Áldor Imre: Kossuth és Perczel (Pest, 1868)

Sine ira et studio. Szándékosan halasztom máig e néhány sor köz­rebocsátását. Nem mintha perczig is haboztam volna, melyik részén az igazság vagy mintha a közvélemény magatartását lestem volna, hogy a történeti okmá­nyok és megc­áfolhatlan adatok Brennus kardját vet­­­hessem a netán bizonytalanul ingadozó mérlegbe; saját ítéletem s a fölött, hogy Perczel nemtelen kifakadásaira az ország minden zugában millió torok­ból fölhangzó egyhangú „éljen Kossuth“ lesz a meg­torló válasz, elejétől tisztában voltam s ha mégis vár­tam, vártam majd két hétig e füzet kiadásával, egye­dül azért történt, mivel magam is osztozván az országos indignátióban, sem a kellő határon túlragad­tatni, sem­ a higgadt fejtegetés meggyőző érveit a Perczel támasztotta szóváltások és dulakodások zajá­tól elnyomatni nem akartam. Történetünkben lelhető a legszebb példa, hogy az igazság kezében egy törékeny ág is elég hatalmas, hódító fegyver jogtalan támadások legyőzésére. Per­czel, a jelenkor „Orlando furioso“-jával szemben is bátran beszélhetünk hát az elnézés és mérséklet hangján, midőn lázas fő és háborgó szívtől sugall s a miveltség legmélyebb fokán is alulmaradó kife­jezésekkel tarkázott merész és valótlan állításait igaz értékekre visszavezetni igyekszünk."1*

Next