és bizonyos, hogy az a modern koldus, aki elém áll a nyomtatott szívbéli kívánságával, az én boldog új esztendőmmel nem törődik, legfeljebb az érdekli, hogy azért a konvenciális hazugságért mit fizetek neki. A szakácsnő, levélhordó, kémény- seprő, éjjeli őr, az ujsághordó, házmester, kisbiró, a borbély, a mester inas, a tehénpásztor, meg a jó ég tudna miféle személyiség szerencse kivánatai, valósággal ostromállapotba hozzák az embert s az amúgy is számlákkal rémített újév napját inkább kívánjuk a pokol fenekére, mint hogy annak örüljünk, mert akkor jön elibénk a sok gratuláns szíves hazugságok között, mosolygó arccal, fontoskodó képpel. A boldog újesztendő sorsán mi pallérozhatunk magunk. A gratulánsok kívánalmi el is maradhatnak egészen. Legfeljebb, ha adakozó kedvünkben vagyunk, adjunk a szegények céljaira, gyógyítóházakra, vagy más jótékony intézményekre. De arra, hogy annak a sokfajta gratulánsnak, akik talán sohase tettek nekünk szolgálatokat, az újévi hazugságért mi csináljunk görbe napokat, hagyjunk fel. Egyszer már szokjunk le arról, hogy a magyar szórja a pénzt. Igaz, hogy nevetséges dolog akkor szűkmarkúnak lenni, mikor a nemzeti vagyonból már csak roncsok vannak, de még mindig meg lehet takarítani valamelyes nagy összeget. Ha ez az értelmetlen adó előmozdítaná az ember új esztendejét, azt mondanók, hogy két marokkal szórjuk a pénzt az embereknek. De azt a vak is látja, hogy a nagy adóhoz nincs a boldog új esztendőnek semmi köze. Se az állam, se a politikai élet nem javul, ha annak a konzervatív szokásnak hódolunk és ha szóval amúgy is elmondjuk egymásnak azt, amit egyik a másiknak kíván, minek azt még külön kártyán is elmondani. Azért, hogy a külföldi papírgyárosoknak nagyobb jövedelmet biztosítsanak. Mert az a sok hebe-hurgya képes lap onnan jön be annyi millió számban, amivel szintén megrövidítjük a magyar ipart. Az ilyen boldog uj esztendőből nem kérünk. A szellemi és a fizikai erő öszszetartása és a munkaszeretet ereje sarkal- Boldog uj évet! (1907. január 1.) Elmúlt ismét egy esztendő, Tova szállottörökre. Őseinek sötét sirja Bezárult már fölötte . . . Itt az uj év! Minden szívben Uj öröm s uj remény kél, Bízva hisszük, hogy kinyerjük Mit a lelkünk esdve kér. Félre mostan a bánattal, Búval, gonddal, keservvel, Szent örömre, hála dalra Keljen minden szív s kebel! Miként egy-egy évfordultán Meg-megújul a tavasz, Úgy újuljon sziveinkben Öröm, remény s a, vigasz. Fel, mukára, küzdelemre! Hősöké a pályabér, Minél több a vérverejték, Annál szebb lesz a babér. Emeljük fel sziveinket A mindenség Urához, S esdekelve kérjünk tőle Kitartást a munkához. Kérjük buzgón Istenünket, Szálljon hozzá fohászunk, Árassza el boldogító Áldásával országunk. Öntsön csüggedt telkeinkbe Uj, szilárdabb tett erőt, S vihardulta bús hazánkra Hozzon egy szebb jövendőt! Sisendrei Holozsnyay Cyrill: Szerelmi dráma. (Humoreszk.) Már csak azért is megérdemli a nyomdaifestéket ez a szerelmi dráma, mert nem a köznapi sablon szerint folyt le. A boldogtalan szerelmesek tudvalevőleg görcsösen ragaszkodnak a fürdőhöz, vagy a hotelhez s ott töltik utolsó órájukat. Stern Ignácz szakított a tradieival saz állatkertbe ment meghalni. Nem akart tovább élni, mert nem adták neki Spitzer Jettikét, akit az imádásig szeretett. Az üveg Spitzer határozottan kijelentette, hogy nem adja a lányát egy tűz és vízmentes ponyva ügynöknek, mert egy szagtalan rovarporgyáros személyében jobb kérője akadt. Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy Jetti kisasszony sem igen rajongott Stern Ignácért, ki végelszőrösödött ábrázatával azt a gyanút keltette mindenkiben, hogy ő a darwinisták által keresett összekötő láncszem az ember és négykezü őse között. Spitzernek tehát választania kellett a lemondás s a halál között s ő az utóbbit választotta. Elhatározását ajánlott levélben tudatta imádottjával, megírván neki, hogy a majomketrec előtt várni fogja dobogó szívvel és töltött revolverrel. Ha meg akar vele halni, jöjjön múlhatatlanul, de ha nem hajlandó magát feláldozni a szerelemnek, tegyen legalább egy koszorút a koporsójára ezzel a felírással : „Felejthetetlen Ignácomnak. “ Este hét óra volt. Az állatkertre mélységes csönd borult, elnémult még az oroszlánfóka is, a leglármásabb barom ezen exotikus kolóniában. Stern Ignác ott ült a padon a majomkétre.