Kárpáti Hiradó, 1928. szeptember (5. évfolyam, 133-149. szám)

1928-09-01 / 133. szám

szerkesztőség és kiadóhivatal : Munkács, Pü­spök-u. 4, fiókkiadóhivatal: Körösvég-u. 33.Tel. 161. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Simon Nenyhért dr. Megjelenik kedden, csütörtökön, szom­baton és vasárnap. Egyesszám ára 80 fill. Egy hóra 12, negyedévre 35 ék. A podkarp. rusi numerus clausus Végre elérkeztünk ahoz, hogy cseheket támogató ruszin kormány­párt lapja­it, habár átlátszó és egyáltalán ki nem elégítő formá­ban is, centralista-ellenes ruszin frontról és a podkarp. rusi nume­rus claususról, amelyről bölcsen hallgatott eddig a magyarországi numerus clausust oly gyakran ócsároló kormánysajtó. Numerus clausus van itt a tanítóképzőkben, legújabban pedig egy parallel-osztály nem-engedélye­zésével a munkácsi keresk. aka­démia ruszin részében, numerus clausus van az őslakosság rová­sára minden előnynél, ami az államtól származik. És a podkarp. rusi numerus clausus igazán veszedelmes, a legveszedel­mesebb, amelyet kormány nép ellen alkalmazhat. Megakadályozza pl. azt, hogy az őslakosságból kellő számú népiskolai tanító legyen s mivel egy készülő rendelettel állí­tólag a gör. kath. egyházi szemi­nárium képesítésével sem lehet ezután állami iskolai tanító az ős­lakó ifjúság, rövid idő alatt, ha Podkarp. Rus őslakossága össze nem fog s ha a jogainkat garan­táló nagyhatalmak nem segítenek, nagyrészt idegen kezekbe kerül Podkarp. Rus népoktatása, mint ahogy állami hivatalainkban már évek óta nem az őslakosságé a döntő szó, mint ahogy a cseh centralisták mindent nélkülünk és ellenünk csinálnak. Kétségbeesett segélykiáltásaink vájjon mikor tör­nek maguknak utat a megkérge­­sedett lelkiismeretekhez, vájjon mi­kor fogja a pusztuló őslakosság egyeteme és a világközvélemény megérezni, hogy itt valóban sok százezer, szenvedő őslakó életha­lál harcáról van szól? A horvát koalíció ülésezik Zágráb. A parasztdemokrata koalí­ció képviselői klubjának tagjai ma délelőtt tíz órakor tartották már régen bejelentett teljes ülésüket, amelyen fon­tos határozatokat hoztak. A határo­zatokat még nem hozzák nyilvános­ságra, mert Pribicsevics és Macsek dr. ma kijelentette, hogy a koalíció, nem szándékozik kártyáit idő előtt felfedni. A belgrádi sajtó legújabban engedékeny húrokat penget. Állítólag a horvát demokraták is engedéke­nyek, de Korosec tudni sem akar a parasztpárt házfeloszlatási kívánságá­ról, nem akar együttműködni Pribi­­cseviccsel s igy a harc tovább fog folyni. A cseh agrárpárt „gazdálkodik“ Podk. Rusnak csaknem egyedural­kodója a cseh agrárpárt, amely min­dent a sovinizmus és a párthatalom szempontjából intéz. Ez a cseh párt a magyar falvakat sorra csapja be: kolonistáknak adja a kiosztásra kerü­lő földek túlnyomó részét s a föld­­nélküli magyarságot az orránál fogva vezeti. Bátyú, Szalóka, Eszeny, Salamon, Bótrágy stb. kolonizációja már jól is­mert az őslakó közvélemény előtt. Mint most értesülünk, Csongor köz­ség szegény magyar lakossága sem járt külömbül. Ennek a községnek 1925-ben a Schönborn-libertínus egyez­mény alkalmával szintén földet bizto­sítottak. A szerződést a földhivatal jó­váhagyta, Csongor község szegény lakossága várja a földet, amelyet