Görög katholikus szemle, 1900. július-december (1. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

­ ________________­ p. Ungvár, 1900. julius I. 26. szám Első évfolyam. GÖRÖG KATHOLIKUS ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre .... 8 kor. Fél évre................4 kor. Negyedévre .... 2 kor. Társulati tagoknak és kántor-tanitóknak egész évre ... 4 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetmények s az előfizetési díjak a kiadóhivatal czimére küldendők. pl L----------------------------. l/i xlia ejk MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: Ungvár, Nagy-utcza 21. szám. KIADÓHIVATAL: A „Szent Bazil-Társulat" könyvnyomdája Ungvári, (a várban.) [a------------------------------------"i XlSi läR é- y A kereszt és a tudomány. i. „Minden ország támasza, talp­köve a tiszta erkölcs, mely ha elvész Róma ledől és rabigába görnyed.“ A költő e szavai jutnak eszembe, midőn a kereszténységet és a tudományt tekintem egy­máshoz való viszonyában. Szilárd és okadatolt meggyőződésem ugyanis az, hogy minden igazi tudománynak igazi forrása, szilárd talpköve, megdönthetlen támasza és nem tévedő hűséges társa a­­ kereszténység s hogy nélküle megdől az igazság, az igazi tudomány és a tévely rabigájába görnyed. De természetesen ez csak arról a tudo­mány­ról állhat, mely igaz értelemben tudomány; arról a tudományról állhat, mely az igazságnak rendszeres ismertetése. Annak az igazságnak, mely «tréfát nem ismer, áruba nem bocsátja magát s alkut nem ismer, feltétlen hódolattal tartozik neki mindenki.» Annak az igazságnak, mely tőlem nem függ, mely független az embertől, mely az ember nélkül, ő előtte és ő utána és egyaránt létezik, mely előtt az ember tudhat meghajolni és hódolni, de nem tudhat fölötte uralkodni. Annak az igazságnak, mely ha egyszer igaz, min­denkor is az. És e tudománynak a forrása a kereszt, tá­masza a kereszténység és világító vezérszövet­­neke a keresztény tan. És ez nem szólam. Ez merő igazság. Kell reá bizonyíték? Könnyen megadhatni. A tudományt tekinthetni kettős fő szem­pontból. Az egyikben a tudományt tekintjük el­vonatkoztatva minden konkrét tényezőtől, mely azt munkálja, műveli, megvalósítja. A másikban pedig a tudományt és ezen tényezőkben lehet tekintenünk, a­melyek működésükkel az elvont igazságot élővé teszik, megvalósítják, konkrét alakban mutatják. Az első szempontban a tudo­mány az, a­minek a bölcsészet határozza meg, vagyis egynemű természetes igazságok rendszeres összege. A másik szempontból csak az első ér­telemben vett tudomány rendszeres művelését kell értenünk és első­sorban is a tanítást, okta­tást és művelődést. Bármely szempontból tekintsük is a tudo­mányt, azt mindkét esetben a kereszténységgel a legbensőbben egyesítve találjuk. Lássuk egyenként. Abstracte tekintve a tudományt, az nem le­het egyéb, mint valamely alaptétel körül rend­szeresen csoportosított egynemű igazságok ösz­­szege. Például a növényekre vonatkozó igazságok rendszeres összege alkotja a­­ növénytant, a mértani idomokra, testekre vonatkozó ismeretek összege a mértan s így tovább minden egyéb tudomány. Kérdés már most, vájjon mi szükséges az ily tudományhoz? Tagadhatlanul szükségesek egynemű isme­retek, szükséges az egynemű igazságoknak rend­szeres és kimerítő csoportosítása és előadása. És oly szükséges valami alap, valami forrás is, a­honnét ez igazságokat meríthessük. Ez igaz, de hisz tán mindezekre az emberi ész önmagában is