Határszéli Ujság, 1915. július-december (8. évfolyam, 27-51. szám)
1915-07-05 / 27. szám
VIII. évfolyam. Ungvár, 1915. julius 5. 27. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR helyben házhoz szállítva, vidékre postán küldve: Egész évre ..... 8 K ; Negyedévre ............2 K Félévre .................... 4 K Egyes szára .... . 10 f Külföldi előfizetéseknél a postabér megtérítését kérjük Hirdetések díjszabás szerint. — Nyílttér 8oránkint 4 1. A nyílttéri és hirdetési dijak előre fizetendők. TELEFON 37. MEGJELENIK MINDEN HÉTFŐN DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR. Lapkiadótulajdonos: FÖLDESI GYULA Szerkesztőség: Szobránczi-utca 17 sz. — Kiadóhivatal: Teleky-utca 2 sz. Felelős szerkesztő: Dr. TAHY ENDRE Főmunkatárs: Dr. SZABÓ JÓZSEF Visszapillantás. 1. Alig pár héttel előbb még dörgött az ágyú, zakatolt a fegyver az ungi bérceken. Hős fiaink erős lendülete azonban immár nemcsak a magyar határtól űzte el az ellent, hanem Galicián túl orosz földön kergeti a szétmálló gőgös orosz sereget. Tagadhatatlan, hogy bizonyos lelki depressió alatt nyögött vármegyénk minden egyes embere és lakosa. A depressió immár megszűnt. Tele tüdővel szabadon lélegzünk fe, s hálát adunk a Mindenhatónak, hogy a közvetlen lidércnyomás rettenetesen nyomasztó hatása alól felszabadultunk, mert felszabadított bennünket hős katonáink legendás bátorsága, vitézsége, önfeláldozása. Most tehát szabad lélekzettel pillanthatunk vissza a fellegekkel terhes leélt napokra-Két részre oszlott harcoló nemzetünk : a háborús fegyverekkel küzdő katonákra, és a békés fegyverekkel küzdő itthonmaradottakra. Az itthon maradottak ép oly szolgálatot kell hogy teljesítsenek és teljesítenek is, mint a küzdő katonák, csakhogy míg az előbbiek életveszély nélkül megfeszített erővel dolgoznak az állam és társadalom szerveinek összhangzó működésben tartásán, addig a katonák életveszély mellett védik határainkat s az azon belül serényen dolgozó milliókat. A civilek és katonák munkája egymást kiegészíti a honfentartás fenséges küzdelmében. Katonáink soha meg nem hálálható hősiességgel oldották meg védő feladatukat. Kérdés, vájjon az itthonmaradottak méltón feleltek-e meg e nagy napok követelményeinek?! Megtettük mindazt, amivel a legcsekélyebb mértékben is leróhatjuk hálánkat a vérző, szenvedő és elpusztuló hőseink iránt ? Igyekeztünk-e letörölni a könnyeket, amik az itthonmaradt hősök családtagjainak arcáról leperegnek? Enyhítettük e a családfő nélkül maradt hitvesek, gyermekek, özvegyek és árvák nélkülözését, fájdalmát, bánatát ? És nyújtottunk-e gyógyításrt azon polgártársainknak a nyomorúságára, akik az ellenséges betörés rettenetes napjait, kínjait, atrocitásait átszenvedték ? E kérdésekre adandó feleleteknél nem vizsgáljuk, nem tartjuk szem előtt az egész nemzet, és ország buzgó munkálkodását. Hiszen arra más orgánumok vannak hivatva, mi csak szűk keretben kis vármegyénk határain belül maradunk e kérdések vizsgálatánál. Ungvármegye tipikus háborús vármegye lett. Fiaink katonák lettek. Falvaink, városaink hosszú időn át a katonai beszállásolások terhét viselték, vonataink ontották a harcba vonuló hősöket, élelmet, állatot mi adtunk közvetlenül a küzdő soroknak, felvidékünk hónapokon keresztül nyögte a vad ellen zsarnoki uralmát. A beszállásolások terhét kész örömmel viseltelakosságunk. Búzánkat, gabonánkat, teheneinket, lovainkat s mindenünket odaadtuk a küzdő katonáknak. S ha voltak is visszaélések, azokat a polgári hatóság a katonaival karöltve könyörtelen szigorral elnyomta. Feláldoztuk élelmünket, kényelmünket. Éltünk összehúzódva, igényeinket redukálva. Sújtott bennünket a drágaság, az élelmezés ezer és ezer nehézsége. Elviseltük. Panasz és óbégatás nélkül. Nélkülözni azonban nem nélkülöztünk. Az éhség vad karmai közé nem kerültünk, amint az ellenségeink oly kéjés gyönyörűséggel