az erdők kitermelése után kellene kapnia, azonban az erdők hét évre engedélye­zett kitermelését most hirtelen beszün­tették azzal az „indokolással“, hogy a termelést csak 3 évre engedélyez­ték, ami persze, enyhén szólva, va­lótlanság. A cseh agrárpárt szívtelen diktatúrája mértéktelenül elkeserít Podk. Rusban minden látó őslakót, de reméljük, hogy a békához hasonlóan túl nagyra puffadt párt és vele a cseh pártdikta­­túra hirtelen össze fog omlani. Volosinék „fenyegetik“ a kormányt Az álellenzékieskedő Volosinék már látják, hogy morzsákon kívül semmit sem kapnak s mivel minden eszköz­zel ragaszkodnak Sramekék húsosfaze­­ká­hoz, a cseh néppártnál hatalmasabb cseh agrárokat most már a ruszin egy­séges front régóta vajúdó eszméjé­nek lanszírozásával próbálják céljaik érdekében megpuhítani. Tudják ugyan­is, hogy a cseh agrárok úgy félnek az egységes orosz s még inkább az egységes őslakó-fronttól, mint a tűz­­től. Lapjuk legújabb számában leszöge­zik, hogy Podk. Rust mindenben ig­­norálják, sőt provokálják, amig a köz­ Serédi Jenő: Tóbiás, a fűszeres — Tóbiás, ismét a bolondját járod? Tóbiás, soha nem jön meg már az eszed? Tóbiás Barnabás, nem lesz an­nak a firkálásnak se vége, se hossza? A kicsiny, gömbölyű asszony csípő­re tett kezekkel állott az ura előtt, arca kipirosodott, majd elhalványult, szemei villogtak s tele szájjal ontotta a szót. — Tóbiás, én itthagylak... Tóbiás megszököm még ma... Tóbiás Barna­bás, soha nem jövök vissza... Az ember, a fakó, szürke ember ott a szűk, poros boltban, a sok kis fió­kos állvány melletti zugban, a pult végén, az asztalnál, félénken emelte szemét az asszonyra, letette a tollat, s nagyon csendesen, alázatosan kér­lelte: — De édesem... drágám... Az asszony haragosan szakította félbe: — Tudom... már tudom... Ismerem a nótádat... „Ezt nem lehet tűrni... a szerkesztő figyelmét fel kell rá hívni... nem égnek a petróleumos lámpák.. a szemetet nem viszik el... az utcát nem locsolják“... Ugy­e ezt írod ismét a szerkesztőnek... Azt hiszed, hogy neki nincs más dolga, mint a te le­veledet olvasni?... És a polgármester mindjárt arannyal fogja kirakatni a járdát a kedvedért? Tóbiás, azt mon­dom neked, bevisznek a bolondok há­zába... Az ember mosolygott... — Tubicám... galambom... — Galambod a hektikás — majd megmondom, kicsoda — vágott ismét szavába az asszony, — nézzél körül te szerencsétlen... egy lélek se jön ide... üres a bolt...nincs egy vevő se.. . ott... ott... nézd csak a „Zöld macs­­ká“-t, egyik ember a másiknak adja a kilincset...regedtől estig tele van, per­sze, mert ott van válogatni való... ott van ember, aki tudja, mi kell a kö­zönségnek, de te... te... te... csak fir­kálsz egész nap a szerkesztőnek, hogy erre meg arra hívja fel a hatóság fi­gyelmét, a boltodban meg az egerek rágják a pókhálót, maholnap csak az lesz benne, más semmi s én... én... meg a gyerekünk.. akár éhen is vesz­hetünk, az ember zavartan mosolygott... — De kérlek szépen... — Kérhetsz akár csúnyán is. Azt mondom neked, Tóbiás, vége a tü­relmemnek... Itthagylak... elmegyek... És majd megírhatod ezt is a szerkesz­tődnek... Az embernek nem volt ideje a vá­laszra, mert az asszony hátat fordított neki, bement a szobába s úgy be­csapta