képes, mi szüksége van tehát a keresztre, a kereszténységre! ? Csak lassan ! Mindjárt meglátjuk ! Az első és a legszükségesebb az alap, a forrás. Hisz ha valamely tudomány épületét föl akarjuk építeni, biztos, meg nem dűlő és meg nem dönthető alapra van szükségünk. Tiszta ital csak tiszta forrásból meríthető. Mert a valódi tudománynak, ha egyszer igaz, mindenkor is an­nak kell lennie. És és itt tűnik ki a legjobban a kereszt szüksége. A kereszt, a kereszténység adja meg egyedül az embernek az igazi, biztos, meg nem dű­lő és meg nem dönthető igazságok ismeretét. Tekintsük bár a bölcsészetet, a theo­­lógiát, az erkölcstant, a jog- és társadalomtant, sőt tekinthetjük mind a többi tudományokat is, mert mindezeknél vagy maga a kereszténység adta meg és rakta le az igaz és biztos alapigaz­ságokat és elveket, vagy ha szoros értelemben nem is a kereszténység tette le azokat, de csak összhangban a kereszténységgel voltak azok bi­zonynyal és kétség nélkül megállapíthatók. Ez tagadhatatlan tény. Bizonyítéka számtalan. Két fő tanúja van. Az egyik -- - a pogány­ság undok förtelmeivel ledőlt. A másik a po­gányságot legyőző és átváltoztató 2000 éves élő kereszténység. Kiküszöbölni tehát a keresztet, a keresz­ténységet, annyi mint kiküszöbölni minden tudo­mány egyedül igaz és biztos alapját és forrását. Elvetni tehát a keresztet és a keresztény­séget mi egyéb, mint elvetni ama biztos támaszt, amaz igaz és soha sem csaló útjelzőt, mely meg­tart az igazság útján és tévedni nem enged. Kicsinyleni és megvetni a keresztet és a kereszténységet annyi, mint kicsinyleni és meg­vetni az igazság kiapadhatlan forrását, mely min­dig újabb és újabb igazságokra képes vezetni és ezáltal szüntelenül újabb és újabb kutatásra tü­zelni és lelkesíteni. Szeretni pedig a tudományt, az igazi tudo­mányt mi egyéb, mint szeretni — ha mindjárt öntudatlanul, akaratlanul is — annak a forrását is, támaszát és éltetőjét — a keresztet és a keresz­ténységet. Mily hiú beszéd tehát tudományt akarni ke­reszt és kereszténység nélkül. A ki ellensége a keresztnek, a keresztény­ségnek, nem kell annak valódi, igaz tudomány; ellensége az az — igaz és valódi tudománynak is. Avagy van-e patak forrás nélkül, ház alap nélkül ?! Ez úgy lehet-e tudomány, kereszt és kereszténység nélkül. És mily botorság tudományt nemcsak akarni, de alkotni is és megalkotására minden erővel törni a kereszt és a kereszténység nélkül. Ki épit futó homok ingó alapjára? avagy a hullámok mozgó csúcsára ? Csak a botor. De A „GÖRÖG KATH. SZEMLE“ TÁRCZÁJ­A. ERDŐBEN. Künn bolyongok bánatommal Zúgó erdő árnyán, Hullatva a kényeimet Lelkem árvaságán. Szomorúan suttog a fák Sötét, árnyas lombja, Mintha méla suttogásuk Tépett sóhaj volna. Rengő lombon páros madár Dala vígan csendül, Szép tavaszról, boldogságról, Édes szerelemről. Van itt minden kis madárnak Puha fészke, párja, Csak én vagyok ily elhagyott Boldogtalan árva ! Szendrői Holozsnyay Cyrill. Utazás Olaszországban. (Málta és­­Siczilia szigetén.) Irta: CSUDÁKY BERTALAN. XVI. (Befejező közlemény.) Bucsii Genuától. Milano. Velencze. Fiume. Tisza gőzösünket, melyhez annyi kellemes emlék fűzött, Genuában végképpen elhagytuk. Genua terraszos utczáiról még egyszer végig tekintettünk az alattunk hömpölygő tengeren. Merengve néztük a hatalmas víz­­óriást, melyen annyi borzalmas és mégis gyönyörteljes napot s éjszakát töltöttünk. A tengeri utazás veszedelme, fenségessége, titokzatos ereje, felejthetetlen s