Bolond Miska, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-03 / 1. szám

XIj előfizetés a „BOLOND MISKA“ 1864 ik évi folyamára. Egész évre...............................6 ft. — kr. Fél évre, jan. jan. végéig . . 3 „ —• „ Évnegyedre, jan. márc. végéig . 1 „ 50 „ flpf' Gyűjtőknek a szokott tiszteletpéldány. A „Bolond Miska“ kiadó-hivatala. (barátok tere 7­ik szám.) Ékes rigmusok, a melyeket újévi gratulatió gyanánt versbe szedett Miska Diák. Uj esztendő napján ime én kiállok S az egész világnak szépen gratulálok, S mivel én nem vagyok se hamis, se álnok, El is hiszik, tudom, a mit csak kívánok, Angliusnak legyen sok kőszene, gyapja, Kapuiban, vasútban, hogy ezt el is adja. Növekedjék, jól van, apraja és nagyja. De a lengyelt többé csúnyán el ne hagyja. A németnek legyen elég vaja, férje, Hollstein országból a Dánust kiverje, Mert hát mindenkinek otthon az ő helyje, Dán se legyen tehát más tüzében perje. A török is, ha bir, még több napot töltsön, És vegye fel a pénzt, hogy ha kap még kölcsön, Csináljon megoldást a keleti görcsön S utazzék el aztán Ázsiába kölcsön. Te is jösz­em elém, oh bozontos muszka ! Kinek a nótákat egész világ húzta, Csisztákat mutasson te neked a guszta , Ne legyen miattad Lengyelország puszta. Olaszt békén hagyja az ő Abruzólja, Frankot Mexikója, Spanyolt Domingója, A poroszt a végzet Bismarktól megója ! Mert különben bizony elviszi a­­ gólya. Hát neked én népem a jó Magyarhonban, Az én kívánságom el miképen mondjam ? — Mi kellene néked, látja isten onnan! Adja is meg mindazt, a­mi kell legjobban. Ludas Matyi és a § (Blondiniád, vagyis kísérlet egy ártatlan óhajtással meg­­rakott talicskát tolni át a jún. 1-én kelt porosz sajtó §. § Niagaráján keresztül) Kedves Komám! — Az éjszaka azt álmod­tam, hogy te a berlini „Kladderradatsch“ szer­kesztője voltál, egyszerre azonban kifeszített kö­téllé lettél a Szt. Lőrinc zuhatagja fölött, én pe­dig elitéltettem rajtad egy játékszerekkel teli tolókát kerekelni át egyik partról a másikra. Képzelheted, minő remegés fogott el. A Mo­hamed paradicsomába is nehéz bejutni, mert egyetlen út hozzá az a­­­s i­r­a­t, egy hid, mely szőkébb a kiéhezett pók hasánál, élesebb a szablya hegyénél, s a pokolnak örök kárhoza­tot zugó folyója fölött lebeg; de az álombéli föladat mégis nyaktörőbbnek látszott előttem, dacára, hogy nem vagyok hitetlen, s hogy szé­­delegni sem igen szoktam. Isten neki hát! gondolom s megraktam a talicskát egy zenegéppel, mely „A­r­v­a j­á­r­ó“ darabokat játszott: egy kacsával, mely a kongresszusról hápogott; egy csomag kénte­­len, zajtalan dörzsgyufával, melyre Po­roszországban oly nagy szükség van, s egy ra­kás mindenféle kérdéssel, minthogy már Hamlet is játszott kérdésekkel. Midőn készen jön minden, neki vágtam s úgy átsuhantam a feszült utón, mintha csak egész életemben Aminát adtam volna elő. Ha­nem a­mint már épen megérkezőben voltam, egyik a sok kérdés közül,­­nem tudom: a dán, a rajnai, vagy a romániai é ?) oda ért a