Bolond Miska, 1867. (8. évfolyam, 1-52. szám)
1867-01-06 / 1. szám
2 rohanta be az Árpáderek, glédába álta magát es udj elpafogta a köszöntőjit, holdmajd kidagadta belőlem az apai szive es azon fentsebókolt fekete szemek tele győlték nedves könyvvel. Megérte mindegyik, Granichstätten testvérek koszt is edj igaz gyöndjét. Megvót tehát a tscholádi bekeség megint es idj könyek szivel osztogatam az nj esztendüs jotalmakat. A szógáló, a Boris is kívánta nekünk minden jót. Atam neki négy darab ezüst fertál florinokat. Aszonta nem köl neki drágaság, pézel is beérte véna. Szegen Boris, azt is nem tetta, hajd a bádog hotosokon kívül van még ezüst píz a világba. De tschakodjan így is van. Mig edrészt akármijén tszifro vignetre asztat mondhatok : ez a leguyab kibotschátván es el is hisznek nekem—az ezüst pízre gyanakodják es gondolnak: bizomosan cinbús antüt ólom.Az aranról nem is szólok. Ez tschopán a poétoknál van; haid a kelő vadi lenyogvó nap sogarait futtassák be vele, körümben ez is mint egy óriási fidibosz gyulná meg es aludná el. Azutánd jötték edmásotán a kéményseprő, a lámpaoltogató, újság- és levelhordó. No, enek a levelhordónak attani tübet mint rendesen, mer ebe a esztendejibe jó viselte magát, mertschakud garmadába hoszta házamba a rondjos sexerliket a „Spitzig big naptárjára“ es lehettem anál is inkáb nadjleike, mer már nem sokára a negjedik kiadás is fogja megjeleni es 10,000-nél tüb naptár let a nemzet tulajdonságává. Alig távozták el magukat ezek: gyüt a Bolond Miska szedőjereke. — No fiú, sokat jártál fárottál hazám te is a Ferenciek tériől a kirájutcába; vittél tőlem sok manuscriptet, kot eédolát a tomdába - vidjedszer jomtatott eédolát is, a kit nem kül kiadni a Bolond Miskába, hanem valami kotschmába a hun iliac a principal es az en egéségbre. Megint kopogtatják. — Tesék ! És belepiedj uniformosus úriember. — Kihőlédjen szerentséhem ? Én a kerületi biztos vagyok s kívánok számtalan boldog éveket a tekintetes urnak és családjának. — Aj, áj ! Köszönöm. Örülöm magamat, még nem vót alkalmom tisztelni az uraságot sem házamba, sem az otszán; de azer soxot gondoltam önre és a tekintetes magistratosra, haid adják alkalmot kiphegteni a jótékonságot. Akárhánszor sétálom nemét a Dona portyán a Dorothea-otszából az akadémijáig, minden háznál fogja meg enyémét ed csoport rondjos terek, bénák es jomorékok vadja mi még derekab, ép nyomorékok, és kezdenek orgonáim a phülibe ojan misererot, hóid megpokodja az ember mérgibe. És ez ide van káromlásán a város legnépeseb orszáin is. A drabantos urak természetesen vidjázzák is, hóid szegeneket esze ne toposának es figyelmezik nadj éberségei, hun van edj katonatiszt, a kinek lehesen szalutirozni vadj valami tudatlan, szegen idegent, a ki elbója magát a minutengassliba edj fontos szemétes megjedzésre és a kit, mer hirtelen nem tugja elállni — viszik be. Ebe a napoli monkába udj belefárodjék, haid este asztán nem fungirozhatnak. hinem anál jóban fungiroznak ed pár kiszabadult dalármista, akik egesz ccaka teleorditvák a tschendes otszákat. (:s funtriroz. ' O nak a kiszabadult ebek, a mik bőségesen megmarják minden műbőrt a ki elmed példájol a Setschíni promenád melót; es fungirozzák a derek ótonálók a kik kérdeznek az elkéset