Bolond Miska, 1860. (1. évfolyam, 1-31. szám)

1860-06-04 / 1. szám

l-sö szám. Pest. június 4. 1860. 1. évfolyam. HETI NAPTÁR. Hétfő, junius 4. Siciliában most igen meleg napok vannak. Nehány hét előtt pedig sok eső volt. Küldtek is oda nem rég köpenyeget, hanem azt mondják erre, hogy „késő eső után a köpenyeg.“ Kedd, junius 5. Brassai, derék tudós hazánkfiamegdöbbenve veszi észre, hogy már junius 5-dike van, s ö még ebben a hónapban nem polemizált. Szerda, junius 6. C s e n d f i Tivadar ur újra kereszteltcti leá­nyát, Emíliát, nehogy a békéden olasz tarto­mányok nevét viselje. HETI NAPTÁR. Csütörtök, junius 7. A szüret még messze van, hanem Porosz- országban a daniaidák hordáját máris készül­nek — megfenekelni. Péntek, junius 8. A szépirodalmi lapok arról vitatkoznak, hogy a műegylet idei sziurzett műlapja szilvalé­vel, vagy pedig pipalével van-e kipingálva. Szombat junius 9. A politikai lapok is vitatkoznak, nevezete­sen arról, hogy Lamoriciére beöltözött - e, vagy pedig kivetkezett? Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij junius 1-től September végéig 2 ujft; junius 1-től az év végéig 3 ft 50 ujkr. — Az előfizetés és minden ree lamátió Emich Gusztáv kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz.) utasítandó. — A kéziratok Tóth Kálmánhoz (Szerb-utcza 5. sz.) küldendők. Ki adta Garibaldinak a 300 ezer aranyat ? A „Times“ azt mondja, hogy ő tudja jól, A nápolyi kiszállás kin marad, A francia adta Garibaldinak Azt a háromszázezer aranyat. A „Patrie“ mondja, ö is tudja jól Ki sérté még imigy az úri just, Hogy azt a sok pénzt Garibaldinak Nem adta más, csupán az ánglius. S szól a „Kreuzzeitung“ szörnyű mérgesen : Az a kalóz megint öl, s vágva szúr, Hanem tudjuk, ki adta rá a pénzt, Jól tudjuk azt, hogy Viktor meg Cavour. Ki adta már most csakugyan a pénzt ?' No, kiugratom én az agarat, Tehát é n adtam Garibaldinak Azt a háromszázezer aranyat. Bolond Miska. PRIVÁT LEVELEK. Pölbontogatja a Zöld Ördög. I. Kipfelhauser ur Krümmer úrhoz.------------Tetszik azt tudni édes Krüm­mer ur, hogy én becsületes, rendszeretö ember vagyok; nekem meg van a magam jó mester­sége, én sütöm a zsemlyét, beszedem a ház- árendát, néha kijárok a városligetbe, este meg­iszom a magam öt pohár sörét, azután háló sipkát teszek a fejemre, imádkozom a béke fenntartásáért, s elalszom, — aztán nem gon­dolok semmivel. H anem ez az én családom! na ezzel ugyan megáldott engem az Isten. Én nem tudom, min­dig az ország sorsával vesződnek, mintha meg­annyi miniszterek volnának ; még a feleségem, Lizi is; hogy nem szégyelli magát, pedig már 50 esztendős. S én különösen meg nem foghatom azt, hogy mért akarnak lenni olyan nagy ma­gyarok. Tetszik azt tudni édes Krümmer ur, hogy az én nevem Kipfelhauser, Gräc mellett születtem, s ha az isten engedi, ott is halok meg (csak még két házat akarok itt magam­nak építeni) — hanem ez az én családom, — én nem tudom, mi ütött beléjük. Még Vilmos fiammal nem gondolnék. Ez már úgy is el van veszve. A helyett, hogy apja becsületes mesterségét tanulta volna, az anyja kivánatára jogász lett. Már minden kanapémat kiszakasztotta a sarkantyújával, a kalpagja tollával mind leveri a palaczkokat az almárjom tetejéről, fokossal, csákánynyal, valóságos fej­szével jár, hogy még magam is megijedek tő­le; mindig a Rákócyt fütyüli, mindenféle ha­szontalan lármáknál jelen van, néha aztán há­rom napig sem látom, már azt gondolom, hogy többé nem is jön elő, midőn egyszerre csak előáll, tiszta inget vesz, s kér tőlem mindenfé­le célokra, hallatlan summájú pénzeket, erre tiz, arra húsz forintot; hát hallott valaha ilyet édes Krümmer ur; ez a fiatal ember, ki még egy krajcárt sem tudott keresni, tiz forintokat ajándékoz Kazincynak, a múzeumnak, meg nem tudom én kinek. Már nem merek a céh- gyülésbe menni, mert a céhmester ur (a ki, mint tetszik tudni, igen befolyásos ember) fáj­dalmas szemrehányásokat tesz azon rendet­lenségekért, melyeket fiam imitt-amott elkövet. Hát tehetek én róla ? ! már azt is mondtam neki, hogy kitagadom, hanem erre azt felelte, hogy bánja is ő, ha a huszonnégy esztendőt eléri, úgy sem lesz ö többé Kipfelhauser, har nem megváltoztatja a nevét Szarvasi-ra. Megüt a guta édes Krümmer ur, megüt a guta. Aztán Vilmossal még nem gondolnék — ez már úgy is el van