maga után az ajtót, hogy Tó­biás ijedten dugta be a fülét. — Ejnye, de mérges, — gondolta az asszony után nézve. — De hát mi­ért? Nem, nem, nincs oka a haragra. Csak jót akar, amikor a helyi lap ut­ján felhívja a figyelmet a tűrhetetlen állapotokra. Micsoda Ázsia ez az ő utcájuk! Se járdája, se éjjeli világítása. Most is egész szemétdombok halmo­zódnak össze az utcán. Igen... igen... ismét megírja, hogy csináljanak itt végre rendet. Jaj, ha ő városi képvi­selő lenne! Olyan beszédet mondana közgyűlésen, hogy bizony azonnal volna foganatja! Vagy ha ő szerkesztő volna! Milyen cikkeket imna a lapba! Busan horgásztatta le a fejét. Só­hajtott. Az életére, a sorsára gondolt. Hiába, nem tehet róla, hogy csak fű­szeres, nem, nem, még ez se, csak amolyan kis falusi szatócs lett belőle. És itt kell élnie, ebben az eldugott utcában, méricsélni a szegény, mocs­kos asszonyoknak a sót, paprikát, kí­nálni a subrekot, pedig ő úgy szeret­ne mindig csak írni, írni, szépet, jót, okosat, hogy az emberek tisztelettel néznének rá, mikor végigmegy az ut­cán s halkan mondanák egymásnak: Ni, ez Tóbiás, az író!... Végigsimította a homlokát. A fiókokra nézett. Bizony kopottak, szegények, nem sok portéka van bennük... De mikor nincs kedve, utálja a mesterségét, immel-ámmal végzi a dolgát... Inkább ima... mindig csak ima... És a szeme csillogott. Igenis, most inni fog. Ha már ilyen életet szánt neki a sors, legalább­is megint a szerkesztőnek... Milyen örö­me van, ha másnap olvassa az újság­ban: „A következő levelet kaptuk.“ Igen, és következik az ő levele, az ő közérdekű levele, az „ismét tűrhetetlen állapotról“. Mert az „állapot“ mindig tűrhetetlen volt. Hiába közölte a szer­kesztő a levelet, hogy az „Aranyvirág­­utca“ ilyen, meg amolyan pocsék ál­lapotban van, a helyzet nem javult, a füle botját se mozdította senki a pa­naszos levelekre, de ő azért írta, mert nagy volt az öröme, hogy a nevét nyomtatásban olvashatta. És igen, most is megírja, hogy az utcai egyetlen petróleumlámpának az üvegje hiány­zik, pótolni kell... Az asszony harag­szik? Majd megbékül. Édes, aranyos asszonyka, tudja ő, hogy szeret irni, ez az egyedüli öröme, miért fosztaná meg ettől? (Folyt, köv.) társaság többi részeiben ünnepi, bé­kés hangulat uralkodik. A kormány nem rendezte a szlovák ruszin határ­kérdést, olyan elnököt nevezett ki, aki protestált egy ruszinnak alelnökké kinevezése ellen s aki az országos hi­vatal hat ügyosztályának élére cse­heket nevezett ki.A vallásharc likvidá­lása helyett templomokat vásároltak a sizmatikusok részére s gyorstalpaló kurzusokat rendeznek a batyuskáknak, hogy kongruát kaphassanak és vallást taníthassanak az iskolákban. A ruszi­nok ellen csinálnak mindent, cseh is­kolákat építenek a zsidóknak s a ru­szinok részére egyetlen iskola sem épül. A félhivatalos sajtó éretlennek tartja a ruszinokat, amely ellen a vá­lasztásoknál a zsidók összefognak a csehekkel.. Ilyen provokációk — írja a lap — fel kell, hogy nyissák min­den öntudatos ruszinnak a sze­mét s az állandó és brutális provokációra csak egy gesztus­sal lehet válaszolni: vallási és nyelvi orientációra való tekin­tet nélkül meg kell teremteni az egységes orosz pártot, amely már a tartományi választások-

Next