vándort liánóra, es ha csak edy van, asztal is kütschön kérnek tőle; és fungiroznak azjeli poroditschom madarak. No,a mi ileti ezeket, mind megfogdosnak es hálásra bevisznek őket, Imid meg ne dermegyenek a hidegba , regei asztán szépen kieresztenek megint, és a töbi, und so weiter, etcaetera. Ha beéri ezen apró pízzel, tisztelt kerületi biztos úr, szivesen szolgálom vele av esztendás ajándékul, de ha tecik, adhatom edj nadj ob utálványt is. A komiszárius ur otálta magát szives figyelmetlenségembe és kiszalatta az ajtón. Ebed után asztánd elmentem a kávéházba. Iloszták elejébem a kapucinerhó ed szép lithograthozot szemtelenséget, a mi kerülte megint két florinba. Ez asztánd a fölséges logik, azer, heiden adom enek a kelnernek mindennap ed pár krajcert, kel nekem neki adni uyévba ed pár florint. Adig s szomorkogy és ne légy vig, marad liz ez soká igy. Vadjok a te bőséges jövendőbeli káplár Spitzig big. Kipfelhauser Adolf az új hadszervezési javaslatról. Tisztelt olvasók ! Tetszik tudni: egy rendezett állam polgárai csak két kategóriába eshetnek, t. i. az élelmesek és élhetlenek kategóriájába. Élelmesek azok, akiknek van miből élniük, s élhetlenek, akik meg nem élhetnek. — Ez a dolognak (majd alább megmondom : milyen dolognak,) államfilozófiai oldala. Már pedig az államok azért alakulnak, hogy a társadalom tagjai minél boldogabbal élhessenek. Oda kell hát törekedni, miszerint az állampolgároknak lehetőleg nagy része érelmes legyen. — Ez az államgazdászati főelv. Hogy pedig az állampolgárok legnagyobb része megélhesssen, — leider : — ezt sem Bach, sem Schmerling,sem s ennek sem sikerült kivívnia. (Annyit mondogatta ezt a liberál partét, hogy kezdem magam is hinni.) Azonban a történet a legbölcsebb tanító, (ezt is az országgyűlésen mondották.) A történet tanítja azt is , hogy katonatiszteknek nem volt szabad megházasodniok , ha csak maguk, vagy jövendőbelijük nem tett le oly kauciót, melynek kamataiból az özvegy s gyermekek — úgy ahogy — megélhessenek. Tanúság ebből az, hogy élelmesek eddig is voltak, azonban nem nagy számmal, mert a férjhez menő candidatrixeknek szabad választásuk volt hozományukat kauzióban letenniük, vagy a fölött másként rendelkezniük. Ha azonban minden embernek (süketeket, süketnémákat és vakokat kivéve) katonává kell lennie, akkor ezen alternatíva áll be: vagy férjhez mennek a leányok, vagy nem mennek férjhez. Ha férjhez mennek, csak katonához mehetnek, s ha katonához mennek, akkor kautiót kell letenniük, ha pedig bírnak kauciót letenni, akkor jövendőbeli famíliájuk nem élhetetlen. Ha pedig nem mennek férjhez, azaz nem bírnak kautiót letenni, sem katonajegyesükkel letétetni: ez esetben mindkét részen élhetlenek, azaz olyan, akik a jövőben nem birnak megélni. Ámde az államnak csak élelmes polgárokra van szüksége, s igy csak tiszta haszon, ha a meg nem élhetők nem lépnek házasságra s maguk szakad. Ez a dolognak Kipfelhauseri szempontból politikai oldala. Az én devisem „Loben und leben lassen“, s mert e probléma Columbus-tojását felfüdöztem, beszélhet nekem a „Ilon“ az új hadszervezési javaslat ellen, amennyit neki tetszik. Kipfelhauter Adolf: Korszerű indítvány. Lieber Herr von Krümmer! A bécsi .. Fremdenblatt-ból olvasom,mert a pesti zsurnálok mégsem