Ugocsa, 1890 (6. évfolyam, 5-35. szám)

1890-02-02 / 5. szám

I­ II. évfolyam. 5. szám. Nagy-Szollos, 1890. február 2. UGOCSA. /^'társadalmi vegyes tartalmú, helyi érdekű hetiló ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 4 frt. — Félévre 2 frt. — Negyedévre 1 frt. — Néptanítók, községek és körjegyzőknek egész évre 3 frt. Egy szám ára 10 kr. — Megjelen minden vasárnap. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Főutcza 685. sz. Mindennemű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltétnek. BÉLYEGDÍJ minden HIRDETÉS UTÁN 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Községi háztartás. .. Múlt számunkban érintettük a községi háztartást, a vármegyei ala­pokhoz való viszonyában, jelen közle­mény a tulajdonképeni községi ház­tartással fog foglalkozni. Itt is a mulasztások egész soro­zatával állunk szemben, épen, mint a megyei alapoknál láttuk. Ezen rendellenes állapotok töm­kelegéből elég legyen felsorolnunk a következőket: Először is a legtöbb községben hiányzik a rendes pénztári kezelés, a befolyt közpénzekre vonatkozólag; nincs semmi rendszeres nyilvántartás a község követeléseiről, az egyes tartozókkal szemben, viszont a befi­zetett összegek nem helyesen számol- t­tatnak el rendeltetésüknek megfele­lően, és itt van a legtöbb zavar,­­ melyből — a múltra nézve legalább —­ alig lehet kibontakozni. Ugyanis a legtöbb község köz-­­ pótadóval fedezi a saját­­háztartási kiadásait, ugy­e egyes megyei alapok (körorvosi, betegápolási) sjövetelés­eit is pótadó alakjában vettetnek ki s a­ község a megyei alap szükségletét saját- --Sístíkbégficcével' egyesit! s egy bizonyos százalékú pótadót'vet ki,s mikor aztán a behajtásra kerül a sor, s az elöljáróság csak pótadót hajt, nem­­ pedig betegápolási díjat, vagy köror­vosi díjat; minthogy pedig — külö­nösen a mostani aggasztóbb gazdasági­ viszonyok között — a pótadóknak­ (épen, mint az állami adóknak) a leg­több községben még fele se folyt be, a többi rész legtöbb esetben, mint behajthatlan hátralék szerepel; nagyon természetes, miszerint a község, hogy saját életműködését úgy a­hogy foly­tathassa, a befizetett csekély pótadót részint elöljárói fizetésére fordítja, részint saját belszü­kségletét fedezi; a vármegyei alapok követelése pedig a behajthatatlan pótadó közt, az enyé­szet sorsára jut. Ha már most a hatósági végre­hajtó kimegy, hogy a megyei alapok követeléseit behajtsa, a községi elöl­járóság csak azt tudja neki megmon­dani, hogy ki mennyi pótadóval adós, de­­azt, hogy ki mennyi betegápolási, vagy körorvosi alap követeléssel, kép­telen megmondani, illetve kimutatni, mert ezek külön előírva és kezelve­­ nincsenek . Így aztán megtörténik,­­ hogy a felerészben behajtott pótadó­­­­ban a körorvosi és betegápolási alap követeléseinek is legalább felerészérő­l befizettetett; ezt azonban a község belszükséglete felemésztvén, nagyese, s annyira összezavartatott, hogy abb tiszta állapotot teremteni meg a jog­,­­ ügyesebb leszámoló se lenne képes. S így aztán előáll az a körülmény, hogy і a kiküldött végrehajtók a bírót fog­­­­­­lalják a megyei alapok követeléseiért, s holott ő hajtotta a pótadót; apról­ pedig nem tehet, hogy az érintett alapok követelései külön, egyénenként­­ előirva s neki behajtás végett átadva s sohase lettek s igy nem volt módjában vízen alapokat behajtani. Ö csak köz-!­­égi pótadót hajtott, melyet a községi і költségvetésben felvett községi kiadá­sok fedezésére fordított, és jogosan,­­ mert a községi közigazgatás egyéb­ként megakadt volna.