Görög katholikus szemle, 1906. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1906-07-01 / 26. szám

Ungvár, 1906. julius hó I. 26. szám. Hetedik évfolyam. utc. EUc is -----'­ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: Ungvár, Káptalan-utca 8. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre .... 8 kor. Fél évre.................4 kor. Negyedévre .... 2 kor. Kántor-tanitóknak egész évre ... 4 kor. Egyes szám ára 16 fillér. KIADÓHIVATAL: Az „Unió Könyvnyomda Részvénytársaság" Ungvári, (a várban.) A lap elfogadása előfizetésre kötelez. ©..-----------— Hirdetmények s az előfiztési dijak a kiadóhivatal címére küldendők. la rtw ^ EG­THÁZI, T^-ISrx!rc3--^| ÉS hetilap. ^ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _________________________Sikl Idők jele. Uj időket, világboldogító eszmékkel teli kor­szakot élünk s azért mégis a társadalmi életben hiába keressük a boldogságot. A nagy eszmék hiába kavarják fel a kedé­lyeket, megnyugvást nem tudnak adni, mert hi­ányzik belőlük az erkölcsi alap. Szép gondolat a munkások helyzetének javí­tása, de fölforralni a lelkeket annyira, hogy egész falvak, melyeknek eddig a téli megélhetést az aratási idő adta meg, összetett kézzel, szegre akasztott sarlóval és kaszával nézzék, mint pusz­tulnak el a kenyeret adó aranytáblák, támadás az élet ellen. Fenségesebbet hamarjában talán el sem tu­dok képzelni, mint az egyenlőség és testvériség által kifejezett eszme, de nagyobb gonoszsága talán nincs a világnak, mint épen ezen eszmék szülte francia forradalom, avagy ezen eszmék leple alatt dolgozó anarchizmus. Ez hát az uj, a boldogabb élet, mely újnak uj ugyan, de boldogság nincs benne. S ha úgy kutatni kezdenék ez uj élet forrá­sát, ott találnék meg az iskolában, melyből száműzték a keresztet s a melynek részére halomszámra gyártanak Istentől megfosztott tan- és olvasókönyveket. Ott találnak meg abban az eltévesztett csa­ládi nevelésben, mely azt mondja, hogy hiszek ugyan Istenben, de mi haszna, ha hitem kenyeret nem ad. S ha ez igy van, — pedig igy van — mit csodálkozunk rajta mi paedagógusok, ha tanít­ványaink kinevetnek, ha megtagadják az enge­delmességet, ha nem hiszik tanításunkat s ha az iskolán kívül, de még az iskolában sem érzik magukat az iskola szerénységre, engedelmességre, tisztességre, szorgalomra kötelezett növendé­keinek. De mit csodálkozunk rajta mi szülők, ha gyermekeink mindent belevisznek a családi életbe, csak a szülők iránti tiszteletet és engedelmessé­get nem, csak a testvérek iránti figyelmet nem, csak a család megélhetéséért való közremunká­­lást nem. Mit csodálkozunk rajta mi kívül álló nézők, ha a diákok sztrájkolnak, ha pincékben, korcs­mákban, kávéházakban látjuk őket, ha a szegény apa verejtékezve fizeti az adósságokat s lihegve jár tanártól tanárig kegyelemért esedezve, mert gyermekének megbuktatásával nem a gyermek, hanem ő lesz megbüntetve. Pedig milyen szépek azok a gyermekek ! ■Olyan jól áll nekik az az elegáns 40 frtos ruha, az a fényes 8 frtos cipő, az a drága nyak­kendő. Olyan eleganciával tudja kivenni szép tárcáját a trafikban s másodosztályú korában ki­fizetni a zsebpénzül kapott 5­­0 forintból a cigarettát. Hátha még biciklizni látnád vagy a leányok társaságában ?! Igazán öröm rájuk nézni. De legalább nekik legyen, ha már nekünk, apáiknak nem lehetett úgy. Jártunk mi helyettük is foltos cipőben és nadrágban, elszenvedtük mi éreztük is a nyak­kendő nélküliséget és a keményítetlen gallért, viseltük mi helyettük is a 10 krajcár zsebpénz terheit és végül tanultunk és