Ugocsa, 1894 (10. évfolyam, 20. szám)

1894-05-20 / 20. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 4 frt. — Félévre 2 frt. — Negyedévre 1 frt. — Néptanid ők, községek és körjegyzőknek egész évre 3 frt. Egy szám ára 10 kr. — Megjelen minden vasárnap. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Főutcza 685. sz. Mindennemű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. /­ X. évfolyam. 20. szám. Nagy-Szőllős, 1894. május 20. UGOCS TÁRSADALMI, VEGYES TARTALMÚ, HELYI ÉRDEKŰ HETILAP. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltétnek. bélyegdíj minden hirdetés után зо кг. Kéziratok nem adatnak vissza. A szociálizmus. »Nemo sorte sua contentus.« Sorsával senki sincs megelégedve. Oly régi keletű igazság, mint maga az emberiség. A sorssal való elége­detlenség olyan kísérője az emberi életnek, mint árnyék a testnek. Nyil­­vánulási formáit: a születés, nevel­tetés, társadalmi állás, foglalkozás, családi kör stb. által támasztott igé­nyek szabják meg. A gőz, villany alkalmazása, az iskolák szaporítása és azoknak minél magasabb színvo­nalra való emelése, a tudvány fo­kozása, a látkör szélesítése, a köz­lekedési utak és eszközök fejlesztése azon jelenségek, amelyek a sorssal való elégedetlenségnek lettek áldá­sos következményei. De van aztán olyan fajtája az elégedetlenségnek, mely a maga sorsán, végső esetben a fennálló tár­sadalmi és állami rend felforgatásá­val akar könnyíteni­. Az elégedet­­lenségnek ilyen eredményre vezető nyilvánulását, egy közös gyűjtő né­ven, szoczializmusnak nevezik. Benne kétféle fokot külömböztethetünk meg. Első az, miben az elégületlenek szo­ros tömörülésük és együttes fellépé­sükkel a fennálló rend és törvény kimért korlátain belül mozogva, igyekeznek terhesnek vélt helyzetü­kön segíteni. Ide tartoznának a ha­zánkban élő munkások, sorsuk javí­tását sürgető jogos mozgalmai. A második csoportba sorozhatók azon elégedetlenek végzetes mozgalmat, akik a fekvő vagyon és­ tőkepénz felosztása s minden kiváltságot biz­tosító rendszer erőszakos kiirtása által vélik a nélkülözött elégedettség áldásába jutni. Ide számíthatók a francziaországi anarchisták és orosz­­országi nihilisták. Hazánkban ezek­nek számbavehető, komoly párthívei eddigelé nincsenek, az hiszem, nem is lesznek. A magyarországi szocializmus­nak, az eddigi törekvésekből meg­állapítható programmja körülbelül oda klonkludál, hogy a munkaadó és munkás közti viszony a méltá­nyosság alapján felemelt fizetéssel s a munka idejének kölcsönös megál­lapításával törvényhozás útján ren­dezgessék, hogy a polgári jogok él­vezete a munkásokra kiterjesztessék, hogy a munkás érdekek a törvény­­hozásban is képviselve legyenek, hogy a földbirtok szerzése, az e czélból teendő intézkedések folytán a munkásokra nézve is lehetővé té­tessék. Ezekbe foglalhatók össze azon kívánalmak, a­melyeknek meg­valósítására a hazai munkások szö­vetséget alkotva törekednek s ha ezeknek keresztülvitele iránti moz­galmaikban itt-ott túl­lépnek a rend és törvény korlátain, annak oka nem annyira az önmérséklet hiányai­ban, mint inkább a hivatalos fóru­mok tapintatlan eljárásában és tehe­tetlen magatartásában keresendő Példa r­á a hódmezővásárhelyi ápril 22-iki munkás zavargás, melyet a fővárosi lapok eleinte egy második Dózsa-féle parasztlázadásnak tüntet­tek fel a maga vandalizmusával, később kisült, hogy az egész dolog egy fejét vesztett városi magisztrá­tus és botrányos felszerelésű rendőr­ség kétségbeesett kapkodásának volt sajnálatraméltó ugyan, de természe­tes következménye. Az időközönkint itt-ott már veszélyes jellegűvé fajult nyilvánulá­­sai a szoc­iális törekvéseknek, immár azt igazolják országvilág előtt, hogy a szocializmus kérdését, méltányos és igazságos megoldás nélkül napi­rendről levenni nem lehet. E kérdés tisztázását nem lehet már halogatni tovább