­­ A felsőbb hatóságokat terheli a felelősség, hogy ezen abnormis állapotnak egyszer már vége szakadjon s a megyei háztartást illető követelések, a községi háztartás követeléseitől teljesen külön válasz-­ tassanak, kezeltessenek és hajtassanak ide a községekben, így lehet azok sikeres behajtását remélni. A tulajdonképeni községi háztar-­­ tásban a legsúlyosabb mulasztások­­ közzé tartozik, hogy a községek nem iyészítik el kellő időben költségveté­seiket és számadásaikat. Úgy, hogy i­ még ma is van több község, például ] a­­halmii és a karácsfalvi körjegyző­­séghez tartozó községek, melyek a­ folyó évre vonatkozó költségvetéseiket be nem adták. A törvény világosan s­ám­ja oly t közpótadó kivetését és be­járwz *•*-’ j.• -j■ vgy]•,;іf-­ el. Már most no^-y і t 111 etv az ily kÖSSsigek rendeltetésüknek, melyek saját mi­-i tisztásuk folytán, még a létezésükhöz­ szük­séges jövedelem behajtásától is érvényszerüleg tiltva, vannak. Az ily állapot az administratiot alapjában zavarja meg, miért is a legerélyesebb Hatósági szigor kívántatik, hogy a vétkes elöljáróságok felelősségre vo­­nassanak. Még nagyobb a mulasztás­­ a községi támadások tekintetében, hol egyes községek évek hosszú során át nem számoltatják meg elöljáróikat ь ezen számadások nem terjesztetnek a törvényhatóság jóváhagyása alá. Ezek is a községi háztartás siralmas voltára vallanak, mert, meglehet, hogy több helyről azért nem terjesztetett be a számadás, mert oly zavaros az­­ állapot, hogy helyes számadás nemi is adható. E tekintetben a községek képviselő-testületeit is nagy mértékben­­ terheli a felelősség, mert ők vannak hivatva első sorban a községi­­ségvetéseket és számadásod !­gyanii s ha az elöljáróság , , nem akarna, vagy nem tudna ben van a jog, ellenök­e щ alkalmazása iránt intézkedni­­ . Г lépett szabályres^dlet, mel^j község ork háztartását és pénztári kezelését sza­bályozza, a legrészletesebben intézke­dik mindarról, mi a községi háztartás és pénzkezelés tekintetében követendő. Ezen szabályrendelet azt is megmondja, hogy a községi költségvetések mindig a költségvetési évet megelőző év­­ember havában, a számadások pe­dig Hanem úgy látszik, h­hetetlen helyzeten a község segíteni vagy nem tudnak, v. akarnak; ezért járási -, vármegyei kivan ten­derbe tereltes^ '■ A folyó & Séta-helyen. Réges-régen sokat jártam Árnyas Tiszaparton. Esti sétám mostris mindig Csak e helyen tartom. Kis kunyhó volt Tiszaparton, Barna leány benne. Ez a kis­lány gyújtott engem Forró szerelemre. Én szerettem — ah mi kéj volt — , szeretett engem, Csókba forró­an egyesültünk Forró szerelemben. Tiszaparton, fűzek árnyán, Gerle-búgás mellett, Élveztük a boldog órát, A nyájas szerelmet. S mig vetés közt a kicsi fürj Pitypalattyát zengte, Ábrándos szép nézésével Merült a szemembe . . . . . . Drága emlék, édes emlék, Párja nincsen ennek; Mért hogy többé nem mondhatom, A múltat jelennek?? .... * * * Tiszaparton, fűzek árnyán, — Ne felejts nyíl rajta — Domborodik az én rózsám Magános sirhantja. És én minden áldott este, — Jól esik ez nékem — Kisétálok e kis sirhoz Álmodozni ébren. Elfuvom a régi nótát, Köny tódul szemembe, Könyhullásom rája perdül Nyíló nefelejcsre. . . . * * * Sies! emberek, nemsokára, Hogyha arra jártok : Egy sir helyett Tiszaparton Kettőre találtok! Cs. Royka Béla. Яг agglegény. — Humoreszk. — Ne higgje a nyájas olvasó, hogy ta­lán nem kaptam volna magamnak feleséget s azért maradtam agglegénnyé, mert volt idő, mikor bomoltak utánam a lányok, de nekem csak egyen akadt meg a szemem s talán most feleségem lenne, ha a sors keze nem játszik velem oly kegyetlenül. Nem is volt több oly szerencsétlen ember a földön, mint én. Már kis koromban is mindig meg­harapott a kutya, egyszóval szerencsétlen voltam s mégis házasodni