bűvös gyö­nyörrel töltik el a lelket. Büszke öntudattal gondoltunk vissza a képzeletben is hosszú útra, a mely most a szárazföldön kedves és jól eső ábrándokkal s a nyu­galmas álomképek jótékony hangulatával jelentékenyen kárpótolt az átélt fáradalmakért. Elhagytuk tehát a hajót, szívélyes k­vidiereit mondtunk a parancsnoknak — egy kendő lobogtatás s a megszokott kedves jármű a pilóta utolsó vezényszavára Monaco felé vette útját. Monaco a szép és az erkölcsileg undorító Monaco ! A szenvedélyek, a feldúlt és az önmeghasonlásban tengődő lelkek tragikus és vig­­anyája ! Ide bepillantani, az életet oly drága pénzen elsikkasztó tengerparti bünrészekbe betekinteni már semmi vágyat nem éreztünk. Elröppen­tek az utolsó búcsúszavak s mi újra Genua nevezetes­ségének élvezetébe mélyedtünk. Genua hat poros patriciusi kora rég letűnt már de előkelő voltához méltóan, sok közérdekű nevezetességet hagyott az utókorra. Há­rom napi kellemes pihenő után, a­mely alatt bő alkal­munk volt megismerni Genua legnevezetesebb kincsét a Campo Santot is, utunkat vasúton folytattuk a szép, a teljesen modern Milano felé. Kora reggel volt. Titok­zatos csend honolt mindenütt. Csak az újságáruló és a cerinit kínáló piccolok voltak ébren. Ezek ha egyéb­ről nem is, de tolakodó természetükről és korai kelé­sükről legnevezetesebbek s Olaszország legérdekesebb típusai közzé tartoznak. A hajnal bíborfényében még nem száradt fel a gyémántszerűen csillogó harmat, a­mikor vonatunk a Giovanni nevű alagutak felé robogott. Mihelyest kiértünk, Genua határában egészen más világ tárult elénk, mint a­milyenek Italia nyomorteljes dél­vidékei. Minden tenyérnyi föld gondosan megművelve. Gyümölcsösök, gazdag szőllőkertek — pihenésre ingerlően árnyas lugasok váltakoznak a szebbnél-szebb völgyekben. A terraszos és az igazi lombardiai földmivelés hazája ez, a mely minden talpalatnyi földet tud értékesíteni. Hegy­oldalba — dombokra épített falvak ,pedig külső csinos­ságukkal — rendezett utczáikkal a fejlődő város han­gulatát keltik a nézőben. A képzőművészetek szédületes emelkedésére ha nem is akadunk, de találunk helyébe több kenyeret jólétet s megelégedést. A régi patriciusi idők bölcs törvényeire többé nincsen semmi szükség. A nép megél s megkeresi kenyerét tisztességes után. A pénzreszelés kiment a divatból, melyre egy XVI-ik századbeli genuai törvényhozó következő komikus para­grafust fogalmazta: »Aki arany, vagy ezüst pénzt meg­reszel, először a jobb, második esetben a bal keze vá­gassák el; ha pedig még harmadszor is rajta kaparnék a pénzreszelésen, büntetése halál legyen ! . . . . (Mivel fog a harmadik esetben reszelni, ha már mind a két kezét elvágták? jegyezte meg egy flegmatikusabb törvényhozó !) Vonatunk amint keresztüldübörgült a töménytelen sok alagúton, néhány óra múlva az elragadó fekvésű Mi­lanóba érkeztünk. Nevezetességek dolgában úgy látszik egyetlen olasz város sem maradt hátra, úgy Milano sem. Utunkban itt megállapodtunk, mert ennek a csinos modern képű vá­rosnak egy olyan temploma van, a mely, mint mondják, 575 millióba került s a góthikus architektúra igazi speciali­tásaként tekinthető. Valóságos toronyerdő a teteje, mely­nek legkiemelkedőbb pontja a 114 m. magasságú fő­­torony. Kincsekben s díszítésekben vetekedik a palermói Capella Palatinával. Egyházi edényei vert ezüstből s aranyból valók, a melyek óriási összeget reprezentálnak. Erre büszke is minden milánói polgár; eldicsekszik vele

Next