veszve. Hanem tetszik tudni, hogy van egy másik fiam is, Pepi, még csak 8 esztendős; ez eddig a legjobb gyerme­kem volt, szelíd, engedelmes, egészen reám ütött, s ez idő szerint is ott van a mesterség­nél, rá mertem bízni minden dolgomat. Egy szép reggel bemegyek a boltomba, hát valami kis törököt látok ottan mozogni. Már azt akartam neki mondani, hogy ez nem trafik, a dohányt amottan átellenben árul­ják, midőn egyszerre csak megszólal a török, az én Pepi fiam. Hát tetszik tudni édes Krümmer ur, hogy mi történt ? — nem kevesebb, mint hogy ez a gyerek fogta magát, s az ő bő pantallóját bele csomiszkolta a csizmaszárába, mert — úgy­mond — már ezután ő is csak magyar nadrág­ban akar járni. Én édes istenem! — de tud­tam, hogy elrontja az a léhtitö, az a Vilmos. Aztán kértem őt, hogy tegye le ijzt a csúnya öltözetet, mondtam, hogy csináltátok neki uj pantallont is, meg szép fekete rokkot elefánt­csont gombra, sőt igyekeztem (megfeledkezve atyai méltóságomról) tréfálni is vele, hogy az, a mi rajta van, török bugyogó, nem is magyar nadrág; hanem erre még neki állt fölebb, s azt mondta, hogy csináltassak hát neki szükebbet. S valóban e gyermek oly nevetségesen nézett ki az ő rögtönzött uniformisában, hogy családi nevemnek gúnytól való megőrzése tekinteté­ből, kénytelen voltam neki magyar nadrágot csináltatni. Már most ez is a gonoszé, együtt járnak Vilmossal „herumstolziren.“ A Katalin leányom ? erről nem is szólok; ezek az asszonyok a legrosszabbak; ez a leány tetőtől talpig gyászban jár, azt mondja, hogy valami nagy halottat gyászol, hanem én még föl sem foghatom, hogy az kicsoda; aztán la­pokat járat, pénzeket gyűjt patriotis célokra, a boltokban ném akar németül beszélni, s még a boldog isten tudja mit csii^fcCsak már va­laki megkéretné,hanem persz^rjuriszt, az nem házasodik, a magunkféle békességes ember pedig irtózik az ilyen katonás asszonyszemé­lyektől. Még a feleségemet is belevitték; tavaly husvétkor vettem neki egy szép kék kalapot, jól emlékezem, tizenhat forintba került; múlt­kor kimegyek vele a városerdőbe sétálni, hát csak látom, hogy innen is, amonnan is nevet- getnek mi felénk; csak néztem, hogy a forhe- medlim pántlikája lóg-e ki, vagy a kaputom gyuladt meg; hát csak akkor vettem észre édes Krümmer ur, — tudja mit? hogy a feleségem azt az ő szép tizenhat forintos kalapját össze­vissza csipkézte, zsinorozta, úgy nézett ki, mint egy bóbitás tyúk; menten összevesztem vele, mondtam neki hogy nevetik, de ö meg azt mondta, hogy engemet nevetnek — nem tud nám miért; mérgemben megittam hat pohár sört és tíakkeren jöttem haza; hanem hát ez­zel is én jártam meg, mert az asszonyok azt mondták a fiakkernek, hogy csak arra hajtson, a merre lehet még látni fekete zászlókat, mert hogy ezek ő nekik nagyon tetszenek, hogy az valami megható. De még ez mind semmi. Lizikém (már csak igy nevezem az istenadtát) két esztendő előtt egy gyönyörű kis kövér gyermekkel aján­dékozott meg, a ki mai napig is hála isten, jó egészségben él; kedves egy gyermek, megeszik mindennap hat kiflit. No, gondoltam, már ezt csak fölnevelem magamnak, ez majd épen olyan lesz mint én s hogy az atyai vonások nem is hiányoznak belőle, mutatja az, hogy már most is szeret (habár kártyából) házakat építeni. Most, május 25-kén volt születés nap­ja, most lett három esztendős. Áradozó atyai kebellel léptem a nevezett napon szobájába, szivemre szorítottam, s megkérdezém őt: mi kell neked a te születésnapodra édes kis apró Kipfelhauserem ?! — Szarkantúsz czizma — felelt leszédi- töleg a selypes gyermek. Igen édes Krümmer ur, ezt a kis három éves, ártatlan gyermeket is elrontották; már nem is hijják úgy hogy Stefi, hanem Pista. — Kipfelhauser és Pista! Hallott valaha ilyent édes Krümmer uram ? ! így állok családomban. Hanem“ a gseft hála isten jól megy. A búza ára most kisebb lett s igy következésképen majd a zsemlyéket is kisebbekké tehetjük. Fájdalom, hogy a cse­rép s egjaáb építkezési eszközök igen drágák. A aivánt tökmagot itt küldöm (jó helyen kereste ezt nálam édes Krümmer ur, én magam is szenvedélyesen tenyésztem e nemes gyü­mölcsöt) és tisztelem a Krümmerné asszonyt, meg a fetter urat is, meg a kis Pepit (tud-e már számolni ?) meg mindenkit; én pedig va­gyok saját kezemmel Kipfelhauser.

Next

/
Thumbnails
Contents