imádkoztunk helyet­tük is. Miért kívánjuk most tőlük ezeket ? Hisz a társadalom nem úgy lesz boldog, ha mindenki szerényen beéri azzal, a­mit magának bedolgozott és a­mit megérdemelt, ha nem mutat mást, mint a mi, hanem ha többet költünk, mint a mennyi pénzünk van s a többletet nem mun­kával, hanem sikkasztással, sztrájkkal és bombá­val akarjuk megszerezni. Ha az egyenlőséget az egyenlőtlenséget magában foglaló terrorizmussal, a testvériséget a viszály felkeltésével akarjuk elérni. Ha nem imádkozunk, hanem gondolattal, vágygyal, cselekedettel áldozunk az ellentmondás, az élvezetek isteneinek. Ez az idők jele. De hát a jobb időké ?­­. A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA. Életutak. A szigorú telet falujában töltötte a Szilvásy család. A modern reneszánsz kastély apró tornyaira, zöld­­mohás fedelére, vastag rétegben fagyott a fehér hó s fekete szárnyú lomha madarak keringtek a terjedelmes kert kopár fái körül. A kertben a mesterséges tó vizét vékony jég borította és a kis sziget szomorú fűzfáinak hajlékony ágai mereven s élettelenül csüngtek alá. A fényes szobák mintha jobban csillogtak volna a földes­ur két leányának vidám kacaja s a nagyszámú cselédség sürgése-forgása közepett. A pazar fénynyel ki­világított nagy termet ibolyaillat töltötte el. Az egyik sarokban zenészek állottak, a kik csak intésre vártak, hogy hozzáfogjanak. A földesur leányai birálgató szemekkel vizsgálgat­­ták az előkészületeket, mivel nagy ünnepély készülődött; az idősebb leánynak, a 22 éves Magdolnának eljegyzési napja volt. A leány szőke hajával s aranyszálakkal áttört fehér ruhájában végtelenül bájos volt. A másiknak, a tizenöt éves Jolánkának hollófekete haj borult oliv-barna hom­lokára s sötét szemöldök vont ivet ragyogó két nagy szeme fölé s hamvas üdeségével, junai növésével, hullá­mos járásával olyan volt, mint valaha régen Arábia termő földjén volt egy mesés szépség. A mint rózsaszín ruhájában végig polkázta a termet, úgy nézett ki, mint egy táncoló vil­i. Majd megállt s majdnem komoran nő­vérére nézett s szólt is. — Magduskám, ugy­e rendkívül boldognak érzed magadat ? ■ — Nagyon — szólt halkan az idősebb leány. Meghiszem. De igazán pompás, hogy meny­asszony vagy. Most legalább nem leszünk szűkében a mulatságoknak s vőlegényed is gyakrabban eljár majd hozzánk. Olyan vigak leszünk ma, hogy fenekestül föl­forgatjuk a házat. Hát még a lakodalmadon ! Akkor ha­lálra táncolom magamat. De látod Magdus, érzem, hogy ezt már nem érem el; meghalok — hidd el, meg kell halnom. — Ugyan Jolánka, hogy beszélhetsz te a halálról, hisz még oly fiatal vagy s még nagyon, de nagyon bol­dog lehetsz. — Nem, nem, én már örökké boldogtalan leszek, szólt a fiatal leány s két köny gördült ki nagy szeméből. — Jolánka, igazán megharagszom, nem illik most ily szomorúnak lenned; még azt hihetném, hogy irigyled a boldogságomat. A leány fejében villámgyorsan fordult meg e gon­dolat: »igazán irigylem!« De csakhamar megdöbbent sa­ját gonoszsága fölött és habár emberfölötti erőt kellett kifejtenie, hogy ebben a pillanatban jó kedvet mutasson, megtette, s oly végtelenül bájosan mondta: — Oh, hát ily­eut gondolatok kínozzák az én ara­nyos testvéremet? — mialatt hozzá simult, mint egy cica s homlokon csókolta. E közben vendégek özönlöttek be a terembe. Kis­vártatva a vőlegény is megjelent. Harminc éves ember volt, pöffeszkedő modorával s farkas módra néző sze­meivel nem valami kedves benyomást tett a szemlélőre. Alapjában léha, romlott volt. Olyan, ki cinikus felsőbb­­séggel néz le mindenkire, a