Határszéli Ujság, 1922. július-december (15. évfolyam, 27-53. szám)

1922-07-02 / 27. szám

SZILÁNKOK A NÉPKÉPVISELET prágai palotájából az elmúlt héten a nyers erőszak fegyvere távolította el a nép választott képviselőit. Igen! Az annak idején (nem is olyan régen!) demokratikus köz­társaságnak és a boldogsághoz címzett svájci kantonnak világgá­ konferált csehszlovák repub­lika nemzeti kisebbségeinek képviselőit a hata­lom mostani birtokosai egyszerűen kidobatták a törvényhozás házából. Az elvi harcok eldön­tésének eme sajátságos és jellemző elintézési módja nekünk ruszinszkóiaknak önkéntelenül is egy másik gondolatot juttat az eszünkbe. A „mű­ködő“ prágai nemzetgyűlésről az ígérgetések birodalmában napról-napra épülő ruszinszkói nemzetgyűlésre gondolunk, mely az egész Euró­pában páratlan népképviselet nélküli abszolutiz­must megszüntetve, alkalmat ad majd a lakosság választott képviseletének arra, hogy végre maga határozzon a sorsunk fölött. Itt azután természet­szerűleg fölvetődik a kérdés, hogy hol is lesz ennek a nemzetgyűlésnek a háza? — A fővá­rosunk közvetlen közelében lévő Galagónak be­építésére vonatkozólag a tárgyalások és tanács­kozások tudvalevőleg már régóta folyamatban vannak. Szó van kormányzósági és katonai fő­parancsnoksági épület, törvényszék stb. építéséről. A szejm számára való épület emeléséről azon­ban mindenki bölcsen hallgat. Úgy látszik, fő a „kormányzás“, a militarizmus és az igazságosz­tásnak börtönnel fölszerelt hajléka. A népképvi­selet pedig — ha ugyan egyáltalán összeülhet valaha — ülésezhetik majd ősi magyarán szokás szerint a szabad ég alatt is. Szegény, „önszán­tából“ Prágához csatlakozott Ruszinszkó! Még azt az épületet is sajnálják tőle,­ ahonnan a kép­­viselőit ki lehetne majd dobatni. * A „DRUZSTVO ÚSL. LEGIONÁRU“ névre hallgató legionárius-szövetség cseh, ruthén és magyar­ nyelvű plakátokon „tudatja a nagyérdemű közönséggel“, hogy pék- és cukrász-üzletét 1922 évi április hó elsején a Drugeth-téren megnyitja. A nagyérdemű közönség pártfogását kérve, kije­lenti a vezetőség, hogy „a legjobb kiszolgálást“ kívánja biztosítani. Hogy ez az áprilisi plakát hogyan került éppen most az utcára, azt nem kutatjuk. Hiszen nem is a dátum fontos az egész­ben ! Hanem az, a légionáriusok részéről eddig nem tapasztalt türelmesség, amely az ungvári magyar „kisebbséghez“ is leereszkedik, s annak a nyelvén is közli, hogy a pék-és cukrász-üzlet megnyílt. A plakát jobb szélén nemzeti kisebb­ségi öntudattal jólesően mosolygó magyar szö­veget olvasva tudniillik önkéntelenül is abban kezdünk reménykedni, hogy ez a plakát a légio­náriusok eddigi közismert és az állam szem­pontjából föltétlenül káros sovinizmusának a megszűnését jelenti; annak az időnek örvende­tes bekövetkezését, mikor a csehszlovák köz­társaság megalapításában tevékenyen közremű­ködő légionáriusok be fogják végre látni, hogy a gyűlölet jogosultságának a korszaka már lejárt, s hogy, aki nemcsak a megalapítója, hanem a fentartója is akar lenni ennek az új, föltétlenül nemzetiségi jellegű államnak,­­ annak elsősor­ban türelmesnek és megértőnek kell lennie. Ha ez valóban bekövetkezik, akkor a légionáriusok szövetsége biztosítani fogja mindennapi kenye­rünknek a nyugodt és kellemes elfogyaszthatását és megédesíti a köztársaság lakóinak az életét. A pék- és cukrász-üzlet megnyitása idején ez a mi legfőbb vágyunk.* AZT HITTÜK, HOGY OTTHON VA­GYUNK. De most is, mint már számtalan eset­ben, meggyőződtünk róla, hogy házainkból ki­vert idegenekké lettünk a saját földünkön, ahova idegenek akaratából idegenek jöttek parancsolni, mintegy figyelmeztetve arra, hogy még ma sem a jog és igazság, hanem a minden erkölcsöt eltipró politika kormányozza a világot. Ezt ta­pasztalta a Ruszinszkói Keresztényszocialista Párt is, amikor zászlószentelési ünnepélyét a Széchenyi-ligetben és az UAC pályán akarta megtartani. Úgy az egyik helyre, mint a másik helyre, már jóelőre bejelentette az igényét. Ámde nem számolt azzal, hogy nem otthon van. A sa­ját földjén a saját verejtékes adójából fenntartott Széchenyi Ligetben nincs helye a magyarságnak még akkor sem, ha azt már jó előre lefoglalta. Jön a „hódító“ és kijelenti régi osztrák módra — „schmann“ és a főváros gerinctelen­­sége folytán a később érkezők elvették tőlünk a minket jogosan megillető Széchenyi-ligetet és nekünk nincs módunkban e jogtalan és igazság­talan elvétel ellen appellálni. Nem is appellálunk. Keserűen nyeljük le ezt az adag mérget is, amit a konszolidáció rovására beadtak nekünk, mert tudjuk, hogy a nép, a pillér, az alap mi vagyunk. Ha tehát ilyen terrorisztikus eszközökkel bonto­gatnak — a pillért, az alapot bontogatják... A mi zászlónk. A mindenkori emberi küzdelmek ide­jén, a vágyak, remények és akarások sok­­ezer­ esztendős világában a zászló mindig a céltudatos előretörtetést, a jövőben való hitet és magát a győzelmet jelképezte. Az erő és egység szimbóluma volt mindig, amely köré emelt fővel, a küzdő lélek ne­mes határozottságával sorakoztak a hívők. Fegyveres harcok idején a zászló ve­zérlő és irányító jelvény volt, mely után a katonák vakon, győzni akaró hittel tör­tettek előre az ellenség felé. A gyűlölet és Szeretet­ döntő csatájá­ban, Konstantin császárnak Maxentiussal vívott harcában is a zászló volt a keresz­tény tábor hitének és erejének a szimbó­luma. Ez a zászló azonban, melynek győ­zelme a gyűlölet és tagadás lerombolt világa fölé a Szeretet eljövendő országait építette föl, nem volt pusztán egyszerű harci és diadalmi jelvény, hanem az élet­nek és emberi jóságnak a megváltó ke­reszt jegyével díszített örök szimbóluma Azóta — Maxentius ellencsászár ha­talmának a keresztes zászló előtt történt porbahanyatlása óta — még sok-sok küz­delmet kellett megvívnia a Szeretet jel­vénye köré sorakozó világnak a kaini gyűlölet, a tévelygések és elvakult emberi rossz­ szándékok ellen. Most, a modernnek és fölvilágoso­­dottnak nevezett huszadik század idején a demokrácia és vilsoni elvek korszaká­ban is Maxentius császár ellenálló erejé­vel támadt föl ismét a gyűlölet és rontás tábora, hogy a szeretet és béke országait lerombolja Harc folyik ismét a világon, a jó és a rossz nagy harca: bellum om­nium contra omnes. És ebben az ádáz küzdelemben, mint hatalmas szimbólum áll a harcosok előtt a Szeretet keresztes zászlaja. Az emberiség ledönthetetlen nagy jele ez. „Én mellettem, vagy ellenem!“ — kiáltja a tétovázók és küzdők felé. S a világ tábora megoszlik. Mi, akik a keresztény szeretet orszá­gának boldogságáért és állandóságáért imádkoztunk, dolgoztunk és küzdöttünk eddig is, emelt fővel állunk most, a ke­reszténység és magyarság mai nehéz har­cának idején is a fehérkeresztes zászló alá, mely a gyöngék és elhagyatottak erőssége, az életkeresőknek pedig megnyugvása. Áruló Júdások, tagadó Péterek és vér­szomjas Káinok tajtékzó gyűlölete, latrok és kufárok mindenre kapható tábora vesz körül bennünket. De él a hitünk, hogy a mi erőnk, a Szeretet ereje, ellenállhatatlan. Keresztények ! Magyarok! Tömörülje­tek mind pártunknak ma fölavatandó zász­laja, a nemzeti­ szint zászlajának szabad használatától erőhatalommal eltiltott ruszin­szkói magyarságnak eme szent jelvénye köré és tegyetek erős hitvallást, hogy ezt a zászlót soha el nem hagyjátok. Bízzatok a Szeretet és Erő bátorító szavában, mely mindeneket túlharsogva, most is azt kiáltja bele a küzdelem zajába, amit 1610 évvel ezelőtt, hogy: In hoc signo vinces­­­él. Montenegró kálváriája. „A Karagvorgyevicsek véres krónikája“. A győzelem után a szerb kormánynak első gondja volt — a délszláv testvériségnek igen eredeti értelmezése alapján — a kis Montenegró állami önállóságát és nemzeti függetlenségét meg­szüntetni. A fekete hegyek országának "szabad­ságszerető kis népe azonban, amely annak idején még Napóleonnal is ujjat mert húzni és a franciák hatalmas császárával szemben is sikeresen meg tudta védeni a hazáját,­­ nem tud belenyugodni a testvériség címén reárakott rabigának viselésébe, hanem mindent megtesz, hogy a külföldet fel­­világosítsa a maga igazáról. Olaszországban montenegrói kormány alakult, amelynek elnöke dr. Chotoh, Nikitának egykori bizalmas embere, ki annak idején Genuában tanácskozó európai kormányokat arra akarta rá­venni, hogy Montenegrót állítsák vissza, a szerb csapatokat pedig parancsolják ki az országból. Chotok miniszter a röpiratoknak, adatoknak, hivatalos okmányoknak egész seregével bizonyítja Európa színe előtt, hogy a szerb csapatok minden képzeletet fölülmúló kegyetlenséggel bánnak Mon­tenegró lakosságával. Az idevonatkozó adattárat az Olaszországban székelő montenegrói kormány könyvalakban is közrebocsátotta, a következő cím alatt: „Néhány lap a Karagyorgyevicsek véres krónikájából“. Ha az ember ezt a könyvet olvassa, akkor Montenegrót méltán a legsötétebb Afrika egyik szerencsétlen földdarabjának képzeli, ahol véres emberevők garázdálkodnak. Az emlékirat egyik fejezete például felsorolja egy Bosko Boskovics nevű szerb helytartó kegyetlenkedéseit, melyek megszégyenítik mindazt, amit Schiller Teli Vil­mosában költői képzelettel a kegyetlenkedésekről kitalált. Ez az ember éjnek idején elhurcoltatta férjeik oldaláról a neki tetsző asszonyokat, rá­gyújtotta a vele ellenkezőkre házaikat, véresre vert embereket, akik nem hajoltak meg kellő tisztelettel előtte, valami csekélység miatt saját kezével tépte ki egy öreg­ember szakállát és bajuszát, egy Hovoa nevű községben felgyújtott E lap a szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok sajtóbizottságának tagja.

Next