dörzs­­gyufához, melynek kéntelen tüzétől aztán láng­ba borult az egész talicska. A kacsa erre ször­nyen megijedt s vad rémültében egyenesen a képembe repült, a mi engemet is annyira meg­zavart, hogy súlyegyenemet vesztve megbot­lottam, s bevágván orromat a falba, szépen föl­ébredtem ! Igen természetesnek fogod találni, hogy ezen kalandos álmot a „Kladderadasch”-nak megírnom éberségem első gondolata volt, hozzá tévén levelem végére, hogy hozzon az új év a lapnak és olvasóinak minden jót, föltéve, hogy e kivánság nincs a jun.­t föl kelt porosz sajtó­­törvények §§-ai ellen. — De azok ellen van ám ! sivita közbe egy picinke alak. §. termettel, mely kalamári­som szélére ült s igy vigyorgott rám, mint va­lami Cottaische Méfis­ofeles a zsebkiadásban. — Mi jut önnek eszébe? — viszonzám meglepetés nélkül, s nem is kérdezve kilétét. — A „Kladderadatschu-ot szeretem, s miután cikket irok belé, olvasói az enyémek is; hogyan kívánhatnék hát én nekik roszat bármikor is, különösen most, az uj évre, melytől annyi min­den váratik. .. Ön nem kívánhat minden jót a „Kladderadatsch"­ porosz olvasónak annélkül, hogy másoknak minden roszat ne kívánna. Én. A magyarázat kissé önkényes, de hát legyen, a­mint épen önnek tetszik. A dolog kü­lönben sem megy kívánságunk, hanem az idő és körülmények szerint. Bízzunk mindent azon intézményre, melynek feladata az lenne, hogy mindenkit kielégítsen: a farkast úgy mint a kecskét, s azt nem kevésbbé, mint a sauer­­k­r­a­u­t­o­t ? Ő. Uram ön nagyon sokat beszél képekben. Mi az,a Sauerkraut? Én. Savanyu káposzta —­ mind haláliglan. Ő. Az efféle együgyüség játszása engem nem ültet föl s ne higye, hogy nem ismerem célzattait. Én. J’ en suis charmé! Ő. Hanem most beszéljünk egyébbről. Ho­gyan jött ön arra a veszedelmes gondolatra, hogy a „Kladderadatsch“-nak minden jót kí­vánjon ? Én. Megmondom önnek őszintén és vilá­gosam Ma reggel fölkelvén... Ő. Ne tovább ! A rend és csend nevében, ne tovább ! Hogy mer ön fölkelésről beszélni ? Hisz ez valóságos insurrectió ! Én. Kérem, feledni látszik, hogy hol kel­tem föl. A fölkelés, ha korhelység után és főfá­jással is, lehet néhol gyanús és veszedelmes, de semmi esetben sem ajánlatos oly helyen, hol kortyogás a főerény. Tehát engedelmével ma reggel fölkelvén.. . .. Talán még­is biztosabb volna így mon­dani :„Elhagyván ma reggel ágyamat... Én. Legyen. Hanem figyelmeztetem önt, hogy az az elhagyás annyi, mint d­e s­e­r­t­i­o, a­mi a fölkeléstől nem igen különbözik. Egyéb­iránt legyen tetszése szerint. — Tehát elhagy­ván ma reggel nyoszolyámat... Ő, Per amorem Dei! még csak ilyen bib­liai kifejezés hiányzik. Nyoszolya! majd adnék én önnek nyoszolyát! Maradjunk csak az ágynál, még pedig olyannál, mely le van szögezve, s melyet nem lehet fölvenni, hogy aztán járjon a a helyén. Én. Elhagyván ma reggel ágyamat, asz­talhoz, ültem... Ő. Remény­em, nem volt zöld posztó rajta? Én. Nem. Leültem a „ Kladderadatsch “­­nak megírni egy álmomat. 