óhajtva lestek. — A nehéz időkön kezdünk túlesni. Hiszen az áldott magyar föld már ontja is nekünk az életet osztó imádságos új kenyeret. És amíg a szorongattatás napjai, hetei, hónapjai tartottak, előrelátó gondossággal őrködtek felettünk vezető embereink. Ungvár város lakossága, ha nem is bőséges, de elégséges ellátásban részesült, kellő időben mindenkor rendelkezésére állott a kenyér, a burgonya, és minden elsőrendű élelmezési szükségleti tárgy., Vitathatatlan városi vezetőségünk előrelátó, jóakaratú munkálkodása e terén. A vármegyei falvak lakossága — kivéve a felvidéket—szükséget szintén nem szenvedett. A túlnyomórészt mezőgazdasági foglalkozást űző lakosság a maga élelmezéséről ösztönszerű óvatossággal gondoskodott. És ahol hiány, nélkülözés mutatkozott, ott többé kevésbé igyekezett segíteni a bajon a közigazgatási apparátus. Hát átúsztuk a világháború legrettenetesebb napjait számottevő nélkülözés és éhínség nélkül polgári lakosságunk ösztönszerű, józanul bölcs előrelátása és a hatóságok szervezni akaró készsége mellett. De hogyan teljesítettük kötelességeinket s miként oldottuk meg feladatunkat a népsegítés terén? Minthogy a nép azon családjai, akiknek fentartó feje itthon maradt, a családfentartó révén ínséget nem igen szenvedtek, — főleg azok segítségéről eshetik itt szó, akiknél a családfentartó hadbavonult, továbbá azokról, akik az ellenséges betörés következtében jutottak ínségbe, nyomorúságba.__________________ A harci készséget semmi sem fokozhatja annyira, mint a lelki erő. Ezért a legfontosabb feladat az, hogy a katonák lelkierejét minél acélosabbá, minél nyugodtabbá igyekezzünk tenni. A lelki erő fokozását el lehet érni külső eszközökkel, fegyelemmel stb. De semmi sem fokozhatja az állandó halálveszedelemben a lelki erő nyugodtságát annyira, mint az a tudat, hogyha el is pusztul, meg is hal a küzdő hős, azok, akik szívéhez a legközelebb esnek, családja, gyermekei nélküle sem lesznek kitéve nyomornak, ínségnek. — A hadba vonultak családtagjairól való gondoskodás, azoknak állandó, folytonos gyámolítása épp oly fontos tényező a diadal a győzelem kivívásához, mint a katonai szervezettség, fegyelem, a fegyver. Az egyik az anyagi muníció, a másik a lelki muníció. Ennek a fontosságát az állam azáltal ismerte el, hogy a hadbavonultak itthonmaradt családtagjai részére hadisegélyt állapított meg, de csak azok részére, akik arra rá vannak szorulva. És várjon azok, akik bármi oknál fogva (pl. vagyonosságuk vagy tényleges szolgálatuk miatt) nem részesülnek állami segélyben, ne érezzék a magyar társadalom a magyar állam gondoskodó jóakaratát családtagjaik, gyermekeik irányában? Az állam gondoskodása tehát csak arra terjed ki, hogy a szegény sorsú hadbavonultak családja részére pénzbeli segélyt nyújt. De hogy ez a pénzbeli segély miként, mire használtaik fel, váljon abból a gyermekek ellátása, gondozása ebből kifogástalanul teljesíttetik-e? És hogy a segélyben nem részesülő családok megélhetése gondozása miként történjék, az ezek fölötti felügyeletet és és ellenőrzést az államhatalom a helyi hatóságokra és a társadalmi tényezőkre bízta. Miként oldotta meg vármegyénk e fontos feladatot? Ami az államsegélyben való részesítést illeti, a községi elöljáróságok a főszolgabíróval egyetértve lehetőleg liberális felfogással állapították meg a segély iránti jogosultságot. Egy-egy község keretén belül nem kirívóak az ellentétek. De annál kirívóbb az ellentét a felvidék és alvidék között. — Amíg a vármegye alsó vidékén fekvő községekben még 5—6000 koronás vagyon mellett is kapnak a családtagok államsegélyt, addig a földhözragadt szegénységben sínylődő rutén felvidékünkön már 800 kor. vagyon mellett sem kapnak a családtagok segélyt. Holott talán épen megfordítva kellett volna történnie. Nem történt itt mulasztás, nem játszott itt közbe semm. Lapunk mai száma 4 oldal.