anélkül, hogy az veszedelmes elfajulásba ne menjen át, hogy a francziaországi anarchista bombák hazánkban is meg ne kezdjék rémes pusztításaikat. Ez pedig végzetes ve­szedelembe sodorhatná nemzetünket. Csendőri, vagy katonai beavatkozás­sal sem volna tanácsos elfojtani e mozgalmat, mert a szuronyok he­gyére tapadt polgárvér még hősebbé tenné a szocializmus apostolát. »Me­dicina est peror morbo. * Békés meg­oldásról, az igények méltányos ki­elégítéséről kell gondoskodni, hogy idejekorán eleje vézessék a kiszámít­hatatlan következményű veszede­lemnek. A sorssal való elégedetlenség veszedelmes tünetei mutatkoznak az Amerikába való kivándorlásban, mi­dőn a magyar haza némely polgá­rai tömegesen hajóra kelve, idegen világrészbe vitorláznak, hogy ott szerezzék be az életszükségleteihez megkívánt eszközöket. A sors és viszonyok mostohaságát béketűrés­­sel viselték egy darabig, hordozták önmegadással a föld hálátlan gyü­­mölcsözéséből és ezzel szemben a tetemesen felszaporott kiadásokból származott életgondokat; azután pe­dig a jobb remény által kecsegtetve, s no meg a lelketlen ágensek által kapac­itálva kihajóznak Amerikába, ahol egy pár évi, vagy hónapi tar­tózkodás után saját nyomorúságukon tanulták meg ama régi közmondás becsét: »Extra Hungáriam­ non est vita«. Hazajöttek és emelték s eme­lik tovább zúgolódás nélkül a reájok szakadt terheket. Náluk az elégedet­lenség permanencziában van. De nem igy okoskodnak azok, akiknek nincs kedvök tengeren túl keresni meg élelmeket, akik idehaza akarnak se­gíteni nyomasztó sorsukon, nem így a szoc­ialisták, akik érdekközösségbe lépvén, együttes fellépésükkel törek­szenek kívánalmaiknak súlyt adni, azokat érvényre juttatni. Érzik, tud­ják ők azt valamennyien, hogy a magyar állam gépezetének tevékeny alkatelemeit képezik ők is, akik két kezökkel hatalmasan hozzájárulnak a földmivelés, közlekedés, ipar, ke­reskedelem, ezzel együtt a nemzeti kultúra fejlődéséhez s mindezek is­meretének, természetes ismeretének konzekvencziája az, hogy több figye­lemben kívánnak ezután részesülni, mint a­mennyiben részesültek eddig, hogy az alkotmányos polgári jogok­ból ők is kikövetelik a maguk osz­talékát, hogy bérük és munkaidejük igazságos szabályozást nyerjen, szó­val, hogy­ az emberi társadalom és államszervezet komplekszumába tör­vényesen is felvétessenek és beol­vasztassanak. E kívánságokat minden év május 1-én munkaszünettel, gyű­lések tartásával, mulatságok rende­zésével manifesztálják. És ez eddig egészen helyes do­log. Ha az állam, közelebbről pedig Kismadaram. Boldog emlékezetű Baross Gábor géni-r­alis alkotásának, a vasúti zóna rend­szernek népszerűsége áthatja ma már az egész társadalmat, mi a nagy conceptio életképességének megdönthetetlen bizonyí­téka. Van zóna-jegy a vasúton, van zóna-­­ pörkölt a vendéglőben (kiflivel és nem Kifflyvel 12 kr.). Van zóna-karton 12 krtel feljebb. Van zóna kirándulás, a helyi for­galomban gyalog. (Ez a legolcsóbb, de él­vezetes.) Van már zóna-előadás is. (Nagy közönség, kevés jövedelem.) Egyszóval zóna mindenütt. És ime a legújabb: a zóna kritika. (Ez se drága, hiszen ingyen iratik, olcsóbb már nem lehet.) Hát zónázzunk a vármegyeházához. Ott láttuk a „Kismadaram“-at, melyet a n.-szőllősi műkedvelők folyó hó 14-én zóna-­­ rendszerben mutattak be a közönségnek. A­ki oda zónázott, nem bánta meg. Egy kedves darab, műizléssel előadva, gyönyör­ködött benne mindenki. A népszínmű bevállt, vannak hozzá jó erők a helybeli műkedvelők közt, úgy a férfiak, mint a nők részéről. A zenei részben kedves hangok, a szereplők játékaiban kellő elevenség, egy se rí le a színpadról. Nem csak a darab játszik, hanem a szereplők is, előadásuk többet ér sok vidéken járó színtársulaténál. A maszkírozá­s ügyes és hű, mi nagy­­­­ban emeli a sikert, mintha mindenik az volna, a­kit személyesít szerepében. Nézzük őket sorba. A czímszerepet Batizy Évike játsza. Dalolt, sr­int énekes kis madár, olvadékony, finom árnyalatú hangon. Mindvégig szere­pében volt. Janival előadott duettje most is nagy tetszést aratott. Megujrázta a kö­zönség. Hűen alakított minden jelenetében. Megérdemli a sok csokrot és tapsot. Molnár Aladárné (özv. Vetési Andrásné) mint a „Kismadaram“ anyja, a gyakorlott műkedvelő teljes otthonosságával játszott.