6. Az álmokat nem szeretem. Poroszor­szágban már elég hosszú az éj, itt hát aludni kell, de álmodozás nélkül. S mi volt az álom? Én. Csak az, hogy kötéltáncos voltam a Niagara zuhatagja fölött. .. Az már más. A kötéltáncosokat szeretem. Nem volna kedve szerződni ? Orosz barátaim­nál jó helyet tudnék, van ott kötél elég. Én. Köszönöm. Másnak hagyom. Én csak álmomban járom s akkor is magam mulatságá­ra. Nappal a publikumhoz tartozom s nem vetek kecskeaurelkákat. Elég az hozzá, hogy megírván álmomat, eszembe jutott, mikép ma­holnap vége lesz ezen évnek is, s hogy ilyenkor szokás a jobbkivánás. .. S ön mindezt oly ártatatlanul mondja, mintha szájában a kása sem olvadna el. Is­­merlek maszkára! Az a jótkivánás egyátalán nem megy. Kívánjon egyebet. Én. Jól van! kívánom tehát a mi nincs. Ö. Telhetetlen! tán bizony még több kel­lene?. Én. Több nem, de más. Ő. Majd . . . Hohó! mennem kell. Citál­hatom. . Fogadjon szót s ne kívánjon jót Érje be azzal, a mi van, s ha valaha bukfencez­ni érez ön hajlamot, csak jöjjön ön egyenesen hozzám, szerzek én önnek pettyes ruhát és ab­roncsot. Tartózkodásom helyéről értesülhet ön minden már bepörölt porosz lap szerkesztősé­génél. Ismer engem mindenik. Ejnye, ugyan­csak idéz engem az a staatsamvalt. Megyek megyek ... Boldog uj évet. Én pedig maradok, kedves komám, minden jót kívánó cimborád. ______________ Matyi. (a melyek nemzeti múzeumunkban még nincsenek, de oda kerülhetnének.) L Egy tömjénező,melynek füstjével bizonyos lap azon magasállállásu urak orra alá füstöl, kiktől e helyett aranyat és mirhát kap cserébe. 2. Egy szótár,mely az előfizetési felhí­vásokban előforduló édes szavakból, s egy oly dictionarium, mely magyar polémiák kifejezé­seiből készült. 3. Egy elévült intézmények után sóhajtozó szerkesztő agyveleje, — mint ritkaság. 4. A bécsi lapok sületlenségei, mikkel min­ket mind „vad népet“ akartak táplálni. 5. A „Hermanstaedter Zeitung“ azon szamár állkapcája,melylyel mint óriás Sám­son az irkákra pingált magyar emberek ellen harcolt. 6. A nemzeti színház in­gyen-j­egye spiritusba téve ingyenjegy-felirattal. 7. Molnár György plakátjai, prokla­­matiói és nyíltparancsainak tökéletes gyűjtemé­nye, huszonnégy folio kötetbe gyűjtve. 8. Detto Molnár György operettjei­nek szövege, az azokban előforduló táncok és dalokkal disznóbőrbe kötve. 9. Egy olyan magyartenor, ki skálák­kal gargarizálva torkát, nem gondolt idegen színpadokra jut hatására. 10. Hasonlóképen olyan kezdő­­­r­ó, a­ki még nem folyamodott lapengedélyért. 11. Színész, a­ki nem irt darabot. 12. Az ezüst húszasok és forinto­sok mint régiségek és ritkaságok, nem külön­ben mint drágaságok. 13. Olyan bécsi lap, mely nem hiszi magáról, hogy „épen csak ő“ fogja a gordiusi csomót megoldani. 14. Olyan mappa, melyen az „Alig. Z.“­­nak nemcsak “aranyerei“ de „forrásai“ is lát­hatók lennének. 15. Azon kozák, a­ki nevét felsőbb he­lyen Bornemisszá­ra kéri változtatni. 16. A „Legjobb az egyenes út“ című színdarab, mint régiség. Régiségek és ritkaságok.

Next