Görög katholikus szemle, 1918. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1918-01-06 / 1. szám

* GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA. boo TOOD nooo noon noon noon noon noon noon no I 1 tsrlsk leánya. r Keskeny tornác előtt üldögél Olena, a falu sánta fája. Hosszú, vézna ujjaival ballábát nyomkodja intelen, hol fent, hol lent. A szenvedés már kiált *ra: szinte sárga. Egészen utánna görnyed, ahogyan gatja a köszvény szegényt. Már jó ideje, hogy ültében az eperfán legelteti gyadt szemeit. Nézi, mindennap nézi, sárgulnak-e­­ a levelek, amelyek mintegy sötét sátor szélesen r­uttak szalmafedeles házikójára. — Itt egy sárga levél, ott is, amott is! Feláll, s elfogja őket s olyan boldog, akár a gyerek, ha­dvenc tárgyával foglalkozhatik. Milyen különös ! Sokan a rügyfakasztó madárdalos teletnek örvendenek a legjobban, másokat viszont a tró nyár millió pompája lelkesít, ismét mások a zor­­n tél vonzóan kedves fehérségében lelik kedvüket. Olena csak azok közé tartozik, akik ősszel a legbol­­gabbak. Igen, ősszel, amikor minden lehulló falevél lágy természet fájó hervadását zizegi lágyan, szomo­­amikor a siró szellő sárga szőnyeggel teríti be picib­e egy pár lépésnyi udvarát. E haldoklás neki életet, ébredező életet jelent. Adjük így : kínzó vágyat a megélhetés után. Ilyenkor Kel újra erőt érez beteg tagjaiban; lázas reménység lopózik szikkadt lelkébe, ahonnan már ide­s­tova 40 esztendeje, hogy elrepült­ minden: boldogság, szerelem, minden, ami e földi életet kedvessé, vonzóvá teheti. Negyven esztendő! Együttélésben is hosszú idő, hát még magányosan, egyedül. Olena pedig 20 éves korától árva, azóta magában éldegél, akár egy vadon­ban élő remete. Ennek bizony már nagy ideje. Akkor még fiatal volt és erős, ma pedig ugyancsak meglátszik rajta, hogy a nap már lemenőben. A kis kandallóban fel-felpislog egy-egy szunnya­­dozó parázs... Olena bebiceg. Összekaparja kezével őket. Egy pár szál venyigét tessen reájuk. Fújja, élesztgeti, csak úgy zilál belé a melle. Olyan is az a tűz, akár Olena élete. Csak senyved. Tavasz óta erdei gombával, teával és szamócával tengeti életét. — Mi lesz velem a télen, ha még tovább tart ez a háború? Ólomsúlyként feküdt panaszos lelkére ez az emésztő gond, mialatt a ráncok összeverődtek homlokán. A lombos eperfa a korhadozó ablakhoz eregeti csöndesen sárguló leveleit. — Persze itt van újra az ősz. Gyűjteni fogok is­mét — se mentő gondolat némileg kiengesztelni látszik zajongó lelkét. — Gyűjteni, gyűjteni — motyogta magában együ­­gyüen s tusakodásában görcsösen kapott tarisznyája után. És elindul. Féllibát mondhatni csak vonszolja maga után. Ott kószál a sövények mögött, a kertek aljában. Itt szedi föl először, amit be nem hordtak, am­i neki hagytak az irgalmasak. A dűlőnél megáll. Nem bírja a lába. Lepihen. Ta­risznyáját előre böki. Belenéz. Két rövid málécső, öt-hat nagyobbacska krumpli, egy néhány alma, szilva és egy pár lehullott dió. — Holnapra már ez is elég s boldogan tolja fél­oldalára ismét a tarisznyát. Tovább kóborol. Éhes szemeit mohón jártatja kö­rül. Kopasz az egész határ. Letarolt földek mindenütt. Csak til­tul egy-egy eltévedt málécső, alatta bujkáló pa­­szuly bokor, távolabb napraforgó tányérka bámészkodik árván. Mindmegannyi gazdagok asztaláról lehullott mor­zsák ezek s a szegény Lázár gyermekies örömmel sáb­­­likál hol az egyik, hol a másik után. — Én is itt vagyok Olena, én is, én is, bukdá­csolnak lába alatt a fiatal apró krumpli tojások, me­lyeket a jámbor gazda éles ekéje szántás közben fész­kükből a barázdába fordított. Felszedi őket szépen. Már nem is csatangol tovább. A tarisznya úgy is megtelt, azután pedig holnap is nap van ám. Ezzel letér az országutra, le a faluba. Utcai gyerekek jönnek vele szembe. — Sánta Olena, sánta, sánta! ingerkednek a vá­­sottabb fiuk vele. Némán töri. Megszokta ő már ezt. Biceg terhével tovább hazafelé. A fiuk­­azonban csak azért is ingerük tovább. Hátba kerü­lve cibálni kezdik. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. sztpsegi iroda: Ungvár (vár). Kiadóhivatal K­önyvnyomda Részvény-Társaság Ungváro nyi-tér 10. szám. Hirdetési és előfizetési kiadóhivatal címére küldendők.