ki jámbor. S midőn vélet­lenül bevetődött Szilvásyékhoz, a két leány üde, vidám kedélye láthatólag meglepte s látogatásai, melyeket körük­ben töltött, elegendőek voltak arra, hogy fölzavarják a hiszékeny leányok szivét. Mélyen meghajtotta magát menyasszonya előtt s a Jolánka sápadt arcán kissé hosszasabban pihent meg te­kintetével, mire ez lesütötte szemét s gondolatokba mé­­lyedni látszott. De ő reá nem figyelt akkor senki. A vendégek pedig a fényesen terített asztalokhoz ültek. Végre a lukulusi lakoma véget ért s a teremben már teljes volt a jókedv. A mennyasszony kedélyesen diskurált mindenkivel, örömmel fogadta a jókivonatokat, szemeiből a megelégedés s a boldogság sugárzott ki, hi­szen vőlegényét Körtefay Tivadart igen szerette. A zene megszólalt s a párok vígan kezdtek táncolni. A meny­asszony egy pillanatra átszaladt a szomszéd terembe, hol pálmák terjesztették ki leveleiket. Fülét az egyik ablak mellett halk beszélgetés ütötte meg. Fölismerve vőlegénye hangját figyelmessé lett. — Jolánka, én csak magát szeretem s nővérével csak a látszat kedvéért váltottam jegyet. Azért, mivel féltem, hogy maga nem szeret engem — suttogta vőle­génye. Magdolna fájdalmában fölsziszszent s halálsápadtan, mint egy kisértet figyelt tovább s látta vőlegénye szen­vedélyes alakját s a nővére fájdalmas arcát, a mint mondta: — Nem, nem, nem hiszem Tivadar, hogy engem szeret, hisz hányszor mondta Magdusnak, hogy őt szereti. — Nem hiszed? Olyan az arcom, mint a hazu­goké ? Jolánka, ha nem szeretsz, akkor elviselhetetlen az életem, mert mindennél jobban szeretlek. Ha szeretsz, úgy vedd ezen gyűrűt s légy titokban az én kis valódi menyasszonyom. Jolánka küzdött, végre is nem az ész, de a szív győzött. — Igen, szeretlek, szólt halkan s elvette a gyűrűt. A zene tovább szólt, Magda visszahúzódott s ők beosontak a terembe. Magdolna láthatólag vigan cseve­gett, habár dúlt a harag keblében mint a háborgó óceán s szivét marcangolta a fájdalom. De­ elhatározta, hogy egy ideig nem árulja el a titkot. Hogy ne sejtsenek sem­mit, testvérét még nagyobb szeretettel halmozta el. S midőn együtt sétáltak a mesterséges tó partján, egész vidáman kérdezte: EGYHÁZ. A házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. törvény­cikk gyakorlati ismertetése. — Irta: Gébé Péter. — (Folytatás.) 15. A nő­rablás (Raptus.) Nőrablás, — mint házassági bontó akadály, — va­lamely nőnek az elrabló férfi hatalmában levő helyre, akarata ellen erőszakos módon s oly célból és szándék­kal történt elvitele, elszöktetése vagy elcsábítása, hogy az elrablott nő a rabló férfival házasságra lépjen. Sőt nőrablásnak vélelmeztetik azon eljárás is, midőn egy férfi, egy még nem önálló nőt, kivel törvényesen elje­gyezve nem volt, a nőnek teljes beleegyezésével ugyan, de a nő szüleinek vagy gyámjának tudta nélkül, sőt akarata ellenére elvisz vagy megszöktet. A nőrablás tehát az erőszak akadályától a következőkben különbözik: 1. míg az erőltetésnél, ha az erőszak megszűnik, érvé­nyes házasság jöhet létre, addig a nőrablásnál, még ha a nő helyzetébe bele is nyugodnék, mindaddig érvé­nyes házasság létre nem jöhet, míg az elrablott nő a rabló férfi hatalmán kívül eső biztos helyen beleegyezé­sét nem nyilvánítja. 2. A erőszak mindig magánjogi, ellenben a nőrablás (mindaddig, míg a nő a rabló ha­talmában van) közjogi akadály. Ha pedig a nő szabad­ságát visszanyeri, vagyis a rabló hatalmából megszaba­dulva biztos helyre jut,­­ az akadály magánjogi jelleget ölt, vagyis a házasság érvényét most már csakis a nő támadhatja meg.

Next