­­ Öltözéke híven felelt meg szerepének, mel­­lyet ő kifogástalanul betöltött, művészi szín­vonalon. Hasonlag művészileg alakított Bohn Gizella (Stanczi). Igazi Stanczi volt és ebben a génjében ő kiváló ügyességgel játszik, a­mint most is megmutatta. Dr. Némethy Samuné (özv. Matkó­­czinét adta) úgy ezen eltalált maszkja és öltözékével, valamint teljesen otthonos játé­kával szintén méltó elismerést aratott. Néder Krisztina (özv. Csereiné) korhű öltözékével, ügyes játékával megérdemli a dicséretet. Pechlaner Camilla és Bohn Annuska ] (Mari és Terka) jó mellékalakok voltak s szerepüket betolták. Lássuk már most a férfiakat. Itt egy egész csoport szinészszel van dolgunk. Mindjárt az öreg Barkóczi szerepében Molnár István tűnik fel, ki kedélyes pöfé­kelés mellett szövi az intrikát s boldoggá teszi Mariskát, mert a kezére játszó Janit. Costümje teljesen megfelelő volt, alakja épen szerepéhez való. Jel elő, Heczegán Kristóf! Baranyai Gyula szép sikerrel tölte be ezt a comicus szerepet. Kitűnően adta az örökös háza­­sulási szándék közt megkopaszodott telek­könyvi segédhivatalnokot. Jóízű humorával több ízben megnevetteté a közönséget. Öcscse, Heczegán Gyuszi szerepében Hopfer Gusztáv sok sikerrel alakította a léha dijnokot, kinél a szerelem mindjárt meg van, ha leányt lát és annyiszor, a­hányat lát. Jó színpadi alakja (nem Sa­­nyaró Vendeli) és kellemes dalai tetszést arattak. Molnár Aladár a Jani szerepében könnyedén mozgott s híven személyessé. Szépen iskolázott hangjával előadott dalai tetszettek, legnagyobb volt a hatás a Maris­kával (Évike) előadott páros dalára, mely­ben mindketten nagy praecisiositással vettek részt. Nini! Itt jön Selffly Adolár. Ezt a szerepet Fejés István nagy románnal adta. Égbolti Győző művészi nevet viselt azelőtt mint drámai színész, de hát nem igen mo­solygott reá a művészet Istenasszonya, hát lett biztosító társasági becslő, a­ki ki­­ nem állhatja az üres pohárt, hát tele tölti , s nem állhatja a tele poharat, hát kiissza.­­ Volt is mit innia, még a súgónak is jutott, ki jubiláns méltósággal fogadta a kínálást. Sok derültséget keltett comicus szerepében eltalált hűt alakításaival, mit a belforgalmi zónapoharazás mellett nagy elevenséggel és derült humorral tart a tapsoló közönség elé. Futó Misi szerepében Lebovics Ármin tőrülmetszett fürge asztalos inas volt Nyisztor Endre a Maczelka Lőrincz szerepében, felismerhetetlen maszkjában, igazi asztalos mester volt. Horváth László elég jól adta az Ónody Gáspár rokonszenves szerepét, melybe bele­­illett. A többi mellékszereplők is megállták helyüket. Kijutott a tapsokból minden főbb szereplőnek s a darab végével az összes műkedvelőknek. A rendezést gyakorlott kezek intézték, mit az egybevágó előadás bizonyít. A súgó is hiven betölte hosszú szerepét. A közönség elismerése legyen bizta­tás a műkedvelőknek a jövőre, had zónáz­­tassék össze a szinkör-alap. Wilkins. * * * A főszerkesztő úr szives jóvoltából, a bírálatot egy személyes reminiscentiával toldom meg. Körülbelül nyolcz éve annak, hogy a szerencsétlen II. Lajos bajor király, ki kiváló érzékkel birt mindaziránt, a­mi szép és nemes, a tragika nagy hősnőjét, Woltert meghívta volt müncheni Residenz-színhá­­zába, hogy ott néhány ó­görög classicu­s szerepben lépjen fel. Wolter követte a meg­tisztelő meghívást, de mennyire kellemet­lenül volt meglepetve, midőn jelt adva, hogy

Next