Ugocsa, 1894 (10. évfolyam, 20. szám)
1894-05-20 / 20. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 4 frt. — Félévre 2 frt. — Negyedévre 1 frt. — Néptanid ők, községek és körjegyzőknek egész évre 3 frt. Egy szám ára 10 kr. — Megjelen minden vasárnap. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Főutcza 685. sz. Mindennemű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. / X. évfolyam. 20. szám. Nagy-Szőllős, 1894. május 20. UGOCS TÁRSADALMI, VEGYES TARTALMÚ, HELYI ÉRDEKŰ HETILAP. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltétnek. bélyegdíj minden hirdetés után зо кг. Kéziratok nem adatnak vissza. A szociálizmus. »Nemo sorte sua contentus.« Sorsával senki sincs megelégedve. Oly régi keletű igazság, mint maga az emberiség. A sorssal való elégedetlenség olyan kísérője az emberi életnek, mint árnyék a testnek. Nyilvánulási formáit: a születés, neveltetés, társadalmi állás, foglalkozás, családi kör stb. által támasztott igények szabják meg. A gőz, villany alkalmazása, az iskolák szaporítása és azoknak minél magasabb színvonalra való emelése, a tudvány fokozása, a látkör szélesítése, a közlekedési utak és eszközök fejlesztése azon jelenségek, amelyek a sorssal való elégedetlenségnek lettek áldásos következményei. De van aztán olyan fajtája az elégedetlenségnek, mely a maga sorsán, végső esetben a fennálló társadalmi és állami rend felforgatásával akar könnyíteni. Az elégedetlenségnek ilyen eredményre vezető nyilvánulását, egy közös gyűjtő néven, szoczializmusnak nevezik. Benne kétféle fokot külömböztethetünk meg. Első az, miben az elégületlenek szoros tömörülésük és együttes fellépésükkel a fennálló rend és törvény kimért korlátain belül mozogva, igyekeznek terhesnek vélt helyzetükön segíteni. Ide tartoznának a hazánkban élő munkások, sorsuk javítását sürgető jogos mozgalmai. A második csoportba sorozhatók azon elégedetlenek végzetes mozgalmat, akik a fekvő vagyon és tőkepénz felosztása s minden kiváltságot biztosító rendszer erőszakos kiirtása által vélik a nélkülözött elégedettség áldásába jutni. Ide számíthatók a francziaországi anarchisták és oroszországi nihilisták. Hazánkban ezeknek számbavehető, komoly párthívei eddigelé nincsenek, az hiszem, nem is lesznek. A magyarországi szocializmusnak, az eddigi törekvésekből megállapítható programmja körülbelül oda klonkludál, hogy a munkaadó és munkás közti viszony a méltányosság alapján felemelt fizetéssel s a munka idejének kölcsönös megállapításával törvényhozás útján rendezgessék, hogy a polgári jogok élvezete a munkásokra kiterjesztessék, hogy a munkás érdekek a törvényhozásban is képviselve legyenek, hogy a földbirtok szerzése, az e czélból teendő intézkedések folytán a munkásokra nézve is lehetővé tétessék. Ezekbe foglalhatók össze azon kívánalmak, amelyeknek megvalósítására a hazai munkások szövetséget alkotva törekednek s ha ezeknek keresztülvitele iránti mozgalmaikban itt-ott túllépnek a rend és törvény korlátain, annak oka nem annyira az önmérséklet hiányaiban, mint inkább a hivatalos fórumok tapintatlan eljárásában és tehetetlen magatartásában keresendő Példa rá a hódmezővásárhelyi ápril 22-iki munkás zavargás, melyet a fővárosi lapok eleinte egy második Dózsa-féle parasztlázadásnak tüntettek fel a maga vandalizmusával, később kisült, hogy az egész dolog egy fejét vesztett városi magisztrátus és botrányos felszerelésű rendőrség kétségbeesett kapkodásának volt sajnálatraméltó ugyan, de természetes következménye. Az időközönkint itt-ott már veszélyes jellegűvé fajult nyilvánulásai a szociális törekvéseknek, immár azt igazolják országvilág előtt, hogy a szocializmus kérdését, méltányos és igazságos megoldás nélkül napirendről levenni nem lehet. E kérdés tisztázását nem lehet már halogatni tovább