­­*££££ Főszerkesztő: KAMINSZKY GÉZA. Felelős szerkesztő: DULISKOVICH ELEK. Könyvnyomda és lapkiadótulajdonos az „Unió Könyvnyomda Részvény-Társaság" nevében. KAMINSZKY GÉZA. XIX. évfolyam. T­sz sta 1 Előfizetési árak: Egész évre 12 K, félévre 6 K negyed évre 3 K, Amerikába 14 korona. Egyes szám ára 12 fillér. A lap elfogadása előfizetésr­e £££££* kötelez. Kiadóhivatali telefonszám 101. 1918. Egy évvel ismét öregebbek, egy évi tapasz­­al ismét gazdagabbak lettünk. Eljutottunk a XIX. évfolyamhoz. Őszintén bevalljuk, hogy nem mindennapi fogja el szivünket e sorok leírásánál. Nezzük, hogy önzetlen munkánkat — mely­­oha semmi más célja nem volt, mint a görög dikus érdekek védelme, előbbre vitele­s­ztették munkatársaink s megértette különfö­­llvasóközönségü­nk. És ez a mi egyetlen jutalmunk^ a mit na­­i nagyra becsülünk és a_jpi''elfogja a szi­lét. Voltak bírálóink !§^' Eltogula.ilafl''birálataikat nagy köszönettel biráljuk-'s ha a háborús nehézségek elmúlnak, ifenül figyelembe vesszük jóakaratu meg­yéseiket, hiszen célunk a komoly haladás. Azoknak azonban, akik munkánkban a­ká­­csomat keresnek, ismételten kijelentjük,­­ minket mellékcél soha sem vezetett. Mi a jbb belátásunk és lelkiismeretünk szerint soha mi másért nem dolgoztunk, mint a görög logikus érdekekért. Annyira nyugodtak vagyunk igazságunkban, s még a lehető emberi tévedést is kizárjuk . Szavakban tévedhettünk, de a tartalomban,­­ban nem. Olvasóinknak igaz hálával tartozunk azért,­­ ezt lelkes szívvel megértették s igazán ne­­buzgalommal támogattak munkánkban. Legyen szabad itt egy egyházmegyénken kivül élő nyug. honv. hadnagy leveléből egy pár mondatot idevenni. »Hazai gkath. társadalmunk nélkülöz ez idő szerint a sze­llem ébrentartására egy szükséges­­ revuet. A dorogi megye lap nélkül van, az eper­jesi ez idő szerint szintén árva. Az ősi püspök­ség székhelyén megjelenő kedves Szemlét nem predisztinálja-e már csak a címe is, hogy e hiányt betöltse ? Miért kelljen a Szemlének csak a mun­kácsi megyében terjednie ? A jó Isten nagy fel­adatokra hívott, igyekezzünk jó eszközöknek bi­zonyulni kezében. Indítsuk meg a nálunk annyira elhanyagolt propagandát lapunk érdekében«. Ezek csak mellékes megjegyzések a görög­­katholicizmus mellett megirott izzó szavaiban. Van egy más levelünk is idegen megyéből. »Ég fölöttünk, mellettünk minden, mi meg nyomorultan tehetetlenkedünk. Tárgyaljuk már és vigyük dűlőre a gkath. egyetértés szép esz­méjét. Legyünk már egyszer azok, a­mik va­gyunk, illetve a­miknek kellene lennünk. Ma­gyar hazánknak számottevő tagjai. Nem haza­szeretetről beszélek, mert ennek ellenkezője ná­lunk ismeretlen fogalom, hanem arról, hogy né­pünk a megfelelő arányszám szerint részt vegyen a magyar polgári jogokban­. Ismételten hálás szívvel köszönjük munka­társaink és olvasóink eddigi szíves támogatását és a­midőn ezt kérjük, a háborús nehézségek miatt fokozottabb mértékben a jövőben, igaz melegséggel kívánunk minden jó barátunknak , boldog újévet. Egy fontos kérdés. Ma, amikor a világháború rémes teste már­­már utolsót vonaglik, nagyon időszerű, a háború által alakított új helyzetet és új kötelességeket megismerni. Mert nem lehet csak az a köteles­ségünk, hogy a tömérdek szellemi és anyagi romból egy újabb, egy szebb, egy tökéletesebb szellemi vagy anyagi épületet állítsunk fel. Az új élet nem folytatódhatik ott, a­hol elhagytuk a régit. Egy egész más életet kell kezdenünk s hogy az helyes legyen, élesen meg kell figyel­nünk mindent, amit a háború hulláma felszínre dobott, avagy eltemetett. Nem igaz, hogy nincs győztes a háborúban ! Van győztes, csak akarnunk kell meglátni! Isten lett a győztes. Nyissuk csak fel évszázadok óta lecsukott szemeinket és látni fogjuk. A cár ret­tenetes uralma, valamint a Balkán uraié is, nem az Istennel való harc volt-e ? Nem a legrettene­tesebb bűntény volt-e ez államokban a Péter hajójába való beszállás ? Nem az első keresztény üldözések kora tért-e vissza borzalmaival akkor, mikor az utolsó egyesülteket irtotta, vagy akarta kiirtani a rettegett cár ? Nem kellett-e retteg­nünk hitünkért, mikor közeledett felénk a cár serege ? És most hol a cár, hol vannak a balkáni fejedelmek ? Istennel szálltak szembe, Isten egy­háza iránti gyűlölettel szivükben s a gyűlölet lángja önmagukat emésztette meg. Nyissuk fel oly régen lecsukott szemeinket s nézzük, hol van akadálya az uniónak ? Ha van, csak magunkban van. Olvashattuk Kerenszky kormányának meg­egyezését a pápával s volt-e abban egy szó is-

Next