közölték, hogy új esztendő napján Deáknak Pest bürgerschaftja egy albumot meg egy adreszt adott át, melyen tízezernél több polgár írta magát alá. Tudom, hogy ezek közül a herretter sem maradt ki, mert azt mondja, hogy ez nemzeti dolog ! Sziszt recht! Hanem ha már a herr von Krämerék a nemzeti székre oly nagy buzgalommal írják magukat alá, indítványozom, tegyék azt majd egy kényszerített önkénytes nemzeti államkölcsön megrendelésénél is. Graf Larisch Mönnich fináncminiszter ezt nagyon szívesen fogadná, sőt az albumot talán el is engedné. Kipferházy Adolf (a régi hívek egyik utolsója.) (Notabene: Ezt az artikkert úgy übersetzoltattam magyarba, hogy értsen meg azt mindenik.) Kapciózus kérdés. Miben különbözik a felelős kormány a bürokráciától ? 1- szer. Az első nélkül mi nem akarunk élni, az utóbbi pedig nálunk nélkül nem élhet. 2- szor. Az első hajó, (ha jó) melyen a nemzet jogos kivonata a koronához jut. A másik lélekvesztő sajka, melyből jogos igényeink mielőtt célhoz érnének, a folyamba vesznek. És mi hasonlatosság van a kettő között ? Mind a kettő oltár. Az elsőn a nemzeti jólét kegyelettel áldozik a hazának és koronának, a másikon a nemzet jóléte áldoztatik fel. C a m era ob s c u r a. (Genre-kép) Váci Bettinától. Minden kornak megvan a maga devise. Volt idő, a midőn egy szó p. o. statusquo, fusio, epuratio mozgásba hozott egy egész világrészt, és többet fejezett ki egy articulus mint Kopernik rendszere, melyhez a föld köznapi fiának, ki a tudománynak nem él, így tehát nem is lelkesedik — semmi köze. Ki az égre mereszti szemeit és a tudomány fáklyájával magasban röpköd, levegőt szorít a markába. Az arany a föld gyomrába és a gazdagok szekrényében hever, csalatkozik ki másutt keresi. Haslaki fiscalis ur nem ideolog; ö ezt jól tudja, és azért a földön jár; mi köze neki a tudományhoz és a tudománynak ö hozzá? ö a földön jár; — kineveti Fultont; eszelős különcnek tartja Diogenest; hiú dicsőség és hitvadászoknak egy Champollion — Rosellini Young — Wilkinson és Colebrooket,kik Egyiptom titok teljes nyelvét fejtegetvén, az ókor történelme által megbecsülhetlen kincshez juttatták az emberiséget, — rajongóknak tartja Actium és Philippine — úgy a Termopilaei szabadsághősöket, kik a honszerek ,a legszentebb erénye, Görögország fénye, szabadsága és dicsőségéért elvérzettek. A praktikus ember nem él ideáknak. Haslaki úr evvel fennhangon kérkedik; a gyakorlati ember mint ügyvéd, úgymond ő, azon van , hogy sok pere, mint orvos, hogy sok beteges mint tisztviselő, hogy zsíros hivatala legyen. Szerinte a tudomány nem ér semmit, ha nem mesterség. Ki a tudományt csak a tudományért, szóval annak szellemi céljaiért szereti: nem boldogul ; lám ő keveset tanult, még kevesebbet gondolkozott, de azért még is boldogult; azelőtt gyalog, most hintón jár, — él és meghízott, mert mesterséget csinált a tudományból; szerinte az ügyvéd nem is ügyvéd, ha csak nem mesterember — és nem is mesterember, ha csak nem borbély. Borbély és ügyvéd? Hugli és diploma? phidonc ! ez méltánytalan rágalmazás és irigység! hol van itt a hasonlat? A borbély emberbőrrel foglalkozik, hajat nyír, köpülöz, piócáz, szappangoz és borotvál. Az ügyvéd ha mesteremberré lesz szintén ezt cselekszi, a klienseket fogadtákat