anélkül, hogy az veszedelmes elfajulásba ne menjen át, hogy a francziaországi anarchista bombák hazánkban is meg ne kezdjék rémes pusztításaikat. Ez pedig végzetes veszedelembe sodorhatná nemzetünket. Csendőri, vagy katonai beavatkozással sem volna tanácsos elfojtani e mozgalmat, mert a szuronyok hegyére tapadt polgárvér még hősebbé tenné a szocializmus apostolát. »Medicina est peror morbo. * Békés megoldásról, az igények méltányos kielégítéséről kell gondoskodni, hogy idejekorán eleje vézessék a kiszámíthatatlan következményű veszedelemnek. A sorssal való elégedetlenség veszedelmes tünetei mutatkoznak az Amerikába való kivándorlásban, midőn a magyar haza némely polgárai tömegesen hajóra kelve, idegen világrészbe vitorláznak, hogy ott szerezzék be az életszükségleteihez megkívánt eszközöket. A sors és viszonyok mostohaságát béketűréssel viselték egy darabig, hordozták önmegadással a föld hálátlan gyümölcsözéséből és ezzel szemben a tetemesen felszaporott kiadásokból származott életgondokat; azután pedig a jobb remény által kecsegtetve, s no meg a lelketlen ágensek által kapacitálva kihajóznak Amerikába, ahol egy pár évi, vagy hónapi tartózkodás után saját nyomorúságukon tanulták meg ama régi közmondás becsét: »Extra Hungáriam non est vita«. Hazajöttek és emelték s emelik tovább zúgolódás nélkül a reájok szakadt terheket. Náluk az elégedetlenség permanencziában van. De nem igy okoskodnak azok, akiknek nincs kedvök tengeren túl keresni meg élelmeket, akik idehaza akarnak segíteni nyomasztó sorsukon, nem így a szocialisták, akik érdekközösségbe lépvén, együttes fellépésükkel törekszenek kívánalmaiknak súlyt adni, azokat érvényre juttatni. Érzik, tudják ők azt valamennyien, hogy a magyar állam gépezetének tevékeny alkatelemeit képezik ők is, akik két kezökkel hatalmasan hozzájárulnak a földmivelés, közlekedés, ipar, kereskedelem, ezzel együtt a nemzeti kultúra fejlődéséhez s mindezek ismeretének, természetes ismeretének konzekvencziája az, hogy több figyelemben kívánnak ezután részesülni, mint amennyiben részesültek eddig, hogy az alkotmányos polgári jogokból ők is kikövetelik a maguk osztalékát, hogy bérük és munkaidejük igazságos szabályozást nyerjen, szóval, hogy az emberi társadalom és államszervezet komplekszumába törvényesen is felvétessenek és beolvasztassanak. E kívánságokat minden év május 1-én munkaszünettel, gyűlések tartásával, mulatságok rendezésével manifesztálják. És ez eddig egészen helyes dolog. Ha az állam, közelebbről pedig Kismadaram. Boldog emlékezetű Baross Gábor géni-ralis alkotásának, a vasúti zóna rendszernek népszerűsége áthatja ma már az egész társadalmat, mi a nagy conceptio életképességének megdönthetetlen bizonyítéka. Van zóna-jegy a vasúton, van zóna- pörkölt a vendéglőben (kiflivel és nem Kifflyvel 12 kr.). Van zóna-karton 12 krtel feljebb. Van zóna kirándulás, a helyi forgalomban gyalog. (Ez a legolcsóbb, de élvezetes.) Van már zóna-előadás is. (Nagy közönség, kevés jövedelem.) Egyszóval zóna mindenütt. És ime a legújabb: a zóna kritika. (Ez se drága, hiszen ingyen iratik, olcsóbb már nem lehet.) Hát zónázzunk a vármegyeházához. Ott láttuk a „Kismadaram“-at, melyet a n.-szőllősi műkedvelők folyó hó 14-én zóna- rendszerben mutattak be a közönségnek. Aki oda zónázott, nem bánta meg. Egy kedves darab, műizléssel előadva, gyönyörködött benne mindenki. A népszínmű bevállt, vannak hozzá jó erők a helybeli műkedvelők közt, úgy a férfiak, mint a nők részéről. A zenei részben kedves hangok, a szereplők játékaiban kellő elevenség, egy se rí le a színpadról. Nem csak a darab játszik, hanem a szereplők is, előadásuk többet ér sok vidéken járó színtársulaténál. A maszkírozás ügyes és hű, mi nagyban emeli a sikert, mintha mindenik az volna, akit személyesít