készültem. Imá­­dottam gyönyörű teremtés volt; szerettük egymást a végletekig, én megesküdtem, hogy, ha nem lesz az enyém ... én . .. én . . . jaj . . . nem is tudom mit mondjak. Imádottam atyja, tiszteletbeli táblabíró volt, jellemző tulajdonsága, hogy nagyon szerette a retket, meg engemet is. El is énekelte sokszor, hogy: Mikor én még kicsi voltam, A dióért majd meghúztam, De mivel már é­­y vagyok, A retekért majd meghalok Az bizony igaz is volt, mert hogy szegény felesége meghalt, mindig ő plán­tálta a hónapos retket. Nagyon sokat jár­tam a házhoz s meguntam a sok retket, elhatároztam tehát, megkérni Irmát. Ennek megtételére felkértem egyik nősember czim­­borámat, hogy legyen szószólóm szívbeli ügyembe, leendő apósom előtt, ki névre nézve Kakasfalvy volt, a keresztségben pe­dig Márton nevet kapott. Én persze min­dég Márton bácsinak hívtam, annál is in­kább, mert míg szegény szüleim éltek, a szomszédjokba laktunk s körte érés ideje alatt engemet az ő saját kertjébe talált vala meg s jól elpáholt. Tehát már ismertük egymást, habár mindketten egyik a mási­kának a rész oldalát is. — De feledjük a múltat s térjünk át a boldog jelenre. Tehát mint mondám, elhatároztam megkérni Irmát. Másnap délutánra volt ki­tűzve a megkéretés ideje. Boldog voltam, túláradt boldog, úgy annyira, hogy az esze­met is elvesztettem, amire pedig ekkor lett volna legnagyobb szükségem. A végzetes nap ebédutánján öltözkö­déshez láttam, először is c­ipőt akarok váltani s az uj czipőmet nem találom sehol, sok keresés után az egyiket megleltem a kályhában,, de a másik sehol sem volt látható. Tűvé teszem érte az egész házat, felhívom a takarítónőt, összeszidom, hogy, hát igy vigyáz az én ingóságaimra. Daczára a sok keresésnek, currentáltatásnak, a czipő csak nem került elő. Mást nem tehettem tehát, mint az ócska czipőbe elmenni. Teljesen felöltözve, még csak kalapom akartam meg­kefélni, benyúlok a kefe­tartóban, s Istenem, mi­, látok ... .az uj lakezipőm ott fekszik a kefetartóba. Időm már nem volt az át­egy З.ГІЯ-aztán i­ esi­llyett­e is­­zs­eb­cserélésre, kapva kalapomat, útnak er­ed­tem De úgy volt megírva a sors könyvébe hogy a zsebkendőmet otthon feledjem. Visz­szatérni már nem akartam, nehogy - -pren­csétlen legyek, pedig úgyis bekövet­eze, az, aminek be kellett következni. Zsebkendő nélkül csak el nem mehetek, gondolom, •. térek tehát egy rőfös kereskedésbe, h zsebkendőt választva, kiakarom sh mit látok.........a tárczám helyett a dés skatulyát dugtam zsebre Itt már elgondolkoztam, hogy csoda, hogy a hordárt nem öltöztettem fel magam s nem küldtem el kérőbe. Szerencsén merősöm volt a boltos s ideadta a kendőt. Megújulva siettem barátom lakására s abbeli örömömbe, h­ogy nemsokára meg­látom jövendőbelimet, oly eszeveszetten futottam fel a lépcsőzeten, hogy feldöntve egy néhány álló virágcserepet, egyenesen a moslékos dézsába rohantam. Megvoltam semmisülve, le voltam verve, elvesztettem az eszemet. A nagy locscsanásra kifutott barátom s én ott állottam előtte teljes díszbe. Leírhatatlan volt bosszúságom. Szeren­csémre barátomnak volt egy másik anezug fekete ruhája s annak nadrágát vettem fel. Bő volt egy kicsit az igaz, de én már alig vártam, hogy leendőbeli menyasszonyom előtt álljak. Barátom nem is készülődött sokáig s hamar útban voltunk. Minden aka­dály nélkül értünk leendőbeli apósom ka­puja elé, de előre meg kell jegyeznem, hogy barátom iszonyatosan félt a kutyától s a végzet épen úgy akarta, hogy leendőbeli apósomnál egy megtermett ördög legyen kutya képében s talán ez a kutya okozta szerencsétlenségemet. Az utczaajtóba szi­vem olyat dobbant, végig gondoltam, hogy

Next