szerepében. Nézzük őket sorba. A czímszerepet Batizy Évike játsza. Dalolt, srint énekes kis madár, olvadékony, finom árnyalatú hangon. Mindvégig szerepében volt. Janival előadott duettje most is nagy tetszést aratott. Megujrázta a közönség. Hűen alakított minden jelenetében. Megérdemli a sok csokrot és tapsot. Molnár Aladárné (özv. Vetési Andrásné) mint a „Kismadaram“ anyja, a gyakorlott műkedvelő teljes otthonosságával játszott. Öltözéke híven felelt meg szerepének, mellyet ő kifogástalanul betöltött, művészi színvonalon. Hasonlag művészileg alakított Bohn Gizella (Stanczi). Igazi Stanczi volt és ebben a génjében ő kiváló ügyességgel játszik, amint most is megmutatta. Dr. Némethy Samuné (özv. Matkóczinét adta) úgy ezen eltalált maszkja és öltözékével, valamint teljesen otthonos játékával szintén méltó elismerést aratott. Néder Krisztina (özv. Csereiné) korhű öltözékével, ügyes játékával megérdemli a dicséretet. Pechlaner Camilla és Bohn Annuska ] (Mari és Terka) jó mellékalakok voltak s szerepüket betolták. Lássuk már most a férfiakat. Itt egy egész csoport szinészszel van dolgunk. Mindjárt az öreg Barkóczi szerepében Molnár István tűnik fel, ki kedélyes pöfékelés mellett szövi az intrikát s boldoggá teszi Mariskát, mert a kezére játszó Janit. Costümje teljesen megfelelő volt, alakja épen szerepéhez való. Jel elő, Heczegán Kristóf! Baranyai Gyula szép sikerrel tölte be ezt a comicus szerepet. Kitűnően adta az örökös házasulási szándék közt megkopaszodott telekkönyvi segédhivatalnokot. Jóízű humorával több ízben megnevetteté a közönséget. Öcscse, Heczegán Gyuszi szerepében Hopfer Gusztáv sok sikerrel alakította a léha dijnokot, kinél a szerelem mindjárt meg van, ha leányt lát és annyiszor, ahányat lát. Jó színpadi alakja (nem Sanyaró Vendeli) és kellemes dalai tetszést arattak. Molnár Aladár a Jani szerepében könnyedén mozgott s híven személyessé. Szépen iskolázott hangjával előadott dalai tetszettek, legnagyobb volt a hatás a Mariskával (Évike) előadott páros dalára, melyben mindketten nagy praecisiositással vettek részt. Nini! Itt jön Selffly Adolár. Ezt a szerepet Fejés István nagy románnal adta. Égbolti Győző művészi nevet viselt azelőtt mint drámai színész, de hát nem igen mosolygott reá a művészet Istenasszonya, hát lett biztosító társasági becslő, aki ki nem állhatja az üres pohárt, hát tele tölti , s nem állhatja a tele poharat, hát kiissza. Volt is mit innia, még a súgónak is jutott, ki jubiláns méltósággal fogadta a kínálást. Sok derültséget keltett comicus szerepében eltalált hűt alakításaival, mit a belforgalmi zónapoharazás mellett nagy elevenséggel és derült humorral tart a tapsoló közönség elé. Futó Misi szerepében Lebovics Ármin tőrülmetszett fürge asztalos inas volt Nyisztor Endre a Maczelka Lőrincz szerepében, felismerhetetlen maszkjában, igazi asztalos mester volt. Horváth László elég jól adta az Ónody Gáspár rokonszenves szerepét, melybe beleillett. A többi mellékszereplők is megállták helyüket. Kijutott a tapsokból minden főbb szereplőnek s a darab végével az összes műkedvelőknek. A rendezést gyakorlott kezek intézték, mit az egybevágó előadás bizonyít. A súgó is hiven betölte hosszú szerepét. A közönség elismerése legyen biztatás a műkedvelőknek a jövőre, had zónáztassék össze a szinkör-alap. Wilkins. * * * A főszerkesztő úr szives jóvoltából, a bírálatot egy személyes reminiscentiával toldom meg. Körülbelül nyolcz éve annak, hogy a szerencsétlen II. Lajos bajor király, ki kiváló érzékkel birt mindaziránt, ami szép és nemes, a tragika nagy hősnőjét, Woltert meghívta volt müncheni Residenz-színházába, hogy ott néhány ógörög classicus szerepben lépjen fel. Wolter követte a megtisztelő meghívást, de mennyire kellemetlenül volt meglepetve, midőn jelt adva, hogy